Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-04 / 261. szám

i9W. nevemher 4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Á Szolnok megyei pártbizottság beszámolója zetek kádertevékenységében, a kiválasz­tásban, a nevelésben, képzésben. Fokozni kell a tisztségviselők politikai képzését. Következetesen fel kell lépni a káderek­nél a kommunista szerénység érdekében, az önzés, az anyagiasság, az erkölcstelen­ség és minden lazaság ellen. Minden tiszt­ségviselőtől meg kell követelni, hogy a párt erkölcsi normáit betartsa és betar­tassa. Az állami életről, a szocialista törvényességről Az állami élet területéről azt jelenti pártbizottságunk, hogy a szocialista tör­vényesség biztosításáért a tanácsokban, az apparátusokban, a rendőri és igazság­ügyi szervekben dolgozó kommunisták részéről eredményes munka folyt, a párt- szervek és pártszervezetek ezt a terüle­tet is eUnőrizték és irányították. A tanácsok és tanácsi apparátusok az államhatalmi, államigazgatási feladatok­nak eleget tesznek. A tanácsok üléseiket rendszeresen megtartják, a társadalmi, társadalompolitikai, garda sági és kom­A IX. kongresszus nagy esemény lesz pártunk és egész társadalmunk életében. A marxista—leninista pártban minden kongresszusnak megvan a maga rendel­tetése. A Vili. kongresszus olyan fejlő­déstörténeti időszakban ülésezett, amikor lezárult szocialista építőmunkánknak egy nagyon fontos szakasza, megvalósult a társadalom egységes szocialista gazdasági szerkezete. Pártunk történetében előbb az 1948-as egyesítő kongresszus volt az, ahol a társadalom fejlődésében deklarálhattunk fontos cél elérését Azon a kongresszuson deklarálta pártunk, hogy a hatalom a dolgozó parasztsággal szövetséges mun­kásosztály kezébe került A következő időszakban a szocializmus alapjainak le­rakásából következő feladatok adták a kongresszusok jellegét, tárgyalási napi­rendjeit 1962-ben — tehát a VIII. kong­resszuson — mondhatta ki a párt egész társadalmunk előtt, hogy megvalósult a szocializmus alapjainak lerakása, lezárult fejlődésünk történetének egy újabb fon­tos időszaka, s most már a szocialista for­radalom győzelmének teljessé tétele, a fejlett szocialista társadalom felépítésével járó feladatok megvalósítása következik. A mögöttünk lévő négy esztendőben a szocialista forradalom győzelmének tel­jessé tételét a fejlett szocialista társa­dalom megvalósítását még nem értük el. Számottevő azonban az eredmény, amit az érte folytatott harcban magunkénak tudhatunk Ezt veszi számba pártunk IX. kongresszusa, ezekből vonja le a követ­keztetéseket, ezekből határozza meg a to­vábbi tennivalókat. Mindezek alapján pártunk IX. kongresszusa az előttünk álló bonyolult és nehéz feladatok megtárgya­lásának, nagy és lelkesítő célok meghatá­rozásának lesz a kongresszusa. A kongresszus után jelentkező fő tenni­valók körvonalai kialakultak. Ezt tartal­mazzák a Központi Bizottság kongresszusi irányelvei, ennek szellemében kívántunk számot »«fai helyzetünkről és tenniva­lóinkról. Jóváhagyott népgazdaságunk új ötéves terve, ami 1966-tól 1970-ig tartalmazza népgazdaságunk fejlődésének fö irányát, a beruházásokat, az ipar, a mezőgazda­ság, a kommunális és szociális ellátás fejlesztését. Elkészült a program a har­madik ötéves terv megyei feladataira — amire a beszámolóban utaltunk is: Ezek adják a következő négy éves ciklus fő tennivalóit. Az 1966-os esztendőből eltelt hónapok eredményei biztatóak, de egy sor olyan nehézség is jelentkezik a terv teljesítésé­ben — különösen pedig a termelékenység növelésében — amivel bátran szembe keil nézni. Elfogadott, jóváhagyott a gazdaságirá­nyítás új rendszere, amelynek végrehaj­tása komoly feladatokat követel meg a pártszervezetektől, a kommunistáktól. Központi Bizottságunk nemrégen dolgoz­ta ki az időszerű ideológiai irányelveket, amelyben szintén össze vannak foglalva azok az elvi, politikai kérdések, amelyek napirenden vannak. A kongresszus határozatainak végre­hajtására átfogó program készítése lát­szik célszerűnek. Fontos, hogy pártérte­kezletünk előtt, a küldött elvtársak előtt a kongresszus helye, szerepe, feladata és jelentősége egyértelműen, világosan áll­jon, s hogy ennek alapján alakítsuk ki a jövő tennivalóit Milyen feladatok jelentkeznek előttünk a kongresszusi irányelvek és a várható határozatok alapján m elkövetkező néav munális kérdéseket megtárgyalják, hatá­rozataik, állásfoglalásaik megfelelnek a párt irányvonalának. A beszámolás időszakában voltak kez­deményezések a tanácsi munka tovább­fejlesztésére. Ebben azonban előrelépés alig történt Sok olyan bizottság mű­ködik — a tanácsok tagjaiból és kívül­állókból — amelyik vizsgál, tárgyal, ál- iástfoglal, de állásfoglalásának nincs kel­lő foganatja. A tanácsi apparátus tevékenységének pozitív értékelése mellett változatlanul tény, hogy az írásos munka mérhetetle­nül felduzzadt, az igazgatás egész rend­szere bürokratikus vonásokkal terhelt, ami megnehezíti minden fokon az ügyintézést. A tanácsok, — a megyei tanácstól a községi, falusi tanácsokig — az appará­tusban dolgozók abszolút többsége ered­ményes, a lakosság által megbecsült munkát végez, amit tovább kell fejlesz­teni. A tanácsokban és az apparátusok­ban dolgozó kommunisták segítsék elő, hogy a tanácsok hatáskörükben még ered­ményesebb munkát végezzenek, továbbá azt, hogy tevékenységük tovább fejlődjön, váljanak még alkalmasabbá a fejlett szo­cialista társadalom követelményeinek megvalósítására. 1. Feladataink között legdöntőbb, hogy a párt eszmei, ideológiai és szervezeti egységét tovább erősítsük. A kommunis­ták aktivitásának növelése, harcos kiál­lása a párt politikája mellett az élet minden területén, ez a további sikerek egyik legfontosabb feltétele. Nem elégsé­ges egyetértés, a Szervezeti Szabályzat tételeinek elfogadása, helyeslése, a párt politikájának igenlése, hanem küzdelemre, harcra van szükség nagy céljaink eléré­séhez. A kiállást, a harcosságot, a célra­törést kell párttagságunk körében fokozni. 2. Tovább kell erősíteni a párt vezető, irányító szerepét az élet minden terüle­tén. Nagy figyelmet fordítani a káderek kiválogatására, elosztására és nevelésére. A káderek leválogatásánál a fő szem­pont, társadalmunkhoz, a szocializmushoz, a párt politikájához való viszony. Ez a legfőbb szempont és követelmény. Funk­cióba állításnál ezt mindenkor szem előtt kell tartani. Ha ennek megfelel az Illető, akkor következik a többi szempont: a szocialista társadalomért vívott harcban szerzett érdem; a rátermettség; a szak­mai felkészültség és szorgalom, az ügy­buzgalom. Továbbra is érvényt kell sze­rezni annak, hogy párttisztség kivételével a pártonkívüliek minden funkciót betölt- hessenek, de a politikai rétermettség, szo­cialista társadalmunkhoz való hűség és áldozatkészség náluk( is elsődleges köve­telmény. 1 A párt vezető, irányító szerepének erő- sftése megköveteli a hatáskörök, feladat­körök pontosabb elhatárolását — a kol­lektív vezetéssel és felelősséggel össz­hangban — az egyszemélyi felelősség fo­kozását. A párt politikáját a társadalmi ét tőmegszervezetekben a gazdasági, szak­mai vezetésben tagjain keresztül, az ott dolgozó kommunistákon keresztül való­sítja meg, ezért az elkövetkező időben tovább fokozódik az egyes kommunisták feladata és felelőssége az ott történtekért. 3. Tovább kell növelni a párt eszmei, politikai tevékenységét, emelni kell annak színvonalát. Folytatni kell a harcot azért, hogy a marxizmus—leninizmus eszméi a szocialista világnézet és erkölcs társadal­munkban uralkodóvá váljon. Küzdeni kell a pártnak azért, hogy a dolgozó emberek mind szélesebb köre lássa és érezze át, hogy a szocialista társadalmi rend a mun­kások, a falusi dolgozók, értelmiségiek egységes felemelkedésének, boldogulásá­nak társadalma. S ennek a felismerése nyomán erősödjön a szocialista hazasze­retet, a más népek iránti tisztelet és meg­becsülés. Az eszmei, ideológiai munka színvonalán keresztül el kell érnünk, hogy a dolgozó emberek eszmei tisztán­látásán, a szocialista rendszerhez, a szo­cialista hazához való ragaszkodásán tör­jön meg az ellenséges izgató, fellazító propaganda minden próbálkozása. 4. A pártbizottságok, az alapszervezeti vezetőségek fordítsanak az eddiginél na­gyobb figyelmet a tömegszervezetekben és tömegmozgalmakban a komumnlsták tevékenységére. Adjanak rendszeres tájé­koztatást és eligazítást az ott dolgozó elvtársaknak. Kérjék számon a KISZ- ben, a szakszervezetekben, a Magyar Hon­védelmi Sportszövetségben, a sportegye­sületekben, a TIT-ben és a Hazafias Nép­front bizottságokban tisztséget viselő kom­munistáktól és párttagoktól a végzett munkát, rendszeresen szabják meg szá­mukra a feladatokat 5. A fejlett szocialista társadalom to­vábbi építésének, a fejlődés meggyorsítá­sának eayik fontos feltétele a gazdaság­irányítás új rendjének bevezetése. A gaz­daságirányítás új rendjét a párt kezde­ményezte, az egész rendszert a párt dol­gozta ki, megvalósítása a kommunisták nagy történelmi műve, egyben a kom­munisták sokoldalú és nehéz feladata lesz. Pártszervezeteinket, a kommunistá­kat erre a munkára fel kell készíteni, a megvalósításért harcba kell őket vezetni. Ez a következő esztendők egyik nagy társadalmi, politikai és egyben gazdasági jellegű feladata. 6. A gazdaságirányítási rendszer átalakí­tásával együtt biztosítani kell az ötéves terv célkitűzéseinek maradéktalan telje­sítését; — Általános feladat az iparban, a me­zőgazdaságban, a termelés minden ága­zatában a termelékenység további emelése; a beruházások, — különösen pedig a ter­melékenység emelését szolgáló műszaki fejlesztési előirányzatok — időben és ma­radéktalan teljesítése. Nagy figyelmet kell fordítani az új ipari létesítményekre — kü­lönösen Szolnokon, Jászberényben, Török- szentmiklóson — további erőfeszítéseket kell tenni a nagykunsági terület — Kis­újszállás, Karcag, Mezőtúr — iparának to­vábbfejlesztése érdekében. Tovább fej­leszteni a szolgáltatások hálózatát, emelni a szolgáltató tevékenység színvonalát — A mezőgazdaság fő feladata a ter­melés második ötéves tervben elért szín­vonalának stabilizálása és továbbfejlesz­tése, új termelési eljárások bevezetése, műtrágyák, vegyi anyagok széleskörű fel- használása, a tudományos kutatás vívmá­nyainak alkalmazása, a talajjvítás, az ön­tözés és más termés tfokozó eljárások, cél­kitűzések megvalósítása, s mindezeken keresztül az árutermelés fokozása, a közös és háztáji gazdaságokban. További erő­feszítéseket kell tenni a gyenge termelő­szövetkezetek megerősítése és felzárkóz­tatása érdekében. Az ezirányú feladatok között kiemelten kell kezelni a tiszafü­redi járás, Jászberény város szövetkeze­teit — Tovább kell fejleszteni a termelőszö­vetkezetek belső életét a vezetést a kö­zösségi életet a szövetkezeti tagság egy­séges cselekvését. — További erőfeszítéseket kell tenni a lakosság életkörülményeinek javítása, a lakásépítési-, községfejlesztési-, kommu­nális- és szociális beruházások megvaló­sítása és továbbfejlesztése érdekében. — A gazdálkodás minden ágazatában fokozni kell a takarékosságot a társa­dalmi tulajdon védelmét 7. Tovább kell erősíteni állami és társa­dalmi életünk minden területén a szocia­lista jellemvonásokat Fejleszteni az álla­mi éled demokratizmusát, az üzemi ét szövetkezeti demokráciát. Az országgyű­lési képviselők és tanácstagok soron kő­vetkező választását ilyen szempontból gondosan kell előkészíteni és jól kihasz­nálni. Állami és társadalmi életünk de­mokratizmusának továbbfejlesztését az üzemi és szövetkezeti demokrácia erősíté­sét az elkövetkező évek feladatainak megvalósítása különösen megköveteli. 8. Társadalmi életünk demokratizmu­sának erősítésével együtt fokozni kell az ellenőrzést a leleplezést az elszigetelést a rendszerrel szemben álló, ellenséges személyekkel szemben. Fokozni a politi­kai tömegmunkát és azzal összhangban — jogrendszerünknek megfelelően — ad­minisztratív eszközökkel is fel kell lépni az ellenséges cselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében. 9. Tovább kell emelni az államhatalmi, államigazgatási, igazságügyi munka szín­vonalát e területen dolgozó kommunis­ták- politikai műveltségét helyzetelemzés helyzetmegítélő képességét határozottsá­gát és fegyelmét 10. Erősíteni kell a fegyveres szervek közötti együttműködést, a honvédség, rendőrség, munkásőrség kapcsolatát Fo­kozni a dolgozók minden rétegében a honvédő szellemet összegezésül azt jelentjük a küldöttér­tekezletnek, hogy a megyei bizottság, to­vábbá mindazok a szervek, amelyek a szocialista építés feladataiban működnek, a kommunisták tevékenységével eredmé­nyes munkát végeztek. Kérjük a pártérte­kezletet, fogadja el a beszámolót, erősítse meg a további feladatokra vonatkozó el­képzeléseket s kötelezze az újraválasz­tott pártbizottságot, hogy a IX. kongresz- szus után készítsen átfogó programot a kongresszus határozatainak megvalósítá­sára. Nehéz küzdelemmel, hősi erőfeszítéssel jutott el pártunk történelmünknek jelen­legi szakaszához. Pártunk küzdelmében és küzdelmével a mögöttünk lévő több mint két évtizedben, az egyszerű emberek előtt új értelmet kapott a kommunista mivolt A burzsoázia annak idején mindent meg­tett, hogy a kommunista eszmét és aa eszmét követő embert elzárja, elszigetelje, rossz színben tüntesse fel a dolgozó em­berek előtt. Abban a több mint két év­tizedben — amely a felszabadulás óta dolgozó népünk felett eltelt éppen úgy, mint az illegalitás nehéz időszakában — a kommunisták, a párt harcosai a társa­dalmi haladás élvonalában küzdöttek, s személyükben a dolgozó emberek a tenni- kész, fáradhatatlan küzdőt ismerték meg. A bizalom az egyes kommunisták és ös»- szességében a párt iránt ezen alapul, ezen alapszik és ezen fog alapulni a jövőben is. De a bizalom az eddigi munkának, a he­lyes politikának szól, amiért tovább kell harcolni, azt tovább kell erősíteni. Pártunk Központi Bizottsága a VIIL kongresszus óta nagy erőfeszítéseket tett, határozott célokat követett Javaslatként azt terjesztjük a pártértekezlet elé, hogy bízza meg majd a megválasztásra kerülő küldött elvtársakat, hogy szavazzanak teljes bizalmat pártunk IX. kongresszusán a Központi Bizottság tevékenységének és a IX kongresszus politikájának. Zárjuk még szorosabbra sorainkat, a kommunisták jelenleg is tömör sorait, hogy a fejlett szocialista építés előttünk álló nagy és nehéz feladatait sikerrel old­juk meg, s ezzel járuljunk hozzá ahhoz a nagy küzdelemhez, amelyet ma a kom­munista eszme, a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocializmus világméretű győzelméért vív. A megyei pártértekezlet vitája Sxekerea Lásxló, a jáaxberényi járási pártbixottaág első titkára Szekeres László, a megyei pártértekezlet első felszóla­lója bevezetőként elmon­dotta, hogy a IX. kongresz- szusra készülődve minden szinten számot adnak arról, hogyan valósultak meg a VIII. kongresszus célkitűzé­sei. A megyei pártértekez­let beszámolója is reálisan foglalkozik ezzel. Az elért eredmények ismertetésén túl kommunista őszinteség­gel tárja fel a hibákat. A jászberényi járás kommu­nistáit képviselő küldöttek reálisnak tartják az előter­jesztett beszámolót, elfo­gadják és elfogadásra ajánlják. A párt vezető, irányító szerepével kapcsolatban mondta Szekeres László, hogy a megyei pártbizott­ság betöltötte a hivatását, vezetésével valósult meg az iparban, mezőgazdaságban, a kulturális életben mind­az az eredmény, amely az utóbbi ’négy évet fémjelzi. A beszámoló is foglalko­zik a káderpolitikával. Eh­hez kapcsolódva említette a felszólaló, hogy a káde­rek kiválasztására, nevelé­sére nagy gondot kell fpr- dítani. Tapasztalható, hogy egyik-másik szervnél hát­térbe szorult a politikai képzés és esetenként dip­loma fetisizálás tapasztal­ható. Arra is van példa, hogy nem helyesen értik a VIII. kongresszus azon megállapítását: pártfunkció kivételével a pártonkívü­liek is minden tisztséget betölthetnek. ’őre eső termelési érték. A vállalat állóeszköz érté­ke meghaladja az egy mil­liárd forintot Ot év alatt 10 százalék­kal nőtt a munkások jöve­delme, s egyre javul a szo­ciális, egészségügyi ellátás is — mondta Bán László. — A második ötéves terv időszakában két korszerűen berendezett munkásszálló épült, bővítették a műve­lődési házat, s üzemi konyhát, óvodát létesítettek, s két lakóházat adtak át a városban pedig száznál több lakást kaptak az üzem munkásai. Jelenleg már üzemorvosi körzeti rendelő működik a vegyiművekben, ahol naponta fogászati ren­delés is van. A továbbiakban azt is­mertette, hogy a vállalati vezetés együtt a pártszer­vezettel és szakszerveTettel miként készült fel a gazda­sági reform bevezetésére. Kötél Imre, mexőtári nyugdíjas Mezőtúr mezőgazdasági jellegű város. Ipara, kis­ipari szövetkezetei mégis jelentősek. A három ktsz termékeinek zöme exportra megy. Tagjai jól keresnek, foglalkoztatottaik na k lét­száma a családtagokéval együtt csaknem ötezer fő. Az a cél, hogy a termelé­sük tovább fejlődjön és mi­nél több embernek nyújt­(Folytatás a 8. oidalonj IV. Főbb tennivalóink a IX. kongresszusig és azután A megyei pártértekezlet beszámolója többször emlí­tést tett a vegyiművekről. Ezt kiegészítve ismertette az igazgató, miként fejlő­dött az üzem a második Ötéves terv időszakában. Többek között ilyen adato­kat említett: hatszorosára o&tt i termelés, ttxcobét­Rán ijámmló, a Tissamenti Vegyiművek igazgatója szeresére a vállalati nyere­ség, 2,2-szeresére az egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom