Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-31 / 180. szám
\_A Nyári hakni Orvosi vizsgálat — Kezdjük azon, kedves barátom, hogy maga most őszintén beszél. Halljuk, hogy eddig milyen betegségekben szenvedett. Ezzel nagy mértékben megköny- nyíti a vizsgálatot. — Három tüdőgyúlladá- som azért volt veszedelmes, mert a lázam mindig magasra szökött. Kétszer mellhártyagyúlladás komplikálta a betegségemet. Hála az orvosok türelmének mindhárom esetben felépültem. Munkafényképesé» as irodában — Én kérem neiu fecsegem el az időt! — Tízéves koromban a lábamat törtem. Még ma is biccentek. Kétszer kellett újra gipszelni, de a csont szépen összefort. — Ügyes sebész vette ki a vakbelemet. Nehezen kezelték a gyomor sav túl- tengésemet. Műtéttel vették ki két tisztulás fogamat. — Éveken keresztül jártam asztmakezelésre. Nagy türelemmel gyógyított ki az ideggvógyász kínzó idegbajomból. Lenyomták a vérnyomásomat. Üjra normális lett a pulzusom. Hat hétig feküdtem az orthopé- dián, mert lefűrészelték a bütykömet. Volt szénanáthám Homoloküreg gyulladásom. Nagyot hallottam és meggyötört az orrsövény ferdülés. De mindig ott volt a közelben az orvos, aki meggyógyított. — Igen! — bólintott az orvos. — Most vetkőzzön le és megvizsgálom. A vizit félórán keresztül tartott. Az orvos alapos munkát végzett. — Kelljen fel, barátom, öltözzön! Biztos voltam abban, hogy közben elkészül a diagnózisom. Talán a recepteket is megírja a doktor. Mikor az utolsó gombot is begomboltam, kérdően vártam az orvosi véleményt. A doktor megcsóválta a fejét és így fizetett ki. — Kedves barátom, átütöm, hogy maga minden orvosi beavatkozás ellenére makkegészséges. (Üzletben vagyunk. A pult mögött üldögél a Szép Eláru■Itónö. Belép két úr: az Elegáns úr és a Kövér ár.) Elegáns úr: J6 napot kívánok! Kövér úr: Jó napot kívánok. Szép Elárusítónö: Jó napot. E. úr (meglepve néz az eláru- sítónőre): Ügy rémlik, mintha valahonnan ismerném! Sz. E. (csodálkozva): En nem ismerem. E. úr: Nem lakik véletlenül a Fital Szerelmesek Lakótelepén? Sz. E.: Nem. E. úr: Érdekes! (csodálkozva bámul) Hihetetlen! Megdöbbentő ez a hasonlatosság, meg mernék esküdni... (fejéhez kap) Tudom már. hiszen az a hölgy színésznő. Sz. E.: Színésznő? E. úr: Bizony kérem, színésznő, és micsoda gyönyörű nő! Sz. E.: Én csak elárusítónő vagyok. E. úr (elragadtatva): De ugyanaz az arc, mintha ikrek volnának I Ugyanazok a szemek. az a mosoly, még a kikészítés is ugyanolyan! O*. E. (érdeklődve): Azt mondLélekiani ja, hogy ugyanaz az arc és ugyanaz a kikészítés? E. úr: Bizony, nekem elhiheti! Nem győzök eleget csodálkozni rajta. Kegyed és az a színésznő egyformán érdekes, talányos keleties kifejezést kölcsönöz a szemének azzal a fekete vonallal... E. úr (meglepve): És még ez is! Egyforma magasak, egyforma karcsúak. (nézegeti). Ugyanaz az alak. ugyanaz a féjtartás! Sz. E. (kíváncsian): Fejtartás? E. úr: Nekem elhiheti, én festőművész vagyok, és nálunk ezt így mondják: nagyszerű fej tartás! Sz. E.: Szóval én nagyszerűen tartom a fejemet? E. úr (lelkesen): Nagyszerűen. Éppen úgy, mint az a színésznő. A színészeket persze megtanítják erre, de kegyednél ez magától jön, tanulni sem kellett. Sz. E. (egyre kedvesebb mosollyal) : Sohasem gondoltam rá, hogy hogyan tartom a fejemet... módszer E. úr (meggyőződéssel): Pedig ez nagyon fontos, kérem. Sok nőnek szép feje van, de olyan bánatosan lógatja, hogy rossz ránézni. Sz. E.: Ez igazán nagyon érdekes. E. úr: Ha biztos lennék benne, hogy nem haragszik meg rám és nem ért félre, hozzátenném még... Sz. E. (izgatottan): Mondja csak, mondja! E. úr (zavartan): De nem haragszik meg? Sz. E.: Nem haragszom meg. E. úr: Biztos? Sz. E. (eblűvölő mosollyal): Magára nem is lehet megharagudni, olyan kedves... E. úr (elszántan): Még a keble is ugyanolyan, mint azé a színésznőé. Sz. E. (kihúzza magát): Nahát... E. úr: Látja, mégis megharagudott. Sz. E.: Nem. dehát mégis csak zavarba hoz... Szóval azt mondja, hogy ugyanolyan? E. űr (lelkesen): De még mennyire! Sz. E. (lesüti a szemét): Maga mindent meglát... E. úr: Foglalkozásommal Jár. Mi festők úgy nézzük az embereket, mint a modelleket. Kegyed csodálatos model lenne... De talán mégis megharagudott? (Zavartan halgatnak). Sz. E. (elbűvölő mosollyal): Na és mit parancsolnak az urak. mit akartak vásárolni? Tessék, mi vét szolgálhatok? E. úr (sajnálkozva): Nem, ke- zitcsókolom, mi már megyünk. Sz. E. (előjön a pult mögül): De hát miért mennek el? Hiszen biztosan vásárolni akartak valamit. Tessék parancsolni. éppen tegnap kaptunk friss árut, biztosan találnak kedvükre valót. Válogassanak csak nyugodtan. Szívesen segítek! (Rámosolyog a Kövér úra is). E. úr (kövér úrhoz): Nos? Kövér úr (szomorúan): Lenne szíves adni a kisasszony egy 43-as svájci alsónadrágot. Az ügyetlen katono Újoncoknak tart alaki foglalkozást az őrmester. Menetelteti, megállítja a katonákat, végig a laktanyaudvaron. Váltakozó vezényszavakat ad ki. Ilyeneket is: — Jobb lábat föl!" Egy kiskatona nem jól hallja a sor végén és a bal lábával tesz eleget a parancsnak. Az őrmester vé- giggusztálja a sorokat. Észreveszi, hogy hátul egy bal láb mered a levegőbe. Éktelen haragra gerjedve kiált: — Mel.vik ügyetlenkedik már ott, hogy mind a két lábát felemeli? — De klassz! Opart nyugatról? — Nem. Meggyszósz a Múzeumból, Kereskedelmi „bakik“ Jászberényben, a Nemzeti Bank fiókja mellett van a leértékelt áruk boltja. Szép. tágas üzlethelyiség, megtömve áruval, amelyet a vevők ké- nyükre-kedvükre nézegethetnek a bezárt üvegajtókon keresztül. Vásárolni azonban nem vásárolhatnak belőle. Az üzlet július 4-től 29-ig szabadság miatt zárva volt. Nem ritkaság és már régen megszoktuk, hogy egyes üzletek — főleg leltározás miatt — hosszú időre bezárnak. Jó munkához idő kell. stb... Ilyen feliratú táblát, hogy ..szabadság miatt" azonban ritkán lát az ember. De ha mégis ilyenre lel. elgondolkozik: vajon az üzlet bezárása, a vásárlási lehetőség korlátozása és a jelentős bevételtől való elesés nélkül nem lehetne szabadságolni az eladót? A szegény laikus vásárló. — aki vajmi keveset ért a kereskedelem műhelytitkaihoz — úgy gondolja, talán mégis lehetett volna valami ésszerűbb megoldást keresni és találni. De nem így a szakma mesterei. Mert, kérdezik ők: érde- mes-3. helyettesítőt beállítani « egy olyan üzletbe, ahol a havi bevétel 100 ezer forint? Pláne akkor, amikor a leértékelt áruknál az árrés potom 5 százalék. Hiszen két hétre mindössze két és félezer forint nyereségtől esik el a kiskereskedelmi vállalat. Ha erre az időre helyettesítőt állítanak be és munkabért fizetnek annak, akkor csak 1800 forint a kiesés. Hát érdemes ennyiért vesződni? Ez a probléma, — az egyszemélyes üzletek dolgozójának szabadságolása — ennek ellenére még megoldásra vár. * Ugyanebben a városban, a Lehel Étteremben ebédeltem. Az utóbbi időben, ez a régebben jóhírű vendéglátóipari „üzem” már szolgált néhány meglepetéssel, de a legújabb minden eddigit felülmúlt. A Lehel „élelmes” vezetőinek óriási ötlete támadt, amely ha a vendégek egyetértésével is találkozna, hát a század legnagyobb üzletét jeelntené számukra. Az ötlet rendkívüli nagyszerűsége azonban annyira meglepi a kedves vendéget, hogy percekig kábultan ül, s az emberi képzelet határt nem ismerő szárnyalásán elmélkedik. Azután néma dühvei az étterem osztálybasorolását jelző római kettesre néz és elhatározza. hogy ehhez az újításhoz nem nyújt segédkezet. így ahogy mondom: segédkezet. Mert az eredetileg 5,4 filléres papírszalvétát — amelynek már eddig is a felét adták — újból megfelezték, és étkezés után a negyed szalvéta úgy elveszik az ember tenyerében, hogy a hiányzó részt a vendég keze pótolja. Sebaj, gondolták az „élelmes” vezetők, fő az, hogy az utóbbi 3,2 filléres szalvétaköltséget 1.6 fillére faragták. Igazuk van. a költségeket csökkenteni kell. De ennyire? — bognár — Kis ügy Azt mondja a szerkesztőm, hogy írjak holnapra egy bíráló cikket. Bármiről írhatom. Egyetlen kérése, hogy ne apróságokat piszkáljak, keressek valami nagy ügyet. — Rendben van — mondom — és mindjárt végiglapozom a noteszom, hátha a régebbi feljegyzések között akad valami használható. Nincs szerencsém, minden komolyabb téma mellett ott a ceruzajel — megírva. Na, mindegy, átmegyek a presszóba, egy kávé talán segít. Amíg olvad a cukor a fekete lében, magam elé sorolom a nagy témákat. Építőipar. — Nem jó. Nincs tégla, legalább ilyenkor hagyjuk békén őket. Tervlemaradás az üzemben? Szerencsére jön a Kovács, leül hozzám, beszélgetünk. Kérdem tőle, hogy nem tud valami nagy disznóságró!, amit meg lehetne írni? — Dehogynem öregem — mondja. — írd meg, hogy napok óta nem lehet a város üzleteiben sört kapni. Végig jártam hét üzletet, sör sehol. — Jó bólintok helybenhagyó- lag, de magamban arra gondolok, hogy ezt nem írom meg. Nem lehet sört kaoni. ez Kovács baja, az ő kis ügye. Hegedűs azt ajánlotta, hogy írjak az ő új lakásáról, amiben az ablakok máris nem záródnak, a parketta oúpos. a tűzhely a szoba felé füstöl. Biztosított, hogy ez Igazán nagy ügy, mert mind a negyvennyolc lakónál ez a helyzet. Meg van szédülve ez a Hegedűs. negyvennyolc lakásról beszél, amikor az elmúlt 5 évben huszonötezer lakás épült az országban. Pont az ő negyven- nyolca a nagy ügy. Fél éjjel nem aludtam, da nem jutott eszembe nagy ügy. Nem is tudtam rendesen koncentrálni, mert állandóan kűi vacak gondolatok zavartak. Az, hogy a buszok nem járnak menetrend szerint. Aztán az, hogy a fürdőben megszüntették a kabinokat. Most aztán itt a határidő és nagy ügy sehol. Teljesen tanácstalan vagyok. Mert azt még sem mondhatom a szerkesztőmnek. hogy írjuk meg a Kovács, a Nagy. a Hegedűs és a többik kis ügyeit. Ki hiszi azt el, hogy ezek nagy ügyek? Legfeljebb a Kovácsnak. Nagynak. Hegedűsnek és a többieknek. — egy — Hivatalnok Hosszú üdülés Az én házam... Emeletráépítés
