Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-13 / 268. szám
§ SZOLNOK MMlxW NÉPLAP ÍS6Ő. stovetaber íS. Stewardess~vetétkedo APRÓHIRDETÉSEK Sidueij-bert A Qantas, az ausztrál légiközlekedési vállalat nemzetközi stewardess-vetélke- döt szervezett novemberre Sidney-ben és erre meghívta 40 légiközlekedési vállalat egy-egy legjobb stewar- dfcsséL A MALÉV-ot és egyben a magyar színeket Pintér Erzsébet képviseli. Pintér Erzsébet már el is indult Budapestről, hogy a verseny idejére — Bécs— Teherán—Delhi—Hongkong —Manila érintésével — eljusson Sidney-be. Szigorú zsűri előtt vizsgázik 40 társával együtt. A zsűritagok ugyanis a világ minden tájáról összegyűlt stewardessek, pilóták, idegenforgalmi szakemberek — és a nagyközönség, amelyet meg kell nyerni a repülés ügyének. A kérdések olyan sokrétűek, mint amilyen változatos maga a stewardess-foglalkozás. Tanúsítania kell jártasságát az orvostudományban, igazolnia kell, hogy foglalkozott a meteorológiai tudományokkal. A jó stewardess megállja helyét, mint éttermi pincér, ismeri a nemzetközi menetrendet. S ami a leglényegesebb, igazolnia kell azt, hogy tisztában van, milyen pszichológiai eszközökkel lehet levezetni az első légi útjára induló utas lámpalázát A JÁSZKISÉRI ÁLLAMI MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS keres felvételre láng- és ívhegesztő, karosszéria lakatos, gépjármű festő és fényező szakmunkásokat. Jelentkezés: Az üzem telephelyén 7 és 15 óra között. A PAPÍRIPARI VÁLLALAT SZOLNOKI PAPÍRGYÁRA azonnali belépés mellett férfi segédmunkásokat alkalmaz. JELENTKEZÉS a Szolnoki Papírgyár munkaügyi osztályán, Szolnok, Vöröshadsereg út 8—12. Az fnotai AI u mi ni it síi k ok ó férfi segéd m un 1* ások at alkalmaz 20—45 év között Munkásszállást éa napi egyszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Felvétel esetén egyszeri ideutazás! költségeit megtérítjük. Felemelték a dohány felvásárlási árakat! Szabolcs] és Debreceni dohányét 25—30%-kal, Kertiét 22%-kal, Szuloki és Havannáét 33%-kal és a Hevesi zöld-dohányét 50tyo-kal. A felemelt felvásárlási árak, kedvezményes természetbeni juttatások, ingyenes védőszer és permetezési költségtérítés mellett érdemes dohányt termeszteni. Kössük meg mielőbb az 1967. évi dohánytermelés! szerződést! ÁLLÁS: KÉPESÍTÉSSEL rendelkező beruházási előadót és műszaki ellenőrt keres a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Jelentkezés: Szolnok, Rékasi úti EL sz. Irodaház. ÉJJELIŐRNEK nem nyugdíjast azonnal alkalmaz a Szolnoki Nyomda Vállalat. EGYETEMET végzett vegyész-közgazdász házaspárt keresünk azonnali belépésre, lakás van. Ajánlatokat „Fejlődő vidéki gyár»» jeligére a szolnoki hirdetőbe kérünk. A PALOTASI Állami Gazdaság Be- senyszög-Palotás esztergályos szakmunkást keres felvételre. Jelentkezés: A gazdaság gépesítési irodájában. GYORS- és Gépíró elhelyezkedne. Megkereséseket a kiadóba kérek ^Jeles” jeligére. 18 ÉLETÉVÜKET betöltött férfi segédmunkásokat meghatározott időre felveszünk. Jelentkezés a Tiszámén ti Vegyiművek munkaügyi osztályán. A POSTA Hálózat- építő Üzem vonalépítő segédmunkásokat vesz fel, vidéki változó munkahely- lyel. Szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet : Szolnok, Madách u. 2. nov. 16- án. ADAS-VÉTEL: HÁLÓSZOBA bútor és egy óriás íikusz eladó. Csonka Szolnok, Dohányfermentáló Üzem. FOGORVOSI felszerelés sürgősen eladó. — Kunszentmárton, Katona u. 4. SZOLNOK Városi Tanács V. B. Házilagos Építőcsoportja a lakosság részére megvételre felajánl tüzelésre alkalmas nyárfa tuskót és nyárfa rőzsét. — A tuskó egységára: q- ként 7.70 Ft, a rőzse egységára kévénként 1.30 Ft. Fizetés városi tanács udvara Kovácsnénál. Elszállítható: Szolnok Tisza-ligetből. HITTING kályhát azonnali megvételre keresünk. Szerelő Ktsz, Karcag. GÉPJÁRMŰ KIFOGASTALAN — 600-as Trabant Cl rendszámú eladó. — Szelevény, iskola- igazgató. Telefon: 15. KEVÉS kilométerrel jókarban lévő Pannónia motorkerékpár eladó. — Ifj. Molnár, Cserkeszöl- lő, Kossuth u. 2. 350-es tokozott IZS 18 000 kilométert futott sürgősen eladó. Szolnok, Táncsics Mihály út 8. Szaut- ner. Telefon: 29—65. INGATLAN ELADÓ 200 négyszögöl telek, beköltözhető szoba kony- hás házzal. Szolnok, Tégla u. 30. Érdeklődni 16 órától. SZÖVETKEZETI lakást vennék lakóbizottságon keresztül. Cím a kiadóban. Beköltözhető családi ház eladó. Jászberény, Traktor u. 13. MODERN villaház beköltözhetően eladó. Szolnok, Verseghy út 10. _________ B eköltözhető kis családi ház eladó. Szolnok, Kisfalud! u. 1. sz. Fekete. EGYÉB: VILLANYSZERELÉS garanciával. Épület, ipari, hálózati munkák, javítások és átalakítások végzése határidőre is. Szolnok, Telep u. 19. — (Honvéd kórházzal szemben.) Az ÉM. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat Azonnali belépésre kőműves, lakatos, bádogos és cserépkályhás szakmunkásokat vesz feL Jelentkez- ol lebet: a vállalat központjában: Szol* . nők, Ady Endre u. Uí/C. JÖ állapotban lévó Kontár Moped eladó. Szolnok, Rákóczi út «. SKODA Octávia Szuper gépkpcsi el- só kézből eladó. Dr. Hevesi, Kisújszállás, Vásár u. H. 30 állapotban lévő Skoda Octávia eladó. Nagykőrös. Kossuth Lajos u. 228. HAZASSAG 25 éves 165 cm magas vezető állásban lévő fiatalember megismerkedne házasság céljából szolid csinos leánnyal. lesz. Válaszleveleket a szolnoki hirdetőbe „Boldogság” Jeligére kérem. A TISZAFÖLDVÁRI VEGYESIPARI KTSZ értesíti a lakosságot és közületeket, hogy mindenféle háztartási gépek és elektromos berendezések javítását, villanymotorok tekercselését rövid határidőre vállal; Rákóczifalva, Vöröshadsereg út 16. Telefon: 4. A PAPÍRIPARI VALLA LAT SZOLNOKI PAPÍRGYÁRA pályázatot hirdet műszaki vesető I. kategóriájú munkakör betöltésén, Kalorikus gépészmérnök és erősáramú villamosmérnök szakképzettségű mérnökök részére. Fizetés megállapodás szerint. Két szoba összkomfortos szolgálati lakást biztosítunkA pályázatokat a Papíripari Vállalat Szolnoki Papírgyára Személyzeti Osztály Szolnok címre 1966. december 31-ig önéletrajzzal és eddigi működés részletezésével együtt kérjük beküldeni. Melyik volt a leghosszabb magyar per ? Jókai és Mikszáth írásaiból tudjuk, hogy a per úgy hozzátartozott a régi világ magyarjának életéhez, mint a mindennapi kenyér. Becsült, keresett borai voltak a középkornak a római tőről termett budai fehér borok. (A „törökvérnek’ becézett budai kadarkát — amelyről az a hír járta, hogy „aki issza, holtig él”, ' Nos, leghosszabb perünk ezek miatt a budai borok miatt zajlott le. A tatárjárás előtti Buda melletti falvak — Sasad, Örs, Csík, Keszi — jeles szőlővidékek voltak. A per tárgya a szőlők és borok tizedszedé- si, dézsmálás! joga volt. A per viselői — olykor kisebb egyházi intézmények bevonásával —: a veszprémi püspök, s az esztergomi érsek. Veszprémhez területi jogon, Esztergomhoz a királyi alapítás jogán tartoztok ezek a bordézsmák. A per úgy 1225 tájt Indult meg és zajlott — hol a pápa, hol a király előtt — egészen 1845-ig. A per nem vett tudomást a tatárjárásról, túlélte a másfél évszázados törökvilágot: élte a maga — mindentől független — életét. Végét, csekély hatszázhúsz esztendő után, az vetette, hogy 1845- ben Buda város tanácsa a bordézsma jogát megváltotta az egyházi intézményektől. Sajnos, Buda városának rövid örömet szerzett e drága jog: 1871-ben a fhin- dent elpusztító Cloxéra rátette a kriptafedelet a közel kétezer esztendős bu- davidéki szőlő- és borkultúrára. Pályázati hirdetmény A megyei kórház (Szolnok, Vöröshadsereg u. 25J igazgató főorvosa pályázatot hirdet egészségügyi anya graktárosi állásra. Fizetés kulcsszám szerint, plusz korpótlék. — Lakást biztosítani nem tudunk: — Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a fenti címen. A KUNSZENTMÁRTONI RUHÁZATI KTSZ felvesz szakmunkás szövetkezeti dolgozókat tagnak. Továbbá betanít nem szakmunkásokat szakmunkásnak. Kereseti lehetőség szakmunkásnál 1300— 1500 Ft-ig, GÉPKOCSIVEZETŐKET vesz fel a GABONA- F EL VÁSÁRLÓ és FELDOLGOZÓ VÁLLALAT szolnoki kirendeltsége. Jelentkezés önéletrajzzal a szolnoki Tártiáz irodahelyiségében« AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZÜNK* ku bi kosokat, férfi segédmunkásokat Bérezés teljesítménybér alapján történik. Munkásszállást, étkezést biztosítunk. Napi háromszori étkezés 9.20 Ft térítés ellenében. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott felemelt kü- lönélési pótlékot és 24 munkanap ledolgozása után a haza- és visszautazás költségét megtérítjük. Felvétel esetén az ideutazás költségét is fizetjük. Amennyiben a jelentkezőnek l évnél nem régebbi tüdóvizsgálati lelete van, hozza magával, JELENTKEZÉS: ÉM. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán, Székesfehérvár, Ady Endre ■ 13, Szappanfőző mestert nagy gyakorlattal 1967. évre tervezett üzemvezetésre keresünk. Ajánlatot: Szolnok, Tempó Ált- Szolgáltató Ksz, Szolnok, Jászkürt u, 17 címre kérünk. univerzális mosószer mindenfajta textília mosására kiválóan alkalmas FIGYELEM ! Megérkezett Szolnokra az FICVELEM 1 „OSZTRÁK LUNAPARK“ 1966. november 13-tól november 20-ig szerepel az állomás melletti sportpályán Nagy szórakozási lehetőség: Fiú és lányka hinták, siklóvasút, különleges körhinták, dodgem, stb. és még számos szórakoztató játék. Nyitás hétköznp 13-tól 21 h-ig, vasárnap 10 h-tól 22-ig. !lilllllH!lltl!li!ll!lllllillllllil!!lll!lilllUiill!ll!iiliillliiiP ilMUU!UliSllii{imU!iyj!f!l»$!iHlUittUl»lllWRtÍU(lHli)l»lU!}l!lttUiiilUUUII(UIUIlUiUmWMIi41}ltiíUllííiUUlUllltlill!llUiiimililltmiftlU»iUtU»(Uimt!IUm(llliiHiHHiUmnH!H!l