Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-13 / 268. szám
Világ proletárjai* egyesüljetek! SZOLNOK ■ [a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja GYEI XVII. évfolyam, 268. szám. Ara 80 fillér 1966. nov- 13., vasárnap. Őszi vetés után * Z IDÉN nagyon sokáig ” tartott a jó idő, bár nem örökké. November közepére megjöttek az őszi esők. Azt mondhatnánk, most már jókor. Ekkorára itt Szolnok megyében földbe került az őszi gabona, ázik, kel, erősödik a növény, jövő évi kenyerünk ígérete. E megye megtette a magáét- Tizenhárom állami gazdaságunk már október végén jelentette; teljesítették kenyérgabona-vetéstervüket. A szövetkezetek nagy része ugyanerre az időre szintén becsülettel eleget tett ebbeli kötelezettségének. Sőt, már a hónap elején felsorakoztak a legelsőnek elvető törökszentmiklósi járás mellé a többiek is. Végül néhány ípekulálgató közös gazdaságra kellett még csak’'árui. Meglepő, hogy ezek valamennyié a szolnoki járásban működik, A tiszasülyi, a nagykörűi, a jászladányi, a tiszajenői szövetkezetekről van szó. Ilyen is van és ez is hozzátartozik az idei őszi nagy munkák krónikájához. De nem ez a jellemző Sőt, egyáltalán nem ez. Sokkal inkább az, hogy az első naptól nagy szorgalommal dolgoztak a határ munkásai, • hogy minden további nélkül megértették a szövetkezetek nagy részében, mit jelent az ország kenyérellátása. Az idénre megszűntek a tervkötelezettségek, kivételt képezett a kenyérgabona, De nem kellett „erőltetni”, sőt már idáig 20 Szolnok megyei termelőszövetkezetet tartanak nyilván, amely többet elvetett az előírt mennyiségnél. Közöttük a tiszabői Petőfi, a kunhegyesi Lenin, a cibakházi Vörös Csil- Csillag Termelőszövetkezet példáulA túrkevei múzeum vezetőjének időjárási feljegyzései szerint 40 esztendeje nem járt ilyen kellemes ősz vidékükön. Valóban, a sétát kedvelő embernek, a téli tüzelőjükre gondoló családoknak ideális évszak volt a hosszú, esőtlen. meleg ősz. Csakhogy mindezzel szárazság is együttjárt. S bizony nagyon meg kellett küszködni a földdel. A talaj kiszáradt, megkeményedett, rögössé lett a vetőágy. Több gép, több munka kellett hozzá. Igaz, segített valamit az emberi lelemény is. A Tószegi Gépállomás rögtörő készüléke népszerű volt a megye közös gazdaságaiban. jf KOKAI vetéseken — ” éppen a kellemes ősz velejárójaként is — nagy mennyiségű futrinka jelent meg. Ez a • kártevő ott terjed el és ott pusztít, ahol több esztendőn át egymás után a kalászos elővete- ményt ismét gabona köpeti. Éppen ez mutatja a Szolnok megyei szövetkezetek felelősségérzetét- Tudniillik a futrinka megjelenésekor inkább felcserélték az előre elkészített vetési táblatervet, s minden igyekezettel azon voltak, kapások után tegyék földbe a magot. A fegyvemeki Vörös Csillag Tsz szinte minden talpalatnyi kenyérgabonáját cukorrépa, kukorica, borsó után tette földbe. Hozzá hasonlóan a szajoli Vörös Csepel, nagyon sok Szolnok megyei gazdaság. A vetés nem öncél és nem azért történt, hogy ennek is letudjuk a gondját és kész. Talán sose törekedtek még ennyire a jó minőségre e megyében, mint az idei őszön. A búzatermelő rekorder tisza- földvári Lenin Termelőszövetkezet vezetői tudnának bővebbet mondani arról, hogy igyekeztek megtudni módszereiket, titkaikat más gazdaságokban. Az a törekvés, hogy kapások után történjen a gabonavetés, természetesen hátrább is vetette kicsit e munkát. És így is sikerült. A kertészetben nagyon sokat segítettek az általános és középiskolás fiatalok is, s nekik is köszönhetően idejében. a feldolgozó üzemekbe, a tárolóhelyekre került a termés. Ezalatt a szövetkezeti gazdák és családtagjaik tízezrei szorgoskodtak a kukorica, cukorrépa, rizs. napraforgó biztonságba tételével. Nos, cukorrépából 100 holdnyi sincs már s földben, s a kukoricatörés is az utóját járja- És a vetéssel együtt — a mélyszántás kivételével — szinte minden őszi munka befejeződött. Az állami gazdaságokat is számítva 200 ezer holdon zöldell a búza, a kenyérgabona megyénkben. S tegyük hozzá, jó minőségű a vetés. Tulajdonképpen nagyobb mennyiségű munkát a tavasziak alá történő mélyszántás jelent már csak. A tervezett 235 ezer holdból is felszántottak több mint 160 ezret. E nem egyedülálló példa már a Szentta- I mási Állami Gazdaságé, ahol hetekkel ezelőtt cakli- pakli minden mezőgazda- sági munkát letudtak. Feketéink és zöldellik, csak két színt játszik a határ a Héki Állami Gazdaság földjein. S remélhetőleg hamarosan az egész megyében. Mire a pártkongresszusra elindulnak küldötteink, jó híreket vihetnek a Jászság, Kunság, Tiszazug földművelőinek sikereiről; <5 A SIKEREKBEN ” nagyon benne van az is: kongresszusra készülődik az ország. Ennek tiszteletére üzemek, brigádok, munkacsapatok vetélkedtek egymással- Nincs számadat arra, hányán vettek részt a kongresszusi munkaver- senvben a megye mezőgazdaságában. Számadat nincs, eredmény van. És ez a döntő. Ez felér egy népszavazással a párt politikája mellett. Borz&k Lajos 4 pártkongresszus tiszteletére Becsülettel állják szavukat az olajmezők munkásai • Csökkent am üsemi balesetek smáma 9 Akik sokat törték a fejüket 0 Kezesebb ráfordítással többe t Ma: Hétfőn kezdődik az újoncok bevonulása Ili jüket azért, hogy brigádjuk ígérete valóra váljon. Az újítások száma egy év leforgása alatt megkétszereződött. A kongresszusi verseny során élénkebbé vált a brigádok belső élete. Rendszeresen megtartották értekezleteiket, havonként értékelték az elvégzett munkájukat, mind több és több javaslat hangzott el, hogyan lehetne a vállalásokat túlteljesíteni. Sokan vettek részt a különböző szakmunkásképző tanfolyamokon, szaporodott az általános iskolába járók száma, sőt középiskolában is tanulnak. A szervezett munkások egy része szak- szervezeti politikai körök hallgatója, mások pártoktatásban vesznek részt. Az olajbányászok munkasikereit erkölcsileg és anyagilag egyaránt elismerik. Az idén ötven brigád kapta meg a szocialista címet, Kiváló dolgozó címmel kilencvenhat munkást tüntettek ki, öten viselik büszkén a kormány, illetve a miniszteri kitüntetésüket. A vállalat vezetősége közel négyszázezer forintot fizetett ki a legjobbak jutalmazására, — í. — P. Az elmaradt áldomás 11 jász-kun Kakas 11 Tizenhárom évig sikkasztott a ktsz főszabásza 9 • Ünnep a laktanyában Híveitek a HISZ; KB zászlaját Az Alföldi Kőolajfúrási Üzemben kilencvenkét brigád több mint ezerhétszáz dolgozója tett munkafelajánlást a pártkongresszus tiszteletére; A termelési terv túlteljesítésére, a minőségi munkavégzésre, a fegyelem megszilárdítására, az üzemi balesetek számának csökkentésére, az újító mozgalom fellendítésére tettek ígéretet as olajmezők munkásai. A vállalások összértéke meghaladta a 6 millió forintot A versenybizottság az év első kilenc hónapjának eredményeit mérlegre téve megállapította, hogy a brigádok nemcsak felajánlásaik időarányos részét teljesítették, hanem azt is: egész esztendőre szóló kötelezettségüket 3,6 millió forinttal szárnyalták túl. A szolnoki üzemegység dolgozói a termelés fokozása mellett vállalták, hogy az önköltség csökkentése révén 53, társadalmi munkával 13 ezer forintot takarítanak meg. Külön örömükre szolgál, hogy a kongresszusi verseny vonzó hatására újabb kilenc brigád alakult meg, ezekben 136 munkás határozta el, megküzd a szocialista címért. Az egri mező olajbányászai terven felül háromezer méter fúrást vállaltak, s ezzel 1,7 millió forinttal szándékozták növelni üzemegységük termelési eredményeit. A ráfordítások csökkentése céljából mintegy háromszázezer forint megtakarítását vállalták magukra. Ígéretükkel szemben terven felül 5649 métert fúrtak le, 77 rétegvizsgálattal többet végeztek el és lényegesen nagyobb összeget takarítottak meg a vállalatnál. Három millió forinttal teljesítették túl felajánlásukat. Az orosházi üzemegység dolgozói szintén kiemelkedő munkasikereket értek el, viszont a szegedi mezőben jócskán elmaradtak a dolgozók attól, amit vállaltak. Ók most azért küzdenek, hogy év végéig a hátrányukat behozzák. A fúrási üzem dolgozói nemcsak arra ügyeltek, hogy a termelékenység emelésével a termelési eredményeket fokozzák, hanem arra is, biztonságosabban végezzék munkájukat, mint a korábbi években. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt évihez viszonyítva 25 százalékkal csökkent az üzemi balesetek, 38 százalékkal pedig a kiesett műszakok száma. A pártkongresszus tiszteletére több brigádban tettek vállalást arra, hogy újítási javaslatokkal segítik elő a munka termelékenységének fokozását, a termelési költségek csökkentését. Nos, az eredményeken meglátszik, Jóné- hányan sokat törték a feA hír meglepetést, ugyanakkor nagy örömet okozott a laktanyában. Egymástól kérdezték a katonák: valóban mi nyertük el a KISZ Központi Bizottságának zászlaját? A hivatalos tájékoztató után aztán megnyugodtak, s örömükben egymást ölelgették. 1965— 66. kiképzési évben kiválóan végeztek, s méltán nyerték el e szép kitüntetést — Egy évvel ezelőtt kezdődött. Azaz talán nem is A testvérváros, Tallinn küldöttségének megyénkben tett látogatása tegnap reggel a megyei pártbizottság vb-termében rendezett fogadással folytatódott, amelyen az észt elvtársakat Csáki István elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára ismertette meg Szolnok megye politikai, gazdasági és kulturális életével. Csáki elvtárs tájékoztatójában beszélt arról, hogy milyen nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz év alatt a megye ipara, mezőgazdasága, művelődése és művészeti élete. Beszélt arról, hogy a megye lakossága bízik a párt politikájában, majd azokról az erőfeszítésekről tett említést, amellyel a megye párttagjai, lakói a párt IX. kongresszusára készülnek. A tájékoztató után az és/í elvtársak kérdéseket tettek fei. Väljas elvtárs a küldöttség nevében megköszönte az alapos és érdekes tájékoztatást, amely mint, elmondotta, számukra is nagyon hasznos volt, hiegy éve, hiszen már tavaly is csaknem miénk lett a zászló — mondja Semsei László, az egység KISZ- brznttsáoának titkára szén Észtország és Magyar- ország között abban a vonatkozásban is sok hasonlóság van, hogy a szocialista rendszer még náluk is fiatal, ennek következtében sok olyan megoldatlan problémájuk van, amely a Szovjetunió más köztársaságaiban már nem jelentkezik. Az észt delegáció tagjai részéről kérdések hangzottak el életszínvonalunk alakulásáról, a pártmunkások szerepéről a tanácsok munkájában, a megye mun- munkaerő ellátottságáról. Ezek a kérdések valameny- nyien az érdeklődő figyelmet tükrözték. A tallinni küldöttség délután városnéző autóút- ra indult. Sajnos a kedvezőtlen időjárás megakadályozta, hogy e program eredeti céljának megfelelően városnéző séta legyen. Az észt elvtársakat Sipos Károly, a városi pártbizottság első titkára, Bárdi Imre, a megyi tanács vb elnökhelyettese és Kapás Rezső, a városi tanács vb- elnöke elkísérte Szolnok legújabb városnegyedébe, a — Vagyis hajszálon mtl- lott? — Nem, inkább nevezzük kötélnek, hiszen nem kisebben buktunk el, mint a KISZ-munkán. tallinni körzetbe. Itt látogatást tettek a Zagyvaparti iskolában, ahol a vendégeket vörösnyakkendős úttörők köszöntötték virággal, úttörőnyakkendővel és orosz nyelvű üdvözlő szöveggel. Ezután baráti eszmecserét folytattak az iskola pedagógusaival, akik bemutatták a modernül fel. szerelt tanintézményt. E baráti beszélgetés közben hívta meg a delegáció tagjait Tóth Gyuláné, az iskola egyik pedagógusa és Fodor Jánosné, az iskola konyhájának dolgozója, hogy látogassanak el otthonukba. A családlátogatás után a vendégek a Tisza-ligeti KISZ vezetőképző táborba látogattak. A vendégeket mindenütt meleg barátsággal fogadtál: és tartóztatták, ezért a délutáni program a tervezettnél kissé jobban elhúzódott. A koraesti órákban a tal- linni küldöttség á Kossuth téri Barátság klubban találkozott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aktivistáival.- rg — A testvérváros küldöttel Szolnok tali In ni körzetében A tallinni delegáció szolnoki tartózkodásának második napja Elismertetni a KISZ szerepét Kissé furcsának tűnik s válasz, hiszen most éppen arról tájékoztattak, hogy a kiszesek kimagasló munkája döntő volt a siker elérésében. Tavaly még haldoklóit volna az, ami ma életerősen lüktet? Igen. így volt. Az évenként változó titkárok miatt aludt a KISZ-szervezet. Ha a KISZ-t említették, egy le(Folyt, a 2. oldalon)