Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-21 / 223. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966 szeptember 21, ATLÉTIKA Rácz László rúdugrásban 360 cm! A MASZ szombat-vasárnap a Népstadionban rendezte meg az idei országos ifjúsági atlétikai bajnokságot. A versenyen a Szolnoki MÁV 8 atlétát indított, közülük négyen 2 negyedik és 3 ötödik helyet szereztek. A férfi számokban Rácz László rúddal húsz centit javított eddigi legjobb.ián, s 360 cm-el negyedik lett, ú.i megyei felnőtt és ifjúsági csúccsal. Búzás Zoltán távolugrásban végzett a negyedik helyen 677 cm- rel, míg Tóth' II. Béla a 10 km gyaloglásban lett ötödik 55:16.0 perces idővel. A női számok közül Vidra Mária a középtávokon kissé elmaradt leg- jobbjától, 400-on 60.3-al, míg 800-on 2:24.8-al szerezte meg az ötödik helyeket. A másik négy sportoló közepes eredményekkel nem került a legjobb hat közé. Győzelem Cegléd ellen A Józsefvárosi Sportiskola távolmaradása miatt a hármas találkozó helyett párosversenyre került csak sor Szolnok és Cegléd serdülő úttörő leány csapatai között. A Szolnoki MÁV, a Jászberényi Vasas, a Szolnoki Sportiskola és a Közg. Technikum tanulóiból ösz- szeállított csapat szép versenyt vívott, hat győzelmet szerzett, és 70 pontjával meglőzte a ceglédieket (58). A legtöbb versenyszámban szoros küzdelem folyt a helyezésekért. A szolnoki lányok eredményei: 100 m: Szolnoki E. 14.0, 2. Molnár 14.1, 300 m: 1. Fejes 47.4, 4. Fótos 57.1, 600 m: 1. Bata 1:54.8, 2. Cseh 1:56.4, 80 m gát: 2. Fejes 15.0. 3. Cseh 16.6, magas: 2. Rimóczi 125, 3. Szolnoki A. 120, távol: 3. Bata 448, 4. Cseh 418, súly: 1. Medve 8.89, 4. Molnár 6.94, diszkosz: 2. Fejes 21.22. 4. Medve 18.00, gerely: 2. Medve 17.40, Szolnoki A. 16.20, 4x100 m váltó: 1. Szolnok (Szolnoki E., Kocsis, Szolnoki A., Molnár) 1:56.4, 4x300 m: 1. Szolnok (Holló, Pásztor, Kocsis, Fejes). Közép isko lás ász óbajnokság A Szolnok megyei középiskolás úszóbajnokságon a Damjanich-uszodában 171 induló állt fel a rajtkövekre. örvendetes, hogy a szolnoki középiskolákon kívül Mezőtúr, Kunhegyes, Tisza- földvér és Tiszafüred is elküldte legjobb úszóit. Érthetetlen viszont az Ipari- tanuló Intézet és a Gépipari Technikum érdektelensége. Jobb eredmények: Fiúk: Ifjúságiak: 100 m pillangó: Perényi (Verseghy G.) 1:04.9. 100 m gyors: Vezsenyi P. (Verseghy G.) 1:01.2, 100 m mellúszás: Nagy (Tisza-parti G.) 1:19.7, 1 (30 m hát: Perényi 1:13.4, Szolóczky 1:14.7. Serdülök. 50 m gyors: Bőhmer (Verseghy G.) 27.7, Rakonczai (Verseghy G.l 28.2, Nagy (Tisza-parti) 28.8. Lányok. Ifjúságiak. 50 m pillangó: Kada (Verseghy G.) 53.9. Serdülők. 50 m gyors: Kovács (Közg. Technikum) 34.8. KOSÁRLABDA A versenyen egy I. o. eredmény is született (Perényi 100 pillangón). A pontverseny végeredménye: Verseghy G. 421.5, Tisza-parti G. 302.5, Közg. Techn. 122. Mezőtúri G. 42, Kunhegyesi G. 39. Tisza- földvári G. 33, Varga K. G. 22, Tiszafüredi G. 14, Gépipari T. 10, Iparitanuló Int. 8 pont. A 21 bajnokságból a Verseghy 13-at, a Közg. T. 6-ot, a Tisza-parti 2-t nyert. A 171 induló közül 100 fiú, 71 pedig lány volt. Verseghy: 54, Tisza-parti /42, Közg. T. 24, Mezőtúr 17, Tisznföldvár 10, Kunhegyes 9, Tiszafüred 6, Varga K. 5. Ipri tan, 2, Gépipari 2 fő. Dicséretes, hogy Tisza- földvúr 2. Mezőtúr, Tiszafüred és Kunhegyes egyaránt 1—1 bronzérmet szerzett. Hasznos István Ismét győzött a Meteor A női kosárlabda NB II. legutóbbi fordulójában a Szolnoki Vörös Meteor Békésen játszott és biztos, 59:47 (26:22) arányban győzött. A találkozóra nagy melegben került sor, és a szolnoki együttes szervezett játékkal megérdemelten nyert. A felállítás a következő volt: Horváthné (16), Szabó (4), Nagy E. (21). Horgász (3), Jándi (4), Nagy A. (3), Cseh (2), Palla, Bárkái. Megyei bajnokság Nők: T-miklósi Fáklya—Szó. Varga K. Gimn. 93:24 Szó. Tisza-parti Gimn.—Szó.’ MÁV 23:22, Szó. VM ifi—Karcagi Fáklya 44:20, Karcagi G.—Kisújszállási VM 21:16. Férfiak: Olajbányász—T-miklósi Gimn. 78:52, Karcagi Fáklya—Mezőtúri MEDOSZ 72:20, Szó. Közg. Techn.—Karcagi G. 55:25, Kunszentmártoni G.—Jber. Lehel 39:33. A női tabella állása 1 Tm. Fák. 13 13 0 886:378 26 2. Szó. VM 1. 13 10 3 595 :478 23 3. Km. VM 13 8 5 585:515 21 4. K-szállás 13 8 5 729:705 21 5. Karc. G. 12 6 6 533:535 18 6. Szó. MÁV í 2 5 7 483:494 17 7. Karc. F. 12 4 8 422:505 16 8. T-partK G. 12 4 8 421 :499 15 9. Jb. Vasas 13 2 11 371:530 13 10. Szo.V.K.G. 11 1 10 259:612 11 /Via este a Népstadionban: fldagijarorszáq—Dánia A labdarúgó Európa- bajnokság keretében ma este 18.30 órai kezdettel újabb magyar vonatkozású mérkőzésre kerül sor, ezúttal a dán válogatott ellen, a Népstadionban. Eddig három hivatalos válogatott találkozót vívtunk ellenük, s mindhármai megnyertük. Az olimpia- csapat viszont két ízben is legyőzte a magyar együttest. A szerdai mérkőzésen csapatunk a következő felállításban lép pályára: Szentmihályi — Káposzta, Mészöly, Ihász, Sipos — Mathesz, Varga — Molnár, Bene, Albert, Farkas. Kapitány: Illovszky Rudolf. A dánok már hétfőn megérkeztek Budapestre és a találkozót a tv is közvetíti. A Tószeg és Vidéke Körzeti Földműveszövetke- 5 zetnél az alábbi állóeszközök kerülnek értékesítésre: 2 db NOVA tűzhely 1 db hal-tároló 1 db hídmérleg 3 to. 1 db vízlágyító (presszógéphez). Fenti állóeszközök megtekinthetők munkanapökon 8—14 óráig, a tószegi központi irodán. Kanizsa a hét válogatottjában A hét végén a vízilabda OB I-ben kettős fordulót bonyolítottak le. Az ezen mutatott teljesítmények alapján a hét válogatottja a következőképpen fest: Szathmáry (OSC) — Brin- za (Cs. Autó), Görgényi (Honvéd) — Sárosi (Ü. Dózsa) >— Kanizsa (Szó. Dózsa), Felkai (FTC), Konrád III. (BVSC). — Kanizsa Tivadar, a Szolnoki Dózsa volt sokszoros válogatott, olimpiai és Európa-bajnok Sport Biztatóan mozogtak a MÁV ökölvívók Október 2-án kezdődik az NB Il-es ökölvívó CsB, és vasárnap délelőtt a Szolnoki MÁV együttese barátságos előkészületi mérkőzést vívott az NB I/B-s Kiskunfélegyházi Kun Béla HSE csapatával. Az összecsapásokat mintegy 300 néző előtt Dómján vezette. Bár a versenyzők még nem érték el igazi formájukat, közepes színvonalon ugyan, de minden súlycsoportban érdekes küzdelmek zajlottak. Sok volt a szabálytalan ütés, dulakodás. A kitűnően bíráskodó Dómján irányításával a szolnoki győzelmeket Má- tyus, Nagyhajú, Balázs 1. és Ignácz szerezték, a vendégek részéről Tímár, Szé- csényi, Sitkéi és Hajagos volt eredményes. A Vígh B.—Szabó találkozó döntetlenül végződött, míg a Miklós—Obendorf párt sorozatos szabálvta^nkodá- sért leléptették. így a végeredmény Sü-rc ajakul t. A legszebb mérkőzés az Ignácz—Csőké és a Mátyus—ICuburcsik találkozó volt. pólósa nagyszerű játékkal vívta ki az elismerést, az egész mezőnyben ő volt a legkiemelkedőbb egyéniség. Mutatja ezt á két meccsen lőtt 7 gólja is, — melyek révén egyszerre a góllövőlista hatodik helyére ugrott. A tabella a hétvégi hármas forduló előtt egyébként így áll: 42 gólos: Rusorán II, Konrád III., 33 gólos: Konrád dr.. Váczi, 29 gólos: Tóth, 28 gólos: Kanizsa. RÖVIDEN Ma 15.30 órakor a Szolnoki MÁV NB Il-es labdarúgói a Hungária körúton, Budapesten az MTK NB I-es csapatával játszanak barátságos edzőmérkőzést. A férfi teke NB ll-ben a Szolnoki MÁV együttese 5:3 (2419:2410) arányban legyőzte a Kőbányai Lombikot. ☆ A labdarúgó NB II Keleti csoport góllövőlistáján Sülé (Pénzügyőr) vezet 19 góllal, Tóth I. (Szolnoki MÁV) 12 góllal negyedik, Csábi (Szolnoki MÁV) 11 góllal hatodik. •fr Korompai István, a Jászberényi Lehel SC ifjúsági labdarúgóinak szakvezetője most ünnepli edzői pályafutásának 21. évfordulóját. Gratulálunk! ☆ Egyenrangú ellenfele volt a Jászberényi Lehel férfi NB Il-es asztalitenisz csapata a listavezető Pécsi EAC-nak. Reisz 3, Tóth 2, Kovács 2 és Biiinszky ugyancsak 2 győzelmet aratott ejjeniik, s csak a halványabb párosjáték volt az oka, hogy végül 11:9 arányú vereséggel hagyták el a zöld asztalt. Kunhegyesen játszik ma a Bp. Honvéd A törökszentmiklósi járásban nagy érdeklődéssel várják a nagyhírű Bp. Honvéd labdarúgó csapatát, mely jelenleg az NB I. harmadik helyén áll. A piros-fehérek szerdán délután 15.30 órakor a Kunhegyesi MEDOSZ ellen lépnek pályára, s a válogatottban szereplő Sipos kivételével előreláthatólag valamennyi neves játékosa szóhoz jut majd. így láthatják majd az érdeklődők Tussingert, Nagy Antalt, Komorét és Tichy Lajost is. Hír csak fosni kell Levesbe, köretnek békéscsabai KAKAS márkájú száraz tésztát vásároljon! Csőtészta, spagetti, szarvacska, kagyló, nagykocka, hosszúmetélt 2—4 tojásos minőségezt a tésztát ben. Hirdessen a Néplapban! Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat Szolnok, Beloiannisz u. 14/a keres azonnali belépéssé' orosházi üzemükbe gyakorlattal rendelkező elektroműszerészt Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. APRÓHIRDETÉSEK 1 ÁLLÁS: Az ABADSZALÖKI fmsz kultúrcikk boltjába boltvezetőt keres szeptember 30- ra. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt keres azonnali belépéssel a Szolnok megyei Szesz- Üdítőital és Mű jéggyártó Vállalat HOMOK, Üjkincsem szőlő 17; homoki 1. sz. szeszfőzdéjébe. FÉRFI segédmunkásokat betonelem- gyártási munkakörbe azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Betonárugyár. —• Tanácsi igazolás szükséges. Munkás- szállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni j személyesen lehet a gyáregység Munkaügyi . Osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34 szám alatt. A SZOLNOKI 1. sz. Rostahivatal kézbesítőket vesz fel. Je- lantkezni lehet a hivatal főnök! irodájában. LAKATOS, vasesz- tetgályos, hegesztő, villanyszerelő és festő-fényező szakmunkásokat felveszünk. Munkásszállás van. — VÍZGÉP kunhegyes. _______ A z ABADSZALÖKI Fmsz kisvendéglőjébe szakács munkaerőt keres. Jelentkezni szept. 3-ig lehet. FERTŐTLENÍTŐI képesítéssel rendelkező dolgozót féregirtó részlegünkhöz felveszünk. Tempó Ksz. Szonlok, Jászkürt ü. 17. szám. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI részlegünkhöz lovaskocsival rendelkező dolgozót felveszünk. Iparengedély nem szükséges. Jelentkezés : Tempó Ksz. Törökszent- miklós, Hunyadi tér 6. EM. 2. ÉPFU Vállalat haj tót, rakodót vesz fel szolnoki és pusz- tamonostori telepéire. ÉM. 2. ÉPFU Vállalat. Jelentkezni: Szolnok, Thököly úti lótelep. adas-vétel BONTÁSBÓL tégla, vályog faanyag eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Ibolya u. 17. szám. EGY fafűtéses Zefír kályha, ugyanott egy 1.5 méteres fikusz eladó. Szolnok. Abo- nyi út 10. Majláth János. ______________ G ÉPJÁRMŰ ZÖLD Pannónia eladó. Gál István Ve- zseny. Du. 17-től. SKODA-Octávia-Su- per eladó. Telefon : 31—32. ALIG használt Sim- son-Stár-Jáwa 05-ös motorkerékpár láb és szélvédővel eladó. Lukácsi, Túr- keve. Telefon: 3. PANNI robogó gene- ráloz /a pótalkatrészekkel eladó. Üj- szász, Hunyadi u. 28 a. INGATLAN ELADÓ 2 szobás összkomfortos ház. Szolnok, Rákóczi út 27. szám. ELCSERÉLNÉM Kazincbarcika újvárosi első emeleti fál- erkélyes összkomfortos 2 szobás pótlék- mentes cseréplcály- hás lakásomat szolnoki hasonló vagy egy szobás hálófülkésre első emeleten. tJj gyárakban, bányákban munkalehetőség van. Pclyá.k Kálmán Kazincbarcika, Hámán Kató u. 6. VEGYES ROZSAT!Nemzetközi újdonságaimból. Jácint, tulipán, kardvirág- hagymák. Ribizli. Egres. Málnatöveit. Kérje díjmentes árjegyzékemet. KOLLER dísznövény kertészete. Budapest, III. kér. Bécsi út 256. ÖNTÖZÖTELEPEK készítését és egyedi csőkutak f'írási munkáit igényr^e- lentési sorrendben vállalja a Jászberényi Városi Töváll. Bercsényi u. 50 sz. VrRÁGHAGYMA, — Laurentia pirosvirágú tulipán, Poetius fehér pirosközepú nárcisz kapható kö- zületnek is. Hévízi Ernő Ferencszállás Csongrád megye. 19-én a Kossuth úti virágüzletnél elvesztettem zöld pénztárcámat pénzz« Becsületes íw á rendőrségen .-<*5*; le Hényel János autó- karosszéria lakatos mester karambolos kocsik javítását vállalja. Kisebb sérülések javítása megvárható. — Műhely: Törökszentmiklós. ,,Ibolya” cukrászda mögött. Biztosítsa részvételét a lápgvnyereiiiény sorsolásán A felesleges háxíartási rongyot adja le a MÉH átvevő helyein S O R S O I 4 S: Október 30. A Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat Szolnok, Beloiannisz u. 14/a keres azonnali belépéssel KÖZGAZDÁSZT közgazdasági egyetemi végzettséggel és gyakorlattal. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Jövedelmező a fehér mályvagyökér gyűjtés és feldolgozás Hámozatlan föld és gyök- mentes nyers kilogrammonként: Hámozott rúd: szár«’’ v'- logrammonkérft: Egyöntetű 5 mm nagyságú aprított kockaáru száraz kilogrammonként: Bővebb felvilágosítást ad bármely Földművesszövetkezet. 2 Ft 11 Ft 22 Ft