Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-08 / 108. szám

é SZOLNOK MEGÍD NÉPLAP i9ö6, mágus 3­Kié a Damjanich-uszoda? Sörmeccs...? Irtunk már e helyütt a sportszerűtlenségekről, nem is kívánunk most újabb dörgedelmeket hangoz­tatni, vagy ismétlésekbe bocsátkozni. Ám tanulságkép­pen egy érdekes kis esetet felelevenítünk. Igaz, hogy az alapfokú kispályás labdarúgó baj­nokság mérkőzései — bár sportértékük kétségtelen — félig-meddig szórakozásszámba mennek, bizonyos alapvető szabályok betartását azonban itt is megköve­teljük. A KÖJÁL csapatának legutóbbi találkozójára célzunk. Délután 4 órakor volt a mérkőzés, rekkenő hőségben, a TITÁSZ-pályán. Szünetben az eredmény 0:0 volt, addig pedig nagyiramú játék. Gyöngyöző homlokkal ültek le pihenni egy-két percre a futbal­listák az árnyékba, ekkor a KÖJ Álmosok egy-egy üveg sört kaptak, s jóízű, hatalmas kortyokban fo­gyasztották a habzó italt. Majd kezdetét vette a má­sodik félidő. 3:l-re kikaptak... Nem állítjuk, hogy éppen a sör miatt. Azonban ilyen melegben és ilyen megterhelés közben hűvös, ráadásul alkoholtartalmú italt fogyasztani veszélyes könnyelműség, sportszerűtlenség. S ezt éppen a Közegészségügyi Járványügyi Állo­más dolgozóinak illene tudniuk. — s — Termelőszövetkezeti labdarúgó bajnokság A Szolnok megyei tanács vb egyetértett a megyei TS azon javaslatával, hogy — mivel a Tisza-ligeti strand megnyílt már — 1966. ja­nuár 1-től a fürdővállalat kezeléséből a területi sport­iskolához kerüljön a szol­noki Damjanich-uszoda. — Ezt jóváhagyta az MTS Or­szágos Tanácsa is. A sportiskolánál megala­kult az úszószakosztály, s a Szolnoki Dózsa úszó-vízi­labda szakosztályának ér­dekeivel összehangolva az 50 méteres medence hasz­nálatára új, részletes be­osztást készítettek. Ezáltal a Damjanich eddigi strand­jellege bizonyos fokig meg­szűnt, előtérbe kerülj a versenyszerű úszás és vízi­labda. így sokkal jobbak lettek a lehetőségek a fel­készülésre. Persze egyelőre vannak még nehézségek, ütközések, de ezek gyakor­latban a nyár folyamán nyilván megszűnnek, és ki­alakul az új, helyes rend­szer. Van egy másik feladata is az uszodának. Mégpedig atlétika A 14—15 évesek kiválasztó versenye az általános Isko­lás megyei bajnokság, Szói­nak, MAV-pálya, 9- KERÉKPÁR Területi pontszerző ver­seny, Szolnok—Jászberény— Szolnok útvonalon- Rajt a Rékasi úti elágazásnál, 3- KÉZILABDA Férfi NB I-: Martfűi MSE -Diósgyőri VTK Martfű, 11- Schreiber. Férfi NB II-: Szolnoki Ki­lián HSE—Szarvasi Spartacus repülőtér, 10. KOSÁRLABDA Női NB I1-: Szolnoki Vö­rös Meteor—Debreceni ASE Szolnok. Közgazdasági Tech­nikum, 11- RÖPLABDA Férfi NB II-: Martfűi MSE —Pénzügyőr Martfű, 11-15- VIZILABDA OBI-: Szolnoki Dózsa—Bu­dai Spartacus Damjanich uszoda, 11-30. Előtte az ifjú­sági csapatok mérkőznek­labdarügas NB II-: Szolnoki MTE— Szolnoki MÁV városi sporttelep, 17- Bircsák­Jászberényi Lehel—Kiskun­félegyháza 17. Honti­NB III-: Tiszaföldvár—Sze­gedi Spartacus 16-30, Lajkó­Megyei I. o-: Mezőtúri Spartacus—Jászberényi Va­az, hogy megfelelően szol­gálja a kötelező úszó ok ta­tás céljait. A rossz idő be­álltáig a nyitott medencé­ben, a fedettuszoda elké­szültével pedig bent tart­hatják majd az általános és középiskolás diákok testnevelési óráinak egy részét. Biztosítva lesz tehát a lehetőség arra, hogy bár­ki megtanulhasson úszni, szervezett keretek között, szakmai irányítás mellett. Mindez természetesen az­zal jár, hogy a közönség számára kevesebb idő és hely jut majd, korlátozzák a nyilvános