Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-08 / 160. szám
US lúg proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEjjffil 1A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 160. szám. Ura: 50 iillór 1966. július 8., péntek. Hatvanöt új agrárszakember Szolnok megyében Bulgáriában végzett kertén» a cibakhási primőrtelepen Bevés az ösztöndíjas diplomás Tizennégy újj mezőgazdasági mérnök (Tudósitónktól) Az agrártudományi egyetemen, a főiskolákon és a felsőfokú technikumokban kiosztották a diplomákat. Megyénkben érdeklődéssel várták, vajon hány újdonsült agronómus veszi útját a jászsági, kunsági és a ti- szamenti termelőszövetke- z o tclfcbo — Száznál több szakembert kértünk az idén végzett egyetemi, főiskolai vagy felsőfokú technikumi hallgató közül — informált Nagy Tibor, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának személyügyi előadója. A pályázati feltételeket is közöltük, ennek ellenére csak 65-en jelentkeztek hozzánk. Legtöbben a felsőfokú technikumokból Jöttek. A hatvanöt jelentkező között van tizennégy mezőgazdasági mérnök is. (“>k Gödöllőn. Illetve Debrecenben és Mosommagyar. óvárpn szereztek diplomát. A frissen végzettek között a- legkülönfélébb mező- gazdasági szakmák ismerői vannak. A legtöbben növénytermelő, állattenyésztői és öntözési szakon végeztek. Van közöttük szőlő és gyümölcstermelő. zöldségker- tész, takarmánvgazdálkodá- sí agronómus és üzemgazdász is. — Hova kerültek az új gazdászok? — Valamennyien közvetlenül a termelőszövetkezetekkel kötöttek megállapodást. A szolnoki járásba például tizenhat, a kunszentmártoni járásba tizenegy. a jászberényi és a tiszafüredi járásba együttesen tizenkét új mezőgazdász került. A karcagi közös gazdaságokban hat, Kisújszálláson négy. Jászberényben öt agronómus kezdi meg gyakorlati ténykedését, A cibakház! Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe került Hajas György. ö Bulgáriában, a kertészke- . déséről híres jsrszágban szerezte diplomáját. Szaktudását a gazdaság cserke- szöllői prímőrkertészetében kamatoztatja, ahová kertészeti vezetőnek ment. Néhány termelőszövetkezet két, sőt három szakemberrel is gyarapodott. A jászberényi Vörös Csillag Tsz- ben kezdte meg gyakorlati munkáját Iványi Mária, aki a tsz ösztöndíján szerezte meg 'a mezőgazdasági mérnöki címet. Németh László, a mezőtúri felsőfokú gépésztechnikumból jelentkezett a Vörös Csillag Tsz-be. Ügyszintén ezt a gazdaságot választotta Hirosek Ferenc szőlő- és gyümölcskertész is. A kunhegyesi Zöldmező, a tiszasülyi Lenin, a karcagi Lenin, a törökszentmiklósi Rákóczi Tsz-ekben két-két fiatallal nőtt a szakemberek száma. — Hány ösztöndíjas van közöttük? — Mindössze hat tanult szövetkezeti ösztöndíjjal. Ez is bizonyítja, szövetkezeteink javarésze nem áldoz eleget szakemberképzésre. A szakemberek friss diplomájukkal zsebükben egyéves gyakorlati időt töltenek le. És azután? Szinte valamennyien olyan megállapodást kötöttek, hogy a gyakorlati idő letelte után sem változtatnak helyet. ¥* E. S. Két és j-él millió sajtótermék Legkelendőbb a Népszabadság, Néplap és Szabod Főid A posta megyei hírlaposztályán kapott tájékoztatás szerint havonta többszáz féle sajtótermék érkezik megyénkbe, amelyet a posta tferjeszt és kézbesít. A különféle újságok, napi- és hetilapok, folyóiratok iránti érdeklődést mutatja a május havi csz- szesítő adata, miszerint 2 millió 438 408 példányban érkezett sajtótermék Szolnok megyébe. Ennek nagyrészét 68.9 százalékát, vagyis 1 millió 681 979 példányt az előfizetőknek kézbesítették, a többit a hírlapárusok kapták. A napilapok közül a Népszabadság, a Szabad Föld és a Szolnok megyei Néplap, a heti, illetve képeslapok közül pedig a Rádió Űjság, Nők lapja és a Képes Űjság a legnagyobb példányszámú. A magyar nyelvű, kéthetenként megjelenő Csehszlovákiai Sport, a Pravda és más külföldi lapnak is jelentős olvasótábora van. Ünnepségek, kitüntetések a XVI. vasutasnapon Mint minden esztendőben, az idén július 10-én is szeretettel köszönti az ország lakossága a vasutasokat. Az eddigi gyakorlattól eltérően a vasutas dolgozókat Szolnokon sem egy összevont ünnepségen köszöntik a város vezetői, na- nem minden szakág külön vasutasnapi ünnepséget tart. A szolnoki állomás és forgalma szolgálat legjobbinak július 9-én, szombaton 17.30 órakor az új felvételi helyiségben adja át Németh Mihály állomásfőnök a kiváló dolgozó jelvényeket és okleveleket. összesen negyvenhármán részesülnek e kitüntetésben. Az összes jutalmn- aottaik száma 160 fő. Részükre 38 ezer forintot osztanak szét szombat délután. A Fűtőház József Attila úti klubhelyiségében szombaton 17 órakor kezdődik , a vontatási szolgálat ün- ! népségé. A rövid ünnepség keretében 16 kiváló dolgozó jelvényt és 23 oklevél talál majd gardára. Százhuszonötén pénzjutalmat kapnak. A járműjavítóban osztályonként rendezik az ünnepségeket és osztják ki a kitüntetéseket, pénzjutalimwpélyes évzáró A jászberényi járás és város területéről 1957—1964. években harminckilencen fejezték be tanulmányaikat Szolnokon a marxista—leninista esti egyetemen. Most már kihelyezett osztályai működnek az egyetemnek Jászberényben, ahol százhetvennyolcan tanulnak. Az idén ötvenhármán fejezték be a harmadik évfolyam anyagából tett sikeres vizsgával az esti egyetemet. Az ünnepélyes évzárót tegnap délután tartották a járási pártbizottság nagytermében, amelyen részt vett Gál Gyula, az esti egyetem vezetője. Százhuszonnégyen kaptak oklevelet a mezőtúri felsőfokú mezőgazdasági technikum gépész szakán Tegnap tartották az ünnepséget (Tudósítónktól) Bensőséges ünnepséget tartottak tegnap délután a mezőtúri felsőfokú mező- gazdasági technikum gépész szakán. A csaknem két hétig tartó államvizsgák sikeres befejezése után kiosztották az okleveleket. A nyolcvankét nappali és negyvenkét levelező hallgató több vizsgabizottság előtt adott számot elméleti és gvakorlati felkészültségéről. A bizottságokban I hírneves szakemberek fog- 1 laltak helyet. A hallgatók mind elméleti, mind gyakorlati téren általában jó felkészülésről adtak számot és rászolgáltak a diploma megszerzésére. A végzett szakemberek kivétel nélkül a mezőgazdasági termelő üzemekben kezdték meg kötelező gyakorlati munkájukat. A levelező hallgatók azokba a gazdaságokba tértek vissza, amelyek annak idején beiskolázták őket. Valameny- nyien vezető szaktechnikusként dolgoznak a jövőben. Megszépülő művelődési házak A nyári hónapokban 200 —200 ezer forintos költséggel két tiszazugi művelődési házat újítanak fel. — A cibakház! művelődési ház százötvenezer forintos állami támogatást és ötvenezer forint községfejlesztési hozzájárulásf kapott a korszerűsítésre. Ebből az összegből kifestik, parkettázzák a belső helyiségeket, megnagyobbítják az öltözőket és kijavítják a tetőszerkezetet. Az új művelődési évad kezdetére már megszépült művelődési ház várja a cibakiakat. Aki régen látta a tisza- sasi művelődési házat, már rá sem ismerne a máló vakolatú rozoga épületre. Az igényeknek megfelelően ugyancsak 200 ezer forintos költséggel építették újjá. Az újonnan kialakított klubhelyiség felett még tetőterasz is lesz, amely