Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-12 / 267. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1466, november U — TARTALÉKOS tiszti aktívái hívtak össze ma délelőttre Túrkevén a kiképzési év és az MHS-ben végzendő munka megbeszélésére. — SZ. ISTVÁN zagyva- rékasi lakos segédmotorvezetés közben italt fogyasztott. A szabálysértési előadó 500 forint pénzbírsággal sújtotta. I. számú ellenőrző lapját hat hónapra bevonták. — K. László szolnoki lakos Ti- szaföldvár községben italt fogyasztott, majd személy- gépkocsit vezetett. Büntetése 600 forint és az I. számú* ellenőrző lap két esztendőre való bevonása. — NOVEMBER első tíz napján 340 esetben vonultak ki a megyei mentőállomás kocsijai. Ebből balesethez, rosszulléthez hetven, szüléshez harmincöt esetben. A kismamák közül tíz a mentőkocsiban szülte meg gyermekét. — Kétszázharmincöt kivonulás alkalmával beteget szállítottak. JEVGENYIJ Gabrilo- vics állami díjas szovjet író és forgatókönyvíró pénteken a Magyar Filmművészek Szövetségének vendégeként Budapestre érkezett. — MAGYAR küldöttség utazott pénteken Párizsba, a 85 éves francia nyomdászszövetség jubileumi ünnepségeire. A küldöttséget Miséje Tivadar, a nyomda-, a papíríipar és a sajtó dolgozói szakszervezetének titkára vezeti. — ÜJABB külföldi ven- dégszreplésre indult pénteken a déli-pályaudvarról a Magyar Állam Operaház balettegyüttese. A már határainkon túl is sok sikert aratott együttes ezúttal Jugoszláviában és Bulgáriában tart négy-négy előadást. — AZ AMERIKAI parti őrség közölte, hogy a légierő egyik négymotoros Constellation gépe, fedélzetén 19 emberrel, pénteken reggel a Nantucket szigettől keletre, az Atlanti óceánba zuhant. Halászhajók a megadott körzetben már találtak roncsokat, de még nem bizonyos, hogy a gépből származnak. — PÉNTEKEN robbanás következett be az állami hadianyaggyárban a középfinnországi Vihtavouriban. Egy üzemegység teljesen megsemmisült a robbanás következtében amit sok kilométer távolságban is hallani lehetett. Négy ember életét vesztette, sokan megsebesültek. — SÚLYOS közlekedési szerencsétlenségről közölt jelentést pénteken a Brazzaville-! rádió. A fővárostól 250 kilométernyire keletre, Madingou falu közelében, egy zsúfolt autóbusz a Niari folyóba zuhant. Több mint 30 ember vesztette életét, többen megsebesültek. — AZ EGYIPTOMBAN szokatlan hevességű viharok ismét hatalmas záport zúdítottak Alexandriára. A város több utcáját víz borítja. Apiszban 24 ház ösz- szedőlt. 21 omladozó épületből kiköltöztették a lakókat. Hárman belefulladtak az árba. A BUDAPESTI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR Törökszentmiklósi Gyáregysége azonnali belépéssel felfesz géplakatos és esztergályos szakmunkásokat, valamint betanított gépmunkásokat. Jelentkezés a gyáregység személyzeti osztályán. — A MEGYEI Közúti Balesetelhárítási Tanács és a közlekedésrendészeti osztály november 18-án anké- tot tart a gépkocsielőadók részére, amelyen az öszi- téli közlekedéssel kapcsolatos tennivalók kerülnek megvitatásra. A Nap kél: 6.44 h-kor, nyug.: 16.12 h-kor. — A Hold kél: 6.22 h-kor, nyug.: 16.04 h-kor. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: Változó mennyiségű felhőzet, már kevesebb helyen esővel. Az élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. A szélvédett helyeken reggeli párásság. egykét helyen köd. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. * — JÄSZFELSÖSZENT- GYÖRGYRE került a „Hétköznapi fasizmus” című filmmel kapcsolatos pályázat egyik fődija. Szarvas Gábor, a KISZ és a MO- KÉP által kitűzött négy első díj egyikét — egy külföldi utazást — nyerte meg és decemberben Varsóba utazik. — A SZANDASZÖLLŐ- SI művelődési otthonba látogat 13-án este a MÁV művelődési otthon színjátszócsoportja. — Nevessünk együtt címmel vidám műsort adnak. — A MAGYAR JOGÁSZ Szövetség 1967—68-ban is megszervezi az ügyvédijogtanácsosi vizsgára előkészítő tanfolyamot. Ezen résztvehetnek a vállalatoknál, szövetkezeteknél, gazdasági irányító szerveknél dolgozó jogi előadók, valamint a társadalmi, állami szervnél jogi képviseleti munkakört betöltők. A Magyar Jog októberi számában az érdeklődök