Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-27 / 280. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. november 27, a világpolitikában A szovjet diplomácia széleskörű tevékenysége — Á bonni válság és a feléledő neonácizmus — Franco „közjogi reformjai" és a spanyol helyzet Ifjabb külföldi vendégek érkeztek az MSZMP IX. kongresszusára A csehszlovákiai repülőszerencsétlenség JORDÁNIA t Jeruzsálem szögeseiről ruzzói területi pártbizottság titkára jött hazánkba. Ugyanezzel a géppel érkezett San Marino Kommunista Pártjának képviseletében Giacomini Agostino, a Központi Bizottság tagja, továbbá megfigyelőként a proletáregység Olasz Szocialista Pártjának küldötte: Salvatore Corallo, a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottságának tagja. Megjött a Spanyol Kommunista Párt delegátusa: Enrique Lister, a Politikai Bizottság tagja. veszítette el. Dr. Pártli Imre a minisztériumon kívül is tevékenyen vett részt az MSZMP és a KISZ mozgalmi életében, amelynek elismeréséül Ságvári emlékéremmel tüntették ki. A Külügyminisztérium és pártbizottsága Pártli Imrét saját halottjának tekinti. Novemberben a szovjet diplomácia rendkívül széleskörű tevékenységet fejtett ki: a fontos nemzetközi eszmecserék egész sorának lehettünk tanúi. Ahol a NATO-or- szágok külügyminiszterei jártak Moszkvában — előbb Martin kanadai, aztán Lyng norvég, majd ezen a héten Brown angol külügyminiszter — hol a Szovjetunió és az európai semleges országok kapcsolatai kerültek napirendre, mint Podgornij ausztriai látogatásakor, vagy Paasio finn miniszterelnök moszkvai tárgyalásain Azután a külön kategóriába tartozó szovjet—francia együttműködés feilesztéséról volt szó. Debré, a párizsi gazdasági „csúcsminiszter” moszkvai útja ezt szolgálta, ezzel párhuzamosan pedig megindultak az előkészületek Koszigin szovlet kormányfőnek december eleién esedékes párizsi látogatásának eredményessé tételére. Végül a Szovjetunió és a harmadik világ viszonya állt a tárgyalások középnontiában. — Amer marsallnak, az Egyesült Arab Köztársaság alelnö- kének nawjelnntőségű moszkvai megbeszélésein. Mindezzel kapcsolatban alá kell húzni, hogy moszkvai vé'eménvek szerint Éti- rónában kedvező jelenségek mutatkoznak az európai biztonság, a földrész békéiének biztosítása szem- pontiáhól. Nem véletlen, hogy az európai együttműködés lehetőségei eavűtt- jámak azzal a ténnyel: a kontinens országaiban a kommunista és munkáspártok egysége töretlen! tényezőként Bonn politikáia jelentkezik: a még mindig megoldatlan nyugatnémet kormányválságban kevés jel vall arra. hogy alapvető változás következhetnék a revansista, az atomfegyvereket igénylő hivatalos elképzelésekben. Ráadásul a baiorországi helyi választásokon az úinácik viszonylagos sikerei joggal töltenek el aggodalommal minden demokratikus érzelmű embert Euróna keleti és nyugati felében ewaránt. A nerózeti demokrata pártnak (NDP1 nevezett nvütan náci csoport november 6-án az NSZK Hessen tartományában. november 20-án pedig Bajorországban is a választék közel 8 százalékának birtokában számos képviselőt küldhetett a tartományi parlamentbe. Úgyszólván az egész világsajtó felhívta a figyelmet a nyugatnémet úinácik előretörésének veszélyességére. ha az igazi okokat a nyugati polgári saitó nem is mindig ismeri el. Látni kell pedig, hogy a nácik ielentkezése annak a politikának a következménye. amelv — a nvucati nagyhatalmak jóváhagvá- cávpi — Bonnban az utolsó két évtizedben a szinte hisztérikus kommunista ellenesség alanián állott. Egv NDP azért könyvelhet el sikereket, mert a Német Szövetségi TTögtérsaság hivatalos köreinek hosszú éveken át nem is titkolt céüg az 1937-e« hitleri bi- roóo’om visszaállítása volt... Ezek a revansista törekvések kudarcot vallottak, mert Európában új erőviszonyok alakultak ki. A szocialista tábor rendkívüli mértékben megerősödött, a tőkés országok többségében is elő+érhe került a békés egymás mellett élés igenlése. A bonni merev, hidegháborús politika fiaskója vezetett a mostani kormányválsághoz... /Wes' e«r né'dát hozott az elmúlt hét arra, hogy a hidegháborús, anti- kommunista, szovjetellenes és — fasiszta állami politika képtelen egy ország belső problémáit megoldani: Spanyolországban, a Franco uralom harmadik évtizedének végén, jelentkeznek az első változások. Ügynevezett „közjogi reformokat” és „kegyelmet” hirdettek meg Madridban, amelyek még nem jelentenek demokratikus fejlődést. de kifejezői a franco- ista rendszer bizonytalanságának. megkezdik fellazítani a 30 éven át megmerevedett fasiszta rend szigorú kereteit A vVáer első számú nemzetközi problémájában, a vietnami kérdésben az elmúlt hét nem hozott pozitív változást: az Egyesült Államok légiereje — amelv a rossz időjárás miatt 12 napig nem tudta bombázni a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét — a hét eleién úiból megkezdte a légitámadásainak sorozatát Dean Rusk utolsó sajtókonferenciája is mutatta, bow az amerikai £$11 ó rr>nnt fpl ■ipcp'p Vfílt. WpcVnncr+on ÍS elutasít rrnn^on oVan ta- vaslatot, amely előmozdítA teremben, amelynek széksorait hétfőn ■ megtöltik a párt IX. kongresszusának küldöttei, a testvérpártok képviselői, s a meghívottak, ma még mesteremberek dolgoznak. A MÉMOSZ- székház impozáns kongresz- szusi terme a technikai előEgv mozdulat, s fényárban fürdik a terem. Eddig sok gondot okozott a világítás; a 40 lux kevés volt a filmeseknek, tv-sek- nek. reflektorokkal pótolták.’ Ezek azonban jelentős helyet foglaltak el, vakították a szónokot: sokféle kellemetlenséget okoztak. Az Egyesült Izzó kisméretű, de nagy fényerejű jód- lámpákat kísérletezett ki, s mint a próba mutatja: sikerrel. Negyvenről négyAz asztalosok jellegze'es ék kötényében idős, szem- veges bácsi fényezi a szónoki emelvény faléceit: a széksorok között többen is dolgoznak, a csavarokat húzzák meg. egy-egy nyikorgó szék, írótámla nemcsak az ott ülőt, egész környezetét zavarja; az elektromosok a jelzőlámpákat próbálják, az elnök előtt álló speciális órát vizsgálják, melynek számlapján apró vörös izzók sorakoznak: készítik a virágok helyét, s természetesen arról is gondoskodni kell, hogy minden nap friss vizet kaphatná a vietnami probléma rendezését. Közvetve Vietnammal állott kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezetének egy olyan határozata, amely — jogos büszkeséggel mutathatunk rá — magyar kezdeményezésre született meg. Az ENSZ Politikai Bizottsága elítélte a vegyi és baktériumfegyverek alkalmazását, határozatban hívta fel a világ országait, hogy csatlakozzanak az ilyen fegyverek eltiltásáról szóló 1925-ből származó genfi megállapodáshoz. A mai nemzetközi helyzetben, amikor Dél-Vietnamban az Egyesült Államok katonai vezetői többször alkalmaztak mérCTPs gázokat és más veevi fegyvereket, nagv jelentősége van a világszervezet majdnem egyhangú állásfoglalásának. — Ezzel közvetve elmarasztalta az Egyesült Államokat, amikor ilyen embertelen harceszközök bevetésével próbálkozik Dél-Vietnamban. Az ENSZ-határo- zat minden becsületes ember véleményét fejezte ki, amikor kimondta, hogy a tömegpusztító fegyverek használata ellentétes az emberi civilizáció elfogadott normáival. készületeket tekintve is méltó helye lesz a párt legfőbb fórumának: ennek biztosításáért szorgoskodnak most az elektromos művek, a posta itt levő dolgozói, a szállítómunkások, dekoratőrök, hangtechnikusok, asztalosok, s még tucatnyi más szakma művelői. száz luxra nőtt a fényerő, s a helynyerés eredményeként valamennyi küldött a terem földszinti részén foglalhat helyet — Ez csak egyike azon törekvéseinknek — mondja az előkészületek legfőbb helyi irányítója, Ligeti Jenő elvtárs —, hogy korszerűbbé, tehát a tanácskozás munkáját jobban segítővé tegyük a körülményeket. janak, telefonvonalak próbáját végzik a postások, a telexgépek helyét készítik odafönn az emeleti szobák egyikében. Mert nemcsak a nagy terem, hanem szobák sokasága is lázas munka színhelye: készítik a kongresz- szus munkabizottságainak üléstermeit, a sajtó, a rádió, televízió munkahelyeit, a gyorsírók asztalait, tizennyolc gép sorakozik katonás rendben, itt diktálják majd gépbe a gyorsírt szöveget, másutt a soksz,o- rosító berendezést állítják fel, a tolmácsok pihenő szóBejelentés Az ENSZ-közgyűlés pénteki ülésén ideiglenesen felfüggesztette a vitát a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáról. A kérdés megvitatására kedden a délelőtti ülésen tér vissza. A közgyűlés elfogadta a 2. számú bizottság által beterjesztett határozati javaslatot, amely kimondja hogy tiszteletben kell tartani az államok szuveréní- tását saját természeti erőforrásaik felett. A határozatot, amelyet energikusan támogattak az afrikai, ázsiai, latin-amerikai orszá. gok és a szocialista államok, 140 szavazattal 6 tartózkodás mellett fogadták eL A tartózkodók között volt az Egyesült Államok, Anglia és Belgium. Subwdrio kegyelmet kért A TASZSZ az AP-re hivatkozva közli, hogy Su- bandrio volt indonéz első miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter, akit egy katonai törvényszék a közelmúltban halálra ítélt, kegyelmi kérvényt intézett Sukarno elnökhöz. Sukarno elnök ezideig nem válaszolt sem Suband- rio, sem pedig az öt más halálraítélt kegyelmi kérvényére. bájában már takarítónők tevékenykednek. A postások egyike, miközben már a harmadik próbát csinálja Hat, úgynevezett vezér- nyelven hallgatható a tanácskozás: oroszul, franciául, spanyolul, angolul, németül és természetesen magyarul. Ezenkívül további tizenhat nyelven lesz még tolmácsolás: mintegy 120' tolmács, fordító tevékenykedik majd, s ha a szónok túl gyorsan beszélne, a tolmácskabinból lámpa felvillantásával kérhetik: ha lehet, lassabban... A legnehezebb feladatok Az elnök előtt s a szónoki emelvényen hat-hat mikrofon: a teremhangé, annak tartaléka, a tolmácsberendezésekhez, a rádiónak, a televíziónak s a filmhíradónak hangot biztosító. Az erősítő központban villogó lámpák, kábelek között műszerészek dolgoznak. Próba, próba, próba. Sok tucat erősítő berendezés: s működők, s mellettük a bemelegített tartalék, mert » tolmácsolás, a szónok szavainak közvetítése egy percre sem szünetelhet A műszerészek vezetője derekát kiegyenesítve sóhajtja: —a legkisebb hiba is nagy csúfságunk lenne... megint tovább. „Elnémított” telefonok sorakoznak egymás mellett, rövidesen a helyükre kerülnek. Mines bennük Szombaton folytatódott a külföldi vendégek érkezése az MSZMP IX. kongresszusára. Az Olasz Kommunista Párt küldötteként Arturo Colombi szenátor, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság mező- gazdasági osztályának vezetője, Giuliano Pajetta szenátor, a Központi Bizottság tagja, a Szenátus külügyi bizottságának alelnöke és Frederico Brini, a Központi Bizottság tagja, az abáldozatai között van dr. Pártli Imre, a Külügyminisztérium munkatársa is, aki hivatalos kiküldetésben utazott. A Külügyminisztérium és pártbizottsága Pártli Imrében a minisztérium kiváló dolgozóját és a pártbizottság odaadó hűséggel tevékenykedő tagját A jordániai kormány tájékoztatásügyi főtitkára szombaton délben úgy nyilatkozott, hogy visszatért a nyugalom a Jordán folyó nyugati partjának valamennyi körzetében. a vizsgált vonalon, aet mondja: — o pontosság, a precizitás mindenkor fontos,, de itt...l egyike a tolmács — szimultán irányítása. Megtörténik, hogy nem egyszer közvetítő nyelv igénybevételével tolmácsolnak: a hangszigetelt fülkék elnyelik ugyan a valóban bábeli hangzavart, de a vezérlőasztalnál ülőnek igen csak tudnia kell, a hosszan sorakozó fülkékben — kifliikor — melyik közvetítőcsatornába „lépjen be”, ahogy ezt maguk közötl mondják. csengő, lámpa jelzi a hívást, furcsa is lenne a terembe behallatszó csilingelős. Ligeti elvtársat egyszerre ötfelé is hívják: nincs jegyzete, „előjegyzése”, fej bői tud mindent. A fel- szabadulás óta valamennyi kongresszus technikai előkészítésében része volt.--- Búcsúzunk. Az elnökség feje felett Lenin hatalmas arcképe, s a 9-es szám. A terem valamennyi pontján ez ragadja meg a tekintetet, s a rövid jelmondat: „Tovább a lenini úton”. És e jelszó már a hétfőre, a párt IX. kongresszusának kezdetére utal, amikor méltó körülmények közepette e gondolat jegyében kezdődik meg a tanácskozás. (m — *) Az AP jelentése szerint a jeruzsálemi kapukat szigorúan őrzik, senki sem kapott engedélyt arra, hogy a városba belépjen vagy onnan távozzék. Szögesdrót- akadályok védik a városba vezető útvonalakat, köztük a Jeruzsálemből Amman- ba vezető főútvonalat. A UPI jeruzsálemi tudósítója olyan jelentéseket közöl, hogy a város jordániai részéből szüntelen gépfegyverzaj hallatszik. Az AP gazai jelentése arról szól. hogy a palesztin nai menekültek tízezer főnyi tömege vonult végig szombaton a város utcáig tüntetve az Egyesült Államok. Izrael és Husszein jordániai király ellen. A Reuter szerint a jeruzsálemi lövöldözés során a jordániai katonák lelőttek két 16 éves palesztínai fiatalt, miután azok lefegyvereztek egy katonát. A szemtanúk szerint 15—20 személy sebesült meg, több súlyosan. Az arab hírforrások szerint az áldozatok száma nagyobb a közöltnél. Azokban a városokban, ahol a kormánvellenes elégedetlenség felkelés jelleget öltött — Na blúzban, Ramallahban, Hebronbap jelentős rendőr-erők állomásoznak, beduin járőrök cirkálnak. E városo'k teljesen elszigetelődtek a külvilágtól, negyedik napja tart az általános sztrájk. A Reuter beiruti híre szerint Jeruzsálem régi repülőterét szombaton lezárták. Egy Ammanból Bejrutba érkezett repülőgép utasai megerősítették a hírt. Szombaton már nem jelentek meg a jordániai lapok sem. A jeruzsálemi és ammani napilapok főszerkesztői csütörtökön este felkeresték Husszein királyt. Előadták. hogy lapjaik megjelenése számos akadályba ütközik, képtelenek táiékoztatást kapni a Jordániában folyó eseményekről, panaszkodtak az erős cenzúra miatt. Miután a főszerkesztők eljárása eredménytelen maradt. a napilapok kiadásának beszüntetése mellett döntöttek. Pálfy József Á kongresszusi teremben Negyven helyett 400 lux — Próba az erősítőben — A tolmács-szimultán — A telefon nem csenghet Reflektorok helyett — jódlámpák Csavarok, jelzőlámpák9 virágok A tolmácskabinból közbeszólhatnak Bemelegített tartalékok