Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-11 / 215. szám

a. posta gondoskodott az előfizetett lapok fcézbesíté- •eről az üdülőbe is. — Ne niaceráljon brigádvezető elvtárs; Nem latja, hogy kempingezek. Sport VAGY HARC? Sokatmondó címmel je­lent meg szeptember 7-én a Népszavában egyik sport­sikerünk publikálása: „Röp- labdázóink legyőzték Olasz­országot”. Szinte hihetetlen! Egy maroknyi sportoló leiglz egy nagyhatalmat? Nem ra­jongok az esetért. Elvtelen- ség! Különben is miért eddzük őket harcászatra? „Suszter maradjon a kapta­fánál !" Szerencsére a cikkből sejteni lehet, hogy csupán az olasz röplabda válogatott felett arattunk könnyű győ­zelmet. Nehezebb a küzdel­me annak, aki a címek ér­telmetlenségét, a helytelen kifejezéseket szeretné le­győzni — és kiirtani édes anyanyelvűnkből... — re — Célszerű kapaszkodni Adásvétel Budai csoportvezető a terménykiszerelő vállalat­nál és harminc kilométerre lakik a munkahelyétől. Szombatonként utazik ha­za, vasárnap este nem aka- ródzik vonatra ülni. Fájt a foga egy robogóra, ami­vel hétfőn hajnalban is el­indulhatna — visszafelé. Vehetett volna régen, a pénzt összegyűjtötte, de neki csak egy bizonyosfajta kellett, ami nagy ritkán ér­kezik a földművesszövetke­zet boltjába. Nagy ritkán érkezett és titokzatos kö­rülmények között elfogyott. Soha emberfia meg nem tudta, mikor és kik vásá­rolták meg. Budai spekulált, aztán elballagott a boltba — né­zelődni. Ácsorgott a bejá­rat előtt, nézegetett, mint aki nem tudja pontosan, mit akar. Egy ilyen utcavé­gi tekintgetés közben pil­lantotta meg a teherautót, amelyik pontosan a bolt előtt állt meg, csomagokat raktak le róla. Három, pa- pundeklibe csomagolt vala­mi különösképpen szemet- szúrt Budainak. Odalépett a cigarettázó sofőrhöz, be­szédbe elegyedett vele. A sofőr két slukk között el­árulta, hogy arról a bizo­nyosfajta robogóról van szó, amelyikre Budai foga fájt. Az udvarvégi raktárban egv fiatalember tevékeny­kedett, éppen az egyik csomaggal bíbelődött, ami­kor Budai odaérkezett. Egv- másranéztek, aztán a fiatal­ember kijelentette: idegen­nek nincs keresnivalója a raktárban. Budai erre meg­ragadta a csomagot. — ötszáz — jegyezte meg a fiatalember lakonikus rö­vidséggel s finom mozdu­lattal levette Budai kezét a bizonyosfajta robogó kül­ső borítójáról. Budai először összerán­colta a homlokát, majd gondolt egyet és leszámolta a pénzt az ifjú tenyerébe. Együtt indultak a belső helyiségbe. A pénztárosnő három­ezerötszázat zongorázott ki a billentyűn. A termény­kiszerelő vállalat közismer­ten „dörzsölt” embere megnyálazta a mutatóujját és leszámolt — háromezret. A pénztárosnő némi rosz- szallással nézett rá és várt. Budai azonban nem muta­tott hajlandóságot a to­vábbszámolásra. — Még ötszázat kérek — emelte fel a hangját a pénztáros­nő. Az üzletvezető is felné­zett a leltárkönyvből. — Segéd úr — mondta szelíden Budai — legyen szíves azt az ötszázat, amit az előbb... A fiatalember lila arccal hajolt az egyik fiókba. A pénztárosnő ujjal megálltak a billentyűn. Budai türelmesen ma­gyarázta : — ötszázat odaadtam a segéd úrnak foglalóba. Hogy biztosan meglegyen a robogó. Az inge zsebébe tette. ■ És ártatlan arccal nézett a fiatalemberre, aki lassan kigombolta az inge zsebét Az üzletvezető még min­dig bámult. Budai megvárta, amíg a segéd odaadja az ötszázat aztán óvatosan kitolta a robogót az üzletből. Bende Ibolya Árpi bácsi húz to gat — Igen, akadnak. Pél« dául... de előbb mentege­tőzöm kicsit Arról van szó, hogy... szóval nem akarok) kötekedni, de... azazhogy, mégis. A közepén kezde­ném mindjárt: a télen, még januárban egy bará­tommal a nátha ragadós mivoltáról beszélgettünk. Felvonultattuk a házi pa­tikát, csakúgy gondolatban persze és tudni véltük, hogy mi a biztos szer ba­junk ellen. Két hét múlva még ugyanolyan náthásak voltunk. Félek, így lesz ez­zel az általam felfedezett betegséggel is. Ez egy „vendéglátós" járvány. — Mert: egy időben divat volt a presszóra kiírni: „Itt minden este Siflinkó Ger­gő dobol”. Tényleg ő do­bolt, és ugye mennyivel másabb volt így hallgatni. Közben a városokból ez a szokás eltűnt. A vidék ha­talmas léptekkel követi a jó városi szokásokat. Pél­dául a tiszaföldvári ven­déglő ablakában ma in csodálható egy táblácska* „Itt minden este X. Y. zon­goraművész játszik”. Igazán nem akarom kétségbevonni a zenész művészi teljesítmé­nyét, sőt elnézést kérek tőle ezúton, de a táblákról van szó. Egyidőben kifogásoltuk* hogy a Tünde presszó lám- paernyőit teleírják a ked­ves vendégek, a múltkor meg az idegennyelvű fel­irat helyesírását, illetve nem helyesírását vettük! észre. Sajnos ahol vendég­látás. ott úgy látszik kell a tábla. Mert mi is van a* Árkád presszó kis táblács­káján ? Szószerint ez: „A kávét Zacc Jö-né (Erzsikéi főzi”. így sokkal jobb! Van egy javaslatom: ha már megindult ez a járvány, engedjünk tágabb teret például:írjuk ki a fodrász­nál „Itt Nagy Lajos (Lala) szappanoz”. Vágj' a fogor­vosnál: „Itt dr. Kiss Árpád (Árpi bácsi) húz fogat”. — Mennyivel jobban fogja érezni magát a dagadt ar­cú páciens. Szóval mégegy- szer csak annyit, nem kö­tekedni akartam, de... hogy mennyire nem. íme a pél­da: „Ezt B. J. (Pityuka) írta” Realista festmény — Ez a legutóbbi realist ta képem. Címe: „Vakolók munka közben”. — De hiszen úgy látom, ülnek és dohányoznak — Mondtam, hogy rea­lista festmény. — Nemzetközi turista-szaHó, — Tudod, kell a* embernek egy kis pihenés. — Kikapcsolódás. — Nagykunsági fiatal -a Balatonon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom