Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
1*96. október 2, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP t 7 Ifjú harcosok B átran, s bizakodva járja útját az ember, ha tudja, hogy jó irányba megy, s ereje elegendő a célba éréshez. Bátorságát, bizakodását sokszorozza, ha látja, hogy mások is ott lépkednek mellette, hogy sokadmagával van. Kerek mondatok, s hitet sugárzóan nagy az igazságuk, pedig megtört, sokat próbált ember a megfogalmazójuk. A taggyűlés kérte rá: maradjon ülve, úgy beszéljen. Hiába, sok az a hetven esztendő. Az utolsó ötöt már pihenéssel töltötte, nyugdíjban, de amikor csak tehette, bejárt a gyárba. És tagja maradt a pártszervezetnek is. Ö kérte ezt a, nem egészen szabályos, de neki, mindent jelentő kivételt. Az öreg test mind sűrűbben megtagadja a hű szolgálatot, ezért hát most búcsúzni jött. A gyártól és elvtársaitól. Talán már otthon fontolgatta, formálgatta a szavakat, talán csak most törtek fel belőle, de forrón süt ki belőlük az át- éltség, a szenvedélyesség, az őszinteség. Egy forradalmár vallomása ez, olyané, aki évtizedeken át volt pártja közkatonája, s megtett mindent, ami erejéből tellett, s amire hite ösztönözte. Jónéhányan vannak a teremben, akik először szakmájuk mestereként, majd második apjukként őt választották példaképnek, s követték. Ide, a párt soraiba is: őket nézi az öreg, amikor a búcsú szavait mondja. Azokat, akik a nyomába léptek, s most a helyére állnak. A fiatalokat. Jogos az öröme: sok a fiatal arc. Legtöbbjüknek ajánlója volt, majd tapasztaltabb harcostársa, tanácsadója. Hű és jó katonája volt a kommunisták harcának: nemcsak küzdött, hanem utódokat is nevelt. Elvek igazáért harcolt — embereket formált. Terheket vállalt, s nemcsak magát, másokat Is meggyőzött arról, hogy ez megtisztelő kötelesség. Kommunistaként élte az életét és — kommunistákat nevelt. N agy tisztesség ilyen forradalmárok örökébe lépni, a hatalmas erő. Évről évre nő azok száma, akik vállalják ezt az örökséget, s a vele járó kötelességeket: az idősebbek s a középkorúak mellé a fiatalok serege sorakozik fel, küzdve a marxizmus—le- ninizmus elveinek igazáért, a párt politikájának mindennapi érvényesítéséért. Kommunistának lenni: hitvallás és cél is. Azok közé állni, akik évtizedek céltudatos küzdelmének gazdag tapasztalataival formálják a jelent; azok közé, akik mártírok sokaságának nevével írták tele a magyar nép szabadságküzdelmének aranylapjait; azok közé, akik a rommá lett, de végre szabad országban elsőként álltak az újjáépítés élére, célt, hitet, értelmet adva a munkának; azok közé, akik vállalták egy új történelem meghatározásának roppant súlyát, felelősségét. A szocialista ifjúsági brigád tagja éppúgy ott van a seregben, mint a fiatal kutatómérnök, az ifjú termelőszövetkezeti traktoros, az egyetemről nemrég kikerült pedagógus. Sok párt- szervezetünkben a legutóbbi négy esztendőben tíztizenöt évet „fiatalodtak” a kommunisták: ennyivel csökkent a tagság átlag életkora. Mind nagyobb számban jöttek sorainkba a jól dolgozó, áldozatkész, emberileg is példát mutató fiatalok. Szigorú mércének feleltek meg felvételükkor, s az eltelt idő bebizonyította: érdemesek voltak a bizalomra. Sok segítséget kaptak az idősebb, tapasztaltabb kommnuistáktól, s maguk is sokat hozzátettek a közös erőfeszítésekhez. Lelkesedésük, kezdeményező készségük, új iránti fogékonyságuk, kísérletező kedvük, fiatalos bátorságuk új színekkel gazdagította a politikai munka tarka szőttesét, elősegítette a munkamódszerek korszerűsítését, a munkastílus változását. Nagyértékű nemesötvözet ez; az idősebbek ta- pasztaltsága, bölcsessége, s a fiatalok egészséges elégedetlensége; a múlt tapasztalatain okultak meleg humanitása s az ifjabbak őszinte szókimondása; a Birálni — megismerni Jegyxet egy dokumentumról Volt idő, amikor a polgári társadalom válságtudatának legjelentősebb művészi kifejezőit a kritikánk és a kiadói gyakorlat jobbára megvetéssel intézte el. Proust, Joyce, Kafka (és mások ebből a kategóriából) leginkább megisme • résre méltatlan szerzőként szerepel t a szellemi köztudatban. Az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének új dokumentuma, a Társadalmi Szemle július—augusztusi számában közölt tanulmány bírálja ezt az elzárkózást. Elismeri, hogy az említett szerzők nem védelmezték, hanem