Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-07 / 159. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. július 7. A gyulai várban július 7-én Szigligeti Ede: Béldi Pál című történelmi drámájával nyitják meg a várjátékokat A darabban Horváth Sándor, a Szigligeti Színház művésze is kitűnő szerepet kapott Harmadik éve, hogy idén nyáron, július 7-én újra megszólalnak a fanfárok a gyulai vár 600 esztendős öregtornyának kőcsipkéi mögött, és a várjátékok megnyitóját jelzik. Miszlay István állítja színpadra ezúttal is az 1966-os várjátékok fő darabját, Szigligeti Ede: Béldi Pál című történelmi drámáját, melyet hosszú évtizedek óta nem játszottak már magyar színpadon. A próbák már hetek óta folynak, Békéscsabán, a Jókai Színházban kezdődtek, most azonban már a helyszínen, a gyulai végvár történelmet idéző falai között csendülnek fel a dráma nemesveretű dialógusai. Az országos érdeklődésre is számottartó előadás kiváló szereplőket vonultat fel, és — immár hagyományosan — vidéki színházaink legjobbjai is kitüntetésnek érzik, ha egy-egy szerep megformálására kérik fel őket a gyulai várjátékok alkalmával bemutatott darabokban. Ezúttal a népes szereplő-gárda élvonalában ott találjuk Greguss Zoltán Érdemes művészt, a budapesti Madách Színház tagját, Gumik Ilona Já- szai-díjast és Bángyörgyi Károlyt, a debreceni Csokonai Színház, Tyll Attilát, a Nemzeti Színház, Angyal Sándor Jászai-dí- jast, a Fővárosi Operettszínház, Iványi József Já- szai-díjast, a Pécsi Nemzeti Színház, Horváth Sándort, a szolnoki Szigligeti Színház tagját, a békéscsabai művészek közül pedig Stefanik Irén Jászai- díjast, Szoboszlay Sándort, F. Nagy Imrét, Körösztös Istvánt, Cserényi Bélát. A tervek szerint a darab egyik előadásáról a Magyar Televízió is közvetítést ad; a premier egyébként ma este lesz. A gyulai várjátékok másik bemutató-estjén Heltai Jenő: A néma levente című vígjátékát láthatja majd a közönség. A darab címszerepét Latinovits Zoltán Jászai-díjas alakítja, Zilia szerepét pedig Stefanik Irén, a békéscsabai színház művésznője. Érdekes színfoltja lesz a várjátékoknak Vivaldi: Judit című oratóriumának várbeli bemutatója is, július 19-én este fél 9 órakor. Ezen az esten az Állami Operaház szólistái, a Budapesti Kamarakórus és a Budapesti MÁV Szimfonikusok kamaraegyüttese működik közre, Szekeres Ferenc karnagy vezényletével. A középkori gyulai végvárban a várjátékok harmadik évadjának megnyitójakor a vár elestének 400. évfordulójáról is megemlékeznek, ugyanis ezelőtt 400 esztendővel, 1566- ban Zrínyi Miklós Szigetvárával egyidőben került török kézre ez a hatalmas téglavár, mely korában 800 lovast befogadó külső úgynevezett huszár-várával, és megerősített közép- és belsővárával a XVI. században sokáig megvívhatatlan bástyája volt az országnak. Sass Ervin A próba szünetében Áz általános iskolák, a gimnáziumok és a szak- középiskolák új tanterveiről A művelődésügyi miniszter rendelkezésben szabályozta az általános iskolák, a gimnáziumok, valamint a közgazdasági szakközépiskolák új tantervei bevezetésének 19ÜS—1967. tanévi ütemezését. Eszerint az új tanévben az általános iskolákban minden tárgyat ennek alapján oktatnak. A VII.-ben és a VIII.-ban a történelem, a számtan-mér- tan, az orosz nyelv, a VIII.- ban a magyar nyelv és irodalom, a földrajz, a fiaka, a kémia és az ének-zene oktatásának új tanterve lép életbe. A gimnáziumait I. osztályában az 1966—67-es tanévtől szintén minden tárgyat a reformtanterv szerint tanítanak,' A II. osztályban a magyar irodalom és magyar nyelv, az orosz nyelv, a fizika és a kémia, a biológia és a földrajz új tanterve lép életbe. 1 db DT—54 lánctalpas TRAKTOR eladó. Érdeklődni lehet: Béke Tsz, Tiszakécske. Telefon; «5. Hirdessen a Néplapban Szabad-szombat az OTP-ben Az Országos Takarékpénztár központjának Szakszervezeti Intéző Bizottsága májusi ülésén határozatot hozott a „szabadszombat” kérdésében. E szerint az Intéző Bizottsággal egyetértésben az OTP vezérigazgatója felhatalmazta a főosztályvezetőket és a megyei, illetve budapesti kerületi fiókvezetőket, hogy a szombati napoikon — kivéve), ha ez éppen a hó első napjaira esik . — a dolgozók negyedrészének szabadnapot adhassanak azzal a feltételiéi, hogy az e napra eső munkaórákat a hó megfelelő, előre meghatározott napjain ledolgozzák. Megyénkben a helyi körülmények figyelembevételével júliusban tért át az OTP az új munkarend alkalmazására. A dol gozok 9-étől kezdve igiénybe vehetik a szabadszombaitot, mélyet többségük örömmel fogadott Érthető ez, hiszen a pénzintézet apparátusa nagyobbrészt nőkből, családos asszonyokból, gyermekes anyákból áll, kiknek a második műszak, a háztartás ellátását nagyban megkönnyíti az új munkarend által biztosított havi egy szabadnap. Az ügyfelek megnyugtatására közli az OTP megyei igazgatósága, hogy e belső szervezés folytán megváltozott munkarend az ügyfelek kiszolgálásával kap- csoHatban semmi hátrányos változást nem jelent a jövőben is a régebbi szombati pénztári óráknak megfelelően látják el az ügyfélszolgálatot. — A' SURJÄNI Állami Gazdaságban ebben az évben luoemaszénábód 411 holdon takarították be a termést Az első és második kaszálásai lucerna begyűjtése, kazalbarakása már megtörtént és ez a mennyiség biztosítja a gazdaság jövő évi takarmány- ellátását, sőt 2d vagonnal már tartalékoltak is. Az arankaveszéty ebben az évben sem maradt el, azonban a gazdaság dolgozói 150 ezer forintos költséggel, vegyszeres gyomirtással biztosították a tábláikat a további fertőzés ellen. KöszönetnyUvánitás Köszönetét mondunk at összes rokonoknak, jó szomszédoknak, jó Ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk Ónodi József temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefoni Szerkesztőség: 20—9?, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaftgr hidex-szám: 23. 063 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. — Előfizetési dU 1 hőnapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — A MAGYAR Tudományos Akadémia vácrátőti botanikus kertjében szerzett tapasztalatokról számolnak be a biológiai szakkör tagjai 13-án, szerdán este 6 órakor a szolnoki Ságvári Endre művelődési házban. A Nap kél: 3.54 h-kor, nyug.: 19.43 h-kor, A Hold kél: 22.37 fakor, nyugiszák: 8.16 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: Felhős idő, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Elénk dél- nyugati, nyugati, később megerősödő északnyugatiba forduló szél. A nappali fölmelegedés keleten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—23, keleten 24^-27 fok között — Á MEGYE mai népművészetét — fazekas és fafaragó mesterek munkáját bemutató vitrinnel gasz- dagodott a Damjanich Museum. A kis összeállítás igen érdekes abból a szempontból, hogy egy újfajta, modernkori népművészet kialakulását bizonyítja. — A SZAP ÁRFALUI Aranykalász Tsz harmincöt tagú csoportja dunaújvárosi üzemlátogatásra, valamint Pécs és környéke megtekintésére utazik. — PATKÖS MARIA és társai ismert bűnügyében 1965. október 29-én hozott ítéletet a Szolnok megyei bíróság. Patkós Máriát 17, Patkós Istvánt 15 évi Szabadságvesztésre ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a Legfelső Bírósághoz került, ahol elrendelték az újbóli tárgyalást, amire még ebben a hónapban sor kerül. — A TISZAFÜREDI községi tanács vb foglalkozik a korábban elkészített távlati fejlesztési terv módosításával, mivel a terv következtében fennálló építési tilalmak a lakosság építkezését, a házak tatarozását nagymértékben gátolják. Ha sikerül közös nevezőre jutni ebben a kérdésben, úgy a községben több mint száz lakásproblémát tudnak megoldani, ezen túlmenően pedig hét ház lebontására is sor kerülhet. — ÖNTÖZÉSI bemutatót rendez pénteken a Bánhalmi Állami Gazdaságban a törökszentmiklósi járási tanács mezőgazdasági osztálya. A bemutatón részt vesznek a járás termelő- szövetkezeteinek főagronó- masai, öntözési brigádveze- tői és öntözési szakmunkásai. ; «lál-l — SZÁZTÍZ óra társa* dalmi munkát vállalt a Tisza-liget kiépítésében a Szolnok Városi Tanács KISZ-szervezete. — A SZOLNOK-SZAN- DASZÖLLÖSI művelődési otthonban minden vasárnap, a kertvárosi művelődési otthoniban minden pénteken tartanak ifjúsági klubesteket. Filmvetítéseket és ankétokat rendeznek és szellemi fejtörők, tréfás versenyek, táncbemutatók szórakoztatják a fiatalokat M O Z I I Szolnok: Vörös Csillag: Vanina Vanini, Tisza: Egyetemisták, Kert: Vanina Vanini, Vegyiművek: Szegénylegények. Jászberény: Lehel: Yoyo, — Kert: Egy taxisofőr halála. — Karcag: Déryné: Hajsza a gyémántokért, MEDOSZ: szünnap. — Kisújszállás: Ady: A Tenkes kapitánya I—n. Kunhegyes: Szabadság: Jelszó: keresek egy utcát. Kunszentmár- ton: Körös: Cicababák. Mezőtúr: Dózsa: Mese a fehér mórról, — Szabadság: A párizsi Notre Dame. Tiszafüred: Tisza: Üzlet a korzón. Török- szentmiklós: Dózsa: Nyári ln- termezzó. Kert: A magas fal. Túrkeve: Vörös Csillag: Jég- korongozők. színház: A szolnoki Szigligeti Színház Tiszapüspökiben este 8-kor: Húsz éven felülieknek. A MAGYAR RADIO ES TV SZOLNOKI STÜDIOJANAK MŰSORA Naponta 18 órától 19 őráig a 222 m-es középhullámon Az újságíró Jegyzetfüzetéből. — Aratás, 1966. — Ajándékmü- sor. — Alföldi krónika. — Baráti népek dalai. — Szőlőjárás. — Szerkesztik a hallgatók. TELEVÍZIÓ: 9.315 Kisfilmek. L Vikend- sziget (magyar). 2. A motor- kerékpár hősei (NDK). 10.05: „Angyal” kalandjai. A bajbajutott kisasszony (ism.) Magyarul beszélő angol film (14 éven felülieknek). — 10.55: A Los Paraguayos együttes, műsorából (ism.) 17.40: Anyagbörze. Ipari riportműsor. — 17.55: Hírek. — 18.00: Hol volt, hal nem volt... A rejtekhely (kisfilm). — 18.20: Bagolyvár. 1. Kiskutyát nevelünk. 2. Cl- eaposta. 18.40: Telesport. — 19.05: A tv bemutatja— Hogyan jut el a televíziós kép az adótoronytól a vevőkészülékig? — 19.50: Esti mese. •— 20.00: A Magyar Televízió , I. tánedalfesztiválja. Első elődöntő. Közvetítés a Madách Színházból. 22.00: Iftó2a a pódiumon. Dino Gyorsvonat. — 22.10: T’Hj'Wló — 2. kiadás. Ganz Villamossági Művek Hegesztett Gépszerkezetek Gyára Szolnok, Körösi út 34/c felvételre keres lemezlakatosokat és vasszerkezeti lakatosokat Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a Munkaügyi Osztályon. Ma utoljára megnézheti a HANGSZER KIÁLLÍTÁST Szolnokon az Irodaházban. (Barátság klub). Megtekinthető: 10-től 19 óráig. 17.30 órakor tombola sorsolás. I