Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-15 / 114. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május IS. GÄCSI MIHÁLY: HALVACSORA KÉSZÜL FÜL&P JÁIXOSs Találkozás S ziklai Sándor nem az első szovjetunióbeli önkén tescsoport tál indult Spanyolországba. — Ennek minden bizonnyal az volt az oíka, hogy még nem fejezte be katonai tanulmányainak soron következő szakaszát. Néhány hónappal később azonban — természetesen titokban — ő is útra kelt, méghozzá a „San Vicente” nevű spanyol hajón. Ez a hajó nem tartozott a tengeri flotta legmodernebb egységei közé; a fedélzetén tartózkodó önkéntesek sokat türelmetlenkedtek a hajó lassúsága miatt. Csupán az vigasztalta őket, hegy az út folyamán — egyelőre beszélgetésekből — megismerték a földet, amely felé igyekeztek, s ahol a nemzetközi munkásmozgalom és a fasizmus eddigi legnagyobb méretű összecsapása folyt. Sziklai Sándor egyik visz- szaemlékezésében leírja, hogy ő is sokat beszélgetett a spanyol hajóskapitánnyal Ibérföldről, az ott folyó harcokról. Érthető türelmetlenséggel és kíváncsisággal fogadott minden hírt, amely a háborúról érkezett. Ezek között a hírek között egyre gyakrabban olvastak egy nevet: Lukács tábornokét. Lukács tábornok neve gyorsan vált közismertté: győzelmek sorozata fűződött hozzá. Sziklai Sándor — úgy érezte — jól ismeri a nemzetközi munkásmozgalom vezetőit, legjobbjait; '.Lukács” tábornokról azonban még nem hallott. Valahányszor megkérdezték tőle, ki ez a legendás parancsnok, bosz- 6zankodva vallotta be, fogalma sincs, kiről van szó. Pedig ekkor már Lukács tábornok nevével kapcsolták össze Madrid védelmének egyik arcvonalszakaszát — azt, ahol a fasiszták a legsúlyosabb vereséget szenvedték el —, majd a híres guadalajarai csatát, amelyről még lesz szó az alábbiakban. M adridba érkezése utón Sziklai Sándor — ahol akkor a főhadiszállás volt — Zalka Máté ismerős, zömök, vállas figuráját pillantotta meg a vezérkar egyik folyosóján. Jóízű magyar köszöntés harsant a fülébe: — Hogy vagy, egykamám? Megölelték, örömmel üdvözölték egymást. Zalka végignézett Sziklai Sándoron, s utolsó találkozásukra célozva a lábára mutatott: — No ugye, igazam volt azzal a reggeli soortolással? Nem tudom, hogy másznád meg itt a hegyeket afféle gyenge „tanári” lábakkal! Sziklai Sándor elmondta, hogy így is, úgy is megfogadta volna Zalka tanácsát: nemcsak jószántából, de kötelességből is erős fizikai kiképzésben részesült a katonai tanfolyamon. — Befejezted? Elvégezted? — kérdezte Zalka. Sziklai rábólintott. — S az eredmény? Az milyen volt? — Itt vagyok — felelte Sziklai Sándor. Értették egymást: csak az jöhetett ki Spanyolországba, aki a legkiválóbbak közt végezte el a katonai stúdiumokat. A két jóbarát nem vált el egymástól ezen a napon. Szolgálati ügyeiket elintézve, együtt telepedtek le a malagaborral megtöltött üveg mellé, hogy hazai szokás szerint egy-egy pohár borral meglocsolva cserélgessék a szó': az „otthoniakról”, a spanyolországi állapotokról, a harcokról. S eikkor derült ki, hogy Lukács Pál tábornok, a 12. nemzetközi brigád parancsnoka azonos Zalka Mátéval. Zalka elvitte Sziklai Sándort arra a kiállításra, ahol a guadalajarai hadizsákmányt gyűjtötték egybe. Ennek „összegyűjtésében” a 12. brigádnak igen nagy szerepe volt. A guadalajarai harcok ahhoz a fasiszta támadási tervhez tartoztak, amelynek végső célja Madrid elfoglalása volt. Mivel szemközti offenzívájuk összeomlott, majd a Jarama folyó melletti' támadás során nem tudtak tért nyerni, az olasz expedíciós hadtesttel próbáltak operálni, észak felől próbálták harapófogóba fogni a fővárost Az olasz hadtestet a Lit- torio-hadosztály, valamint három feketeinges „önkéntes” hadosztály: az „Isten akarata”, a „Fekete nyilak” és a „Fekete láng” képezte. 50 000 olasz katona, 222 löveg, 108 harckocsi, 32 páncélautó, 60 harci repülőgép indult támadásra. A hadműveleti sűrűség — P. I. Szamojlov. szovjet hadtörténész számításai szerint — kilométerenként elérte az 1500 katonát, 19 löveget, 8 harckocsit és 5 repülőgépet. A köztársaságiaknak igen széthúzott, vékony védelmi vonaluk volt. Tartalékokkal úgyszólván alig rendelkeztek. Március 10-én különösen válságos volt a helyzet: azon a ponton, ahol két köztársasági csapattest érintkezett, a fasiszták áttörték a frontot. A Torijosból Brihuegába vezető út mentén mélyen behatoltak a védelmi vonalba. özei az úthoz, a Palack) de Don Luis- ban — ez egy hatalmas főúri kastély volt — tanyázott harcálláspontján maga Zalka Máté is. Felismerte a támadás veszélyét: ha az ellenség eléri a Madrid felé vezető utat, bekeríti a nemzetközi brigádokat. Tartalékkal azonban nem rendelkezett. Gyors elhatározással saját brigádtörzsét vetette harcba: a félszázadnyi lovasságot, a szakácsokat, küldöncöket, telefonistákat, valamennyi mozgatható emberét. Parancsot adott a közelben állomásozó tüzér- ütegnek, hogy a rohamosan közeledő ellenséget közvetlen irányítással vegye tűz alá. Az üteg parancsnoka, Szántó Rezső, gyors zárótüzet vezényelt. Ennek hatására a előretörő mórok és olaszok megtorpantak — a gyalogsági ellenlökés pedig visszavetette őket. A guadalajarai ütközet legvál- ságosabb percei értek véget azzal, hogy a fasiszták futásnak eredtek. Az ellen- lökés elrendelésének érdeme kétségtelenül a parancsnoké volt. Ebben a nagyszerű gárdában harcolt egy magyar önkéntes század is. Azokban a napokban, mikor a fenti beszélgetés lezajlott, a század maradványa — mert a magyarokat se kímélte a súlyos harc — Meco városában pihent, s éppen átszervezés alatt állott. A nemzetközi brigádokba szétszórva sok magyar származású önkéntes harcolt: most döntés született. hogy a magyarokat egyetlen zászlóaljba vonják össze. A szervezést Zalka Máté törzskarának egyik tisztje Pedro Fernandez — azaz Cséby Lajos — végezte. A magyar zászlóalj a 13. számú Dombrowski- brigád harmadik zászló- alját képezte. A Dombrow- ski-brigád, több más nemzetközi brigáddal együtt, a 45. hadosztályhoz tartozott. Zalka Máté hadosztályparancsnoksága alá. A madridi „kísérlet” azonban visszafelé sült el. A madridiak ellenállását még inkább megacélozta az oktalan, gyilkos ágyútűz. Nemcsak a munkabíró férfiak és nők, de az aggok és a gyermekek is önként dolgoztak a romok eltakarításán. Zalkának mennie kellett. Sziklai Sándor elkísérte útján a királyi palota közeiébe. A sötétséget tüzek derítették fel. A tüzek fényénél javarészt idősebb férfiak kendős asszonyok és iskolás korú gyermekek szorgoskodtak: téglát, építőanyagot adogattak kézről kézre. A lánc egy épülethez vezetett, amelynek oldalán hatalmas gránátütötte rés tátongott. Kőművesek dolgoztak rajta. — A minap történt — mandta Zalka. — Az egyik főutcán haladtam éppen amikor elkezdődött az ágyúzás. Egy lövedék néhány méterrel a mozgó villamosszerelvény mögött robbant fel. Két halott, több sebesült... Jöttek a mentők, a tűzoltók, a kocsikat félrevontatták. a sebesülteket ellátták, a forgalom tovább haladt. Ha nem látom, nem hiszem eL — Hős nép — folytatta elgondolkozva Zalka. — Nemes, büszke, soha nem fogja eltűrni a rabigát. Lám, a hamu alatt hány éven át izzott a parázs... s lángja most az egekig csap fel, látja az egész világ. Volt valami Zalka Máté hangjában, valami rezdülés, valami lágyság, amely arra vallott, hogy ezeket a gondolatokat, ezeket a szavakat nem először fogalmazza meg magában. S nem csupán a spanyol népre gondolt!... A két forradalmár szótlanul tette meg a hátralévő utat s öleléssel, csókkal búcsúztak. A kkor még nem tudhatták, hogy ez a találkozás valóban az utolsó volt kettőink között. Részlet a szerző Rendületlenül című most megjelent könyvéből (Zrínyi Katonai Kiadó, 1966)KIRÁLY ZOLTÁN: Fekete-tengeri szél Mólók sötét vizén pezseg az olajos hab. pattog a part fölött a tengerészrikoltás. A bárkák delfin-teste hajlong és vízre roskad kötelek ág-boga sűrűn, mint letarolt sás. Hajók, ládahegyek, kötélcsomók kígyói: minden él és nyüzsög; sokszínű mozaik amelyből összeáll a táj és messze hódít, elhívja távoli tájak vándorait. S a szél, e furcsa szél, mi itt sürög szüntelen s hullámokat ver át a móló-gátakon, ismerősként köszönt. Találkoztunk ma ketten szilajszívű fiúk, két távoli rokon. Párás kőre ülök a tenger habja mellett, matrózok sós szele susog nekem, üzen. ö volt a vad suhanc, ha nem kellett, ha kellett, csak jött s uralkodott a parton és vízen. Szabad szívről beszél a szél, mikor viharzó, vagy halkan kóborol a bolgár partokon; erő jelképe ő. A kedve kedvre ajzó, szilajszívű fiú. A szívemmel rokon. Tudom, a kikötő emléke nem ereszt el! Mint esti pára sós ízét a tengeri szél hordozta szüntelen, úgy él majd messzi nesszel emléke szívemben, s ha megyek, messzekísér. Szozopőli halászok Kemény kezükben szárnyak a tölgyfa-lapátok. Hullámtöréstől zúghat a parti fenyér s öntheti mérgét rájuk a tengeri szél, ők vízre szállnak, mert szozopóli halászok. Mint hosszú gyöngysor, hálóik parafája betűket rajzol az ősi elem tetején, tán ős igéket, hogy mire tűnik a fény, nehéz zsákmánnyal teljen a halszagú bárka. Vihar nevelte őket a sós vizek ágyán, szemükben népük lelke lobog szabadon. Fölöttük halpikkely-színü égi szivárvány, s ha újra leszáll hálójuk a tenger ölébe, egyszerre hajlik testük a szó ütemére s mozdulatuknak ritmusa ring a habon. TO HUU: A lurkó Hanoiból, a Dzsunka-negyedből indultam el én véres Huéba, hol élt egy aprócska öcsém, aranyos kicsi kópé, libegő tüzecske legény, hogy táncol a táska a hátán, s a sapka, a csálé, a fején!... — Hallod-e bácsika — súgja — futár vagyok, úgy nézz, bizonyám! Mang Cá-ban jól megy a dolgom, ha keresnél, ott a tanyám. És eliramlik szó nélkül az öcskös, de futtában visszakiált: Viszontlátásra, elvtársi... s illan kacarászva tovább. Fut, fut a lurkó — így futnak a felhők, így fut a viz, meg a szél, így fut a perc is, a hónap, az évszak... Nyáron jött róla levél. ...Egy reggel, alig, hogy a nap kelt, útnak eredt a gyerek, cédula volt a zsebében, harci parancs, üzenet. Cikázva a frontvonalak közt meggörbülve szaladt, hol a rizs hányja kalászát s dongnak a vas-darazsak. Előre, ne félj a golyótól! Sürgős! — És szinte repült a fiú. Sorozat... beleroppant az ég is, láng lobban, hegyes és iszonyú. A csálé sapka leperdül, árnyék zuhan el feketén, zizzeii a rizs, letörött a kalásza, vércsepp ég a hegyén — Luom, te vagy az? Kicsikém! Ladányi Mihály fordítási i