embertelenségében, elsivárosodásában tettenérték és 'leleplezték az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét. Művészetük nagyhatású kritika volt, szellemében és céljában a nálunk is elfogadott, egyidő- ben példaként állított kritikai realizmus folytatása. Könyvkiadásunk ezért mindazokat a művészeket hozzáférhetővé tette és teszi, akik valóban jelentős újat alkotlak. A szemléletben és a formaadásban nemcsak értékes, hanem vitatható, vagy éppen elutasításra ingerlő elemeket is tartalmazó nűvek megjelenése ma már nem újdonság. A mítoszteremtés sznob papjai kellemetlen helyzetbe kerültek: a közönség maga ismerkedik a mértéktelen buzgalommal agyonmagyarázott — és magasztalt írókkal. Elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, ám azt is megállapítja, hogy a földig boruló ajnározás kórusvezetői elfogultan, egyoldalúan tájékoztatták. Nem szóltak például arról, hogy a humánus értékeket romboló polgári társadalom kritikája ezekben a művekben maga is hasonul, torzulásaiban ismétli a széthullást, a lefegyverzettséget és még sok mindent abból, amit tiszta szándékkal elutasít. Az Elméleti Munka- közösség állásfoglalása, Az Irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban című elemzés erre is felhívja a figyelmet. Tanúi vagyunk tehát egy folyamatnak, amely egyszerre jó és rossz. Jó, mert felnőttként szembesít értékes, de nem mindenben meggyőző és nem mindig rokonszenves művekkel. Feltétele ez az igazi vitának, az igényeinkhez és lehetőségeinkhez méltó tájékozódásnak. Más dolog azonban a megismerés és merőben más a kritikátlan elfogadás. A kulturális érték elismerése és a különböző, olykor eltérő tartal- njú értékek összemosása, a kategória határok önkényes lebontása között nagy a különbség. Alig bontakozik ki a polgári dekadencia elemző kritikája, az ismerkedésnek az a vitázó válfaja, amely szinte feltétele az eszményeinkkel surlódó, sőt nem ritkán ütköző regények, novellák, színdarabok rendszeres közlésének. Ez a folyamat rossz oldala, s erre szeretnénk a továbbiakban néhány példát idézni. A Thá- lia Színház bemutatta Sámuel Beckett nagyhírű' darabját, a Godot-ra várva című drámát. Dicséretes vállalkozás, amelynek sikere megérdemelt, haszna nyilvánvaló. Mindenki, aki képes és hajlandó őszintén szembenézni korunk problémáival, érzi Beckett művének izgalmát, hátterét és gyökérzetét a huszadik század megrázó és felrázó történelmében. De éppen ez a felismerés, a teljesebb valósághoz viszonyító mérlegelés döbbent rá, hogy ez a darab igaz emberi hit nélkül fordult szembe egy hit nélküli világgal. Torz játékban mutatja fel torzulásait, lehangoló reménytelenségbe ágyazza, lefegyverzi önmagát, elérni vágyott, de el nem ért humanizmusát. Az a kritika, amely erről nem vesz tudomást, nem segíti a kritikai elsajátítást, a bírálva megismerés folyamatát. Elmondható ez Genet Cselédek című darabjának ismertetéséről is, amely a Nagyvilágban je-, lent meg. Kafka A kastély című regényének bevezetője sem fele! meg a felszínnél mélyebbre hatoló, elemző tárgyalás igényeinek. A marxizmus és az egzisztencializmus összeboronálásának lehetőségét valló irodalomkritikai fejtegetések már nem Is hiányérzetet, hanem tiltakozást váltanak ki. Űjból és újból előbukkan továbbá a Kafka-problé- ma. Az Irodalomtörténeti Kiskönyvtár sorozatban megjelent Kafka-tanulmány úttörő, értékes munka. El lehet ezt ismerni úgy is, hogy nem hallgatunk közben arról sem, ami a szerző, Sükösd Mihály felfogásában vitatható. Érdekes, sokoldalú fogékonyságú elemzésben bizonyítja Kafka jelentőségét Élvezzük gondolatainak szép dialektikáját, » nem értjük, miért torpan meg a tény előtt, hogy Kafka módszere, világnézete és művészi gyakorlata nem realista. A kérdésre választ ad Sükösd egyik vitacikke. Ebben közli: „...Brecht és Kafka között sem értékben, sem látásmódban nem látok merev ellentétet, sőt a művészi absztrahálás módszereiben-esz- közeiben, a hagyományos realizmus formavilágának elhagyásában kettőjük messzemenő rokonságát sejtem”. Ez a párhuzam az irodalom és művészet alapvető kérdéseinek szembetűnően egyoldalú megközelítésére vall. Egyetemi szemináriumon, vagy műhelykérdésekkel foglalkozó művészek között van értelme arról a nem lényegbevágó, de valóban létező mozzanatról is beszélni, ami Brechtet és Kafkát nem