Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
kkor jött az Aprítógépgyárba, amikor nagyon sokan talán a menekülés gondolatával foglalkoztak, hatvannégy augusztusában. A miniszteri tanácsosi titulusa ebben a tervlemaradásoktól terhes időben sokat jelentett számára, de mégsem mindent. Azért, hogy ma lényegesen nyugodtabb légkörben és sokkal biztonságosabban folyjon a termelés, nagyon sokat kellett tenni. Az érdem nem csupán az övé. Ismerem, meg is haragudna ha ezt írnám. Olyan ember, áld képes magával ragadni, fellelkesíteni másokat is. Teherbírása nem mindennapi. — Elmondotta, hogy a kezdeti időkben reggel héttől 4 Sopianából jöttem.. este tízig dolgozott. Emellett egyetemi tanulmányait folytatta levelező tagozaton és a hét végén pedig fárasztó utakat tett meg Jászberény és Pécs között. A család: feleség és két apró gyerek ott élt. Már az első esztendő sikerrel zárult. Igaz, hogy félévben még alig volt húszmilliónál valamivel több az exportteljesítés, de év végére meglett a majdnem 65 millió. Azóta egyenletesebb a termelés. Ez év áprilisában azután változott a titulus. Keresztes János miniszteri tanácsosból aprítógépgyári Igazgató lett. A küzdelmes huszonnégy hónap nyugodtabb életet hozott. A gyári kollektíva is bizakodóbban néz a jövő elé, de az igazgató is megnyugodott végre. Elhozta Pécsről, s most mindig maga mellett érzi a családot. Nem volt könnyű a választás. A pécsi Sopiana gépgyárban azóta dolgozott mióta érettségi után a Csepeli Vas- és Fémművek szerszám és készülékek gyárában 1950-ben megszerezte a lakatos szakmát. A Sopianába már mint technológus ment vissza. Rövidesen a gyártásintéző- ség vezetője lett, s ezután több mint tíz évet töltött a termelési osztály élén. Jelenleg a műszaki egyetem hatodéves hallgatója a levelező tagozaton. Jövőre mérnöki diplomát kap. — Szép, szimpatikus életút az övé. Minden harmadik elmegy EXPORT Az Aprítógépgyár megalakulásától kezdve folytat exporttevékenységet. Korábban a hagyományos — törő, őrlő és osztályozó gépek jelentettek a népgazdaságnak valutát, az utóbbi Időben azonban bővült a gyártmányösszetétel. Ma már erőfeszítéseket tesznek, hogy a nagyobb nyereséget jelentő komplex gyárfelszereléseket készítsenek. Ilyen volt a Görögországba szállított magnezit égető gyárberendezés, de az új tervező és gyártmányfejlesztő részlegek hiányában nem sikerült tovább fejleszteni. Ha van jó ötlet, a megvalósítás akkor is sok közreműködőtől és tényezőtől függ, s rendszerint súlyos késéseket szenved (például sokkal rövidebb idő alatt kellett volna a gumihulladék őrlő gépsor prototípusát legyártani és az üzemi próbákat megejteni). Nem titok a gyárban: ebben az évben, a tavalyihoz viszonyítva körülbelül húszAPRÍTÓGÉPGYÁR JÁSZBERÉNY I gyártmányok között említhetjük a Szovjetunió részére készített cső- és konzervgyári berendezéseket is. A vevők a gyártmányok minőségével általában elégedettek voltak. Az elmúlt négy esztendőben megduplázódott a jászberényi gépgyár exporttermelése, harmincegyről hatvannégy millió forintra emelkedett. .Íz utóbbi egy-két évben az exportlehetőségek azonban kedvezőtlenül alakulnak. A külföldi rendelők igényei minőség, ár és főleg a szállítási határidők tekintetében nőnek. Az 1955—1960 között még korszerűnek mondható gyái tmányokat a millióval csökkent az exportrendelés és jövőre még rosszabb lesz a helyzet. Ahogyan az aprítósok mondják, ilyen „sovány” esztendő nem volt még, mint az 1967 lesz. Ennek is megvan a magyarázata. A szocialista országok vegyipari programja néhány év késéssel érinti csak a vállalatot, ennek következtében az ígért 180 milliós beruházási program is késni fog. Az Aprítógépgyár 1966 első féléves exporttervét túlteljesítette, várható, hogy éves szinten is eleget tesz a gyár a külföldi megrendelők kívánságainak. Az évek óta szóbanforgó vegyipari program elhúzódása, — melynek keretében a jászberényi gyár is megduplázná termelését — az ipari tanuló képzésre is rossz hatással van. Míg az 1964—65-ös tanévben százhatvanhat tanulót iskolázott be az Aprítógépgyár, egy évvel később ez a szám már 256-ra emelkedett. A több mint 180 milliós rekonstrukció után nagyon sok szakmunkásra lesz szükség. De jelen pillanatban a szakmunkás bizonyítványt szerzetteknek még az egyharmadát sem tudja alkalmazni a vállalat. Tavaly tizenkettőből hat, az idén hatvanból már csak huszonketten léptek a tanműhelyből az igazi műhelybe. Jövőre.még rosszabb lesz a helyzet. Körülbelül százötvenen végeznek, s szinte alig lesz szükség valakire. Csak a legjobbaknak nyújt munkalehetőséget a gyár. így volt ez már ebben az évben is. Igaz, hogy a jól képzett jászberényi fiatal szakmunkások az ország bármelyik vasas üzemében megbecsült munkássá válhatnak, hiszen a mondhatni egyedi gépgyártásban szerzett szaktudásuk erre alkalmat ad. Mégis, az lenne az ideális, ha ezek a jólképzett fiatalok az üzemben maradhatnának. Papp István elmondhatja, hogy neki szerencséje volt. Igaz, hogy a Budapesten, az ipari tanulók versenyének országos elődöntőjében három hónappal előbb szerezte meg a szakmunkás bizonyítványt Nemcsak a szerencse játszott közre. Akik ott voltak a versenyen elmondották, hogy milyen kiválóan értik a szakmájukat ezek a fiúk. Művezetője mondta Papp Istvánról, hogy nagyon szorgalmas, minden szakmai fogás iránt érdeklődő fiatalember, akinek bátran adtak a kezére egy vado- nat új függőleges marógépet. TIZENÖT ÉV HŰSÉG A feleség 1951-ben néhány hónappal előbb került az új gyárba, mint a férj. Végsősoron mindketten az elsők között voltak, akik az Aprítógépgyárban dolgozni kezdtek. Tizenöt éve. Böjti Istvánná gépíróként kezdte, s már nagyon régen anyagbeszerző. Szorgalmáért, lelkiismeretességéért megbecsült ember. — Elfáradtam — mondta. — Szívesen abbahagynám ezt a foglalkozást, ha könnyebbet választhatnék. Még akkor is, ha a fizetésem kevesebb lenne. Rengeteget kell utazni, s a kisfiúnk ezért sokat van egyedül. Láttam rajta, még nem gondol erre komolyan, csak barátkozik a gondolattal, mi lesz, ha egyszer abba kell hagynia. A férjnek, Böjti Istvánnak a tizenöt éve sem telt el eseménytelenül. Hosz- szabb ideig esztergályosként dolgozott, majd beiratkozott a gépipari technikumba és sikeresen érettségizett. Jelenleg a műszaki osztályon dolgozik, előadó. Ez a másfél évtizedes hűség nemcsak azt jelenti náluk, hogy megtalálták a számításukat az Aprítógépgyárban, hanem valamivel többet is. Ahogyan ők megfogalmazták: egy gyár születésénél Jelen lenni, egy kicsit rokoni kapcsolatot is jelent. tV Antal Petemé nem szívesen emlékszik vissza. Csupa rossz emlékű idő, amiben csak egyetlenegy volt a jó. Az, hogy 1951-ben, mint átképzőst felvették az Aprítógépgyárba. Nem sokkal előtte halt meg a férje, s ő három kisgyerekkel és idős édesapjával minden támasz és megélhetés nélkül maradt. Néhány évig a gép mellett kereste a kenyeret, ötödmagára. Délelőtt a gyárban, délután meg főzni, a gyerekekkel foglalkozni. A mosás, meg a kis ruhák, foltozgatása éjszakára maradt. Kegyetlen évek voltak. Később könnyebbé vált a munkája, szerszámkiadó lett. A könnyebbség azonban csak a fizikai erőkifejtésre vonatkozott. A több milliós szerszámraktárban az idegeinek kellett kiállni a próbát. Elcsodálkoztam, amikor azt mondta, hogy a tizenöt év alatt csak egyszer volt moziban. Nem azért, mert nem érdekelte a film, hanem a belépőjegy ára hiányzott volna a költségvetésből. Tizenöt év után most már ő is boldogan ismeri be, nem sajnálja fiatal életének feláldozását a családért. Antalné tizenhárom éve a szerszámkiadóban dolgozik. Kiváló dolgozó, a városi pártbizottság tagja. A munkája most sem köny- nyebb, mert a raktár készlete több mint hétmillió forint értékű. Baj mindig van, de ahogyan ő mondta: „Mindig közösen a munkatársaim segítségével oldjuk meg a feladatokat. Gk segítettek ahhoz is, hogy kiváló dolgozó lettem”. * ■— Büszke vagyok rá, hogy a gyárban most nekem van a leghosszabban leírható beosztásom: műszaki státus hiányában, művezetői hatáskörrel felruházott önálló csoportvezető — mondta Velkei Béla szerelő csoportvezető. Nagydarab, keményvonású ember, olyan, mint a gyár előtti ércszobor. A vonásai meglepően hasonlítanak is rá. — Az sok mindent elmond, hogy majdnem tizenöt éve itt vagyok. Szeretek itt. Mindig megbecsültek. Többszörös kiváló dolgozó vagyok, mindig jól kerestem. Egyet azonban őszintén sajnálok. Sajnálom az ,én jól összeszokott brigádomat. Az igen. Tudja, hogy annyi pénzt kerestünk, amennyit akartunk? Mondtam nekik hó elején: fiúk mennyi pénzt terveztetek ebben a hónapban? Megmondták. Jól van, any- nyi lesz. Kidolgoztam, hogy mit kell érte elvégeznünk. Ott azután nem volt mese. Mindenki tudta a feladatát, senkit sem kellett nógatni, Velkei Béla nagyon régi csoportvezető a szereidében. Párttitkár is volt már az Aprítógépgyárban. Jelenleg is pártvezetőségi tag. Az emberek szeretik. ö pedig a közösségért, a gyár érdekeiért sok mindenre képes. A közös munka íze Kikből áll az Aprítógép- gyár kollektívája? Nagy többségében jászberényi lakosokból. Tizenöt évvel korábban azonban nem lehetett a Jászság fővárosában ipari munkásságról beszélni. Akik a gyárban szakmát szereztek, azoknak döntő többsége valamilyen formában a mezőgazdasággal volt kapcsolatban. Szilágyi Károly párttitkár szerint az üzemi párt- szervezetnek mindig a két- lakiság elleni harc volt a legfőbb feladata. A dolgozók tudatának formálása mindenütt nagyon fontos, de talán kevés helyen anv- nyira. mint éppen ebben az üzemben. Néhány évvel ezelőtt gyakran előfordult a forgácsolóban, hogy a váltó műszakos levette a gépéről a félbehagyott munkadarabot — mondván —, ő ugyan nem közösködik senkivel. Nagy türelem, sok-sok nevelés kellett ahhoz, hogy az egyéni munkához szokott emberek végre „közösködjenek”. Sok időbe tellett, amíg megérezték a közösen végzett munka igazi ízét. Nagy - lépést jelentett a fejlődésben az, hogy az üzemben a korábbival szemben öt pártalapszerve- zetet szerveztek, a párt szorosabbra fűzte a kapcsolatot a szakszervezettel és a KISZ-szervezettel. Szilágyi elvtárs elmondotta, hogy egyre több prttagot bíznak meg azzal, hogy a szakszervezetben tevékenykedjen. A pártszervezetnek nagy feladatot jelentett az is, hogy a két kongresszus között az utóbbi egy-két évtől eltekintve nem a legzavar- taianabb volt a termelés. Míg a szomszéd vállalatokban nyereségrészesedést fizettek, az aprítógépgvári doleozók egy fillért sem kaptak. A pártmunka szinte teljes egészében a termelési eredmények javítására korlátozódott. Ez egy kicsit meg is bosszulta magát, mert háttérbe szorult a termelés társadalmi oldalával, az emberek ügyeivel való törődés. Az ideológiai irányelvek megjelenésétől kezdve azonban „agyobb gondot foidít az aprítógépayári pártszervezet is a politikai nevelő munkára, megfelelően foglalkoznak a pártépítéssel is. 1962. december végén 144 tagot, tagjelöltet számolt a pártszervezet, ma pedig százhetvennél is többet.
