Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-11 / 137. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966, júi'us 11. Keményebb és fegyelmezettebb munkát kíván a jó szereplés vízilabdázóinktól bek, komolyabbak lesznek. Változatlanul azt kéri á sportkör vezetőségétől és a vízilabdát szerető közön­ségtől, hogy ebben az idő­szakban is támogassák a csapatot, legyeinek türelem­mel, ne várjanak pillanat­nyilag nagy eredményeket tőlük. Ugyanis új csapat van kialakulóban, mely egyik napról a másikra ter­mészetesen nem tud felnő­ni a volt bajnokegyüttes­hez. A hét végén az OSC és az Eger ellen játszanak idegenben, szeretnének leg­alább 2—3 pontot szerezni. Reméljük, és kívánjuk, hogy sikerüljön. A közvélemény a jó rajt után — méltán — hasonló folytatást várt a Szolnoki Dózsa vízilabdázóitól. De már az első mérkőzéseken is látszott, hogy furcsa hi­bákkal küzd a csapat (em­berelőnyből nem tudtak gólt dobni, sőt kaptak stb.). Bz legélesebben először a Budai Spartacus elleni ke­serves hazai győzelem so­rán ütközött ki. Utána: egy győzelem, egy döntetlen és három vereség. Kada Já­nos szakosztályvezetővel be­szélgettünk ennek okairól. — Szerintem a kudarcot előidéző legfontosabb hiba. hogy a felkészülésben nem tudtak idomulni a három- fordulós bajnokság heti két, 4x7 perces mérkőzéseinek követelményeihez. Hiszen szombatonként általában nyertek, vasárnap pedi g rendre vereségek követték ezeket a győzelmeket. Ugyanis a napi 4 óra ed­zésidőben egyszerre 30 játé­kossal kellett foglalkozni, míg 1964-ben csak nyolccal. Kevés idő jutott egy em­berre. A cserejátékosok ke­resése akadályozta a kezdő hetes összeszokását. — Voltak-e, illetve van­nak-e bajok a fegyelem­mel? — Igen. Ez az én hibám Is, mert nem ellenőriztem rendszeresen, hogyan dol­goznak a játékosok, és az észlelt hibákat sem tettem szóvá. Ebből fakadt, hogy késések, fegyelmezetlensé­gek fordultak élő. amik éreztették hatásukat a já­tékon is. A sikertelenség­nek egyik előidézője volt Kurzora Ferenc sportsze­rűtlen magatartása, Pintér I. István több mint egyhó­napos betegsége, laza ed­zésfelfogása. Kitűnt, hogy játékos-edzői minőségben nem lehet harmincöt ember edzését a megkívánt magas szinten irányítani, ezért sportköri elnökségünk a szakosztályvezetéssel egye­temben úgv döntött, hogy mentesíti Kanizsa Tivadart az ifjúsági és Komjádi-csa- pat szakmai felkészítése alól. így több ideje jut megfelelő formába és erőn­léti állapotba hozni az OB I-es együttest. Elnökségünk mind a szakosztályvezetésnek, mind a játékosoknak tudomásá­ra hozta, hogy minden fe­gyelmezetlenséget a legszi­gorúbban fog elbírálni. Ka­nizsát felhatalmazta arra, hogy a csapatot a végzett munka és a mutatott for­ma alapján állítsa össze, te­kintet nélkül a nevekre. Az eddigieknél bátrabban foglalkoztassa a fiatalokat. A játékosértekezLeten az együttes tagjai a bírálatot elfogadták. Ezt követően Kanizsa Ti­vadar elmondotta, hogy a fentiekkel kapcsolatban órákon át tárgyaltak a sportköri elnökkel és a szakosztályvezetővel. Ennek nyomán felülvizsgálta az edzéstervet, és a továbbiak­ban az edzések keményeb­ATLETIKA Megyei felnőtt bajnokság. MAV-pálya, 14 és az ünnepség szünetében. DISZÜNNEPSÉG Az OSN megyei ünnepség- sorozatának hivatalos megnyi­tója, nagyszabású sportünne­péllyel egybekötve, Szolnok. MAV-sporttelep, 15. Az élspor­tolók részéről megjelenik Do­monkos Anna háromszoros EB-bronzérmes evezősnő. LABDARÚGÁS Megyei L o.: Vegyiművek— Cukorgyár Szolnok, Vegyimű­vek pálya, 17.30, Szegedről. Karcag — Kisújszállás 17.00, Csák n. VÍZILABDA Szó. Dózsa—Bp. V. Meteor Ifjúsági mérkőzés, Damjanich uszoda, 18. Vasárnap ATLÉTIKA Megyei felnőtt bajnokság, Szolnok, MAV-pálya, 9. EVEZES Szolnok város bajnoksága a Tiszán, kajakszámokkal, cél a Tisza Szállő, 9. KÉZILABDA Férfi NB I.: Martfűi MSE— Bp. Vörös Meteor Martfű, 11. Banal. RÖPLABDA Női NB n.: Jb. EÜSE—Du- naíHváros. Jászberény. Férfi NB n.t Szolnoki TT­müsor TASZ—Miskolc TITASZ-pálya, 9 óra. TEKE Megyei felnőtt bajnokság, MAV-tekecsarnok, 9. TENISZ Megyei felnőtt egyéni és csapatbajnokság, Szolnok, Dó- zsa-teniszpálya, 9. ÜSZAS Megyei serdülő bajnokság, Szolnok, Damjanich uszoda, 9. VIVAS Józsa János emlékverseny, Szolnok, Közg. Techn., 9.30. KIÁLLÍTÁS A sportkiállítás megnyitása, melyen jelen lesz dr. Kerezsi Endre,- a TF igazgatója is, Damjanich Múzeum, 10. LABDARÚGÁS NB H.: Szolonki MÁV—Sal­gótarjáni Kohász, Szolnok, MAV-pálya, 17, Bana. NB ni.: Martfűi MSE—Bé­késcsabai Honvéd Martfű, 17. Géczi. Mezőtúri Honvéd—Sze­gedi Spartacus Mezőtúr, 16.15, Győri. Megyei I. o.: Rékóczifalva— Jászberényi Honvéd 17.30, Do­bos. Szolnoki Kilián HSE—Me­zőtúri Spartacus, Délibáb u. 10.30, Höff linger. Üj szász—Tö­rökszentmiklósi Vasas 17.30, Rékasi. Kunszentmártoni VM— Jászjákóhalma 16.30. Hegedűs. Jászárokszállás — Olajbányász 16, Debrecenből. Jászberényi Vasas—Kengyel 18, Ozsvár. Hétvégi SZOMBAT Megtartották az Úttörő » Olimpia megyei döntőit Pénteken reggel úttörők né­pesítették be a Szolnoki MaV* sporttelepet, készülődve az Út­törő Olimpia megyei döntőire, illetve a megnyitóra. Ez az esemény az OSN központi, szolnoki rendezvényeinek első aktusa volt. A színes mezekbe bújt gyerekek járásonként, városonként vonultak fel a pályára. András György, a megyei TS főelőadója üdvö­zölte a mintegy 300 résztvevőt. Azután a különböző sport­ágakban megkezdődtek a küz­delmek. Csapatban a bajno­kik, egyéniben pedig az első két helyezett szerzett jogot a Budapesten sorrakerülő terü­leti döntőn való részvételre. A bajnokok: Atlétika. Fiúk: 60 m: Hack Márton (Szolnok, Koltói) 8.3; 600 m: Tasi János (J-berény, Kossuth) 1:43.2. Távol: Hack 472. Magas: Szilák Ferenc (T- füred) 135. Kislabda: Szabó Gyula (Jánoshida) 59.00. Súly: Tóth Gábor (J-fényszaru) 9.13. Lányok. 60 m: Kardos Judit (Fegyvernek) 8.8. 300 m: Sza­bó Hona (J-berény, Bercsényi) 50.7. Távol: Tasi Rozália (J- berény, Kossuth) 428. Magas: Szűcs Judit (J-berény) 120. Kislabda: Kiss Katalin (Szol­nok) 51.38. Súly: Boros Mag­da (J-fényszaru) 7.78. Kézilabda. Fiúk: Martfű. — Lányok: örményes. Labdarúgás: Szolnok, Kas­sai úti iskola. Úszás. Fiúk. 50 m hát: Boly­hos László (Szolnok ( 42.6. 50 m pillangó: Törőcsik Ignác (Szolnok) 38.5, 50 m mell: Kürti Sándor (Szolnok) 41.2, 50 m gyors: Törőcsik 34.0. Lá­nyok. 50 m pillangó: Gellai Éva (Szolnok) 44.0, 50 m mell: Lendvai Mária (Szolnok) 41.8. 50 m hát: Gellai 46.7. 50 m gyors: Vidra Ibolya (Szolnok) 39.4. Kosárlabda: Szolnok, Újvá­rosi ált. isk. (leány). kísérleti gazda­ság KARCAG, Juhász tanulókat vesz fel 1965—69 okta­tási idényre. Jelentke­zés írásban. Kérésre részletes tájékoztatást adunk. A Száj öli Vörös Cse­pel Tsz 10 000 db jó­minőségű bogyiszlai paprika palántát ajánl megvételre. Ingyenes szakmunkásképző tanfolyamra jelentkezhetnek 22—45 éves férfi segédmunkások vasbetonszerelő szakmára Munkalehetőséget, munkaruhát, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Tizenöt százalék idénypót­lékot és naponként 15—20 Ft különélési pótlékot fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. CM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. Olvassa, terjessze a Néplapot! Ipari­tanulónak jelentkezhetnek 14—16 éves fiúk, valamint ács-állványozó, vala­mint betonozó és be- torteíerri gyártó szakmára. Iparitanuló-otthonba való elhelyezést (kollé­giumot), ösztöndíjat és teljes ellátást biztosí­tunk. ÉM. BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, KECSKE­MÉT, KLAPKA UTCA 34. SZ. 15 éves fiúkat Földmunka-gépek szak­mára ipari tanulónak felvesz a FÖLDGÉP Vállalat. Jelentkezzenek levélben (pontos személyi ada­tai, pontos lakcím, utolsó iskolai eredmény megjelölése) azok a fiatalok, akik ez év szeptemberében betöl­tik 14. életévüket, vagy akik 1967-es évben töl­tik 15. életévüket, vagy Jelentkezhetnek: Zala, Somogy, Bara­nya, Tolna, Veszprém, Vas, Győr-Sopron, Ko­márom, Nógrád, Bács- Kiskun és Szolnok me­gyei lakosok. Cím: FÖLDGÉP Vállalat munkaügyi osztály. — Mohácsi László, Buda­pest, V-, Vigyázó J. u. 3. ÁLLÁS GYAKORLOTT gyors és gépírót felvesz a Tiszamenti Vegyimű­vek, jelentkezés a Személyzeti Osztá­lyon. MÉRNÖK házaspár 40—5Q év közötti ház­tartási alkalmazottat keres, esetleg bent­lakással is. Szolnok, József Attila u. 71. Magyar! József. £r- deklődjxi lehet 16 órától­A TÖRÖKSZENTMIK LÖSI Járási Epítő- és Szerelőipari Ktsz törökszentmiklósi és szolnoki munkára kőműves szakmun­kásokat, segédmun­kásokat és egy fő ív- és lánghegesztői vizsgával rendelke­ző épületlakatost vesz fel. Jelentkezés a szövetkezet köz­pontjában. Török- szentmiklós, Mali- novszki út 8 szám. Kőműveseket, segéd­munkásokat kengye­li telephellyel — martfűi munkahely­re vesz fel. Jelent­kezés a kengyeli te­lephelyen: Kengyel, Kossuth u. 55. sz* AZONNALI belépés­sel keresünk kőmű­veseket, ácsokat. — férfi segédmunkáso­kat, jászberényi 1á- rás területére. Ke­reseti lehetőség: tel­jesítménybérezés + 15 százalékos idény­pótlék. szakmunká­soknak napi 7.— Ft. segédmunkásoknak 4.50 Ft bémótlék Jelentkezni: Jászsá­gi ..Tövál” TáQThp- rény. Hatvani út 4. A ' SZOLNOKI MEK Kirendeltség perfekt gyors- és gépírót keres azonnali belé­pésre. Jelentkezés: Üjszászi út 11. sz. alatt — (Rékasi so­rompó mellett). A SZOLNOK me­gyei Építőipari és Javító Vállalat szol­noki munkahelyeire állandó munkára fel­vesz kőműves, ács, szobafestő, mázoló é9 asztalos szak­munkásokat azonna­li belépéssel, vala­mint segédmunká­sokat. Továbbá 1966. évi beiskolázással kőműves ipari ta­nulókat vesz fel. Je­lentkezni lehet: Szol­nok. Irodaház. L em. 12. (Kossuth tér) Az EM. 44. sz. Álla­mi Építőipari Válla­lat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre épület-vil­lanyszerelőket, fém­cső-állványozókat. — burkolókat — kubi­kosokat és férfi se­gédmunkásokat. — Családfenntartóknak havi 360.— Ft (napi 15.— Ft), nem család- fenntartóknak havi 240,— Ft (napi 10,— Ft) különélési díjat fizet, amennyiben vi­déki lakásbejelentés­sel rendelkeznek és állandó lakóhelyük­re naponta nem tér­nek haza. Munkás- szállást és napi két­szeri étkezést — té­rítés ellenében — biztosít. Tanácsiga­zolás és munkaru­ha. szakmunkások­nak szerszám szük­séges. — Cím* Budapest. V.. Kos­suth Lajos tér 13—15 m ii n k aerőgazdállro- dáa. BEDOLGOZÓ varró­nőket, horgoló a és vertcsipke készítő­ket felveszünk. Há­ziipari Szövetkezet. Szolnok, Magyar u. 14. szám. A NAGYALFÖLDI Kőolajtermelő Válla­lat az alábbi mun­kakörbe munkavál­lalókat alkalmaz: kőműves, motorsze­relő, esztergályos, villanyszerelő, laka­tos, szigetelő, segéd­munkás. — Részben szolnoki, részben vi­déki munkahelyek­re. Mukavállalóink- nak az MT szerinti járandóságot bizto­sítjuk. Jelentkezni lehet személyesen: Szolnok, Beloiannisz u. 14 a sz. alatt, a vállalat munkaügyi osztályán. KAZÁNFŰTŐT KE­RES IPARI STA­BILE AZ ANOK KE­ZELÉSÉRE JOGO­SÍTÓ BIZONYÍT­VÁNNYAL FELVESZ A TTSZA BÚTOR­IPARI VÁLLALAT 4. SZ gyáregysé­ge. SZOLNOK. VÖ­RÖS HAOSJFREO ÜT 32—34. SZÁM. KÉTÉVES gyakorlat­tal perfekt gépírónő elhelyezkedne Szol­nokon. — Tiszajenő, Eperjesi telep 10. MOTOROS árukl- szállítót azonnali be­lépéssel felvesz a Szolnoki Sütőipari Vállalat, Rákóczi út 50. szám. GÉP- és gyorsírónő állást változtatna „15 éves gyakorlat” Jel­igére a kiadóba. APRÓHIRDETÉSEK ADAS-VETEL NÉMET hálószoba újszerű állapotban betéttel eladó. Szol­nok, Kolozsvári út 38. szám. SÖTÉT modern há­lószobabútor eladó. Szolnok, Kossuth tér 10/a, földszint 3. I GARNITÚRA va­riálható gyermekbú­tor, kétszemélyes fekhely, asztal, két szék eladó. Szolnok, Beloiannisz u. 54, I. em. 4. AUGUSZT-Förster zongora eladó. Ér­deklődni lehet: du. 16 h-tól. Szolnok, Mártírok útja 21/B, I. em. SÜRGŐSEN vennénk vizsgázott Zetor 25—K, vagy U—28-as traktort pótkocsival. Ajánlatokat ármeg­jelöléssel ..Béke Va­dásztársaság”, Jász­jákóhalma, Bocskai utca 4. Kétszemélyes reka- miék, garnitúrák, fo­telágyak, kétszemé­lyes modern heve- rők kisipari kivitel­ben részletfizetésre Kérjen díjmentes ké­pes árjegyzéket. Ro­mán kárpitos Buda­pest, Nagymező ut­ca 66. HÁZBONTASBOL ge­renda, cserép, ajtó. ablak eladó. Szol­nok, Rák u. 9C N ÉPÍTKEZÉSHEZ és szerszámkészítéshez alkalmas akácfa el­adó nagyobb meny- nyiségben is. Búza­kalász MTSZ, Baga- mér. GÉPJÁRMŰ JÖKARBAN lévő Ja- wa motorkerékpár eladó. Kárcag, Vá­góhíd u. 14. szám alatt. JÖ állapotban lévő Skoda személygép­kocsi eladó. Megte­kinthető : hétköznap 17 h-tól, szombat délután és vasárnap egész nap. Kiss Fe­renc Cibakháza, Ti- szapart 8. POBJEDA üzemké­pes állapotban 27 ezerért eladó. Szol­nok, Véső u. 32. 350-ES oldalkocsis BMW motorkerékpár eladó, vagy Pannó­niára cserélhető. Kisújszállás, Petőfi út 17. 10 000 km-t futott Pannonia motorke­rékpár eladó. Megte­kinthető : vasárna­ponként. — Karcag, Forint u. 8. OPEL Kadett sze­mélygépkocsi eladó. — Érdeklődni lehet szombat délután és vasárnap egész nap Szolnok, papírgyári lakótelep; Molnár. SKOÖA Oktávia Szu­per, mint az új el­adó. Jászberény, Dob utca 9. JÖ állapotban lévő Wartburg 900-as el­adó. Németh, Mart­fű, Lenin u. 7. MOSZKVICS felúií- tott állapotban sür­gősen eladó. Jászbe­rény. Telefon: 379. EGY 407-es Moszk­vics személygépko­csi eladó. Kiss Gyu­la. Tiszaföldvár, Kiss Mihály u. 3. JÖKARBAN lévő Ok- távia-Super gépko­csi eladó. La jó Ist­ván Jászalsószent- györgy, Széchenyi út 6. ____ 1 75-os újkiadású ke­veset futott DKW motorkerékpár el­adó. Szolnok, Veder u. 6. szám. MOSZKVICS kifo­gástalan állapotban eladó. Jászberény, Bercsényi út 15. Te­lefon : 474. Csak köz­napokon ! INGATLAN FÉL hold szőlő ház­zal, terméssel eladó. Tiszaföldvár. Kurá­zsi szőlő, Fő út 7. Érdeklődni lehet a helyszínen. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház 134 négyszögöl telek­kel sürgősen eladó. Érdeklődni lehet 16 órától Szolnok. Szán­tó u, 25. Beköltözhető családi ház. Szolnok, Szé­chenyi út 13. 105 n-öl telek Határ utcában eladó. Ér­deklődni lehet: Kert­város, Szivárvány u. 3. szám. TISZAFÖLDVÁRON házhelynek alkalmas 1800 n-öl föld dara­bokban is eladó. Ti­szaföldvár, Kurázsi szőlő 5 szám. AZONNAL beköltöz­hető családi ház el­adó. Érdeklődni le­het: Szolnok, Ma­dách utca 6. KERTES családi ház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Cso­konai u. 78/1. ELADÖ 833 n-öl sző­lő, lakóházzal, mel­léképületekkel, pin­cével, Badacsonyőr- sön. — Érdeklődni: Szolnok, Liget u. 40. Ignácz. TATABANYA Kert­város, Alkotmány u. 82. számú 3 szobás ház befejezés előtt (csak a parkettázás hiányzik) plusz kü­lön épített szoba- conyha azonnal be­költözhetően eladó. 110 négyszögöl ma­gasfekvésű bekerí­tett, építésre alkal­mas gyümölcsös el­adó a Szellő utcá­ban. Érdeklődni le­het: Szolnok, Ber­csényi u. 12. ELADÖ 16 m tanya melléképületekkel lebontásra is. Két- pó, IV. 18. Értekez­ni lehet Fási Zsig- mond. Mezőtúr, VII. 38, szóm. KÉTSZOBA konyhás ház 885 négyszögöl ápolt vegyes gyü­mölcsössel, busztól 5 percnyire Szentend­re legszebb részén. Szabadságforrás 37 szám alatt, 60 000.— Ft-ért eladó. Gazdál­kodásra kiválóan al­kalmas. Az épület tetőrésze tűzkáros, de a szobák — mi­vel azokat kár nem érte — teljesen lak­hatók és azonnal beköltözhető. (Nincs hegyen). — Molnár Antal. KOCSOROSON 1170 négyszögöl föld sür­gősen eladó. Szol­nok, Csokonai u. 28. ELADÖ egy 3 szo­bás .ház, 1600 négy­szögöl gyümölcsös­sel és 1 gumiskocsi. Szandaszöllős, Rok­kant föld 20. BETEGSÉG miatt kis jókarban tartott családi ház mellék- épületekkel, 1000 n- öl szőlő gyümölcsös­sel kövesút közelé­ben eladó. Víz. vil­lany van. Érdeklőd­ni a helyszínen: Fe­hér Ferenc Szele- vénv. Halesz szőlő I. dűlő 9. VEGYES EGYEDÜL álló nő üres szobát keres Szolnokon, albérlet­be. „Szolid” jeligé­re a szolnoki hir­detőbe. GÉPÍRÁST, STEN­CILEZÉST SORON- KIVÜL ELKÉSZÍTI A TEMPO KSZ; SZOLNOK, JASZ- KÜRT U. 1. TELE­FON; 13—02c RÖVID határidőre vállalok vidékre is motorkerékpárok hengerfúrását, tű- görgőzését, eszterga­padra tömegmunkát, alumínium motorház hegesztést. *— Cím: Szöllősi Lajos Túr- keve, Állomá9 u. 9. SZENTENDRÉN aszt­ma, szív és idegbe­tegeknek igen ked­vező magaslati he­lyen gondosan meg­művelt 1823 négy­szögöl jól termő gyümölcsös és sző­lős, — cseréptetős masszív kőépítmény- nyel, idei terméssel megegyezéses áron eladó. Részlet is le­hetséges. Farkas Já­nos Szentendre, Ró­mai sánc utca 21. Szőrszálait véglege­sen eltávolítja rö­vidhullámmal Kiss Kozmetika, Szolnok* Somogyi Béla u. 2. (Szabadság téjnél). Hirdessen a Nép lap ban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom