Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-08 / 134. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 8. Megkezdődött a NATO minisztereinek értekezlete Féltonnás űrlaboratórium a világűrben ' Kedden délelőtt tíz órakor a brüsszeli városháza színpompás gót termében hivatalosan is megnyílt a NATO miniszteri tanácsának brüsszeli értekezlete. Boeynants belga miniszterelnök —, hogy indokolja az integrált katonai szervezet szükségességét (és természetesen a NATO-pa- rancsnokságok befogadásának fontosságát) megismételte az elcsépelt vádakat a „vasfüggöny túlsó oldalán” fenyegető katonai erőről és azt állította, hogy a NATO biztosította a béke fenntartását, majd élesen kirohant a semlegesség gondolata ellen. Paul Martin kanadai külügyminiszter, a brüsszeli értekezlet tiszteletbeli elnöke kifejezte meggyőződését, hogy a NATO megőrzi „védelmi és elrettentő” erejét. Martin, akárcsak Boeynants, szintén emlegette az úgynevezett keleti „katonai veszélyt”, amelyet — úgymond — a NATO léte ellensúlyoz, de rögtön utána kénytelen volt elismerni, hogy a Szovjetunió nem akar nukleáris háborút és az összes NATO-országok kapcsolatokat építenek ki a kelet-európai országokkal. Manlio Brosio NATO-fő- titkár arról beszélt, hogy a NATO történelmében .fontos és kényes” szakaszába lépett és a jelenlegi megbeszélések komoly hatást gyakorolhatnak a további fejlődésre. A főtitkár volt az egyedüli a három szónok közül, aki célzott arra, hogy előreláthatólag Belgiumban lesz a NATO európai főparancsnokságának székhelye. A három megnyitó beszédre egyaránt rányomta bélyegét a kényes egyensúlyozás a nemzetközi helyzet realitásai és az idejétmúlt integrált katonai gépezet fenntartásának indoklása között. Az ülés után a miniszterek gépkocsin óthajtatták a gyalog alig öt percnyire lévő kongresszusi palotába, ahol zárt ajtók mögött folytak a tanácskozások Először Martin kanadai külügyminiszter tartott rövid bevezetőt. Hangoztatta, hogy a tizennégy ország egyetért annak szükségességében, hogy fenntartsák az Integrált katonai szervezetet. Továbbra is együtt kíván működni katonai téren Franciaországgal, de ennek az együttműködésnek a kereteit pontosan meg akarja határozni. Végül pedig leszögezte, hogy a NATO átszervezésének nem szabad veszélyeztetni „a szövetség biztonságát”. — Martin a kelet—nyugati kapcsolatokról szólva hangoztatta, hogy a feszültség enyhült és kívánatosnak és üdvözlendőnek minősítette a kölcsönös látogatásokat a keleti és nyugati országok között. Ezután Luns holland külügyminiszter, aki a tizen- négyek hétfői tanácskozásain elnökölt, ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet már hétfőn este felolvasott a sajtó képviselői előtt a tizennégyek döntéseiről, a szövetség katonai átszervezését illetően. Luns után Couve de Murville szólalt fel, közölte, hogy Franciaország a maga részéről nem gördít akadályokat a tizennégyek határozatainak megvalósítása elé, — ahhoz ugyanis, hogy ezek a határozatok a NATO-tanács hivatalos döntéseivé váljanak, természetesen a francia külügyminiszter igenjére is szükség volt. A francia külügyminiszter a Párizsban lévő NATO politikai központ, a tanács jövőjéről szólva kijelentette: a párizsi kormány örülni fog, ha továbbra is otthont adhat a szervezetnek, ha pedig ez nem sikerül, akkor jó szerencsét kíván a tanácsnak, bárhol is helyezik majd el. A francia külügyminiszter kissé gúnyos válasza azzal függ össze, hogy a tizennégyek hétfőn nem tudtak megegyezni abban, hogy végül is elvigyék-e Párizsból a NATO-tanácsot avagy sem, — elsősorban a kanadaiak vezette csoport ellenkezése miatt — és októberben újabb ülésen döntenek ebben a kérdésben. A tanácskozás második részében Luns holland külügyminiszter ismertette a franciákkal a tizennégyek szándékait a Nyugat-Né- metországban állomásozó francia csapatok jövőjéről folytatandó tárgyalásokat illetően. Luns közölte, hogy a tizennégyek továbbra is a már korábban kijelölt ötös bizottság keretében kívánnak tárgyalni Franciaországgal a Nyugat-Né- metországban állomásozó francia csapatok és a NATO katonai feladatainak összehangolásáról. — Couve de Murville válasza erre az volt, hogy a bonni kormány képviselőivel kezdődnek kétoldalú tárgyalások a Nyugat-Németor- szágban állomásozó francia csapatokról. Az ötös bizottsággal Franciaország csak szigorúan katonai kérdéseket hajlandó megtárgyalni, politikai problémákról viszont nem folytat megbeszélést. Rusk amerikai külügyminiszter felszólalásában — jó forrásból származó értesülések szerint — azt hangoztatta, hogy a két világháború története bebizonyította, hogy a vezérkarok kérdése politikai probléma, tehát politikai szinten kell döntést hozni ezek- bem a kérdésekben. Hasonló álláspontot foglalt el a vita során Schröder nyugatnémet és Harmel belga külügyminiszter is. RÖMA Az olasz építőipari do'gőzök kedden 24 órás általános sztrájkba léptek, hogy ilymódon adjanak nyomatékeit a kollektív szerződés megújítására irányuló követelésüknek. A dolgozók a többi között a bérek 12 százalékos felemelését, szavatolt bérminimum bevezetését, továbbá a szak- szervezeti és egyéb demokratikus jogok érvényesítését követelik. Az elmúlt év októbere óta ez az építőipari dolgozóik 10. általános sztrájkja. KARACHI Ravalpindiben és Lahore környékén hétfőn reggel erős földlökéseket észleltek. Egy ember meghalt és heten megsebesültek a földrengés következtében. PÁRIZS Az Air France 2500 pilótája és kiszolgáló személyzete kedden 48 órás sztrájkba lépett. A szitrójHétfő este helyi idő szerint 22.48 órakor egy Atlas Agena rakéta segítségével a Cape Kennedy rakétakilövő állomásról Föld körüli pályára bocsátották az Ogo—3 geofizikai obszervatóriumot. Az Ogo mesterséges hold család legújabb tagján elhelyezett tudományos apparátus a Föld sugárzási övezeteinek ionizált részecskéit, a mágneses mező viharait, az atmoszféra felsőbb rétegeiben végbemenő lumineszkálást, és az atmoszféra felsőbb, sűrűségének változásait tanulmányozza majd. Az Ogo—3 felszerelése nagyobb az eddig felbocsátott összes ameZakaria Mohieddin miniszterelnök, aki hétfőn megbeszélést folytatott Szingh indiai államminiszterrel, elutazása előtt közölte, a Delhi hármas csúcs- találkozó október elejei időpontjának megválasztásánál figyelembe vették, hogy az ENSZ-közgyűlés október végén ül össze, az arab csúcsértekezlet szepkolók fizetésemelést követelnek. Kedden reggel a menetrendszerű 70 repülőgép egyike sem szállt fel. MIAMI Hondurasban az elmúlt éjjel az Alma nevű hurrikán pusztított. A hatalmas esőzést követő árvízben San Rafael városka szinte eltűnt a föld színéről. Hetvenhárom ember lelte halálát az árban. Havannában á hatóságok rendkívüli állapotot rendeltek el a közelgő hurrikán miatt, amely kedden reggel mintegy 400 kilométerre közelítette meg Kubát. rikai mesterséges holdakénál. A szitakötő alakú repülő laboratórium súlya 515 kilogramm. Az eredeti tervek szerint az Ogo—3-at egy héttel ezelőtt kellett volna felbocsátani, a Gemini—9 repülése miatt azonban ezt június 6-ra halasztották. ☆ Hétfőn este megérkezett Cape Kennedybe Stafford és Cérnán, a Gemini—9 két utasa. Mint mór jelentettük, a Bermuda-szigetektő! mintegy 200 kilométernyi távolságban az Atlantióceánra leereszkedett űrhajósokat a Wasp amerikai repülőgépanyahajó vette fedélzetére. temberben zajlik le és az afrikai csúcskonferenciát novemberre tervezik. Az indiai államminiszter szerint elhatározták, hogy a három el nem kötelezett ország értekezletét a külügyminiszterek tanácskozása kezdi meg, ezután kerül sor Tito marsall, Nasszer elnök és Indira Gandhi asszony találkozójára. BELGRAD Kedden délelőtt Belgrád- han a szakszervezetek székházának nagytermében megkezdte munkáját a jugoszláv dolgozó nép szocialista szövetségének VI. kongresszusa. A kongresz- szust Lazar Kolisevszki, a szövetség országos bizottságának elnöke nyitotta meg, aki üdvözölte a több mint nyolcmillió tagot számláló szervezet küldötteit és a vendégként jelenlevő 70 európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai párt, illetve haladó mozgalom képviselőit. A szocialista szövetség kongresszusán részt vesz hazánk népfront-küldöttsége is Erdei Ferencnek, a Hazafias Népfront főtitkárának, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének a vezetésével. Bonn fegy vereket vásárol Angliától Kedden véget értek a bonni hadügyminisztériumban azok a tárgyalások, amelyeket Von Hassel hadügyminiszter Healey angol hadügyminiszterrel folytatott. A kétnapos megbeszélésekről kiadott közlemény szerint Von Hassel újabb fegyvervásárlásokat helyezett kilátásba és megígérte angol kollégájának, hogy a bonni kormány segítséget nyújt az angol kormánynak azon deviza-kiadások fedezésére, amelyeket az NSZK- ban állomásozó angol csapatok fenntartása okoz Nagy-Britanniának. A tárgyalásokon Healev rámutatott, hogy Anglia csak nehezen tudná fenntartani a csapatok jelenlegi létszámát, ha nem kap devizasegítséget Bonntól abban a formában, hogy az NSZK fegyvereket vásárol Angliától. A mostani tárgyalások konkrét eredményeként az NSZK haditengerészeti légelhárító fegyvereket, radar-készülékeket és katonai tehergépkocsikat vásárol majd Angliától. Még nem ismeretes, vajon ezek a vásárlások ösz- szegszerűen mennyiben elégítik ki az angol igényeket; MONTREAL A kanadai Quebec tartományban vasárnap képviselőválasztásokat tartottak. A választásokon a nemzeti unió győzött, a 108 tagú alsóház mandátumai közül ötvenötöt szerzett meg, a liberális párt, amely hat éven át volt kormányom, ötvenegy mandátumot kapott, két mandátum független képviselőknek jutott. NEW YORK A tennessee állambeli Hemandó városka közelében hétfőn merényletet követtek el James Meredith, a néger polgárjogi mozgalom ismert harcosa ellen. Paul Johnson, Mississippi állam kormányzója bejelentette, hogy a merénylet színhelyén letartóztatták a negyvenegy éves James Norvellt, egy fanatikus fehér férfit, aki beismerte, hogy három lövést adott le Meredd thre. Meredith-et, aki a lábén és a hátán sebesült meg, a memphisi kórházba szállították. Az orvosok véleménye szerint minden remény megvan felgyógyulására. A Tito-Nasszer-Gandhi találkozó Országúton dűlőúton JUGOSZLÁVIÁI JEGYZETEK VI. Tizenöt hold akácerdő közepén áll a Bagremara, más néven a bácskapalán- kai vadásztársaság Akácos nevű otthona. őszintén szólva kisebb szállodának is beillik ez az épület. — Jurkovics András, a vadgazda pontos számadást adott: 170 őz van az erdőben, de a fácánokat, a nyulakat, a foglyokat és a fürjeket nem számolta meg. Járnak ide németek, olaszok vadászni a majd kétezer hektáros vadászterületre. Évente mintegy 4—5 ezer dollár bevételük van, mert a külföldi vadász tíz dollárt, a jugoszláv háromezer dinárt fizet. De ezért szállást kap és azt eszik és annyit, amennyit akar. Amikor ott jártam, éppen olasz vendégeket várt, s felesége már főzte számukra a finom vacsorát. ☆ A Fruskagorán keresztül erdei út vezet Vénacra, a Növi Sad-iak kedvenc kirándulóhelyére és Andrevl- jere, ahol az öregek és rokkantak nyaralója van. Erről az útról egy kicsi, erdei ösvény vezet Lédin- cére. Parányi falu ez a hegy tetején, az erdő közepében. Nem volt mindig a hegytetőn a falu. Valamikor a völgyben építették fel, apró faházakból otthonaikat az emberek. Aztán jött a háború. A németek egy éjjel felgyújtották a falut. Aki megmenekülhetett, nem tért vissza ide többé. Az üszkös romokat benőtte a fű. Ügy maradt minden mementónak. Az emberek pedig új falut építettek maguknak, — fent a hegy tetején. ☆ Széles műút vezet fel Belgrádból az Avalára, arra a hegyre, amellyel a szerb hegyek vonulata kezdődik. Két csodálatos emlékművet láttam az Ava- lán. Az egyik: 1943. októbere. Véres harcok dúltak itt Belgrád felszabadításáért. Kis híján múlt, hogy nem vesztette életét itt Birjuzov, a felszabadító szovjet hadsereg parancsnoka. Húsz évvel később, 1963. október 14-én nagy ünnepséget rendeztek Belgrádban a felszabadulás tiszteletére, s meghívták erre az egykori szovjet parancsnokot, Birjuzov marsall t, több más szovjet tiszttel együtt. — Amikor a szovjet delegáció repülőgépen hazafelé tartott Belgrádból, az Ava- la fölött ködbe kerültek, s a gép lezuhant. Ott pusztultak valamennyien. Emlékmű áll most ott, azon a helyen, a hegy oldalában, ahová a repülőgép zuhant, s mindig friss virágok díszítik a talapzatát. Jugoszlávia népe soha nem felejti el a felszabadítókat. A másik: Az Avala tetején van az ismeretlen katona síremléke. Valamikor az 1930-as években kezdték építeni, szürke márványból. A háború ideje alatt a németek le akarták rombolni az emlékművet. Visz- szavonuláskor aknavetőkkel támadták, de nem tudták rombadönteni Ivan Meskovics szobrászművész alkotását. S az ismeretlen katona síremléke, a síremlék előtt márványba faragott anyák, feleségek, lányok alakja példázza: az anyák soha nem felejtik a hősöket, könnyüket mindig értük ontják és soha nem akarnak háborút. ☆ Közép-Szerbiában van Oplenac. Itt emelkedik egy bizánci stílusú pravoszláv templom, mely a szerb királyok temetkezési helye. A templomot belül még a kriptában is mozaik freskók borítják, melyek a középkori macedoni és szerb festészet nyomán készültek. Majd négyezer négyzetméter a mozaik felülete és tizenötezer szín- árnyalatból van összerakva. Itt van I. Péter, I. Sándor király és felesége síremléke és itt nyugszik Kara Györgye, az 1804-es szerb felkelés vezetője. A templom ma múzeum, s az őr szívesen beszélget Kara Györgye harcairól. Arról, hogy itt a szomszédos To- polán volt főhadiszállása annak az embernek, aki a szeeénvek igazáért küzdött. ☆ Országúton — dűlőúton sok emlékművet, történelmi emléket, építészeti remeket lát az ember, szerte egész Jugoszláviában. Ha arra járnak, nézzék meg ezeket. ' Varga Viktória UUüliIJJWUUUi.VWW..-UHUUUUUW.Iiu . . Az ismeretlen katona síremléke az Avalán