Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-23 / 251. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. október 23. m É a világpolitikában Péter János ElSlSZ-beszédének nemzetközi visszhangja — A leszerelés ügye és a vietnami konfliktus — Az imperialisták fékezik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását — A biztonság feltételei : az ySZK ne jusson atomfegyverekhez Kádár János, Kállai Gyula és Czinege Lajos hazaindult Moszkvából Szombaton délben Moszk­vából vonaton haza indult Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára, Kállai Gyula, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bi­MOLNYIJA—1 A Krasznaja Zvezda ri­portot közöl, az október 20-án felbocsátott negye­dik Molnyija—1 típusú szovjet hírközlési szputnyik megfigyelő állomásán ka­pott tájékoztatások alap­ján. Mint a lap tudósítójának elmondták, a hírközlő szputnyikon elhelyezett te­levíziós kamerát földi pa­rancsra a pálya bármely pontján működésbe lehet hozni. így a kamera nagy­Sydneyben tüntetők tartóztatták feS Johnsont zottságának tagjai, valamint Czinege Lajos honvédelmi miniszter, az MSZMP Po­litikai Bizottságának pót­tagja. A magyar vezetők az SZKP Központi Bizott­ságának és a szovjet kor­mánynak a meghívására múlt vasárnap érkeztek a Szovjetunióba. mennyiségű, gyakorlatilag felhasználható információ megszerzését teszi lehető­vé. így például még min­dig nem ismeretes a Föld pontos alakja és a Föld fe­lületének is csak egy tized részére vonatkozólag van­nak pontos térképek. A Molnyija—1 segítségé­vel már lebonyolították az első televíziós vételt, ami­kor is a szputnyik a felhő­takaró különböző alakza­tait továbbította. ENSZ-közgyűlés be­fejezte az általános politi­kai vitát, amely főleg négy kérdéscsoporttal foglalko­zott. A világszervezet 121 tagállama közül 108 ország képviselője vett részt a vi­tában. Ez majdnem négy hétig tartott és jelentősége van abban, hogy megítél­hető belőle a különböző államcsoportok hozzáállása a legfontosabb nemzetközi kérdésekhez, többek között a vietnami konfliktushoz, amely közvetlenül érinti a világbéke sorsát. A szocialista országok ál­lásfoglalásai teljesen vilá­gosak és egyértelműek. — Ehhez tulajdonképpen nem kell kommentár. Néhány afrikai és ázsiai ország képviselője a béke szem­pontjából szintén pozitív értelemben nyilatkozott a vietnami helyzetről. A nyu­gati országok képviselőinek többsége viszont igyekezett mentegetni az Egyesült Államok magatartását A legtöbb felszólaló azon­ban elítélte az amerikaiak beavatkozását és kijelentet­te: a vietnami kérdés meg­oldásának egyetlen lehet­séges módja a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombatámadások fel­tételnélküli beszüntetése és a visszatérés azokhoz a tárgyalási alapokhoz, ame­lyek a genfi egyezmény­ben vannak lefektetve. Az amerikaiak az ENSZ- közgyűlésben elhangzott ál­lásfoglalásokból megérthet­ték, hogy a világ népei­nek többsége elítéli a Viet­namban folytatott agresz- sziós politikát és azt kö­vetelik, minél előbb szün­tessék meg az agressziót. Ebben az értelemben szólalt fel a magyar külügyminisz­ter is az ENSZ-közgyűlés politikai vitájában. Péter János beszédének nagy nemzetközi visszhang­ja van, ami azzal magya­rázható, hogy a magyar álláspontot már a múltban is úgy ítélték meg, mint helyes kiindulási alapot fontos nemzetközi kérdések megítéléséhez. Péter János is arról a négy témáról beszélt, ami az általános politikai vitát foglalkoztatta, így el­sősorban a vietnami kon­fliktusról, a fejlődő orszá­gok helyzetéről, az európai biztonság és az ENSZ prob­lémáiról. A Vietnam^ kér­déssel kapcsolatban Péter János kifejtette a magyar álláspontot, amely általá­ban eléggé ismert és azo­nos a szocialista országok véleményével. A világsajtó nagy figyel­met szentelt a magyar kül­ügyminiszter néhány meg­állapításának. így többek között megjegyzik: Péter János a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság állás­pontjának ismeretében ha­tározottan kijelentette: az Egyesült Államok részéről mindezideig semmilyen va­lódi békeajánlat nem hang­zott el. Ezt általában vá­lasznak tekintik arra az állítólagos békejavaslatra, amelyet Goldberg, az Egye­sült Államok ENSZ-meg- bízottja terjesztett elő még az általános politikai vita elején és azóta a nyugati sajtó igyekezett a világér­deklődés középpontjába ál­lítani. Most általában úgy te­kintik Péter János állásfog­lalását, mint választ az amerikai kezdeményezésre és egyben leleplezését an­nak a kétértelműségnek, amelyet az amerikai úgy­nevezett béke javaslattal megpróbáltak elérni, mi­közben tovább folyik a tá­madás kiszélesítése Viet­namban. H Z európai kérdések­ről szólva Péter János hangsúlyozta: az európai biztonság fő problémája va­lójában abból adódik, hogy Nyugat-Németország állan­dó támadásokat intéz az európai status quo el­len, igyekszik az atom­fegyverek birtokába jutai és általában olyan agresszív magatartást tanú­sít, ami az európai orszá­gokat nyugtalanítja. A ma­gyar álláspont szerint az európai biztonság megszi­lárdításának és a kelet­nyugati kapcsolatok fejlesz­tésének egyetlen lehetséges módja, ha fokozatosan meg­kezdik a kapcsolatok meg­teremtését a Német De­mokratikus Köztársasággal. „Az európai biztonság problémáinak és Németor­szág békés egyesítésének megoldása csak mindkét német állam elismerése út­ján lehetséges” — mondot­ta a magyar külügyminisz­ter. Az ENSZ-ben megvitatott problémák közül figyelmet érdemel még a leszerelés kérdése, vagy pontosabban az a mód, ahogy a külön­böző államok képviselői ál­lást foglaltak ebben a két­ségkívül nagyjelentőségű, bár a jelenlegi körülmé­nyek között nehezen meg­oldható kérdésben. A szocialista országok ál­láspontja közismert, de er­ről az oldalról is több íz­ben felhívták a figyelmet: a vietnami konfliktus rend­kívül kedvezőtlen hatással van a leszerelés ügyére. Ennek ellenére talán még­is remélni lehet, hogy egy különösen érzékeny ponton; TOKIÓ Az amerikaiak vietnami agressziója ellen Japánban lezajlott általános sztrájk­kal kapcsolatban a tokiói rendőrség szombaton razzi­át tartott a japán pedagó­gusok országos szakszerve­zetének épületében. Körül­belül 700 fegyveres rendőr hatolt be a szakszervezet épületébe és különböző ira­tokat vitt magával. GENF Európában ezer lakosra számítva a legtöbb házas­ságkötés a Szovjetunióban történik. 150 országban hajtottak végre erre vonatkozó vizs­gálatokat, és kiderült, hogy az országok több mint a felében a házasságkötések száma csökkenő tendenciát mutat. Vonatkozik ez min­denekelőtt a latin-amerikai országokra. Ezzel szemben Kanadában, az Egyesült Ál­lamokban és a nyugat­európai országoknak mint­egy a felében, 1960 óta emelkedik a házasságköté­A Szolnoki Kertészeti Vállalat vizsgázott kazánfűtőt keres azonnali belépés­sel, Jelentkezés a Vö­röscsillag úti központi telepünkön. a nukleáris fegyverek el­terjedésének megakadályo­zására meg van a lehetőség. Egy ilyen egyezmény' létre­hozása érdeke valamennyi országnak, érdeke -a két vezető atomnagyhatalom- nak, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak is. Gromiko amerikai lá­togatása során erről a kér­désről pozitívan nyilatko­zott a sajtó képviselőinek. A nukleáris fegyverek el­terjedésének megkadályozá- sa, vagy legalábbis korlá­tozása elé azonban az im­perialista politika akadályo­kat gördít. Miközben az Egyesült Államok kormá­nya érdeklődést mutat e kérdés megvitatása iránt, olyan álláspontot foglal el, amely lehetetlenné teszi a megegyezést. Az amerikai­ak ugyanis szeretnének „összhangot teremteni” a nukleáris fegyverek eltiltá­sa és a NATO atomfelfegy­verzése között, ami persze képtelenség — ezt nevezi még a nyugati sajtó is „a kör négyszögesítésének”. — Hiszen egy eltiltó egyez­ménynek csak akkor van hatása, ha minden eshető­ségre kiterjed. Kemikália a hely­zetet az is, hogy a NATO atomfelfegyverzése valójá­ban Nyugat-Németországot is hozzájuttathatná az atomfegyverekhez, leg­alábbis olyan közvetett for­mában, amely egyformán megfelel Washington és Bonn jelenlegi érdekeinek. Viszont a világ békeszerető népei a biztonság egyik feltételének tekintik, hogy Nyugat-Németország ne jusson atomfegyverekhez és agresszív politikája ne fenyegethesse Európa, sőt a világ békéjét. sek száma. Ez a helyzet például Olaszországban, és Csehszlovákiában (ezer la­kosra számítva évi 8 há­zasságkötés). BOGOTA A columbiai főváros fő­terén, a parlament épülete előtt körülbelül 60 000 em­ber fogadta a Santa Marta városából néhány héttel ez­előtt elindult „éhség-felvo­nulás” résztvevőit, a Mag­dalena megyei pedagóguso­kat, akik azért tették meg a körülbelül 1600 kilométe­res utat, hogy követeljék a kormánytól hosszabb ideje elmaradt fizetésük folyósí­tását Az ENSZ „A világ népesedési kilátásai” címmel jelentést adott ki, amelyből —egye­bek között — ki­tűnik, hogy 2000- re a világnépes­ség várhatólag 6 130 000 000 főre növekszik. A né­pességnövekedés túlnyomó része a fejlődő országok­ban következik be, ahol még je­lentősen és gyor­san csökkenthető a halálozási aránylóm Johnson amerikai elnök szombaton rövid látogatást tett Sydneyben. A városba érkezése előtt a rendőrség megpróbálta elejét venni a tüntetéseknek, ezért több embert letartóztatott. Őri­zetbe vettek egyetemi hall­gatókat, akik megkísérelték eltávolítani az utcákról a Johnsont üdvözlő plakáto­kat és zászlókat. Mindezek ellenére a ha­tóságok jogosan számítot­tak arra, hogy heves Ame- rika-ellenes tüntetések lesz­nek. Amikor az ameriai el­nök megérkezett Sydney te­rületére, Robert Askin tar­tományi miniszterelnök biz­tosította is az elnököt, hogy Sydney városa min­dent megad neki, még a tüntetéseket is. „Nehogy honvágya legyen.” Az elnök gépkocsiba szállt és végig hajtatott a váro­son. Útját több helyen tün­tető tömegek állták el. Né­hány száz tüntetőnek sike­rült áttörnie a rendőrök sorfalát és megrohannia LONDON Szombaton reggelig több mint száz gyermek holttes­tét emelték ki a walesi bá­nyászfalucska — Aberfan — iskolájának romjai alól, amelyet pénteken a falu fö­lé tornyosuló meddőhányó több napos esőzéstől fella­zult sártömege temetett ma­ga alá 15 környező házzal együtt. Egész éjszaka ref­lektorfénynél folytak a mentési munkálatok, több ezer messze környékről odasereglett önkéntes részt- vételével. A 250 méter magas fel- ázott meddőhányóról mint­egy 2 millió tonnányi sár- és törmeléktömeg zúdúlt alá a salakhegy tövében ál­ló iskolára, amelyben ép­pen megkezdődött a taní­tás. Az iskolának 254 hét— tizenegy év közötti fiú- és leánytanulója volt. Há­rom viszonylag épségben maradt osztályban a tanu­lók — összesen 91 gyermek — tanáraikkal együtt meg-, menekültek. Eddig négy tanár holttes­tét találták meg. Egyelőre még nem tudták pontosan megállapítani, hány gyer­mek tartózkodott az épü­letben a szerencsétlenség pillanatában. Attól tarta­nak, hogy 9—100 gyermek és felnőtt rekedt bent a sártömeggel borított romok alatt, akiknek életbenmara- dásához — bár a mentési Johnson gépkocsiját. Rend­őrök és detektívek léptek közbe és szívós dulakodás­ban fejtették le a tüntető­ket az elnöki gépkocsiról. Sok tüntető lefeküdt az úttestre, hogy megakadá­lyozza az autó-oszlop hala­dását. Motoros és lovas­rendőrség is érkezett a tün- tesések színhelyére, s rá­támadt a felvonulókra. Ké­zitusa alakult ki, sokan megsebesültek. Sok ausztráliai azzal fe­jezte ki Johnson iránti „rokonszenvét”, hogy gir­land helyett kibontott WC- papírtekercseket dobált az autékaravánra. A rendőrök 12 tüntetőt letartóztattak. Johnson elnök szombat este ausztráliai látogatásá­nak utolsó állomásaként Brisbane-ba érkezett. A repülőtéren az amerikai elnököt mintegy hatezren várták. Az elnök ma reg­gel utazik Manilába, ahol részt vesz a hétfőn kez­dődő konferencián. munkálatok lankadatlan erőfeszítéssel szombaton is folytatódtak — nem sok re­ményt fűznek. NEW YORK A jelentés megállapítja, hogy az egyéni élettartam ma hosszabb, mint a múltban volt, s ezért a világ né­pességének növe­kedése is meg­gyorsult, s ugyan• ebből az okból tovább gyorsul. Nagy népesség- növekedés várha­tó Afrikában és számottevő La­tin-Amerikában hangsúlyozza a jelentés, majd hozzáfűzi, hogy Európa részese­dése a népesség növekedésében csökkenőben van. (Jelentős volt a húszas és a har­mincas- években.) PRÁGA Pénteken a késő éjszakai órákban Vaclav David csehszlovák külügyminisz­ter meghívására Prágába érkezett dr. Ahti Karjalai- nen Finnország külügymi­nisztere. Október 28-ig tar­tó látogatása alatt megbe­széléseket folytat Vaclav Dá­viddal és más csehszlovák államférfiakkal a finn— csehszlovák kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről, vala­mint a nemzetközi kérdé­sekről. LVNA—12 A Szovjetunióban szom­baton reggel, magyar idő szerint 9 óra 42 perckor egy űrrakéta segítségével a Hold felé vezető pályára juttatták a Luna—12 auto­matikus űrállomást. Az űrállomás fellövésé­nek fő- feladata a Hold- szputnyikok berendezésé­nek tökéletesítése a Hold és a körülötte lévő térség további kutatása. naaa ■■SÍ «■■■ ■■■■ Amerikai üzletemberek Budapesten Amerikai vezető üzlet­emberek és gyárosok ;gy csoportja érkezett szomba­ton Budapestre. A csoport látogatást tesz több euró­pai országban, körútja so­rán felkeresd Csehszlová­kiát, Lengyelországot, Ju­goszláviát, Romániát is. Az utazást a New York-ban megjelenő Time című he­tilap szervezte. A vendégek között az USA iparának és kereske­delmének olyan ismert sze­mélyiséged vannak, mint Henry Ford II., I. F. Cull- mann, a Philip Morris igazgatótanácsának elnöke, R. De Yong, a Goodyear Gumikonszem igazgató- tanácsának elnöke, G. K; Funston, a New York-i tőzsde elnöke, John Harper, az amerikai alumí­niumtársaság elnöke, W. Pach, a Gilette igazgató- tanácsának elnöke, R. War­ner, a Mobiloil igazgató- tanácsának elnöke. Elkísér­te a csoportot Henry Luce, a Time folyóirat tulajdo­nos-főszerkesztője és eljöt­tek a lap munkatársai is, i Elmenekültek a lázadók káoszból A laoszi hadsereg kor-i mányhű egységei szomba­ton reggel bevonultak a Savannakhet-i repülőtérre, a pénteken kirobbant kor­mány-ellenes támadás köz­pontjába. Thao Ma tábornok és a többi lázadó tisztek előző­leg tizenegy T—28-as repü­lőgép fedélzetén elhagyták a repülőteret, és mint ké­sőbbi jelentésekből kitűnt, a thaiföldi Udom légitá­maszponton szálltak le és menedékjogot kértek. mmwm &aass V3EK «■■■ Malik elutazott Moszkvából Adam Malik indonéz küL ügyminiszter szombaton Moszkvából Koppenhágába utazott. A repülőtéren Novikov miniszterelnökhelyettes, — Gromiko Szkacskov és má­sok búcsúztatták az indo- x néz külügyminisztert. Meghalt Hewlelt John«on Dr. Hewlett Johnson is­mert békeharcos a Canter­bury-! fő egyházmeyve volt esperese szombaton 92 éves korában meghalt egy Can­terbury-! kórházban. Dr. Johnsont 1964. szeptembe­rében a Béke Világtanács Joliot Curie emlékérmével tüntették ki. ■ Hitt MM mm Labdarúgó MB ii KISTEXT—JÁSZBERÉNYI LEHEL l;ü Paál Ferenc J II INDENFELOL ► V

Next

/
Oldalképek
Tartalom