Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-03 / 260. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. november 3. Az alkoholelvonó szakrendelés pr a rimáméi A 1áraadalmi íróságok é, «« vi vUlllvliy vl egészségügyi osztály a beutaló Szolnokon a városi ta­nács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén két jelen­tős napirendi pontot tár­gyalt. Tömör, de igen tar­talmas jelentés foglalkozott a művelődésügyi osztály munkájával. — Az Írásos anyag is tartalmazta, s a hozzászólók is elmondot­ták: érdeme az osztálynak, hogy sikeresen oldja meg az oktatás és népművelés irányítását. Igen nagylét­számú alsóbb apparátus kapcsolódik a művelődés- ügyi osztályhoz, négyszáz- egy tanító, tanár, nyolc­vankilenc óvónő, negyven­két gondnok dolgozik az osztály irányításával. A gondnokságokon keresztül további háromszáztizenhat alkalmazott (konyhai dol­gozók, hivatalsegédek) te­vékenységét kíséri figye­lemmel, illetve ellenőrzi munkájukat. Többen hangsúlyozták azt is, hogy igen helyesen évek óta nagyon sokat tesz az osz­tály a pedagógusok po­litikai, szakmai művelt­ségének növeléséért. Országosan is kiemelkedő az a módszer, miszerint igen változatos, színvona­las előadássorozatokon, vi­lágnézeti akadémián, Ma­karenko és Brunszvik kö­rön biztosítja az osztály a nevelők továbbképzését. Az utóbbi néhány évben Szolnokon mintegy ötven pedagógus végezte el a marxista—leninista esti egyetemet. A népművelési munka irányítása is javult az utóbbi időben, növeke­dett a sikeres rendezvé­nyek száma, kiemelkedő nagy kulturális események zajlottak le, szélesedett a népművelés hatóköre. . A Jelentés és a vitában részt­vevők is úgy értékelték a művelődésügyi osztály te­vékenységét, hogy arra döntően a pozitívumok Jellemzőek, ugyanakkor a még meglévő hiányossá­gokra is felhívták a fi­gyelmet November 9-én Jászbe­rényben a járási kapitány­ságon 9 órakor dr. Zsmu- rin Lajos, a megyei párt- bizottság munkatársa, Me­zőtúron az Állami Gazda­ságban 18 órakor Szabó István, a megyei pártbi­zottság munkatársa, Jász­berényben a Kossuth Tsz- ben 18 órakor Farkas Kál­mán, a megyei pártiskola tanára; november 10-én Jászbe­rényben a ktsz-eknek (ösz- szevont) 17 órakor Pompor Istvánná, az esti egyetem tanára, Szolnokon a jár­műjavítóban 16 órakor Horn Dezső, a KPM mi­niszterhelyettese, Tisza- szenlimrén a tsz-eknek (összevont) 18 órakor Vad András, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője; november 11-én Kisúj­szálláson a Faipari Válla­latnál 16 órakor Soós Ist­ván, a megyei pártbizott­ság munkatársa, Kunma­darason a Kossuth Tsz- ben 18 órakor Keserű Já­nos földművelésügyi mi­niszterhelyettes; november 14-én Jászbe­rényben a pedagógusoknak (összevont) 18 órakor Tóth Tibor, a megyei tanács vb osztályvezetője: Nagy érdeklődést váltott ki a másik napirendi pont is, melyet bizonyít az ez­zel kapcsolatban elhang­zott több kérdés és az ak­tív vita is. E napirend témája az alkoholelvonó szakrendelés 1966. évi mun­kája volt. Az erről készült tájékoztató jelentés dön­tően az alkoholizmus elle­ni küzdelem egyik terüle­téről, a gyógyító tevé­kenységről adott képet. Az alkoholelvonó szak- rendelésen két orvos és egy asszisztensnő végez gyógyító munkát, az orvosi munkaórák szá­ma napi 2.5, az assziszten­si órák száma napi 8 óra Az idén október 24-ig harminchét beteget kezel­tek a város területéről. Ti­zenheten önként jelentkez­tek az alkoholelvonó kúrá­ra, húsz beteget kénysze­rítettek erre. A kényszer- elvonókúrások közül ket­tőt a Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság társadal­mi bírósága küldött keze­lésre, tizennyolc személy pedig a városi tanács vb egészségügyi osztályának intézkedése alapján került elvonó kezelésre. Az alkoholclvonó szak- rendelés a kúra után is figyelemmel kíséri a be­tegek sorsát. Időnként az illető házas­társával, valamint az üze­mek megbízottaival beszél­getnek, érdeklődnek arról, hogy a beteg betartja-e az előírásokat. E módsze­rek bevezetésével egyre eredményesebb a kezelés. Mindezek ellenére is igen sok notórius alkoholista van, akik a kényszerkeze­lés ellenére is tovább isz­nak, s akiknél a megismé­telt ambuláns kezeléstől sem igen várható ered­mény. Ezen a helyzeten segít a nemrégiben megjelent 1966. évi 27. számú törvényere­jű rendelet, amely szerint az ilyen illetőket zártosz­tályra lehet utalni. november 15-én Jász- árokszálláson (összevont) 17.30 órakor Kovács Dóra, a Kossuth Könyvkiadó munkatársa, Jánoshidán — (összevont) 18.30 órakor Szöllősi János, a megyei pártbizottság munkatársa, Zagyvarékason (összevont) 18 órakor Csáki István, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság el­ső titkára, Besenyszögön 19 órakor Bereczki Lajos, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője; november 16-án Szolno­kon a mezőgazdasági gép­javító vállalatnál 16 óra­kor Gál Gyula, az esti egyetem igazgatója, Mező­túron a városi tanácsnál (összevont) 17 órakor dr. Szűcs Ferenc, a Fizikai Kutató Intézet főmunka­társa, Jászapátiban (össze­vont) 18 órakor Váczi Sán­dor, a megyei pártbizott­ság titkára; november 18-án Jász- fényszaruban 18 órakor Tóth János, a megyei párt- bizottság osztályvezetője; november 22-én Mart­fűn a Tisza Cipőgyárban 13 órakor Kőhidi László, a KISZ megyei titkára tart pártnapot Súlyosabb esetekben le­hetőség nyílik arra is, hogy munkaterápiás in­tézetben helyezzék el a notórius alkoholistát. A jövőben a még eredmé­nyesebb munkához teremt feltételt, hogy a Batthyány úti alkoholos kijózanító ál­lomás jlpítése befejeződik, s már a közeljövőben meg­kezdi működését Az alko­holelvonó szakrendelést Is ebben az épületben fogják elhelyezni. A hozzászólók közül töb­ben megemlítették, hogy az alkoholizmus elleni propa­ganda fokozására is nagy szükség van. Sokat tehet­nek ezért a társadalmi szervek, s talán az is meg­oldható, hogy az előadáso­kat esetenként a gyógyult alkoholisták tartsák. — A társadalmi bíróságok sze­repéről, fokozott felelőssé­géről is szó esett, valamint arról, hogy a már említett rendelet betartása és be­tartatása szintén eredmé­nyesebbé teheti az alkoho­lizmus elleni küzdelmet. Hétaxáxexer fiatal él a falvakban A falvak fiataljainak helyzetével, élet- és mun­kakörülményeivel és KISZ szervezeteinek tevékenysé­gével foglalkozik majd a közeljövőben a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága. A ta­nácskozás előkészületei köz­ben megállapították, hogy jelenleg mintegy hétszáz­ezer fiatal él a fal­vakban. — , Közülük több mint 300 ezren a mezőgaz­daságban dolgoznak. A töb­biek diákok, ifjúmunkások, értelmiségiek, akik már a városokban tanulnak, illet­ve gyakorolják hivatásukat, de még nem szakadtak el községüktől, családjuktól. Egy 238 községre terjedő felmérés adataiból például kiderült, hogy a falun élő 14—30 évesek 27,6 százalé­ka ifjúmunkás, 16 százalé­ka középiskolás, 4 százalé­ka értelmiségi, s 37 száza­léka „kétlaki”, aki napon­ta vagy hetente ingázik. Új menetrend az északi csomó* ponton: december l-től Tegnap Szolnokon a Ság- vári körút teljes hosszában megnyílt a gépkocsi forga­lom számára. Sokan érdek­lődnek: jelent-e változást az autóbuszforgalomba az északi csomópont megnyi­tása? Érdeklődésünkre — az AKÖV személyforgalmi osz­tályvezetőjétől azt a felvi­lágosítást kaptuk, hogy mi­után a novemberi bérletek értékesítését októberi álla­potoknak megfelelően kezd­ték meg, a jelentős menet­rend és menetvonal módo­sítást csak december 1-tól vezetik be. November 15-től a sajtó és a rádió útján ismertetik a nagyközönséggel a válto­zásokat, továbbá röpiratck útján is közlik, milyen lesz a helyi közlekedés menet­rendje december l-től. A bérletszelvényeket az uta­sok már ennek megfele­lően vásárolhatják. I — A PARTTÖRTÉNETI Intézet gondozásában újabb két jelentős kiadványt je­lentetett meg a Kossuth Könyvkiadó. ,,A kommu­nista párt szövetségi poli­tikája 1936—1962” című és „A magyar munkásmozga­lom történetének váloga­tott dokumentumai” című sorozat IV./a kötetét a ma­gyar munkásmozgalom 1907 —1914 közötti tevékenysé­géről. — A SZEGEDI Szabad­téri Játékok igazgatóságá­nak felkérésére a t MAFILM híradófilm csoportja 30 perces dokumentumfilmet készített a játékok történe­téről. A dokumentumfilmet az 1967. évi szabadtéri já­tékok kezdete előtt a ha­zai mozik is bemutatják. — ÖTVEN ország csak­nem 100 térképkiadó vál­lalata 170 iskolai atlaszát és földgömbjét mutatja be az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal, vala­mint a Geodéziai és Kar­tográfiai Egyesület közös kiállítása, amelyet szerdán délelőtt nyitott meg a Technika Házában dr. An- tos Zoltán, az ÄFTH el­nöke. — A HAZAFIAS Nép­front Heves megyei bizott­ságához a Szovjetunióból nemrégiben levél érkezett, amelyben Nyikolaj Dmit- rijevics Dvorjatkin a má­sodik világháború idején elesett édesapját és öccsét keresi. A Magyar-Szovjet Baráti Társaság aktívái azonnal a sírok keresésére indultak, de sokáig nem akadtak nyomra Most je­lentkezett Gyöngyösön a városi tanácsnál özv. Szal­mása Ferencné, pontos sze­mélyleírást adott a fiúról. A németek a fiút a házuk előtt főbelőtték. Az ifjú szovjet katonát Szalmási Ferenc, valamint felesége és leánya hántolta el a há­zukkal szemben levő te­metőben. Az édesapa sír­ját tovább kutatják. — AZ ORIONTONNÄL méreteiben kisebb lesz a Székesfehérvári Villamos- sági-, Televízió- és Rádió- készülékek Gyárának új kisrádiója, amely a jövő év közepén jelenik meg az üzletekben. A közép- és rövidhullámú vételre alkal­mas táskarádió a Strand nevet kapja, két 4,5 voltos kerékpárelemmel működik. — A TÖRÖKSZENT­MIKLÓSI járási vöröske­reszt ma tartja egynapos tanácskozását az ifjúsági vöröskereszt tanárelnökei­vel. A megbeszéléseken az iskolai egészségügy szerve­zeti problémáiról tárgyal­nak. — A JAZZGITÁR tanfo­lyamot nagy érdeklődés kö­zepette nyitották meg teg­nap a megyei művelődési házban. Eddig az előzetesen jelentkezett hetvenöt hall­gatóból ötvenötén iratkoz­tak be. A leendő gitármű­vészek között az általános iskolástól a dolgozó család­anyáig minden korú érdek­lődő megtalálható. A tan­folyamot Mécsért Tamás budapesti gitárművész-ze­netanár vezeti. KÉPESÍTÉS NÉLKÜLI kazánfűtőt azonnal felveszünk, Baromfikeltető Vállalat Szolnok, Verseghy út — NÉGY tanteremmel bővül a törökszentmiklósi Rózsa Ferenc téri iskola. A régi épületet teljesen felújítják és az emeletes új iskolarésszel folyosó­val kötik össze. Így meg tudják szüntetni a jelenle­gi túlzsúfoltságot, ugyanis ide jár a tanyai gyerekek legtöbbje is. Megszüntetik viszont a tanév végével a Sűrű és a Kuczori dűlői tanyai iskolákat, a két is­kolába ugyanis összesen ti­zenhárom gyerek jár. időjArAsjelentés Várható időjárás: Időn­ként felszakadozó felhőzet, legfeljebb szórványosan elő­forduló esőkkel, hószállin- gózással. Gyenge, időnként élénkebb, változó irányú szél. Párás idő. a reggeli órákban egy-két helyen köd. A hőmérséklet alaku­lásában lényeges változás nem lesz. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. — TÉLI beteleltetésre ké­szülnek a tsz-ek Kisújszál­láson. Tatarozzák az istál­lókat, ólakat, javítják a kutakhoz vezető utakat Minden tsz-ben felülvizs­gálják a takarmányok téli tárolását — ELSŐSEGELYNYÜJ- TÁSBÓL vizsgázott Szol­nokon a Rákóczi úti isko­la ötven tanulója. A sike­res tanfolyam és a vizsga a vöröskereszt rendezésé­ben folyt le. A kis vörös­keresztesek látják el tár­saikat az esetleges baleset bekövetkezésekor. — TÖBB mint hatvan- millió forintot fordítanak a kórházak fenntartására, a betegek ápolására Szolnok megyében a most elfogadott költségvetés értelmében. A közegészség és járvány­ügyi szolgálat négy és fél millió forintos költségve­téssel fog dolgozni — NAGY ISTVÁN és fe­lesége együtt élt a feleség anyjával, özv. Tímár Ala- dáméval, annak kispesti lakásában. A fiatalok mun­kakerülő életmódot folytat­tak, az idős asszonyt meg­lopták, s emiatt megrom­lott közöttük a viszony, ami a fiatalok részéről gyűlöletté fajult Ez év márciusában Nagy István Tímámét baltával leütötte, majd feleségével együtt több késszúrással megölte: A fővárosi bíróság Nagy Istvánt előre kitervelt mó­don és alja3 indokból társtettesként elkövetett emberölés miatt halálra, a még fiatalkorú feleségét tíz évi szabadságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíró­ság az ítéletet helyben hagyta. Nagy István ke­gyelmi kérelmét a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elutasította. A halálos íté­letet szerdán végrehajtot­ták. — A STRANDFÜRDŐ építésében nagy lépésekkel jutottak előre Kisújszállá­son. A jó időt kihasználva az utóbbi hetekben a gimnázium és az általános iskola két felső osztályá­nak tanulói földkitermelési és planírozási munkát vé­geztek naponta néhány órá­ban. A munkát Bakó Kál­mán megyei tanácstag ve­zette, aki vállalta, hogy egy hónapig irányítja a társa­dalmi munkát. A faipari vállalat dolgozói negyven­ezer társadalmi munkaórát vállaltak, az erdőgazdaság­beliek pedig megkezdték a fürdő területének fásítását — AZ EGÉSZSÉGÜGYI miniszter a Központi Sta­tisztikai Hivatal elnökével és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkárával egyetértésben szabályozta a felügyelete alá tartozó oktatási intéz­mények (orvosegyetemek, egészségügyi szakiskolák és szaktanfolyamok, valamint kollégiumok és diákottho­nok) hallgatóit érő balese­tek kivizsgálását és beje­lentését. A rendelkezés 1967. január I-éa lép ha­tályba. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok a ro­konoknak, munkatársak­nak, az Achlm úti Iskola tanárainak, tanulóinak és mindazoknak a kedves Is­merősöknek, akik kisfiúnk Sanyika temetésén részt- vettek és ezzel fájdalmun­kon enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló Szabó család. rr RAÍDIÖ • TV* MOZ j • S Z ÍN HÄ2 M O Z t 1 Szolnok: Vörös Csillag: Aranysárkány. Tisza: Király­lány a feleségem. Tiszamenti Vegyiművek: A híd. Jászbe­rény: Lehel: A siker ára. — Karcag: Déryné: Házasság olasz módra. — Kisújszállás: Ady: Bolondos história. Kun­hegyes:' Szabadság: Beszél­jünk a nőkről. Kunszentmár­toni Körös: Utánam gazfic­kók. Mezőtúr: Dózsa: Ludas Matyi. Szabadság: A Nagy Medve fial. Tiszafüred: Tisza: A lányrabló. Törökszentmik­lósi Dózsa: Nemo kapitány.— Túrkeve: Vörös Csillag: Akna­veszély nincs. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház 7 órakor: Hl. Richárd. A MAGVAK RADIO és TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA nyezetlsmeret (lam.)' — 1S.25: Magyar nyelvtan (lsm.) — 17.00: Hírek. — 17.05: Hétmér­főldes kamera. Uttörőhíradó (ism.) — 17.20 : 39-es dandar. Magyar film (lsm.) 10 éven felülieknek. — 18.55: Hazai tü­kör. Aktuális Jegyzet. 19.05: Telesport. — 19.30: Tv-hlradó. 19.50: Esti mese. — 20.00: Hal ló fiúk, halló lányok! — 21.00: A világ térképp előtt. 21.10: Harangozó Gyula. Portréfilm. 21.55: Tv-hlradó — 2. kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és • Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat SZOLNOK—HEVES MEGYEI ÁLLATFOR- GALMI VÁLLALAT egy fő a 332 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Az újságíró Jegyzetfüzetéből. — Benjamino Gigll énekel. — öregek napközi otthona. — Mesterségem címere. — Sport. — Táncrltmusban. — Alföldi krónika. — ■ 22 éve történt. Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: «0—93. 13—*0. *0—«9 Kiadóhivatal: 90—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok, t sí. Irodaház Index-szám: 25 0S8 éjjeliőrt vesz fel, aki nyugdíjjal nem rendelkezik. Je­lentkezni lehet: Szol­nok, Beloiannisz út 82, TELEVÍZIÓ: 0.10: Iskola-tv. Élővilág (ált. lsk. VH. oszt.) Idegen tájak élővilága. H. rész. 9.00: Kör­nyezetismeret (ált. lsk. ni. oszt.) Látogatás az Ikarus- gyárban. 9.55: Magyar nyelv­tan (ált. lsk. V. oszt.) A ma­gánhangzók. — 10.15: Scott kapitány. Magyarul beszélő angol film (ism.) 13.40: Iskola- tv. Élővilág (lsm.) 14.30: líör­A lapot előfizetésben és Árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél. — Előfizetési dl) I hónapra: I«.— Ft. Szolnok megyei Nyomóalparl Vállalat Felelős vezető: Mészáros Bánóé* A Nap kél: 6.30 h-kor, nyug.: 16.24 li­kőr. A Hold kél: 19.40 li­kőr, nyugszik: 11.54 h-kor. Novemberi nártnunok

Next

/
Oldalképek
Tartalom