elsősorban a nyári hónapokban ígér kellemes szórakozási lehetőséget. makat. A pártkongresszus tiszteletére indult munkaverseny egy szakaszát a vasú tagnappal zárják a járműjavítóban. A versenyben elért eredményeik alapján részesülnek pénzjutalomban az egyes osztályok és azok dolgozói. összesen 146 kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet kapnak a legjobbak. Az egyéb jutalmazottakkül együtt körülbelül 360 ezer forintot kapnak a kitüntetettek. A közös vasutasnapi ünnepség vasárnap 10-én reg- gél 10 órakor lesz a Fűtö- házhan Hoksári János emléktáblájánál, améyen minden szolgálati ág küldő ttségileg képviselteti magát. Az emléktábla előtt kegyelettel adóznak a mártírhalált halt, Hoksári Jánosnak. A páyafenn tartási főnökség dolgozói a koszorúzás után a központi telepen rövid ünnepséget rendeznek. Itt osztják ki a Kiváló Dolgozó jelvényeket és okeveleket, valamint a pénzjutalmaikat is. Több mint harmincán részesülnek e kitüntetésekben és körülbelül 60 ezer forint jut a legjobbak munkájának anyagi elismerésére. Felrobbantották az amerikai óriásrakétát Az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) csütörtökön bejelentette, hogy a Satumus—1 típusú óriósra- kétát, amelyet kedden bocsátottak fel földkörüli pályára, még aznap délután felrobbantották. A robbanás akkor következett be. amikor a tartályon belül a nyomás a normálisnak háromszorosára emelkedett. A Saturnus—1 fellövésekor amerikai részről azt közölték, hogy a rakéta segítségévéi meg akarják ismerni az üzemanyagként használt cseppfolyós hidrogén viselkedését a súlytalanság állapotában. A tervek szerint az embereket a Holdra szállító első amerikai rakétát szintén cseppfolyós hidrogén hajtja majd. Aratás és gabonafelvásárlás Terökszenfmiklóson Ezerhatsxáz holdon rágták le az őszi árpát ~ Száz ragon ó-búza a magtárakban (Tudósítónktól) Biztató kilátásokkal kezdték az aratást Törökszent- miklóson. A kedvező időjárásnak köszönhető, hogy az Aranykalász, Rákóczi, Dózsa, Petőfi, Alkotmány és Lenin termelőszövetkezetekben június 25 óta dolgoznak a kombájnok, aratógépek. A város hét termelőszövetkezetében eddig több mint 1600 holdról vágták le az őszi árpát. A búza még nem érett kasza alá. Kombájnnal lÉlS Festik a cibakház! művelődési ház színházt érmé* Kívülről is megújhodott a tiszasasi művelődési ház történő aratására a szakemberek véleménye szerint csak e hét végén kerül sor. A Dózsa termelőszövetkezetben ugyan megkezdték az őszi búza aratását, de csupán a rendrevágók dolgoznak. Cséplése — kombájnnal — csak háromnégy napos száradás után történik. Az őszi árpát három SzK—4-es kombájn aratja-csépeli. Eddig 90 százalékban végeztek a betakarításával. Az átlagtermés is jónak mondható, holdanként meghaladja a 15 mázsát. A szerződött terményt viszik az átvevőhelyre. Zavartalanul halad a munka. A Szolnok megyei Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vállalat törökszentmiklósi kirendeltségének tájékoztatása szerint a felvásárlók felkészültek az új termény fogadására. Az ókészlet ki sem fogyott a raktárakból, de már a járás községeiben — kivétel csupán Kengyel és Tiszabő — veszik át az őszi árpát. Eddig 70 vagon terményt vettek át és várják az első búzaszállítmányt. Folyamatosan történik a2 ó-búza — mintegy 100 vagon — szállítása a törökszentmiklósi, karcagi és kunhegyesi malmokba. A tárolóhelyek meszelése, fertőtlenítése már megtörtént Terv szerint a törökszentmiklósi járás tsz-eitől. állami gazdaságaitól az idén két és félezer vagon- nyl terményt vásárolnál; fal és tárolnak. Araótb Jőastf’