Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-07 / 159. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! HOMOK HE6YEI 1A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG £5 A HEGYEI TANÁCS LAPJA f XVI«. évfolyam, 159. szám. Ara: 50 fillér 1966. július 7., csütörtök. Megszűnnek a kereskedelmi ellátás fehér foltjai ABC áruházak, szálloda, éttermok, mintegy 150 új bolt megyénk ötóvés hálózatfejlesztési programjában Az országot járó emberektől gyakran hallani olyan megjegyzést, hogy Szolnok megyében elmara­dott a kereskedelmi hálózat. Önkritikusan be kell vallanunk, van ebben némi igazság. Bár több új egy­ség épült a második ötéves tervben, de korántsem annyi, mellyel megoldható lenne a mai igényeknek megfelelő kulturált kiszolgálás. Régi, magántulaj­donban lévő épületekben vannak a boltok, kicsi az eladótér, hiányzik a raktár. Ilyen körülmények kö­zött csakis jó áruforgalmi munkával lehetett eleget ten­ni azoknak a feladatoknak, melyet az MSZMP Politi­kai Bizottságának 1964. jú­nius 2-i határozata állí­tott a kereskedelem elé. E határozat végrehajtásának túlsúlya a harmadik ötéves terv feladata maradt. En­nek figyelembe véte’ével készült el megyénk bolti kereskedelmi és vendéglá­tóipari hálózatának korsze­rűsítési és fejlesztési prog­ramja. Az igényeket és lehető­ségeket figyelembe vevő program a harmadik öt­éves tervben elsősorban az ellátatlan körzetek meg­szüntetését tűzi ki célul. Mintegy tizennyolcezer olyan lakos él megyénk­ben. akiknek kilométe­reket kell gyalogolniok, illetve utazniuk, mert körzetükben nincs bolt. Tovább fejlesztik 1970-re az alapvető ellátási körze­teket. és a kereskedelmi központok üzlethálózatát, fokzottabb gondot fordíta­nak az idegenforgalom ke­reskedelmi igényeinek ki­elégítésére, s nem utolsó­sorban a kereskedelmi dol­gozók munkakörülményei­nek javítására. A költségek a tanácsi és a földművesszövetkezeti hálózatfejlesztés között oszlanak meg. A tanácsi hálózat bővülése során Szolnokon három ABC- áruház, két élelmiszer- bolt, egy járműbolt épül. Megoldódik a szálloda és a vásárcsarnok gond is. A százötven személyes szálloda 15 millió, a vásár- csarnok több mint öt mil­lió forintba kerül. Ezeken kívül új önkiszolgáló ét­terem, eszpresszó, borkós­toló, bisztró és a Tisza-li- getben egy halászcsárda teszi jobbá Szolnok ven­déglátását. Ugyancsak a tanácsi ke- keskedelmi hálózat javulá­sát szolgálja majd a Jászberényben, Martfűn és Törökszentmiklóson épülő ABC-áruház, a kisújszállási iparcikk áruház, Törökszentmik- lóson a Strand Étterem A harmadik ötéves idő­szakban csaknem 40 ezer négyzetméterrel gyarapodik az egységek alapterülete. Ennek háromnegyed részét az fmsz-i kiskereskedelem boltjai teszik ki. A föld­művesszövetkezet hálózat fejlesztési feladatai között igen fontos — az ú.i kor­szerű egységek létesítésén túl — a már meglévő boltok bővítése. korszerűsítése, a réei berendezések ki­cserélése. Ez tükröződik abból is. hogy az előirányzatban betervezett összeg — 216 millió forint — majd két­harmad részét használják fel e célra. Ennek megfe­lelően több kisforgalmú boltot összevonnak és na­gyobb üzletet alakítanak ki. Ilyen elgondolások alap­ján épül 10 áruház. 24 iparcikkbolt, 50 vegyes élelmiszerbolt, 10 étterem és 32 falatozó, korszerűsí­tenek és bővítenék több mint 200 egységet. A har­madik ötéves terv során megyénk több mint negy­ven helységében épül va­lamilyen kereskedelmi egység. Az időjárás alaposan megtréfált bennünket. — Nincs másfél hete, hogy azért imádkoztunk, csak lenne vége az őszies idő­járásnak, legyen már egy kis meleg. Az időjárás e Vasárnap teljes gőzzel dolgoztak a Tisza-'igeti strandfürdő alkalmazottai. Három és félezren keres­tek ezen a napon üdülést a vízben és az árnyat adó fák alatt. A nagy forga­lom különösebb zavar nél­kül zajlott le. Hétfőn és Mármint sör. A kániku­lában ugyanis a felnőtt lakosság tekintélyes része éppen sörre szomjazik. Az utóbbi napokban- több pa­naszt lehetett hallani a bevásárló háziasszonyoktól és az éttermi vendégektől. Nem kaptak sört. Érdeklődésünkre a sör­ipari vállalatnál elmondot­ták. hogy hetenként két­Szolnokon a jéggyárban is éjjel-nappal nagyüzem van. Három műszakban termelik a jeget. Komlós Ferenctől, a gyár üzemve­zetőjétől kapott tájékozta­Azonban még ezzel sem sikerül az igényeket ki­elégíteni. Bár mintegy 150 új kü­lönböző egységgel le­szünk gazdagabbak, ez azonban a szükség sze­rinti igényeknek mintegy ötven százaléka csupán. Több kellene. Az állam teherbíróképessége azonban véges. Éppen ezért na­gyobb szükség lenne a helyi kezdeményezésre. Az fmsz-eknél már érez­teti hatását az új gazda­sági mechanizmus. Na­gyobb beruházási összeg felett dönthetnek. (Tudósítónktól.) A törökszentmiklósi Aranykalász Termelőszö­vetkezet önerőből laborató­riumot létesített FéLmillió forintból vásárolt egy épü­letet, berendezte műszerek­Áz Országos Béketanács Elnökségének ülése Szerdán a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székházéban kibővített ülést tartott az Országos Béketanács Elnöksége. Har­mati Sándor, az Országos Béketanács aleinöke nyitot­ta meg a tanácskozást. Dr Sík Endre, az Országos Bé­ketanács elnöke számolt be a Béke-Világtanács leg­utóbbi genfi ülésszakáról, s szólott a béke hívei előtt áilló feladatokról. A referá­tumot vita követte, majd az Országos Béketanács El­nöksége nyilatkozatban bé­lyegezte meg az Egyesült Államok vietnami agresz- sziójának kiterjesztését. nyeit sikerült kielégíteni. Mintegy száz mázsát a közületek és a lakosság részére, több mint ötven mázsát exportra szállított termények hűtésére készí­tünk. E ' kedvező nyilatkozat azonban nem jelenti azt. hogy továbbra is elégen­dő lesz a jég. Amennyiben a kánikula tovább tart le­het, hogy a jég is belép a hiánycikkek sorába. A jelenlegi mennyiség ugyan­is a gyár maximális ter­melését jelenti. Több kelle­ne máris Törökszentmik­Ez a tanácsa dr. Mertz Józsefnek, a mentőszolgá­lat főorvosának. Hétfőn és kedden nyolcvanszor bú­gott fel a mentőautó sziré­nája. ebből nyolcszor olyan esetben, amely a kánikula és a szerdán megérkezett frontbetörés számlájára ír­ható. — Három esetben azt fi­gyeltük meg, hogy olyan Ami a jéggyáriak kéré­sét illeti, tegnap délután csaknem teljesült. Kisebb záporok, felhőátvonulások miatt néhány fokkal csök­kent a hőmérséklet. Volt kel, lombákolkkal, vegysze­rekkel, más kémiai esz­közökkel. Erről Bana Ist­ván, a termelőszövetkezet mezőgazdásza nyilatkozott tudósítónknak. — Termel őstzövetkezetünk ötezer hold területen gaz­dálkodik — informált Ba­na elvtárs. — Termelésünk növeléséhez szükségszerű, hogy minden egyes táblá­nak ismerjük a „diagnózi­sát”. Azt, hogy melyik ta­laj, milyen „gyógyításra szarul. A laboratórium fon­tos funciót tölt be az ál­lattenyésztésben. Ellenőrzi a takarmánykeverékek ke­ményítő és fehérje tartal­mát, a tej zsírszázalékát, a takarmány hasznosítását és mást. A Kossuth utcai labora­tóriumban már dolgoznak. Baranyi József mezőgazda- sági mérnök vezetésével az új gabonatermést vizs­gálják. Mérik az őszi ár­pa nedvességtartalmát. Mintákat vesznek a búza­táblákról. milyen a víz- és sikértartalom. Megkezdték a talajvizsgálatokat is. A ha­tár különböző pontjain (Tudósítónktól) Az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói, akik nagy lelke­sedéssel csatlakoztak a má­sodik negyedévi termelési tanácskozásokon a SZOT és a KISZ Központi Bizott­sága felhívása nyomán a IX. pártkongresszus tiszte­letére induló versenyhez, folytatják tavalyi erednrié- nyes munkájukat. Első fél­évi termelési tervüket. 120,9 százalékra teljesítették, 35.4 millióval többet termeltek, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A szűkös anyagellátás ne­hézségeit ió munkaszerve­zéssel hidalták át, folyama­tos munkaterületet biztosí­tottak valamennyi dolgozó­nak. Ezt a korszerű előre­gyártott elemes építési technológiával párosítva, Szolnokon, Jászberényben lósra a baromfifeldolgozó­ba, Szolnokra a tejiparnak, de honnan? — Ilyen váratlan esemé­nyek miatt triplán mele­günk van. Izzadunk a ká­nikulától, melegünk van a megállás nélküli munka miatt, s fő a fejünk, hon­nan tudnánk még több je­get adni — mondta az üzemvezető. Nagyon vártuk a mele­get, örülünk, hogy itt van. Nem így a „jegesek”, akik azért fohászkodnak, hogy csak jönne már egy kis hűvös idő, legalább kifúj­hatnák magukat. ,.meglékelik” a talajt. A földmintákat beviszik a la­boratóriumba és több irányból elemeik. A laboratórium fontos segítője lesz az új terme­lési technika, szakszerű al­kalmazásának. Növányfélc- ségienként tanulmányozzák a különféle műtrágyák, vegyszerek termést fokozó hatását. A francia és a bel­ga rendszerű gyümölcsker­tészetben mérik a sövény- gyümölcsös vízigényességét, a tápanyagutánpótlás prob­lémáját. A laboratórium létesíté­se — előzetes becslések sze­rint — megtérülő befekte­tés. Ha minden terület az. optimális tápanyag után­pótlást kapja, a legjobb vegyszereket, t-kni-mänytg­pokat alkalm- ;ven­kénti termés nagy­értékű lehet. Tervek szerint az Arany­kalász Tsz saját tudomá­nyos térképének elkészíté­se után. más közös gazda­ságok számára , is végez majd vizsgálatokat a lato­ratórium. — endrész — és Törökszentmiklóson, 11,6 százalékkal termelékenyeb­ben dolgoztak, mint a bá­zisidőszakban. A termelési tervtúlteljesítést több mint 40 százalékban a termelé­kenység emelésével érték el. Rendkívül értékesek a szocialista brigádoknak a lakásátadásokra tett ver­senyvállalásai is. A terve­zett 9.1 helyett 226 lakást adtak át az első félévben. E munkában kiemelkedett Szokoli András szocialista építésvezetőség címért ver­senyző kollektívája, akik az általuk készített 145 la­kásnál 166 nap építési időt takarítottak meg. Törökszentmiklóson Csor- tos Géza víz- és Tömösvári Sándor villanyszerelő bri­gádja az új épület minden lakójának garancialevelet adott át. A használat során jelentkező hibákat azonnal, díjmentesen kijavítják. Az első negyedévben be­fejeződött az építkezés a szolnoki papírgyár IV-es papírgépcsamokán, a Tisza- menti Vegyiművek szuper­foszfát raktárán. Elkészüli a napi két műszakban 10 tonna kenyeret sütő karca­gi kenyérgyár is. A vállalatnál jelenleg 68 brigád 576 dolgozóval vesz részt a szocialista brigád címért folyó versenyben. Szokoli András lakásépítő. Gábris István festő-üveges építésvezető és munkatár­sai a szocialista éoítésveze- tőség cím elérését tűzte ki célul. A vállalat segédipari üze­mében már régi hagyomá­nyai vannak a szocialista brigádversenynek. Vála- lásaik is ezt a magasabb szintet tükrözik. Az aszta­los, a lakatos és TMK- üzemben a szocialista üzem cím elnyeréséért verse­nyeznek már harmadik éve. Méltó versenytársaik a se­gédipari központi beton- üzemben Szűcs István bri­gádja és a központi vaste­lepen a Jánosi vasbeton­szerelő brigád. A szocialista brigád cí­mért versenyző brigádokon kívül a vállalatnál még mintegy ezer dolgozó- tett felajánlást a IX. pártkong­resszus tiszteletére. Smldt Ti tar M. J. Kovács Sándor a tiszafüredi méhész csoport tagja Tiszaderzs határában he­lyezte el 25 kaptárát egy szüszösbükkönytábla szélén. Az akácvirágzás ide­jén először a Nyírségbe, majd a Mátrába szállították, a méheket. Őrjárat harminc fokon felni Csúcsforgalom a Tisza-ligeti strandon Van-e vagy nincs? Ahol a jég iűt és nem hűt kérésnek megfelelően hir­telen jobbra fordult, sőt alaposan túlteljesítette ter­vét. Kis körinterjunkban a kánikulában érdekelt vállalatoktól, intézmények­től érdeklődtünk: hogyan fogadták a „vendéget” ? kedden másfél-másfélezren keresték fel a strandot, bi­zonyítékául annak,, hogy megkezdődött a szabadsá­golások időszaka. Tegnap a szeles, felhős idő hatá­sára kevesebben mentek ki, de számuk így is meg­közelítette az ezret. szer szállítanak az üzletek­be és a vendéglátóipari egységekbe sört. Júniusban például 9800 hektolitert adtak el. — És mennyi lesz ebben a hónapban? — Számítunk a kániku­lára, ezért még a múlt hó­napinál is több lesz, kö­rülbelül három-négyszáz hektoliterrel. tás szerint naponta több mint 150 mázsa jeget szál­lítanak különböző helyekre. — Eddie nem volt külö­nösebb baj az ellátással — mondta. — Szolnok Igé­Boros fővel* ne menjünk a napra A meleg idő tovább tart mennyiségű alkohol, amely a beszállított betegre más­kor nem volt hatással, most igen súlyos tüneteket okozott. Tanácsunk: korlá­tozzák az emberek az al­koholfogyasztást, Kánikulai napokon és italozás köz- , ben. illetve után ne men­jenek ki a tűző napra, mert könnyen a kórházban köthetnek ki. miből, hiszen július 1-én 23.4, 2-án 26, 3-án 28.4 és 4-én 31 fok volt a hőmér­séklet. A legmelegebb nap ötödiké volt, 32.5 fokot mértek, — ht — mj —■ 4 pártkansre&Hzu* tiszteletére 18 millió forintos lervtúltel jesítés lakásból Torökszentmiklóson működik az Alföld első szövetkezeti laboratóriuma Házilag „kémlelik“ a* új gabona minő»égét

Next

/
Oldalképek
Tartalom