látogatottságot. Gyakorlatban ez a követ­kezőképpen alakul: úszó­versenyek és mérkőzések ideje alatt csak a sporto­lóké a medence, egyébként a fürdőzők napozhatnak, zuhanyozhatnak és az el nem foglalt részben úsz­hatnak is. Kötött rendsza­bályokat nem alkottak. ősszel megkezdődik a felújítás is, ami a meglévő kabinok, öltözők téliesítésé- ből, valamint a villanyvi­lágítás felszereléséből áll elsősorban. sas, 16-30, Szegedről; Jászbe­rényi Honvéd—Jászárokszál­lás, 15, Mihályi; Vegyiművek -Karcag, 11, Höfflinger; Rá­kóczii alva — Kunszentmártoni VM, 16-30, Hegedűs; Kilián- Üjszász Szolnok, Délibáb u- 14, Békéscsabáról; -'Jászjákó- halma — Olajbányász, 16-30, Szávó; Törökszentmiklósi Va­sas-Kengyel, 14-30, Kollai; Cukorgyár—Kisújszállás Szol­nok, városi sporttelep, Í5. Vágó B. llj létesítmény jásianétin — Ma délután adják át rendeltetésének Jásza pé­tin az új sporttelepet, mely a helyi tanács és más szer­vek, valamint a megyei TS támogatásával és sok tár­sadalmi munkával épült fél. A füves labdarúgó-pá­lya és körülötte a 400 mé­teres salakos futópálya szép környezetben, a községi strandfürdő mellett terül el. Elkészültével jelentő­sen megnövekedtek a spor­tolás lehetőségei JászapátSLn, Mezőtúron és Túrkevén évről évre megrendezi a városi TS labdamgó szak­szövetsége és a városi KISZ bizottság a termelőszövet­kezeti labdarúgó bajnoksá­got. Erre a célra a városi TS tavaly szép vándorser- leget ajánlott fel. A mérkőzéseket a két városban önállóan bonyo­lítják le, és a bajnokok aztán döntőt játszanak a kupa elnyeréséért. Tavaly a mezőtúri $allai Tsz A Szolnok megyei Kerék­páros Szakszövetség ren­dezésében vasárnap kerül sorra a Dél-területi pont­szerző bajnokság. Reggel 8 órakor vág neki a mezőny a Szolnok—-Jászberény — Szolnok, mintegy 100 kilo­méteres távnak. A rajt a Téglagyár—Rékasi út el­ágazásánál, az 1-es kilo­méterkőnél lesz. A verse­nyen közhasználatú gépek­kel is részt vehetnek az indulók. A küzdelem szín­vonalasnak ígérkezik, mert a cukorgyári „bringáso- kon” kívül nevezett a Sze­gedi Postás, a Szegedi Vasutas, a Szegedi Kinizsi, a Kecskeméti TE, a Kis­kunfélegyházi Vasutas, az Orosházi Faipari Kt$z, a Békéscsabai Vörös Meteor és a Békéscsabai Pamut- ipar is. együttese bizonyult a leg­jobbnak, így egy évig ők őrizték a serleget. A csa­patok idén is nagy lelke­sedéssel készültek a baj­nokságra. A szövetkezetek fiatal labdarúgói alig vár­ják már, hogy pályára lép­hessenek. A hírek szerint a túrikeveiek minden tu­dásukat latba vetik, hogy most hozzájuk vándoroljon a bajnokság végén a ser­leg. Ez lesz az első hazai versenye kerékpárosaink­nak, akik tulajdonképpen a megye egyetlen szóbajö- hető szakosztályát alkot­ják. Ma nyújtandó telje­sítményükön lemérhetjük bizonyos fokig azt is, ho­gyan sikerült a téli felké­szülés a versenyidényre, milyen formában vannak, mire számíthatunk a to­vábbiakban. Előrelátható­lag a nagy meleg befolyá­solja majd az időeredmé­nyeket, de egyben arra is alkalmat ad a sportolók­nak, hogy rátermettségü­ket, szívósságukat' akarat­erejüket bizonyítsák. Mert ezekre később — elsősorban a Tiszántúli Körversenyre gondolunk — tnindannyiiiknak nagy szük­ségük lesz. Érdekesnek ígérkező kerék pá r v erseny Újjáéled az ökölvívás a Szolnoki MTE-hen Az utóbbi időben az ökölvívást kedvelők között sok szó hangzott el arról, hogy mi történt a Szolnoki MTE Ökölvívó szakosztá­lyával. Érdemes néhány gondolatban foglalkozna ez­zel a témával 1957-ben szervezték újjá a szakosztályt, s rövidesen sok fiatal jelentkezett, év­ről évre jólképzett fiatalok tűntek fel mint Bánhidi József, Dobó Gyula. 1963- ban a vezetőség úgy dön­tött, hegy benevezi a csa­patot a területi bajnokság­ra. Ekkor az edzéseket 30— 40 jól felkészült ifjúsági és felnőtt versenyző látogatta. Jól összekovácsolt együttes állt rendelkezésre, akikkel a tervek és elképzelések valóra válhattak. Olyan fel­nőtt versenyzőik voltak, mint Dobó, Németh, Tég­lás, Vígh, Ignácz és társa­ik. Még abban az évben megnyerték a CSB-t, és jogosultak lettek az NB Il­ije jutásért folyó osztályo­zó ra. Ekkor kezdett felbomlani a kis társaság. Belső okok miatt távozott az edző és a szakosztályvezető, s nemso­kára az új edző is elment az MTE-től. Ekkor Dávid László vette át a szakmai irányítást, sajnos az anyagi támogatás és a tornaterem hiánya, valamint több ver­senyző katonai bevonulása, más egyesületbe távozása és a fegyelmezetlenségek az osztályozón balsikert, a baj­nokságban pedig gyenge szereplést eredményeztek. Edzésre rendszertelenül jár­tak a sportolók, végül Dá­vid László belefáradt, éa felbontotta a szerződést, he­lyébe Jóssá Károly testne­velő tanár került. Az egyesület elnöksége a szakosztállyal közösen arra az állásipontra jutott, hogy 1966-ban nem nevezi az együttest a területi CSB-re, a távozni készülő verseny­zőket pedig kiadja. Ügy határoztak, hogy Szolnok város ökölvívó sportjának minőségi szintre való eme­lése érdekében legjobb fel­nőtt ökölvívóikat átengedik az NB II-be jutott Szolnoki MÁV-nak. Ez így is tör­tént. Felnőtt bokszoló nem lévén, ifjúsági és serdülő versenyzőkkel kezdték el az edzéseket az év elején — de ismét edző nélkül maradtak. Ekkor sietett a szakosz­tály segítségére a Bp. Hon­védtől visszatért Ignácz Kálmán, aki társadalmi munkában aktatja a fiata­lokat. A magukban kedvet és tehetséget érző különbö­ző korú fiúk egymás után jelentkeznek és látogatják is az edzéseket Ignácz igen népszerű közöttük, és a magyar bajnokcsapatnál ta­nultakat megy szorgalom­mal plántálja tanítványaiba. A szakosztály tehát ne­héz utat tett meg, a mun­kát ott kell elkezdeni, mint tíz éve. Az új vezetésnek az a célja, hogy jó széllé-® mű fiatal ökölvívókat ne­veljen. Megfelelő támoga­tással egy idő múlva bizo­nyára ismét hallatnak ma­gukról. Pá­SAKK-ÉLET Rovatvezető: Dalkó Nándor 8. sz. végjáték (Réti R.) a b c d e * a h Tanuljunk rövid játszmákból Kezdő és haladó sakkozok kellően tudják értékelni az olyan játszmákat, amelyek­ben az egyik fél megnyitási hibáit a másik fél pontos és mintaszerű játékvezetés­sel használja ki. Ezúttal bemutatunk négy játszmát — erőteljes és öt­letes hiba kiaknázással; Szláv védelem Schlechter—dr. Periig 1. d4 d5 2- Hf3 Ff5 (?) (korai) 3- c4 c6 4- Vb3 Vb6 5. cd5! V:b3 6. áb3 F:bl? (Sötét fontos tempókat ve­szít- Ellenfele zseniális mó­don mutatja ki a hibát. Jobb 6. ...cd. bár így is tempó­előnnyel bír világos) 7. de6!t Pe4 (Sötét látszólag tisztet nyer, valóságban játsz­mát veszít- 7- ...H:c6-ra 8. B:bi eß után gyalogelőny marad) 8- B:a7ü B:a7 (íme a poén! Derült égből vil­lámcsapásként hat a közbe­iktatott lépés) 9- e71 és sö­tét feladta. Elfogadott vezércsel 1. d4 dó 2. e4 de 3- HfS Hf6 4- e3 a6 5-F: c4 Fg4? (5. e6 kötelező) 6. F:f7-f!! K:f7 7- He5-(- nyer­Elfogadott vezéresel 1- d4 d5 2- c4 de 3- Hf3 c5 4- 05 HfG 5- Hc3 eS 6 e4 ed5 7- e5! d4 8- F:c4! dc3! 9- F:f7-j-! világos előnyével. Albin ellenesei 1. d4 d5 2- c4 eä (2- ...eS az ellenesei jellegzetes lépé­se). Célja: a gyors fejlődés biztosítása, anyagi áldozat árán) 3- e3? (korai 3. Hf3 a jó folytatás) Fb4+! 5. Fd2 de3! 6. F:b4? ef2+ 7. Ke2 fglH+! és sötét nyer (7. K:f2-re vezér vész). * 8. sz- feladvány megfejté­se: 1. Vc3! KERESZTREJTVÉNY A győzelem napja Huszonegy éve, e napon ért véget az európai fronto­kon a II- világháború. Vízszintes: 1. Május 7-én Reimsben, 8-án e városban, a szovjet főhadiszálláson ka­pitulált a náci hadvezetőség- 6. Német kancellár volt 1900- tól 1909-ig. 10- Hím állat, né­velővel. 14. Szigetcsoport a Csendes Óceánban- 13- Ve­gyi anyag- 16. Kísérletező- 18. Hintázik- 19- Nemzetkö­zileg is elismert állatorvo­sunk volt- 20. Sok halkon­zerv jelzője. 21. Rendjelek. 23- Fogaival morzsol. 24- Ró­mai számok: 50, 100 és 501. 25. Minisztertanács. 26. Ger- mánium. 27, Lesiklott a hegyről. 29- Bolgár hegység- 10. Igen, oroszul- 32- Főzés­hez kell névelővel- 33. in­téz. 35- Olasz névelő. 37. E napra esett 1945-ben a Győ­zelem Napja. 39- A Búg mellékfolyója- 40- A mély­ben. 42. Költemények egy csoportja. 44. Levélben tu­dat- 45- A Rajna jobboldali mellékfolyója 46- Hullató. 47. Kis folyóvíz. 48- Tejter­mék- 49. A függ- 39- sz. első és harmadik betűje. 50. Hin­tés- 52- Tölténytartó. 53. Rö­vidítés évszámok előtt. 55- Pan partnere volt. 56. Kis domb. 58- Skálahang. 60- Szóösszetételekben: kettős. 62. Hintsd el a magot! 63. Szenvedés. 64. Kikönyörög. 66. Romantikus német költö (Ludwig, 1787-1862). 68. Ba­ráti főváros, 1945. május 9- én fegyveres felkelők verték ki falai közül a megszálló­kat. 69. Sasféle. 70- Az olasz főváros lakói. 72. IBO. 73- Szláv férfinév- 74- Legenda­beli kehely- 75. Izomdaganat. 76. Ennyi millió áldozata volt a II. világháborúnak (kato­nák • és polgári személyek együtt). Függőleges: 1- Ügyetlen- 2. Megindul- 3- Mindennek a lelke. 4. Akkumulátorok egy csoportja- 5. Vissza: szemé­lyes névmás. 6. Társ jóban is, rosszban is- 7. Edényféle. 9. Rövddftés kottákon. 9- Ma lengyel város, 1945. május elején szabadult fel. 10. Egy Fejér megyei községből va­ló. 11. Kellem. 12- Pihenő­hely az Istállóban. 13. ízlel­nek. 15- Kerti szerszám. 17. Keverék folyadékokból (+’)■ 22. Bérbevehető. 24. Mérték- egység. 28- Könyörög. 29- Normann vezér. 31. Vonat­kozó névmás, tárgyesetben. 33. Kiemelkedő. 34. Ásványi kincsünk (+’)• 35- Passaunál omKk a Dunába. 36. Német város a dán határon; itt mű­ködött 1945. május 5-től Dö- nitz tengernagy kormánya- 38- Izmos- 39- Esetleg. 4L Hullatja. 43. Kienged a kéz­ből. 44- Nem távozik el. 45- Kézi mérték. 47. Itt kötöt­tek egyezményt 1945 nyarán a győztes hatalmak Német­ország jövőjére vonatkozóan- 48- Nyakban viselik. 51- Láng­ész. 52. Tánc- 54. Becézett női név. 56. Eredmény nél­kül- 57. A boszorkány a Csongor és Tündében. 59. Magyar világmárka- 61. Ho­mérosznál az istenek vére, kiejtés szerint. 62. A dél­afrikai Oranje mellékfolyó­ja. 63. Félsziget a Szovjet­unióban, ahol már 1945 feb­ruárjában fontos határozato­kat hoztak a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia képviselői. 65. Műtét segít rajta. 67- ,,Lám” betűi. 71- Kérdőnévmás- 73- ME. Beküldendő: a vízszintes 1, 37, 68 és 76, valamint a függőleges 9, 36, 47 és 63 számú sorok megfejtése, má­jus 12-ig­Múltheti rejtvényünk he­lyes megfejtése: tőke világa és a munka világa, a kizsákmányolás és a rab­szolgaság világa, a testvéri­ség és a szabadság világa”. Könyvet nyert: Radócz .16- zsefné, Kunhegyes- (A köny­vet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZELVÉNYE, 1966. május 8­Vasárnapi sportműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom