Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-25 / 304. szám
Szeretet — ötlettel Csobánci, a Műhal Ktsz elnöke a kórházban feküdt. Kisebb műtéten esett át. Látogatói a legravaszabb ötletekkel már reggel besurrantak a kórházba. Za- márdi, a tervosztály vezetője fehér köpenyben jött be és sztetoszkóp lógott ki a zsebéből. Ki ez az új orvos? — töprengett a por-» tás. Somogyi, a raktárnol? bemondta, hogy röntgengépet jött javítani, a szép Rudicsné, a titkárnője pedig olyan zavart mosollyal mondta be az elnök orvosának nevét, 'hogy a portás irigyelni kezdte Fogarasi doktort. Így történtje tett, hogy délig már tizenheten szorongatták az elnök kezét. A szoba mindig zsúfolva volt és a professzor, aki meg akarta nézni a beteget, re- ! zignáltan szólt adjunktusához: — Rendeljen pár szál rózsát. Mint látogató, talán bejutok a betegemhez. Ebéd után újra kezdődött a látogatók inváziója. — Tudod, — mondta Zalalövői, — azt mondták j a munkaügyibe?!, hogy feltétlenül fel kell hozzád \ig- rani, mert már majdnem mindenki volt nálad, — és átadta az ajándékot... Estefelé Csobánci kérésére két segédportásit állítottak a kapuba, nehogy látogató surranjon be hozzá. De a spontán szeretet nem ismer akadályt... Este tízkor az utcai ablakon kopogtak, Csobánci szobatársa kinyitotta az ajtót, Bodácsi ugrott be rajta. — Csak most tudtam narancsot szerezni. — lihegte. — Tudtam, hogy a kapun nem jutok be, meg se próbáltam. De nem hiába voltam válogatott tornász, könnyen felmásztam a kórház homlokzatára. Fél óra múlva mocorgás hallatszott a szekrényből. Csobánci kinyitotta: Füleld, az anyagbeszerző aludt benne. Éjfélkor mentőautó állt meg a kórház udvarán. — Csakhamar új beteget hoztak a szoba harmadik ágyába. Lefektették és kórlapjára ezt írták: „öngyilkos- sági kísérlet, méreg, gyomormosás. Láz: 39.8”. Amikor az éjjeli ápolónő kiment, az új beteg kiugrott az ágyból. Odasietett Cso- báncihoz és a likőrt, meg a bazsarózsát átadva, ezt rebegte: — Már délután akartam jönni, de nem engedtek be. Egy Telegd' azonban nem retten vissza semmitől, hogv alkalma legyen tiszta szívből teljes gyógyulást kívánni szeretett elnökének. p. L. AUTÓBUSZON MORZSA K — Ha most nem lenne a szeretet ünnep, azt mondanám, hogy marha Az ökölvívó megkérdezi a sportláp szerkesztőjétől: — Mi a véleménye a mai teljesítményemről? A szerkesztő elgondolkodik és a következőket mondja: Nem közölhetném ezt önnel telefonon? ☆ • A mama csecsemőjével utazik a vonaton. A kicsi vígasztalhatatlanul sír. A szembenülő férfi türelmetlenül szólal meg: — Ha nem hagyod abba a sírást, akkor megesziek! A mama mosolyogva megszólal: — Most éppen nem lenne ízletes falat. VASTAGODUNK Nem kis meghökkenéssel olvasom egyik orvos szak- tekintély véleményét, hogy újfajta magyar népbeteg ség terjed nálunk. Annyi a kövér ember hazánkban, hogy ez a külföldieknek is feltűnik. Miért hízik ilyen kórosan intenzíven a magyar? Mert meggondolatlanul sokat eszik — zsírból, kenyérből, krumpliból. A következményeket széles körben ismerjük. Az elhízott dolgozók bármilyen szerényen hajtják le fejüket, hasuk torlaszként zárja el rálátást lábujjaik tájára... Cipőjüket csak úgy tudják befűzni, ha lábukat magas székre helyezik... Jaj nekik ha hanyatt esnek friss porhóban, sáros talajon, avagy jégen. Felpattanni nem képesek, mint karcsú korukban, csak gördülő, s hintázó mozgással próbálnak fix pontot keresni kezüknek, lábuknak a feltápászkodáshoz. Képzeljük magunkat a kövér testet ellátó szív helyébe. Az öklömnyi izomszí- vattyúnak erején felüli munkát kell kifejtenie, hogy a nekiterebélyesedett szervezetet ellássa. Magától értetődő.- hogy kifárad a fokozott szolgáltató tevékenységben, miáltal res- tebb lesz a test. Ezzel párhuzamosan — egyeseiméi — a szellemi képsség is tunyább az átlagosnál. Lassú mozgás jellemzi az izom- zatot, s itt-ott az agyat is. Nem csoda tehát, ha a baleseti statisztikában előkelő létszámmal szerepelnek a kövérek. Több szidást kell elszenvedniük a gépkocsivezetőktől, mert előszeretettel megfeledkeznek arról, hogy nem mindig ajánlatos lelépni a járdáról. Amint a tekintélyes szakorvos említette, a stress elviselésére sem olyan alkalmas az elhízott ember, mint a harmonikus alkatú. Köz- és mindennapi életünk apró bosszúságai hamarabb és végzetesen kikezdik a kövér kartársakat. Mi hát a teendő? Olyan veszedelmes népbetegség ma az elhízás, mint a múltban a TBC? Bár van egy közös gyökér mindkettőnél, s ez a rossz táplálkozás — az elhájosodásnál ez úgy értendő, hogy helytelen táplálkozás. Régen azért kapták meg sokan a TBC-t, mert nem volt mit enni, vagy csak annyi, amennyi az éhenha- láshoz sok volt, de a tüdőbaj ellen kevés. Az elhízás — mély elviséggel szólva — a ló túlsó oldala, mint mór utaltunk rá. Akik tehát beleestek mai népbetegségünkbe. csináljanak egy fél hátraarcot. Kis dolgokon kell kezdeni és befejezni is. Például: ha zsíroskenyeret esznek, kenjék csak be zsírral az egyik oldalát, s egyék meg így szimplán. Ne csapják be magukat azzal, hogy két így megkent kenyeret ösz- szeborítanak. Ha autójuk van, egy-egy kettős ünnepen menjenek el gyalog is egyik saroktól a másikig. Ha ettől még jobb étvágyuk lesz, gondoljanak azokra az időkre, amikor koplaltak, hogy autót vehessenek. Milyen egészségesek, mértékletesek voltak akkor! Ha pedig nem kellett megkoplalni a gépkocsit, töprengjenek el — akiket illet — azon, milyen betyárul meg kellett dolgozniuk, míg arra a kis ötszobás családi villára, bútorokra, majd az autóra azalatt a három-négy év alatt összeverték azt a nyavalyás párszázezer forintot. Akadhatnak, akiknél világnézeti következetesség okozta az elhízást. Akiknek ez az életelve: „Az a miénk, amit megeszünk.'’ Akik .ettől a szemlélettől híznak, gondolkozzanak el azon: Hátha nem minden „a miénk, amit megeszünk”. Előfordul,- hogy mások elől is elettek valamennyit. Talán pont annyit, amennyitől elhíztak... Tóth István
