Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

1986. Július 31.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

SZIL V AFA

A KERT SARKÁBAN

Hetek eltelnek anélkül, hogy kimozdulna.

— Ide se jár senki? A szövetkezettől se?

— Felém se néznek. Tavaly úttörők kerestek meg. A régi dolgokról beszéltettek.

Kun termetű kisöreg. Előszedte a talicskát, a kamra zugából. Kitolta az udvarra, enyhültebben nézegeti. Fémtábla zörög rajta: Zele kocsigyártó, Szentes. Két és fél mázsa búza áráért vásárolta.

— Sokat nyüstöltük egymást. De ő adta a kenyeret.

A szerszám negyven, gazdája hetven esztendős. A talicska húsz éve pihen. Kérték tőle. Nem eladó. Majd ha meghal, a legkisebb lánya viheti. Emlék. Egy mázsa harminc kiló föld fér a gyomrába. Egy munkásélet szívódott fel kiszáradt eresztékeibe.

— Kelet-Magyarországot megjártam vele. Körülárkol- tam a Balatont;

A földosztó bizottságba hozta a hírt valaki.

— Azt üzenik a kubikosok, nem akarnak gazdák lenni. Ök még a talicskából is kiborítják a földet, nemhogy a nevükre írassák.

Nem is fogadták el. A végén kimaradt a bócsai 106 hold, a színész-föld. Szeleczky Alfréd, Szeleczky Zita fivérének birtoka. A földművesszövetkezet vette át. Attól bérelték ki egy tagban.

— A két puszta kezünkkel, a talicskánkkal indultunk.

1945. március 15-én. Ti- zenyolc család, huszonöt ember. Birkanyírók, libatömők, kubikosok, a külváros. Az elnökről kapott nevet a csoport, Bihari Jánosról. Bihari szövetkezet, így emlegették.

Éjszaka — mi tagadás, így történt — szereztek egy darálót valahonnan. Akkoriban a gabonát jegyre lehetett őrletni. Á biharis- ták anélkül is vállalták.

A vámból minden héten 25 kiló korpás, lisztes vegyesdarát osztottak ki tagonként. Azt sütötték, ették. Aratásra a polgármester betiltotta az üzletet.

— Ki törődött már akkor vele? Mentünk aratni, meglett a. kenyerünk.

Nem volt se munkaegység, se brigád, semmi. Rizsáztak. Kubikos módra, ki hány napot dolgozott, aszerint részesedett. Tízezer forint jutott.

— Házat, tehenet vett mindenki.

Negyvennyolcban a csoport elhagyta a Bihari, felvette a Szabadság nevet. De az elnök Bihari János maradt. Már hivatalosan is szövetkezet.

— Nem tudom miért, megálltak az emberek mellettem. Hallgattak rám.

Negyvenkilencben 42 kerékpárt vásároltak közösen.

A bank állta a hitelt. Csepel kerékpárral jártak a határba. Az övé most is megvan.

— Nekünk kalapot emeltek a bankban, ha beléptünk.

Bócsáról haladtak be a város alá. Kisgazdák figyelték őket, betársultak. Már ötezer holdnál tartottak. Miniszterek, politikusok neveit sorolja Bihari János. Azok jártak ide.

ötvenegy március tizennegyedikén üzenet jött: öltözzön rendes ruhába, azonnal menjen a megyei párt- bizottságra. Ott találta Lovas Lajost, a túrkevei Vörös Csillag elnökét. Az ag- ronómust, Szilágyinét. Pesten az Astoria Szállóba irányították. Ott mondta Lovas:

— Ide hallgass, János. Kossuth-díjat kapunk.

— Eredj a fenébe — mondtam neki. — Az az igaz, nem is igen hallottam én a Kossuth-díjról.

Darvas József adta át. Felvették a pénzt is, újra odajött hozzá a túrkevei elnök.

— Na, nem mondtam? De nem is megyek haza, míg fel nem öltözők, mert a sógorom kabátja van rajtam.

Mikor hazaért, a lánya, a felesége odavoltak a bálban. Másnap terjedt a híre a városban.

— Aztán éltettek, akárhol értekezleteken. így a Kos- suth-dijas, úgy a Kossuth- díjas elnök.

A szövetkezetben vihar kerekedett. A tagok szét akarták osztani a Kossuth- díj összegét.

— De Erdei Ferec, akkori földművelésügyi miniszter megmondta: ez nekem jár.

Ruhára költötték, rájuk fért nagyon. Fiatalon házasodott Bihari János.

— Egy szegényből kettő. Aztán három.

Aztán hétig.

A telepet Délikülvárosnak hívják. Cigányvárosnak is mondják. Itt, a Jónás Béla utcában lakik. Se villany se korszerű járda. Nagyon csendesen ment nyugdíjba. Mikor a város másik Kossuth-díjasát, Bártfai Sándort búcsúztatták, üzentek érte, tisztelje meg ő is az ünnepséget.

Nem ment. Személyes invitálásra várt. Tanácstag, de tanácsüléseken kevesen látják. A pártbélyeget a fiától küldik haza neki. Első nyugdíjas esztendejében még elment aratáskor a szövetkezetbe. Egyre ritkábban néz már felé.

— Miért sértődött meg? Hosszú történet. Ötvenegyben türelmetlen felfejlesztés kezdődött a városiban. Azt tartja, nem azt vették fel a szövetkezetbe, akit ők akartak. Behozták a rossz szekereket, használhatatlan szerszámokat, öreg gebéket.

— Olyan lovat is kifizettettek velünk, ki se ért a tanyába, már útközben elpusztult.

Szomszédság, hiúság

Jónevü tsz-ünk elnökét kérdeztem: mennyi kenyér- gabonát adnak át ezen a nyáron az államnak? Válasz helyett mentegetőzött, mondván, hogy amíg a szomszédos, az övéknél is nevesebb tsz elnöke nem nyilatkozik, ő is hallgat. Most ugyanis rá akar ígérni néhány mázsát, vagy akár fél vagont is, hogy szomszédaikat ez egyszer megelőzzék.

Van egy igen eredményesen dolgozó, kitüntetésekkel is elismert gépjavító állomásunk■ Munkásai,

vezetői mindig szorgalmasak voltak. Ezért is csatolhatták hozzájuk a szomszéd város gépjavítóját. S ezek a szomszédok most szót emeltek, mert az „anya” vállalat minden gépkocsit, minden motort berendelt, kölcsönkért tőlük a nyári idényre, hogy az ő aratási győzelmük biztos legyen.

Mi az összefüggés a két dolog között? Jóformán semmi. Annyi talán mégis, hogy mind a kettő emberek hiúságára épül... Van ilyen.

VESZÉLYES FOGL4LKOZA.SOK

Távvezeték

szerelők

Az „öreg” Kántor László és a legújabb, a fantasztikus Hold-járműre hasonlító óriástrafó

Rosszul zártak. Egyesülés más szövetkezetekkel. A nagy szövetkezet elnöke nem a Kossuth-díjas Bihari János lett. Az országban akkor még ismeretlen nevű, a városban nagy tekintélyű kisparaszt ember: Bártfai Sándor. Sanyi bácsi. Vezetésével híres szövetkezetté nőtt a Lenin. Ö is Kossuth- díjat kapott. Az új elnök, az új Kossuth-díjas érdemei egyre nőttek. Talán itt kezdődött Nem mondja: utalásai sejtetik, ez tüske maradt benne. A másik Kossuth-díjast, az öreg Biharit kezdték elfelejteni. Teljesen.

Kis ideig üzemegységve* zetősködött, megbetegedett, nyugdíjat kért. Utána bement egyszer a szövekezet- be, ügyét intézni Ügy látta, nevetnek rajta. Nem tudom. Talán esa.k úgy érezte. Azóta nem jár a közösbe. Papírt tesz elém. Hivatalos irat, a városi tanácstól: L964-ben járdát kap az Albert és a Jónás Béla utca. Bihari János örömmel hí- resztelte. De járda nincs. Lejárattak — kesereg.

Mondom neki, a sarkadi Lenin Tsz-t tartják az ország első szövetkezetének. Csodálkozik.

— Márpedig engem felhívattak 1955-ben. Az évfordulóra ajándékot adtak. Az első szövetkezetét én szerveztem.

Jó nyugdíjat kap. Telik belőle ruhára, kenyérre, borra.

— Tízezer forintot adtam a gyerekeim lakodalmára, öt van pedig.

A külvárosi házikót kicserélték, átépítették. Udvara tiszta, rendes. Verandája hűvös nyugalmat áraszt. A délután hosszú árnyéka elérte a kertet. Bihari János egyre jobban belesodorja magát az emlékezésbe.

— Megtörtént, hogy nem volt dara a sertéseknek. Éjszaka daráltattam. Nem feküdtem le. De reggelre beállítottam a teherautó darával a majorba. Olyan földön gazdálkodtunk, számtalan esztendőben háromszor vetettek, egyszer se arattak rajta.

Karcagon kevés a jó föld. Itt, a Délikülváros kertjeinek talaja is eléggé vegyes. Alig tűri a fát. Bihari János kertjének sarkában van egy szilvafa. Fehér szilva. Temérdek a gyümölcs rajta, úgy kellett feltámogatni az ágakat. Ültetője nézegeti.

— Beraknivaló szilva. — Meg arra jó, megkínálhassa az ember, ha idevetődik valaki.

Borzák Lajos

A műúton Űjszász felé haladva, Szolnak után néhány kilométerre, balkéz felöl óriási színes porcelán szigetelők számtalan vastag villamozv ezetéket gyűjtenek egy magas drótkerítéssel körülvett telepre. Ez az Országos Villamostáwezeték Vállalat Rékasi úti állomása. Már a bejáratnál különös érzés keríti hatalmába a látogatót, A kapun tábla: „Idegenelmek tilos a bemenet. Vigyázat! Életveszély!” — felirattal.

Az még rendjén, hogy mindenki nem mehet be csak úgy kényére kedvére, de egyáltalán, hogyan lehet ide bejutni? A kerítés háromméiteres, az ajtón nincsen kilincs és sehol egy teremtett lélek. Csali egy csengő. Ha valaki megnyomja a csengőt és alkalmasnak találtaik a bebocsátásra, akkor rövid zümmögés után halkan kattan a zár és feltárul előtte a titokzatos és veszélyes világ.

Az udvaron újabb meglepetés. A több tízezer voltokban állandóan leselkedő halálra a vidám élet mosolyog a gyönyörű, hosszú szőlőlugast roskadágig terhelő kövér fürtök képében. A kerítésen belül mindenütt rend és csillogó tisztaság. A telep, a határban díszlő kis oázis.

Déván László villamosmérnök, az állomás vezetője azt mondta — amikor a gondozott virágágyakat cs a szemet gyönyörködtető lugast dicsértem —, a rend vérükben van az itt dolgozóknak. Ez a legfontosabbat, mondhatnánk az életet jelenti. Itt nem lehet egy csavart csak úgy feléből nagyjából meghúzni, felületesen dolgozni. Felbecsülhetetlen károkat okozhat a gondatlanság. A száz- húszezer volt nem ismer kegyelmet. A távvezeték- szerelőknek mindig „ezer- százalékos” minőséget kell teljesíteni.

Huszonketten dolgoznak itt. Huszonkét egymást segítő, egymásért állandóan aggódó ember, egybeforrt, megbonthatatlan kollektíva. Az állomáson olyan baráti a légkor, amilyent még egyetlen vállalatnál, üzemben sem tapasztaltam. De a törvényeik is olyan szigorúak. Első a fegyelem, a rend. Aki megszegi, nemcsak a többieknek ellensége, magának is. Halálos ellensége. Annak nincs helye közöttük. Az összeforott- ság néha szelekciót követel, hogy utána még egységesebbek legyenek. Az egyik vasárnap reggelén történt, hogy a segédelekt- rikus ittasan ment szolgálatba. A vezetőmémök, Déván László már _ nem engedte munkába állni. Hétfőn megkapta a munkakönyvét. Pedig csak egyetlen egyszer nem volt szín- józan. Hiába.

Itt a legkisebb tévedés is halállá! jár. Minden héten fél nap balesetvédelmi oktatásra van szánva. Ez szigorúan kötelező. Mindent elkövetnek, hogy senkit se érjen baj, mégis... Borzalmas volt, amikor egy derék életerős ember egy másodperc alatt szénné égett alaktalan tömmeggé vált. De ez már régen volt. Néhány éve csupán annyi baj történt, hogy a taikarító néni kificamította a bokáját.

A halál közelségét azonban nap mint nap érzik. Érzik, de már megszokták. S hogy milyen hallatlanul fontos és felelősségteljes munkát végeznek, sokan

nem is gondolják. Ki tudta például azt, hogy egyperces üzemzavar 270 ezer forint kárt jelent a népgazdaságnak, vagy ha a száz- húszezer voltos vezeték csak egy óráig nincs feszültség alatt , az félmillió forint kiesést jele:*..? Ilyenkor megállnak a több száz kilométer hosszú vezeték- szakasz mellett elhelyezkedő gyárak gépei, jóformán megáll az élet. Ügy kell itt dolgozni, hogy az űrhajó műszereinek nem különben. S erre csak egy ilyen összeszokott kollektíva — mint az OVIT-é — képes.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy itt nem váltják egymást sűrűn az emberek. Ennek ellenére sem magas az átlagéletkor, harminckét esztendő mindösz- sze. Mert ehhez a munkához fizikum is kell. Déván László azt mondta, nem tud nehezebb és kegyetlenebb munkát elképzelni, mint amikor a távvezeték- szerelőknek 40—50 méter magas vasoszílopon kell a hibát kijavítani. Télen, amikor jégpáncél borít mindent, amikor egy köny- nyelműbb lépés a lezuhanást jelenti, amikor a jéghideg szerszámok a bőrt is lehúzzák az emberek tenyeréről. Nem is tudja ezt, csak aki próbálta.

Akik azután megragadtak az OVIT-nél, mint Kántor László is, — aki harmincegy éves létére a vállalat egyik alapítótagja — azok már a halálfejes, veszélyt jelző táblával is megbarátkoztak. Aki fiatalon ismerkedik a vészéi y- lyel, az megszokja azt. abból megbízható és magára vigyázni tudó munkás válik.

— bognár —

Három fiú munkába áll

Ketten szerencsésen túljutottak az államvizsgán, hamadikuknak — legyünk őszinték — még hatna van egy utóvizsgája. Augusztus elsején felsőfokú technikumi végzettséggel munkába állnak. Ezekben a napokban nagyon sok főiskolát, felsőfokú technikumot, egyetemet végzett fiatalember, leány foglalja el első munkahelyét. Miért írok én pont hármukról? Egyszerű: azért, mert neikik sokkal nehezebb volt eljutni a diplomáig, mint más fiatalnak.

☆

Feri hatéves volt, amikor állami gondozásta vették, mert apja többet volt börtönben, mint szabadon, mert anyja nem sokat törődött vele, mert rokonait sem nagyon érdekelte a kisfiú sorsa. Tartották nevelőszülők, aztán egyik intézetből a másikba vándorolt. Itt az általános iskola alsó tagozatát, ott a felsőt, amott a gimnáziumot végezte el, míg azután Kecskeméten a Gyümölcs- Szőlő- Borászati Felsőfokú Technikumban diplomát szerzett. A maga emberségéből, idegenek támogatásával. Tulajdonképpen id j- gen számára a gyermekotthon igazgatója, s ő mégis apja helyett tiszteli. A családi otthon nek a szolnoki gyermekotthont jelenti.

szobát fizetni. Szóval az albérleti szoba lesz ezután az otthon. De az igazgató bácsi, ha megengedi, ezután is eljövünk ide. Hiszen nekünk tulajdonképpen ez a gyermekotthon jelenti a családot. Később, ha a szőve, izetek vezetőségei jónak látják, adhatnak havonta hatszáz forintot. Ez a jóindulatuktól függ.

A harmadik fiú, Pista. Kétéves kora óta idegenek gondoskodnak róla. Ö is végigjárta a gyermekotthonokat. Gyermekkora óta

/olt egy dédelgetett álma: jzínész szeretett volna lenni. Művész, aki egy-egy vers vagy szerep tolmácsolásával ad szépet és jót az embereknek. Nem lett belőle színész. Oka? Részben a nem kielégítő érettségi bizonyítvánv. s az, hogy középiskolában mezőgazdasági politechnikát tanult, fgy került Karcagra, a felsőfokú technikumba, s most már csak azért izgul, sikerüljön az az egy utóvizsga, hogv mehessen 5 is dolgozni a jászjákóhal- mi Béke Termelőszövetkezetbe. Ott gyerekeskedett valamikor abban a faluban, nevelőszülőknél. Az emlékek visszahúzzák.

Mit visznek magukkal ezek a 21 éves fiúk a munkáséletbe? Emlékeik batyujában sok keserűséget, gyermekbánatot, vízcsöppnyi boldogságokat őriznek. Feri egy találkozást. Amikor az utcán egyszer szembejött vele az apja, s az nem ismerte meg őt. ö ment oda hozzá és bemutatkozott neki. Azóta sem találkoztak. Béla? Talán egy régi otthon képét. Pista? Egy irodalmi est emlékét, ahol szívvel szavalta kedvenc versét, Nyerges András: Szebben szeretni című

költeményét.

Milyen reményekkel indulnak a nagy útnak? Emberséget várnak, támogatást és megértést.

Augusztus elsején három fiatalember munkába áll. A nevük: Hirosek Ferenc, Temesfői Béla és Krizsák István.

Varga Viktória

Béla sorsa annyiban különbözik Feriétől, hogy az ő szülei meghaltak. Egy ideig jószívű rokonoknál lelt családi hajlékra, de később ő is a gyermekotthonba került. Ferivel a technikumban ismerkedtek meg, barátok lettek, s örülnek, hogy ezután is egy városban dolgoznak majd. Béla a jászberényi Március 15 Termelőszövetkeze ben tölti le gyakornoki évét, Feri a Vörös Csillag Tsz- ben. Ho'gyan lesz ezután, amikor^ megszűnik állami gondozásuk, amikor elválnak még attól a kis közösségtől is, amelyhez eddig tartoztak, az elhagyottak családjához?

— A fizetésünk 1200 forint lesz. Abból kell majd megélnünk, az albérleti