részletes felvilágosítást találhatnak. — EGY KÖZELMÚLTBAN történt felmérés adatai szerint Kuncsorba községnek jelenleg 1210 lakosa van és ennek hetven százaléka még mindig a tanyavilágban él. — TISZABÖN a szülők akadémiája ezévi előadásait komplex módszerrel rendezik meg. Az első két előadásra tegnap került sor „Mit tanul a gyermek az iskolában” és „Az általános iskolások helyes táplálkozása, gondozása és hygiénéje” címmel. Pályázati hirdetmény A megyei kórház (Szolnok, Vöröshadsereg u. 25.) igazgató főorvosa pályázatot hirdet egészségügyi anyagraktárosi állásra. Fizetés kulcsszám szerint, plusz korpótlék. — Lakást biztosítani nem tudunk. — Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a fenti címem Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonnak. Ismerősnek és munkatársnak, akik szeretett feleségem és édesanyám Moldvai Lajosné temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Férje: Moldvai Lajos és családja Novemb. 12 Szombat Jónás rr RA'DJÖ • TV» MOZI • SZÍNHv&H MOZI: Szolnok : Vörös Csillag: A negyvenegyedik, Tisza: Az álhatatos feleség. — MÁV: Fekete bársony. Jászberény: Lehel: A nagy buli. Karcag: Déryné: szünnap. MEDOSZ: Ludas Matyi. — Kisújszállás: Ady: A légió. — Kunhegyes: Szabadság: Aknaveszély nincs. — Kunszentmártoni Körös: A hős, aki fél. — Mezőtúr: Béke: Szegénylegények, Dózsa: Bűntény a lányiskolában. Szabadság: Arany- sárkány. Tiszafüred: Tisza: Keresztesek I—II. rész. — Törökszentmikós: Dózsa: Nikki. Túrkeve: Vörös Csillag: A Nagy Medve fiai. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színhá2 este 7 órakor: III. Richárd. Állami Bábszínház Jászárok- szálláson délelőtt 11, Jászfény- szarun délután 3-kor: Ezüstfurulya. A MAGYAR RADIO és TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 232 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Szombatesti jegyzet. — Hétvégi kaleidoszkóp. — A gondolat szobrászai. — örökzöld slágerek. — Határszemle. — Népdalok. — Körvadászat. — Zenés ki mit kér. TELEVÍZIÓ? 14.55: ötmillió versenyző. Az Intervízió gyermekműsora, felvételről. Közvetítés Varsóból. 15.55: Ki minek mestere? A fiatal esztergályosok versenyének döntője. — 16.25: Hírek.— 16.30: A televízió ifjúsági táncklubja. — 17.15: Ki minek mestere? A fiatal esztergályosok versenyének folytatása (döntő). 18.35: A tv jelenti. — Aktuális riportműsor. — 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. — 19.50: „Képzőbűvészet” Rodol- fó bűvésziskolája III. — 20.00: Angyal kalandjai. Luella. Magyarul beszélő angol film. (14 éven felülieknek!) 20.50: Schubert: Befejezetlen szimfónia. Előadja: a Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekara. — 21.10: A rádió hullámhosszán érkezett... Kabaréműsor. — 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—SS, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok. L sz. trodaház Index-számi S3 «68 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési dü 1 hónapra: IS.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor A KUNSZENTMÁRTONI RUHÁZATI KTSZ felvesz szakmunkás szövelkezeti dolgozókat tagnak. Továbbá betanít nem szakmunkásokat szakmunkásnak. Kereseti lehetőség szakmunkásnál 1300— 1500 Ft-jg: A TISZAFÖLDVÁRI VEGYESIPARI KTSZ értesíti a lakosságot és közületeket, hogy mindenféle háztartási gépek és elektromos berendezések javítását, villanymotorok tekercselését rövid határidőre vállalj Rákóczifalva, Vöröshadsereg út 16. Telefon: 4. A vállalati kocsi nem taxi! Amit „elfelejtenek“ ráírni a menetlevélre A közlekedésrendészet Moszkvicsa ezúttal nem az országutakon portyázott, hanem a szolnoki vendéglők és cukrászdák között. A benne ülők arra voltak kíváncsiak, vajon a munkaidő befejezése után a vállalati gépkocsik egy része miért nem megy a garázsba? Az igazoltatott gépkocsivezetők magyaráza, ta szerint kérdésük alaptalan volt. Tudniillik mindegyik oda igyekezett, csak közben.„x izé... cigarettáért állt a cukrászda elé, üzenetet hozott, a főnököt vitte haza, de csak kerülő- útón tudott visszajönni, stb... A „történelmi hűség” kedvéért a párbeszédekből egy kis ízelítést adunk olvasóinknak, EGY KOCSIHOSSZAL. LEMARADT Az egészségügyi szakiskola mellett sötét kis utca van. Torkolatában az AD— 18—08-as rendszámú személygépkocsi áll, amely a 7-es AKÖV-é. Az ügyeletes rendőr zseblámpájával körbevilágítja a gazdátlan járművet — Enyém a kocsi, hangzik a sötétben — és a szomszédos házból egy fiatalember siet felénk. — Mit csinál itt? — A főnökeim értekezleten vannak a 2-es telepen, addig hazajöttem a szüléimhez. Tudniillik ma szolgálatos a kocsi, innen még visszamegyek a telepre. Mi is ezt tesszük, és valamivel hamarabb érünk oda, mint a vállalati kocsi. — Az értekezlet résztvevőit keressük — mondjuk a portásnak. — Tudomásom szerint nem volt ma, de kérdezzék meg talán a vasúti csoportot. — Nem volt ma értekezlet — rázzák tagadólag a fejüket ott is. BELE NE ÜLJÖN! A Tisza Szálló mellett sorakozó magán személyautók között találjuk a Szolnoki Gépállomás AD 01—51-es rendszámú kocsiját is. Alig járjuk körül, négytagú társaság lép ki a szálló kapuján és az autóhoz tart Kényelmesen elhelyezkednek az ülésen, amikor az egyik ügyeletes rendőr a vezető ablaka mellé lep. A pilóta nyugodt hangon visszaköszön, de látszik rajta, hogy veszve minden. Utitársai le sem tagadhatják, hogy a Tisza Szállóban poharazgattak. A gépkocsivezető azonban csak annyit mond, hogy egy deci egri leánykát ivott meg. Egy perc alatt kitöltik a A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság , tájékoztatása szerint Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a 45. játékhéten a következő számokat húzták ki: I, 14, 17, 54, 84 nyilatkozatot, amit a gépkocsivezető szó nélkül aláír. — Most pedig legyen szíves belefújni a szondába — nyújtják neki a jólismert üvegcsövet A vegyszer zöldre színe- ződik. Az ügy ezzel még nem fejeződik be, csak a kocsi utasai távozhatnak el. (Ök ugyanis időközben megunták a várakozást es kiszálltak az autóból. Arról már lemondtak, hogy a vállalati kocsival menjenek haza.) — Be ne üljön! — szól vissza az egyik vezető beosztású dolgozó a sofőrnek. Naív figyelmeztetés volt, mert a gépkocsivezető már hamarabb tudta, hogy mit kell tennie. Bezárta a kocsi ajtaját és a Tisza Szálló portájához ment Innen telefonált ki a gépállomásra A szolnoki ingatlankezelő nagy ütemben végzi, illetve végezteti a felújítási munkákat Jelenleg a 1L számú irodaház felújítása a legnagyobb munka. Rendbehozzák a tetőket, kicserélik a vízvezetékhálózat egy részét, a villanyvezetékeket. Új mellékhelyiségeket építenek. A több mint félmilliós költséggel készülő felújítást az idén teljesen befejezik. A munkát az építőipar1 és javító vállalat végzi, úgyszintén a Szabadság tér 4. és 5., továbbá a Szántó utca 17. számú ház felújítását is. egyik kollegájának, aki helyette hazavitte a kocsit. Amint mondta, ő AUTÓBUSSZAL MENT HAZA Az utasok közül pedig né- hányan gyalog. Csak két esetet említettünk a sok közül. A gépkocsivezetők legtöbbje csak elvileg okolható, hiszen mint ők mondták „parancsra” mennek ide vagy oda. A legszomorúbb az egészben az, hogy a parancsot sokszor azok adják, akiknek ellenőrizni és büntetni kellene a jogtalan kocsi- használatot A Vöröscsillag úton több lakóházban teljesen befejeződik ez évben a gázszerelés. Folyamatosan végzik a fagyveszély elhárításának munkálatait. Különös figyelemmel vannak a betört pinceablakokra azokon a helyeken, ahol vízvezeték húzódik. A lakók által bejelentett hibák kijavításában még van elmaradás. Szeptember hónapban 321 el nem végzett javítást tartottak nyilván. Az 1KV karbantartó részlege vállalta, hogy a folyamatos javításokon túl ezt a hátralékot 100— 120-ra esőken ti év végére. A Belkereskedelmi Minisztérium Lakberendezési Bizottsága a BNV Lengyel Pavilonjában bemutatja a hazai és a külföldi bútoripar legújabb termékeik Huszonöt magyar cégen kívül bemutatja bútorait Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia ipara is. A hazai bútorgyárak, illetve kisipari szövetkezetek számos olyan garnitúrát állítanak ki, melyek gyártását a jövö évben kezdik meg. Emellett sokféle lakásdíszítő tárgy és felszerelés tekinthető meg a november 5-én megnyílt kiállításon. A képen: Modern lakószoba részlet. Olvassa, terjessze a Néplapot! T. L. félmilliós felújítás