elválasztja, hanem közelíti. A részletek és szakmai kérdések iránt kevésbé érdeklődő nagyközönség előtt azonban a lényegről tanácsos szólni. Nem helyes a meglevő merev ellentétet oldva-lazítva arról beszélni, hogy a harcos marxista humanista, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalommal szorosan eggyé- forrt, pártos művész Brecht, és a szorongó magány fantasztikus kulisszáit felhúzó, önmagát is közéjük záró Kafka — szellemi rokonok. Nem azok, az absztrahálás módszereiben sem azok. De még ha volna is valamiféle egyezés, a minősítés, a kategória teremtés kritériuma változatlanul a két életmű célja, jellege tartalma, alapélménye és sugallata közti kibékíthetetlen konfliktus maradna. A humanizmus forradalmi és enerváltan polgári válfaját megkülönböztető, egyértelmű értékrendet is felállító kritikáról és esztétikáról közvéleményünk nem mondhat le és nem is fog lemondani. Dersi Tarnte Liszt-Bartók emlékkiállítás A Magyar Nemzeti Múzeumban az I. Budapesti Művészeti Hetek sorozatában Liszt—Bartók emlék- kiállítást nyitott meg dr. Cjfalussy József Kossuth- díjas főiskolai tanár. A kiállítás után Bartókné Pásztory Ditta és Tusa Erzsébet Bartók egyik művét adta elő A képen: Bartókné Pásztory Ditta. (MTI foto — Molnár Edit felvétele) régiek s az újak összefogása a történelmi küldetés, a szocializmus felépítése érdekében. Van, hogy elvi viták tüzében kovácsolódik ez az összefogás, máskor drámai pillanatokban, az áradó folyó gátjain, vagy egyszerű hétköznapokon, a gép, a tervezőasztal mellett, a földeken. Az élet minden területén, mert mindenütt ott vannak — és az elsősorban vannak ott — a kommunisták. Az élcsapat, — mert küldetése, feladata történelmi horderejű, — csak a legjobbakat fogadja soraiba: s e legjobbak között — huszonegy esztendőnk vizsgája is ez — mennyi a fiatal! Hívjuk őket, de próbára is tesszük képességeiket. Segítjük munkájukat, de elvárjuk, hogy ők is mind többet nyújtsanak, így válik egésszé és folytonossá az élcsapat belső élete, örökös megújulása, így nevelődnek forradalmárok örökösei forradalmárokká, kommunistákká, N agyok, s nem köny- nyűek feladataink: mindennap új és új erőfeszítésekre késztet, még többre, nagyobb tettekre sarkall. A megnövekedett feladatokhoz, azok sikeres megvalósításához jönnek új erőként, hű, megbízható társakként, az idősebbektől tanuló de az öregeket is sok mindenre megtanító, hagyományainkra támaszkodó s a holnapot jelentő elvtársaink, a forradalmárok örökösei, a fiatalok. (M.) BOKROS LÁSZLÓ: MAJOR, s Egymillió színmű, tízezer szerző A Színháztudományi Intézet Krisztina körúti épületében van egy kicsiny szoba. Alig néhány négyzetméter az egész, de az érdeklődő itt mégis mindent megtalálhat a világ színházairól. A Színháztudományi Intézet nemzetközi dokumentációs központja 1952-ben alakult meg, mint a Színháztörténeti Múzeum egyik részlege. A dokumentációs anyag évről évre gyarapodott, egyre ismertebb lett a külföldi szakértők előtt és így 1963-ban a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) nemzetközi rangra emelte. Ma itt, Budapesten található a világ egyik leggazdagabb dokumentációs részlege. Az ITI ötven tagállamával tartanak fenn rendszeres kapcsolatot, napokon belül megkapják a kritikákat és a premierek előtt már Budapestre érkezik az új darabok tartalmi ismertetője, az író nyilatkozatával együtt. Egy év alatt általában ötven új, nálunk sokszor még ismeretlen szerző és mű adatait tudják felvezetni a kartotékokra. Az elmúlt hetekben emelkedett egymillióra azoknak a dokumentumoknak a száma, amelyek között a bemutatott darabok tartalmi kivonatait őrzik. Ugyanakkor ma már tízezer színpadi szerzőről, ezek életművéről, bemutatott darabjaikról tudnak bármikor tájékoztatást nyújtani az érdeklődőknek. De belelapozhatunk itt az elmúlt évek, sőt évtizedek újságkritikáiba is. Több mint 76 000 riportot, nyilatkozatot, kritikát őriznek és évente körülbelül ezer új anyagot helyeznek el. Szá- montartják a XVIII. szazad óta a magyar sajtóban megjelent valamennyi színházi témájú cikket. Rendszeresen nyolcvan színházi szaklapot hoz a Krisztina körútra a posta. Az elmúlt években megnövekedett a külföldről érkező kérések és kérdések száma is. Közel kétszáz anyagot és több mint hatezer fényképet küldtek világszerte a külföldi szakembereknek és színházaknak.
