Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

Hajköifemény Most, miután túljutottam a kamaszkoron, rendkívül gyor­san nő a hajam. Kénytelen vagyok kéthavonként fodrász­hoz menni, különben erősen kiütközne rajtam a neander­völgyi eredet. A fodrász — amikor rám került a sor éa leültem a ke­rek székre —, bájosan kér­— Mivel szolgálhatok? Körülnéztem a helyiségben. de- se csomagolt magyar bor­sot, se trappista sajtot nem láttam, igy közömbösen felel­tem: — Nyíratkozás. — Igenis! — válaszolta. — Aztán nyakamba terítette a fehér lepedőt és újra kérde­zett: — Lepllzve, vagy broknolva? Nagyon bambán nézhettem rá, mert gyorsan segítségemre sietett: — Már tudom Is, kérem tisz­telettel... Elől lnyerájozom, há­tul irgincölöm, kétoldalt pe­dig... Ez önnek nagyon Jól fog állni. Tovább se szó, se beszéd. Először ollóval esett hajza­tomnak, aztán borotvával. — Amikor lnyerájozott, még tűrhető volt, de a nufllzásnál annyira húzott az olló, hogy csillagokat láttam. Ezután gézt csavart a hom­lokomra. Éppen úgy festet­tem, mint nagyapám egy régi képen, az első világháborúban, fejlövés után. Hátamon végig futott a hideg és megszólal­tam: — En nem akarok Itt a bó­ka kellős közepén frontképet csináltatni. ö azonban rám se rántott, tovább lrglncölt a fülem mel­lett és nevetősen megjegyezte! — Egy kicsit konzervatívnak tetszik lenni... Tapintatlanságnak tartottam a kijelentését, de nem szól­tam, mert féltem, hogy újra nufliznl kezd azzal az életlen ollóval. Sokáig nem beszéltünk. Vé­gül Is ő kezdte újra: — Most tessék előre hajtani ezt a kis okos fejét, hogy megmossam, mert csak úgy tudok rlpclngölnl. Fejem előre hajtottam és el­határoztam: Oda se figyelek tovább, azt csinál velem, amit akar. A kíváncsiság azonban annyira gyötört, hogy egyszer félszemmel odasandltottam, — amikor éppen a fejem tetején ripclngölt a kefével és a haj­szárítóval. Hamarosan elké­szült. — Parancsoljon — mondta. Belenéztem a tükörbe és nem akartam hinni szemeim­nek, hogy én ülök ott, modem bukósisak-frizurával. Ügy néz­tem ki mint a mai témájú dráma negatív hőse, akinek — bár a harmadik felvonás vé­gén sok huza-vona után fel­veszik a horgász szövetségbe — mégis a függöny legördülé- se előtt háromtized másod­perccel meg kell halnia. A fodrász elismerést várt, én azonban felháborodtam: — Na hallja, alaposan el- stoplule... a hajam. Most a fodrász nézett rám édes bambasaggal. En azonban segítség helyett azt figyeltem az arcán, hogy milyen érde­kesen alakul a vérnyomása. Végül a fodrász halk sóhaj kíséretében összeomlott: — Hiszen ez egy hajkölte- Hiény - nyögte. — Azt elhiszem, de én nyi­latkozni akartam I V**cze György MEZÍTLÁBAS SZÜMPOZION Gólyafészek Kémény ** és Hópehely Szám­láló Albizottságok legjobb­jait jó meleg díszteremben várta az országos értekez­letre. Tíz órakor kezdődött a program, de a vonatjá­rásoktól függően már 8 óra tájban érkeztek kül­döttek. Attól fogva szün­telen volt a bevonulás. Kívülálló érdekes megfi­gyelést tehetett már az el­ső vendégeknél. Úgyszól­ván minden . harmadik, alighogy átlépett a küszö­bön, megállt belül az ajtó­félen. Jegyzettömbjét egyik hóna alá kapta, s ugyan­azzal a karral nekltámasz- kodott az ajtófélnek. Sza­badon maradt kezével pe­dig lenyúlt, és ezzel egy- ldőben felemelte Jobb, majd a bal lábát A sor­rend kinek, kinek az egyé­niségétől függött. A térdmagasságra felhú­zott lábról pedig levették a lábbelit, amely szem- melláthatóan új fényben csillogott mindegyikükön. A művelet után ki-kf megkönnyebbülten fellé­legzett, hiszen jópár perc­töredékre vissza kellett tar­tani. Felhúzott térd, előre görnyedő felsőtest; tud­juk, Ilyenkor nehéz a lé­legzés. Aj os, most már felde­' * rült arccal üdvözöl­ték egymást az Ismerős küldöttek, és a presszó­büfének kialakított sarok­ban élénken vitatkozó cső. portokra bomlottak. Azok a bizonyos harmadik részt­vevők roppant masától ér­tetőd éssel szorongatták üres hónuk alatt, a levetett el­nökét. Akadtak, akik a társalgás hevében megfe­ledkeztek a cipőről, és szenvedélyes ágálásra emel­ték volna karjukat. Ebben a pillanatban azonban nagy koppanással hulltak a par­kettra a cipők. Ilyenkor egymást meg­előzve hajoltak le, hogy udvariasan feladják a lábbeliket. Ez persze nem mindig sikerült, fejkocca­nás nélkül. De a kellemes összhangra jellemzően el­intézték ennyivel: „Par­don!” — „Ugyan, semmi, ség." Jópofául viselkedtek a harisnvás, zoknis lábak a csillogó parketten. Néme­lyik láb viszketett, ezért módszeres vakarásba fo­gott az ellenkező láb ujj- kollektívája. Egyesek úgy segítettek magukon, hogy a nadrágszár szövetének ér­dességét használták ki va- karódzásra. A hölgyek in­kább a sarkukkal operál­tak. Sikkesen dögönyözték kissé összenyomorított nagylábujjukat Mikor az értekezlet el­nökségét is megválasztot­ták, színpompás látványt nyújtott, hogy mielőtt he­lyüket elfoglalták a Gólya­fészek Kémény és Hópe­hely Számláló Albizottsá­gok legjobbjainak legjobb­ja!, kisebb-nagvobb zajjal helyezték el cipőjüket az asztalon Bal kezük felől. Tudniillik a jobb kéznek helv kellett a mozgáshoz, mellvei a jegyzettömböt, golyós- és hagyományos töttőtol’at forgatták. A padsorokban ülőknek erre nem volt módink. így cipőjüket ölbe fektették, s arra támasztották a töm­böt. Jól benttártak már napirendben, mikor előbb az elnöki asztalnál, később a padsorokban is. fehér cé­dulákat kezdtek tanulmá. nyozgatni. Fél szemmel, MŰTEREMBEN természetesen. Aztán ösz- szehajoltak, mutogattak a cipőkre, melyek már egé­szen megszokták az asz­talt, illetve öleket. Előbb az elnökség egyik szélén ülő tagja szedte össze a fentiek lábbelijeit. Mezít- lábujjhegyen, kétrét gör­nyedve az emelvény előtt* hogy ne zavarja a vitát, kisietett. Pár perc múlva mosolyogva tért vissza, ■ midőn az elnök halkan odakérdezett, — „Szellő* helyre raktad őket?” — nyájasan felbólogatott: „Persze, persze". oéldáját a padok kö­* zönségének képvise­lői is követték. Egyik ol­dalon is, másikon is egy- egy felelős gyűjtötte fel a cipellőket és az ölre való teher alatt hátra hajolva távoztak ki a díszteremből. Visszatérőben ők is meg­nyugtatták kollegáikat: — „Szellős helyen vannak... Jól kiszáradnak a bélések, mire '^ége lesz az értekez­letnek”. Hopv miért zajlott ilyen kfilönle^s formaságok kö­zött a Gólyafészek Kémény és Hópehely Számláló Al­bizottságok legjobbjainak országos szűmnozionja? — Azok a bizonyos harmadi­kok valamennyien a „ha­bosított műfelsőbőrből” ké­szült új cipőkben jelentek meg. Mindannyian meg- kaniák a lábbelivel a „Kedves Vevőnk!” megszólí­tásé. magvas használati utasítást és annak szelle­mében ’értak el. Tudomá­sul vették, hogy se pizsa­mának, se nyakkendőként, vagy kerékpárdinamó gya­nánt nem vehetik igénybe a cipőket, mert — amint a nyomtatott eédu'a előír­ja — „csak rendeltetéssze­rű használat mellett lesz örömeink) benne”. Meg­fogadták. hogy „a cipőt hu­zamosabb ideig — különö­sen meleg helviséffben — ne tártsaíák) lábon és éj­szakára szellős helyen en- izedleíék) a bélést tökéle­tesen kiszáradni”. Minthogy a használati utasítás csu­pán munkahelyre alánlla másik lábbeli felvételét az országos szflmnozionra nót- cinő nélkül jöttek a kül­döttek. Tóth István a galg am Ácsai népi EGYÜTTES MŰSORÁBÓL: — Mert fáj, fáj, fáj! > ...És a kompót levébe még forrás előtt teszek fahé­jat is! — Szóval hiziosan Remb­randt festette > Kultúrszomj V Haláli dumája van a krapeknek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom