Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. július 31. m tini I a világpolitikában lllllllllülllllllllilll Diplomáciai csúcsforgalom üü Moszkvai vendégkönyv Ilii Uj kormány Djakartában jiff Lázadás Washingtonban A világpolitikában nyo­ma sincs a szokásos nyári holtszezonnak: a kormány­fők és külügyminiszterek halasztották el szabadságu­kat. hogy a tárgyalóasztal mellé üljenek. A legna­gyobb forgalmat ezekben a hetekben kétségtelenül Moszkva bonyolítja le. A szovjet főváros jelképes vendégkönyvébe — közvet­lenül Indira Gandhi indiai t Wilson brit miniszterel­nök után — az elmúlt né­hány napban U Thant ENSZ-főtitkár, valamint Bazzaz iraki miniszterel­nök nevét jegyezték be. Gromiko külügyminiszter alighogy befejezte tárgya­lásait Péter Jánossal, To­kióba repült, ahol a szov­jet—japán kapcsolatokról folytatott megbeszélést. Több más főváros is ér­dekes látogatókat fogadott. Varsót Fanfani olasz kül­ügyminiszter kereste fel, míg Maurer román kor­mányfő Ankarában tartóz­kodik. Couve de Murville francia külügyminiszter pe­dig már a negyedik, illet­ve ötödik szocialista orszá­got látogatja meg az idén, s Prágából e hét csütörtö­kén érkezett Budapestre. Tovább tart a nyugati, bel­ső kérdések vitája is. Brüsszelben a mezőgazda­sági Közös Piac egyes kér­déseiben kompromisszum született, Párizsban vi­szont változatlanul nincs megegyezés Franciaország, illetve az atlanti „tizenné- gyek” párbeszédén, amely a NATO válságával kap­csolódik össze. A héten Wilson is újabb amerikai zarándokúira indult. A száraz, tényszerű fel­sorolás is bizonyítja, mi­lyen sokirányú tapogató­zások folynak a kelet-nyu­gati viszonyban egy kedve­zőbb helyzet kialakítására. Van miről tárgyalni. A kétoldalú kapcsolatokon túl, az iraki miniszterelnök moszkvai megbeszélésein, szóba kerül az arab orszá­gokban kialakult új hely­zet, a kurd háború befeje­zése nyomán. Az U Thanttal folytatott -szmecsere fontos napiren­di pontja az ENSZ válsá­ga, illetve a burmai dip­lomata főtitkári megbízatá­sának meghosszabbítása. U Thant ötéves megbízatása novemberben jár le, s a munkáját értékelő Pravdá­éi kkből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Szov­jetunió nem ellenezné, ha továbbra is bétőltené ma­gas tisztségét. Természetesen manapság nehéz olyan nemzetközi ta­lálkozót elképzelni, ahol ne kerülne szóba a vietna­mi válság. Az amerikai ag­resszió következtében elő­állott délkelet-ázsiai krízis a feszültség első számú, legveszélyesebb góca. E vonatkozásban viszont — az ésszerűtlen és bűnös amerikai magatartás miatt — természetesen e héten sem történhetett haladás. Figyelemreméltó viszont, hogy a diplomáciai mozgás mennyire tükrözi Washing­ton fokozódó elszigeteltsé­gét. S ez várhatólag foly­tatódni fog: amíg az Egye­sült Államok nem változ­tat vietnami magatartásán, amíg fokozza békeellenes lépéseit, önmagát rekeszti ki a kelet-nyugati kapcso­latok áramköréből. SBH A Wilson-látogatás való­ban csak sovány vigasz az amerikaiak számára. Jólle­het a brit miniszterelnök nemrég járt Moszkvában, ott nem érthetett szót, mert a politikában túlságosan „amerikai angolsággal” be­szélt. Különbenis Wilson munkáspárti kormányát rendkívüli mértékben lekö­tik Anglia gazdasági ne­hézségei. A brit miniszter­elnök drákói „deflációs programot” hirdetett meg: emelik az adókat, befa­gyasztják a béreket (tehát semmifajta emelést sem engedélyeznek), növelik a munkanélküliséget, szük- ségtakarékossáigi rendsza­bályokat vezetnek be és a keserű pirula ostyájaként némileg megnyirbálják a katonai költségvetést. Mind­ez joggal kelt elégedetlen­séget az angol dolgozók kö­rében és egyúttal csupán tüneti kezelést jelent. A birodalmi politika végleges feladására, a hadi kiadások radikális csökkentésére, a brit gazdaság igazi kor­szerűsítésére lenne szükség, s nem arra, hogy a mun­káspárt a konzervatívok receptjeit és módszereit ve­gye át. A héten a harmadik vi­lág több pontján vált ismét bonyolultabbá az amúgy- sem könnyen áttekinthető helyzet. Az indonéz fővá­rosban újabb kérdőjelek sorakoztak az eddigiek mel­lé. Megalakult az új kor­mány, amely láthatóan Su­harto tábornok tényleges hatalomátvételének képvi­selője. Ugyanakkor Sukar­no elnök drámai beszédben jelentette be: továbbra is magát tartja állam- ós kormányfőnek. A politikai megfigyelőket Masutiom tá­bornok személye is erősen foglalkoztatja: az indonéz katonai vezetés korábbi „erő® embere” vajon ön­ként vagy kényszerűségből NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának elnöke augusztus hónapban Apollo Kironde ugandai küldött lesz, aKi — az országok abc sor­rendjében — Adebo nigé­riai küldöttől veszi át az elnöiki tisztséget. BALTIMORE Baltimoreban „az álla­mok jogaiért küzdő orszá­gos pár” szélsőséges faj­gyűlölő szervezet öt tagja ellen vádat emeltek, mert egy négerellenes gyűlés után zavargásra szítottak. Az öt személy közül a rendőrség eddig csak hár­mat talált meg, de óvadék ellenében azokat is szabad­lábra helyezték. BUENOS AIRES A brazil kormány rende­letileg lefoglalta a június 28-i katonai puccs után fel­oszlatott politikai pártok minden vagyonát. A va­gyontárgyakat árverésen értékesítik és a befolyó pénzösszeg az állam tulaj­donába megy át; Egy másik rendelet a kormány ellenőrzése alá helyezte az ország egyete­meit és a diákszövetségek nek megtiltotta a politikai életben való részvételt. TOKIO A japán külügyminiszté­rium szóvivője kijelentette, hogy Indonézia hitelezői — összesen tíz ország képvi­selői szeptember _ derekán Tokióban tanácskozásra gyűlnek össze. Ez alkalom­mal megvitatják az Indo­néziának nyújtott hitelek meghosszabbításának lehe­tőségeit. Az AP jelentése szerint Indonézia külföldi adóssága körüibe1ül 2,4 milliárd dollárra rúg. marad viszonylag a háttér­ben? általában arra a meggyőződésre jutottak, hogy az indonéz válság ed­digi ellentmondásaihoz és problémáihoz az indonéz katonai vezetők belviszá­lyái is hozzájárulhatnak. Kongót a fehér zsoldosok lázadása tartja izgalomban, ez Kisanganiban (a volt Stanleyville-ben) követke­zett be. Érdekes módon csak a zsoldosok egy része, a belga származásúak és a francia ajkúak, valamint a volt katangai csendőrök vettek részt a zendülésben, míg az angolul beszélők nyugton maradtak. Való­színű tehát, hogy jóllehet a lázadás közvetlen oka a fi­zetések elmaradása volt, a Kisanganiban történtek a nagy kongói sakk-játszma újabb lépését jelentik. A gazdag afrikai ország ugyanis éveik óta a nagy amerikai, belga és angol monopóliumok vetélkedésé­nek színhelye. Ez az ellen­tét ad magyarázatot a puccsokra, a belviszályok- ra, a különös szerep- és helycserékre. Mobutu, a ta­valy hatalomra került elnök — maga is államcsínnyel szerezte meg a kormány­aidat — korábban Brüsszel híveként volt ismeretes. Az elmúlt hónapokban azon­ban közeledett az amerikai érdekeltségekhez is. Politi­kája bővelkedett naciona­lista színezetű lépésekben, de azok általában nem a külföldi tőke, hanem csu­pán a belga tőke ellen irá­nyultak. Nem alaptalan te­hát a feltételezés, hogy Kisanganiban tulajdonkép­pen egy belga „ellenlökés­ről” lehetett szó. Az impe­rialisták egymás közti vi­szálya mindenképpen fontos tényező Kongóban: termé­szetesen a kongói nép iga­zi érdekei javár kellene ki­használni, s nem arra, hogy új gyarmatosító helycsere történjék. Réti Ervin HÁGA A tőkés világ leggazda­gabb országaiból álló tízes csoport pénzügyminiszterei­nek és központi bankelnö­keinek kétnapos értekezle­téről kiadott jelentés sze­rint a „tízek” elvi meg­állapodásra jutattak abban, hogy valamilyen új tarta­lékvalutát kell létesíteni az arany és a dollár kiegészí­tésére a nemzetközi mone­táris tranzakciókban. d Min ® den ® felől ® ORURU Annak az U—2-es ameri­kai kémrepülőgépnek a ron­csait, amelynek eltűnése miatt csütörtökön rendel­tek el riadót, szombaton megtalálták Bolíviában, La Paz-tól 270 kilométer­nyire délre, Oruru falu kö­zelében. A gép teljesen szétzúzódott. Egyik motor­ját a lezuhanás pontjától 500, a másikat 200 méter­nyire találták meg. Robert Davis Hickman százados, a 32 éves pilóta holtteste fei- ismerhetetlenségig elégett, csak sisakjáról azonosító;- ták. Befejeződött Gromiko látogatása Japánban N. Gromiko szovjet kül­ügyminiszter egyhetes hi­vatalos japáni látogatása befejeztével szombaton re­pülőgépen hazaindult. A magas rangú vendéget a tokiói repülőtéren Siina külügyminiszter vezetésével a japán külügyminsztérium vezető tisztségviselői, to­vábbá a szocialista orszá­gok diplomáciai képvisele­teinek vezetői és tagjai, va­lamint Vinogradov szovjet nagykövet vezetésével a szovjet nagykövetség beosz­tottjai búcsúztatták. Japán­ban tett látogatása során — mint ismeretes — Gromiko felkereste Hirohito csá­szárt, tárgyalt Szato minisz- miniszterelnökkel és Siina külügyminiszterrel, s talál­kozott a politikai és az üz­leti élet képviselőivel. Látogatása befejeztével közös közleményt adtak ki — jelenti a TASZSZ-iroda. Zavaros a helyzet Nigériában A lagosi rádió — hírügy­nökségi közlések szerint — szombaton hajnalban sugá­rozta Ogundipe dandártá­bornoknak, a nigériai ve­zérkar főnökének nyilatko­zatát, amely hangsúlyozza, hogy a nigériai katonai kormány ura a helyzetnek és reméli, hogy a legrövi­debb időn belül helyreál­líthatja a rendet és a nyu­galmat. Más hírek szerint azon­ban a hadsereg lázadó egy­ségei még mindig ellenőr­zésük alatt tartják a La- gostól körülbelül 20 kilo­méternyire fekvő repülőte­ret. A szombat reggeli nyi­latkozat nem tett semmi­féle említést Ironsj tábor­nok sorsáról, akit a láza­dók állítólag Ibadanban fogva tartanak. Hírek sze­rint foglyul ejtették Fa- guiyi alezredest, a nyugati tartományok kormányzó­ját is. HONOI A VDK légeihárítása pénteken három amerikai repülőgépet lőtt le az or­szág területe ellen inté­zett légitámadások során. Ezzel a VDK területe fö­lött lelőtt amerikai gépek száma 1265-re emelkedett* PÁRIZS Észak-Spanyolországban fczombaton közös francia— spanyol hadgyakorlatok kezdődtek. A hadgyakorlat témája szerint könnyű szá­razföldi csapatok megkí­sérlik korszerűen gépesí­tett és légi fölényben levő Idegen erők feltartóztatá­sát. Közös francia—sponyol hadgyakorlatokat már zz elmúlt években is tar­tottak, de másfél évszázad óta ez az első eset, hogy francia csapatok átlépik a spanyol határt. WASHINGTON Harold Wilson brit mi­niszterelnök pénteken a késő esti órákban, washing­toni tárgyalásainak befe­jeztével, kétórás villámlá­togatást tett Ottawában. A kanadai vezetőknek — Pearson miniszterelnöknek és Martin külügyminiszter­nek — még a repülőtéren beszámolt Johnson ameri­kai elnökkel folytatott ta­nácskozásairól. Magyar idő szerint szombaton a kora hajnali órákban hazauta­zott Ottawából Kádár János fogadta Couve de Murville-t Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára szombaton dél­előtt az MSZMP KB szék­házéban fogadta Maurice Couve de Murville francia külügyminisztert és szívé­lyes eszmecserét folytatott vele. Couve de Murville-t a látogatásra elkísérte Jacques de Beaumarchais, a francia külügyminisztéri­um politikai ügyek főosztá­lyának vezetője Francois Pnaux a minisztérium európai főosztálynak ve­zetője, valamint Raymond Gatambide, a fran­cia Köztársasa-C budapesti nagykövete. A látogatásnál jelen volt Péter János külügyminisz­ter, Szilágyi Béla külügy­miniszterhelyettes és Valkó Márton, a Magyar Népköz- társaság párizsi nagyköve­te. Maurice Couve De Mur­ville szombaton délben a Gellért-szálló Gobelin ter­mében találkozott a magyar és a külföldi sajtó képvi­selőivel. Couve De Murville elöl­járóban szívélyes szavaik­kal mondott köszönetét a vendégszeretetért. Ezu tán magyarországi látogatásá­nak céljáról, jelentőségéről szólt a francia külügymi­niszter. A francia külpoli­tika egyik fő törekvése, hogy kapcsolatait a kelet­tel megjavítsa — mondotta. Az európai helyzet átalaku­lóban van, s a változás az enyhülés irányában hat, az európai országok közötti békés kapcsolatok kialakí­tását mozdítja elő. Mi Franciaországban en­nek az irányzatnak a hí­vei vagyunk, s minden lehetséges eszközzel en­nek az irányzatnak a ki- teljesedését óhajtjuk szolgálni. Ügy véljük, hogy ez az elhat rozásunk meg­egyezik valamennyi eu­rópai nép törekvéseivel, az­zal, hogy lehetőséget te­remtsünk nagy problémáink megvitatására, — mondotta befejezésül a francia kül­ügyminiszter, majd vála­szolt az újsgírók kérdéseire. Végül magyarországi be­nyomásairól nyilatkozva el­ismeréssel szólott Budapest és a Balaton szépségeiről. Hangúlyozta: úgy érzem, hogy Magyarországot jelen­leg fejlődésének gondjai foglalkoztatják elsősorban. Ezt természetesnek és egész, ségesnek találom. Fárado­zásaikhoz, amelyek az élet- színvonal emelését szolgál­ják, a legnagyobb sikereket kívánom. Maurice Couve de Mur­ville francia külügyminisz­ter és felesége, valamint kísérete szombaton délután elutazott Magyarországról, U Tlt a hí eluiazoft Moszkvából U Thant, az ENSZ főtit­kára szombaton reggel re­pülőgépen Moszkvából Pá­rizsba utazott. Onnan foly­tatja útját New York felé. A seremetyevói repülőté­ren Vaszilij Kuznyecov külügyminiszterhelyettes, a szovjet külügyminisztérium több más vezető munkatár­sa, valamint az ENSZ moszkvai tájékoztató irodá­jának képviselői búcsúztat­ták. A világszervezet főtitká­ra elutazása előtt rövid sajtóértekezletet tartott. El­mondotta, hogy rendikívüli mértékben nyugtalanítja a vietnami helyzet. Egyre in­kább az a meggyőződése, hogy „ha az események az eddigi irányban fejlődnek, a vietnami háború átcsap­hat a határokon túlra, s általános konfliktussá fa­julhat. Emlékeztetett arra, hogy ebben a kérdésben csak személyes véleményét fejthette ki, a szovjet veze­tőkkel folytatott megbeszé­lésein s nem volt felhatal­mazása arra, hogy a viet­nami eseményeket ENSZ- főtítkári minőségben — kommentálja. Utalt arra* hogy véleménye szerint a világszervezet jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tevékeny szerepet vállaljon a vietnami konfliktus ren­dezésében. Közölte, hogy a szovjet kormány szeretné, ha az elkövetkező időszakban is­mét ő maradna az ENS2- főtitkára. Egyelőre azonban erről még nem döntött. Átalakítják a japán kormányt Az AFP jelentése szerint a japán kormány vala­mennyi tagja benyújtotta le­mondását Szato miniszter­elnöknek, hogy ezáltal le­hetővé tegyék számára a kormány átalakítását. az uj Kormány összeté­telét kedden ismertetik. Valószínű, hogy a külügyi tárcát továbbra is Siina eddigi külügyminiszter tartja meg. Jugoszláviában csökkentik a belügyminisztérium személyi állományát A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kor­mány) pénteken Petar Sztambolics elnökletével Belgrádban megvitatta a belügyminisztérium mun­kájának átszervezésével kapcsolatos teendőket. Az ülésen elfogadták a bel­ügyminiszternek és a bel­ügyminisztérium munkás­kollektíva tanácsának azt a javaslatát, hogy folytassák a belügyminisztérium át­szervezését és jelentős mértékben csökkentsék az ottani munkahelyek szá­mát. Megállapították, a belügyminisztériumban munkahely- és munkaerő­felesleg tapasztalható, s ezért intézkedéseket kell tenni, hogy számukat a szerv normális működésé­hez szükséges szintre csök­kentsék. Az ülésen támogatták azt a javaslatot is, hogy kü­lönbizottság foglalkozzék az átcsoportosítandó dol­gozók további sorsával. A szlovák köztársasági kormány ljubjanai ülésén a köztársasági belügyminisz­térium átszervezésével fog­lalkoztak. A bosznia—hercegovinai kommunisták szövetsége végrehajtó bizottságának ülésén elfogadták a köz­ponti bizottság munkacso­portjának jelentését a köz- társasági belügyi szolgálat tevékenységéről. A beszá­moló hangsúlyozza, a 4. plénumnak az állambizton­sági szolgálattal kapcsola­tos megállapításai teljes mértékben érvényesek a bosznia—hercegovinai bel­ügyi szolgálat tevékenysé­gére is, majd sürgeti, hogy Bosznia—Hercegovinában haladéktalanul lássanak hozzá a köztársasági bel­ügyi szolgálat átszervezésé­nek munkájához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom