Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-28 / 151. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 28. Véget ért az Egyesült Államok Kommunista Pártjának XVIII. kongresszusa Vasárnap New Yorkban a Webster Halléban véget ért az Egyesült Államok Kommunista Pártjának XVIII. kongresszusa. Az amerikai kommunis­táknak hét év óta most volt először alkalmuk, hogy nyíltan megtarthassák or­szágos kongresszusukat. A kongresszus Gus Hall beszámolója alapján meg­határozta a párt politikai irányvonalát. A vasárnapi ülésen a küldöttek titkos szavazás­sal megválasztották a párt 80-tagú országos bizottsá­gát. A párt országos elnö­Ccijához érkezett a Meredith-menet Vasárnap végcéljához, Mississippi állam főváro­sába, Jacksonba érkezett a Meredith-menet, amelyhez az amerikai négerek ezrei csatlakoztak. Huszonkét nappal ezelőtt James Me­redith vezetésével mindösz- sze öt ember indította meg ezt a tiltakozó felvonulást. Ma már 25 000 részvevő — élén James Meredith-el, Martin Luther King-gel és a mozgalom más vezetőivel vonult fel a város utcáin és rendezett tömeggyűlést a törvényhozó gyűlés épü­lete előtt, nem törődve a nemzeti gárda szuronyos Tart a kommunista üldözés Indonéziában Az indonéz katonai ha­tóságok ellenőrzése alatt álló Antara hírügynökség jelentése szerint Szumitro vezérőrnagy, Kelet-Jáva helyettes katonai parancs­noka utasítást adott a ka­tonai rendőrségnek, hogy kutassa fel és tartóztassa le az Indonéz Kommunista Párt tagjait. A tábornok ugyanakkor utasítást adott a Subandrio volt minisz­terelnökhelyettes és kül­ügyminiszter vezetése alatt állt hírszerzőszolgálat em­bereinek letartóztatására is. Szumitro elhatározását egy Malangban tartott ünnep­ségen jelentette be és kö­zölte, hogy kérlelhetetlen harcot kíván folytatni a kommunisták ellen. Az indonéz ideiglenes népi tanácskozó gyűlés, amelyből eltávolították a ke ismét Henry Winston, főtitkára Gus Hall lett. A kongresszus módosí­totta a párt szervezeti sza­bályzatát. E szerint az Egyesült Államok Kommu­nista Pártja a munkásosz­tály politikai szervezete. El­mélete a tudományos szo­cializmus, a marxizmus le- ninizmus. A párt, a mun­kások, a farmerek, a nége­rek és a dolgozók közvet­len érdekeiért küzd. A kommunista párt úgy véli, hogy a kizsákmányolást, a nyomort, a háborút, a faj­gyűlöletet csakis a társada­lom szocialista átalakításá­val lehet megszüntetni. katonáinak jelenlétével. A gyűlésen James Meredith felszólalásában elítélte a faji megkülöböztetést és felszólította az Egyesült Államok valamennyi néger lakosát, harcoljon polgár­jogainak védelméért. Ugyanebben az időben az Egyesült Államok fővá­rosában, Washingtonban, a Fehér Házzal szemben levő parkban mintegy ezer em­ber részvételével tüntetést rendeztek, amelyen kinyil­vánították szolidaritásukat a polgárjogokért harcoló menettel. baloldali képviselőket, va­sárnap este befejezte a múlt hétfőn megkezdett ál­talános vitát. Az Antara jelentése szerint a parla­ment különböző bizottságai tartanak zárt ajtók mögött üléseket. A vasárnap esti ülésen felszólalt 14 szónok többsége követelte az 1945- ös alkotmány érvényrejut- tatását (e követelést az indonéz jobboldal saját re­akciós céljainak elérése ér­dekében hangoztatja), to­vábbá azoknak a korábbi döntéseknek a revízió alá vételét, amelyek értelmé­ben Sukamo elnöknek „a forradalom nagy vezetője” címet adták és őt életfogy­tiglan Indonézia elnökének nyilvánították. A szónokok követelték az Indonéz Kommunista Párt végleges törvényen kívüli helyezését. De Gaulle Leninvrádhan De Gaulle francia köz- társasági elnök és Koszi gin szovjet kormányfő hétfőm látogatást tett a leningrádi fémgyárban, a szovjet tur­binagyártás egyik legna­gyobb központjában. A gyárban készítik a vízitur- binákat a szibériai bratszki és kraszmojarszki villamos erőmű számára. Ez lesz a világ két legnagyobb villa­mos erőműve. De Gaulle és kísérete Le- ningrádból Kijevbe utazott. A mongol választások eredménye A Mongol Népköztársa­ságban vasárnap megtartott parlamenti választások elő­zetes eredményeit a köz­ponti választási bizottság már nyilvánosságra hozta. Eszerint a választáson a névjegyzékekben szereplő személyek 99,99 százaléka vett részt. Ezeknek 99.99 százaléka a jelöltekre adta le szavazatát. Lemondott o sssomáli kormány Vasárnap lemondott Ab- dulrazak Hadzsi Husszein Hasszán szamáli miniszter- elnök kormánya. A lemon­dásra azután került sor, hogy a nemzetgyűlés elve­tette a kormány által be­terjesztett két törvényja­vaslatot. A dél-vietnami harcokról szóló legújabb jelentések két ütközettel foglalkoznak. Az egyikről — az 1. számú országút mentén Hue és Quamg Tri között folyik az amerikai tengerész-gyalo­gosok és szabadságharco­sok között. Az északi mo­csaras vidéken az ameri­kaiak továbbra is harc­ban állnak a felszabadító hadsereg egységeivel. A partizánok tüzérségi táma­dása amerikai jelentések szerint — súlyos vesztesé­NEW YORK A guayanai parlament Forbes Bumham miniszter­elnök indítványára, fél év­vel meghosszabbította a rendkívüli állapotot, ame­lyet még az angol gyarma­tosítók uralma idején ve­zettek be. KAIRÓ Az Ahram londoni jelen­tése szerint újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Szaud-Arábiának szánt ame­rikai és angol repülőszállí­tásokról. Anglia ötven tá­madó Lightning vadászgé­pet és 25 sugárhajtásos ki­képzőgépet küld sok hadi- felszereléssel együtt a azaud-arábiai hadseregnek. Az angol kiképzők száma rövidesen 800-ra emelkedik. HAMBURG Az angol Beat- les-együttes Ham­burgban vendég­szerepei. Az eddi­gi eredmény több ezer főnyi fiatal­korú rajongójuk Hamburg belváro­sát csatatérré ala­kította át, amikor kirakatokat betör­ve, könnygázbom- bákaf haj igáivá, a forgalmat teljesen megbénítva vonult végig az utcákon. A „hamburgi csa­tára’ akkor került sor, amikor a Beatles-hangver- senyről kirekedt tömeg meg akarta ostromolni a kon­certtermet, ahol az angol énekesek felléptek. A rend­őrség 49 fiatalko­rút őrizetbe vett. TEL AVIV A Tel Aviv-i ipari vásár nyugatnémet pavilonját va­sárnap kiürítették, miután névtelen telefonáló bejelen­tette, hogy ott bombát he­lyezett el. A rendőrség át­vizsgálta az épületet, de bombát nem talált. geket okozott az amerikai­ak egyik századának. Thich Tam Chau budd­hista vezető, a saigoni buddhista intézet feje hét­főn újságíróknak nyilatko­zott. A többi között kije­lentette, megtörténhet, hogy a buddhista egyház bojkottálni fogja a szep­temberre kitűzött választá­sokat. A végleges döntést a buddhista intézet taná­csának egy később össze­hívandó ülésén hozzák majd meg. Min den felől MAINZ Fritz Zimmermann, a Bundestag hadügyi bizott­ságának elnöke a CSU mainzi szervezetének ülésén bírálta McNamara amerikai hadügyminiszter követelését arra vonatkozóan, hogy az NSZK maradéktalanul tel­jesítse a kölcsönös fizetési egyezményben vállalt kö­telezettségeit. Az 1966. június 27-én megtartott lottó jutalom­sorsolásról, amelyen a 25. játékhét szelvényei vettek részit A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: Utlv. — vásárlási utal­vány; r. — rádió; fényké- pezőg. — fényképezőgép; hűtőg. — hűtőgép; íróg. — írógép; házt. gépek — ház­tartási kisgépek; perzsasz. — perzsoszőnyeg; motorke- rékp.. — motorkerékpár; „ki mit 'v.” — ki mit vá­laszt; textil — lakástextil; méter — méteráru; zene­gép — zenegépek. 172 395 zenegépek, — 174 764 varróg., 176 061 „ki mit v.”, 187 402 méteráru, 704 252 éléskamra u., — 711 380 hűtőg., 712 589 utalv., 716 680 éléskmra ut., 727 195 óra, 743 373 méter­áru, 745 282 méteráru, — 2 859 568 óra és ezüstáru ut., 2 861 297 óra, 2 875 135 Budapest, XI., Mohai út 85/b sz. a. felépülő társas­házban a fsz. 1. sz. a. ket­tőszobás (egyik kisméretű) konyhás öröklakás, 5 379 400 ruházati cikkek, 5 385 093 Trabant Limou­sine személygépkocsira ut., 5 649 382 óra, 5 667 088 óra, 5 670 715 kerékpár duó, 5 673 889 méteráru, 5 674 117 óra és ezüstáru ut, 5 677 706 zenegépek. 5 679 623 óra, 5 685 342 utalv., 5 685 947 fényképe­BASEL Basel városi kanton vá­lasztói 13 713 szavazattal 9141 ellenében a nők vá­lasztójogosultsága mellett döntöttek. Genf, Vaud és Neuchatol kantonok után Basel a negyedik svájci kanton, amely elismerte a nők politikai egyenjogúsá­gát. BRÜSSZEL A nyugat-európai unió miniszteri tanácsa hétfőn megkezdte kétnapos ülés­szakát Brüsszelben. A ta­nácskozást Van Elslande európai ügyekkel megbízott belga miniszter nyitotta meg, aki a belga küldöttség élén Harmel külügyminisz­tert helyettesíti. Harmel hétfőn hajnalban érkezett Leopoldville-ből és a meg­nyitó ülésen nem tudott résztvenni, hétfő délutántól kezdve már átveszi a belga küldöttség vezetését. Kül­ügyminiszteri szinten csak Hollandia és Belgium kép­viselteti magát, az unió többi tagállamának küldött­ségét államtitkárok vezetik. zőg., 7 381 323 éléskamra ut, 7 390 042 óra, 7 646 204 ru­házati cikkek, 7 649 011 ze- neg., 7 652 343 óra, 7 661 917 kerékpár duó, 7 671 379 óra, 7 684 943 óra, 7 688 303 ru­házati c„ 8 705 326 film.gép, 8 707 277 utalv., 8 711 141 kínáló garn., 8 715 689 utalv., 8 718 548 óra. 8 719 724 r., 8 722 024 éléskamra ut., 8 722 047 mo- torkerékp., 8 730 729 utalv., 8 740 247 házit gépek, — 8 772 275 lemezjátszó. 8 776 640 ki mit vál., — 8 782 842 filmgép, 8 808 555 éléskamra ut., 8 810 126 tv, 8 815 378 filmgép, 8 821 317 éléskamra ut, 8 850 825 hü- tőg., 8 884 863 óra, 8 887 918 méteráru, 8 893 897 utalv., 8 906 188 óra, 8 920 170 r4 8 920 880 zenegépek. 8 929 159 házt. gépek, — 8 931 075 külföldi utazás, — 8 936 128 ruházati cikkek, 8 939 580 lemezjátszó, — 8 939 618 méteráru, 8 941 706 óra, 8 969 708 külf. utazás, 8 983 796 óra, 8 994 487 utalv. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült az esetleges számhibákért fe­lelősséget nem vállalunk. A nyertes fogadónak _ a nyertes szelvény fogadási szelvényrészét július 20-ig kell eljuttatnia a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Budapest, V., Nádor utca 15.). Vietnami helyzetkép CVORSLISTA Az ibériai tengerparttól Atatürk szobráig Létezik néhány gaz­dag tőkés ország, de sokszorosan több a szegény és elmaradt tőkés országok szá­ma... DIVATTÄ vált a nyu­gatnémetországi újgazda­gok között, hogy a nyár egy részét a spanyolorszá­gi Costa Braván vagy a portugál tengerparton töl­tik. Ugyanakkor az Ibé­riai félszigetről, Portugá­liáról is útnak indul egy- egy csoport Svájcba, Fran­ciaországba, vagy éppen Nyugat-Németországba. Az ő problémáik persze má­sok: nem a kellemes va­káció örömeit szeretnék még édesebbé tenni... Na­ponta százak és százak je­lentkeznek a lisszaboni ki- vándorlási hivatalban; — többségük földmunkás. Ez a legrosszabbul fizetett foglalkozás Portugáliában: jobb munkahelyet szeret­nének tehát találni, vala­hol másutt. Az iroda csak azokkal foglalkozik, akiket a Salazar-rezsim „megbíz­hatónak” tart... A legtöbben tehát más megoldást keresnek. Hat­vanhárom Lisszabon kör­nyéki munkás számukra meglehetősen nagy össze­get kuporgatott össze, mert az „ismeretlen” azt ígér­te, hogy egy gyorsjáratú hajóval elszállítja őket. — Több napi várakozás után valóban be is szánhattak a „gyorsjáratú” gőzösbe, ami egy kiselejtezésre érett, nyomorúságos bárka volt. Negyvennyolc óra múlva elfogyott a kenyerük és az ivóvizük is. A tragédia pe­dig betetőződött, amikor kitört a vihar. Egy spa­nyol hajó mentette meg őket, felvéve a fedélzeté­re a hajótörötteket; Spa­nyolországból persze haza- toloncolták őket, és kény­szerű visszatérésük után börtön várt rájuk. • SORRA megszólaltak a napokban a madridi hiva­talos körök közgazdászai. A szöveg legtöbbször ha­sonló: „a spanyol kormány elhatározta, hogy határo­zott intézkedésekkel vet véget az inflációnak”. ,A gazdasági élet problémáit sorra megoldjuk.” „Az or­szág rövid időn belül át­alakul ipari álammá.” A kampány részét képezte, hogy nyilatkozott Lopez Bravo iparügyi miniszter is, aki adatokkal bizony­gatta, a termelés szerkeze­te egészségesebbé vált, a produktivitás növekszik stb. Foglalkoznak persze a spanyolországi gazdasági helyzettel a nemzetközi gazdaságkutató intézetek is. És érdekes, hogy ezek megállapításai nem egyez­nek a helyi közlemények­kel! Megállapították pél­dául, hogy a kereskedelmi mérleg állandóan romlik. Napvilágot látott a sokat­mondó adat, hogy a közel­múltban az iparcikkek be­hozatala 83 százalékkal emelkedett, a kivitel vi­szont mindössze 4.5 száza­lékkal. A képet kiegészíti, hogy a mezőgazdaság prob­lémái is megoldatlanok, holott ez a gazdasági ág jelenti a spanyol kivitel alapját. Fogas kérdés: a madridi optimista kam­pány változtathat-e a tény­leges helyzeten? Franco Spanyolországáról azonban nemcsak a helyi megbízottak igyekeznek a valóságosnál kedvezőbb ké­pet festeni. Legutóbb a Time című amerikai heti­lap címlapján szerepelt a modiridi diktátor. Több ol­dalas cikket is közöltek ró­la, s abban a legrokonszen­vesebb beállításban foglal­koztak a Berlin—Róma— Tokio tengely egykori oda­adó hívével. A háttér itt is nyilvánvaló, Wshington számára a megrendült franciaoszági NATO-bázis pótlása a legalapvetóbb cél, A spanyolországi katonai támaszpontok minden eddi­ginél fontosabbakká váltak. A Time cikkét pedig kü­lönböző visszhang kísérte. Elismerő levelet küldött egy Qhintanilla grófnő Madridból és gratulált Henry T. Jarell nyugalma­zott amerikai haditenge­rész kapitány, aki ugyan­csak a spanyol fővárosban éldegél. Más jelleggel rea­gált azonban Jaseph Azurza, aki annakidején részt vett a spanyol szabadságharc­ban. „Világszerte kínos ol­vasmány a demokraták szá­mára, ahogyan az önök cik­ke megpróbálja Francót és társait feloldozni az embe­riséggel szembeni felelős­sége, a polgárháború alatt és után elkövetett bűnei alól. A szerecsenmosdatás pe­dig nyilvánvalóan Spanyol- országban sem jár túl nagy sikerrel. Ott egymást érik a diáktüntetések, és amikor nem látszik a közelben Franco csendőrjeinek csá­kója, felhangzók a dal Bar­celonában: Nemet mondunk az éhezés- Inek, Bár kenyér nélkül éljük [napjainkat Nemet mondunk a börtön- [nek, Ahová a munkásokat küldik. Nem, Azt mondom, nem, Azt mondjuk, nem! Mi más világból kerültünk lide... A TÖRÖKÖK nagy nem­zeti hőse, Kemal Atatürk kijelentette: „Amíg élek, a törökök nem felejtik el, mit tett értünk Lenin.” Ez­zel arra célzott, hogy a függetlenségért vívott harc idején, 1920 áprilisában Le­ninhez fordult segítségért és kérte, a diplomáciai kapcsolatok felvételét. 1921- ben törck—szovjet barátsá­gi szerződést írtak alá, ké­sőbb a Szovjetunió számot­tevő kölcsönöket nyújtott Törökországnak. Szovjet se­gítséggel épült fel több tö­rökországi üzem, közöttük textilgvárak is. A gazdasági helyzetkép eléggé bonyolult jelenleg Törökországban. Bizonyos mérvű fejlődésnek indult az ipar. Az olajat már helyi­leg finomítják. Többszörö­sére emelkedett a villamos­energia termelés is. És ép­pen a textiliparban igen nagy a fejlődés. Siralmas azonban a helyzet az egész­ségügy terén, negyedmillió ember szenved gümőkór- ban, alig épülnek kórházak, állandóan emelkednek a létfenntartási költségek, mi­vel megoldatlanok a mező- gazdasági problémák. Ho­lott alig akadt kormány, amely ne ígért volna agrár- reformot. Nyílt titok vi­szont Ankarában, hogy a tervezet, ha realizálódna is, nem fosztaná meg a nagy- birtokosokat a latifundiu­moktól, csak a jóval silá­nyabb állami birtokokból adnának földet. A problé­mák gyökere pedig az óriási terheket jelentő fegyverke­zés, mindenekelőtt a teljes katonapolitikai elkötele­zettség az Egyesült Álla­mok mellett. Ha az utas Kemal Ata­türk mauzóleumából kilép, a Szabványhivatal mellett hatalmas táblát lát, rajta két, egymást szorító kezet, az egyiket félhold, a mási­kat amerikai zászló díszíti. A kézszorítás szoros Nyil­vánvaló azonban, hogv Tö­rökországban sokan szíve­sen látnák, ha a csillagos lobogós kéz kissé enyhítené nyomását... Sümegi Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom