Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május 29. MÉSZÁROS LAJOS: A ZAGYVA SZOLNOKNÁL LEN1N: I Művészeiről, irodalomról A magyar forradalmi munkásmozgalom történetének tankönyve Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Kossuth Könyvkiadó újra megjelentette Lenin: Művészetről, irodalomról szóló munkáit. Az irodalom, a művészet társadalmi hivatása nem lehet független a haladó osztály érdekeitől. Lenin ezt írja 1905-ben: „Az irodalom az egységes, tervszerű szociáldemokrata pártmunka alkotórészévé kell, hogy váljon. Akkor lesz szabad irodalom, mert nem a haszon, a karrierizmus, hanem a dolgozókkal való együttérzés hatja át”. Ugyanott kifejti, hogy nem lehet azonosítani a pártmunka más részeivel. Nagyon figyelemre méltóak Lenin szavai: „Az irodalmi munka tűri legkevésbé, hogy uniformizálják, hogy a többség uralkodjon a kisebbség felett. Itt kell leginkább teret engedni az egyéni kezdeményezésnek, fantáziának”. Máshol a fantázia szerepéről így ír: „Ha az álom elébevág az események természetes menetének, fokozza az ember energiáját. (Ha elcsapong természetellenes irányba, kárt okozhat.) Ha az ember nem tudna ilyen módon álmodozni, ha nem tudná az alkotás befejezett képét — amihez hozzákezdett —, akkor milyen indítékok serkentenék?" Az irodalom pártosságának lenini elve alapvető követelmény, de nem azonos annak vulgáris — a személyi kultusz időszakában elterjedt — felfogásával. Teret enged az írói karakter kibontakozásához, nem köti meg a művész fantáziáját. Ma is teljes egészében helytálló az irodalom népszerűségének lenini meghatározása. Napjaink állandóan visszatérő, vitatott irodalompolitikai kérdése, hogy a színvonal állandó emelése mellett népszerű, a legszélesebb rétegek számára is érthető műveket nyújtsunk a közönségnek. Természetesen a kulturális forradalom évtizedeiben ez sokkal inkább megoldható, mint a századforduló utáni cári Oroszországban. Mégis iránymutató Lenin cikke, amelyben a Szvoboda című folyóiratot bírálja: „A folyóirat szerzője (azt a benyomást kelti, mintha elejétől végig egy ember írná) azt hiszi, hogy népszerűén ír a munkások számára. Egy mondatot sem mond egyszerűen, cikornyák, népi hasonlatok nélkül. Ezen o torz nyelven elcsépelt, szándékosan vulgarizált szocialista gondolatokon kérődzik. A népszerű író a legegyszerűbb, közismert adatokon keresztül vezeti el az olvasót a mély gondolatokhoz, újabb kérdések elé állítva. Nem olyan olvasót tételez fel. aki nem akar, vagy nem tud gondolkodni. Feltételezi, hogy a fejletlen olvasó is komolyan akarja törni a fejét és segíti ebben. A vulgáris író olyan olvasót tételez fel, aki nem képes gondolkozni, s ezért nem vezeti rá a komoly tudomány alapjaira. Torzításig leegyszerűsített formában készen tárja fel egy bizonyos tanítás összes következtetéseit. Így az olvasónak még rágni sem kell csak le kell nyelnie a kását”. Ebben a fejtegetésben megtalálható az író legszebb hivatása, az elnyomott. még tudatlanságban tartott néptömegek megbecsülése, bizalom a munkásosztály elhivatottságát, tehetségét illetően. A kötet tartalmazza Gorkijhoz írt leveleit. Ezeknek külön értékük, hogy meleg emberi közelségben mutatják be a nagy proletárvezért. Várkonyi Ilona Nemrég került a könyvkereskedések kirakataiba az egységes párttörténeti tankönyvnek, a magyar forradalmi munkásmozga lom történetének első kötete. (Kossuth Könyvkiadó, 1968.) A szerzők — a Párttörténeti Intézet Nemes Dezső vezetésével működő munkaközössége — a maga sokrétűségében foglalkoznak pártunk történetével. Szem előtt tartják azt az alapelvet, hogy a magyar szocialista mozgalom kezdeti időszakának története elválaszthatatlan előzménye a kommunista mozgalom későbbi történetének. A magyar munkásosztály a fejlődés hosszú, ellentmondásos, de a maga egészében i dicsőséges útját járta meg addig, amíg eljutott a forradalmi munkáspárt megteremtéséig, majd röviddel ezt követően az első hazai munkáshatalom, a Magyar Tanácsiköztársaság kivívásáig. A kötet bevezetőben az 1848—49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozik. Ez nem véletlen, hiszen ekkor kezdődik meg Magyarországon a tőkés fejlődés időszaka; az a történelmi korszak, 'amelynek folyamán kifejlődött az új társadalmi rend megvalósítására hivatott osztály, az ipari proletáriátus. Az ekkor még kislétszámú és fejletlen munkásságnak jelentős szerepe volt a forradalom és szabadságharc eseményeiben. A munkások életviszonyaik megja- vulását. emberi jogaik érvényesítését várták a forradalomtól, és áldozatkészen harcoltak a haladó erők győzelméért. Mint a tankönyv megállapítja: „A forradalmi tüntetések tömegeit elsősorban a pesti munkások alkották?’. Kiemelik a szerzők, azt is, hogy 1848—49-ben a munkásság küzdelmét a magyar forradalmi demokrácia kimagasló képviselői — Petőfi, Táncsics, Vasvári — teljes együttérzéssel támogatták. A hatvanas évek végén meggyorsuló ipari fejlődés, illetve az ezzel egyidejűleg bekövetkező bizonyos politikai konszolidáció (a kiegyezés), másrészt a nemzetközi munkásmozgalom fejlődése. a tudományos szocializmus létrejötte, az I. Intemacionálé megalakulása teremtette meg a hazai szocialista mozgalom kibontakozásának feltételeit. A könyvből átfogó képet kapunk az első magyarországi szocialista szervezet, az 1868-ban megalakult Á'- talános Munkásegylet tevékenységéről, valamint arról, hogy a Nemzetközi Munkásszövetség, a Marx vezette Intemacionálé a magyarországi szocialista munkásság küzdelmét minden rendelkezésre, álló eszközzel támogatta. A reakciós kormányzat az Általános Munkásegyletet feloszlatta, vezetőit bíróság elé állította, azonban a szocialista mozgalom további fejlődését nem tudta megakadályozni. A kötet szerzői nyomon követik azt a hősies mozzanatokban gazdag, áldozatos küzdelmet. amelyet a hazai munkásság legjobbjai a munkáspárt megteremtéséért vívtak. Ebben az összefüggésben esik szó Farkas Károlyról, az első Intem a- cionálé magyarországi megbízottjáról, Ihrlinger Antalról, az Általános Munkás- egylet egyik vezetőjéről, és másokról. A kötet részletesen foglalkozik Frankel Leónak, Marx barátjának, a Párizsi Kommün volt miniszterének magyarországi munkásságával, rámutatva azokra az érdemekre, amelyeket Frankel a tudományos szocializmus eszméinek magyarországi terjesztésével, a munkásság küzdelmének irányításával szerzett. Frankel Leó és a köréje tömörülő szocialista munkások küzdelmének eredményeként 1880-ban megalakult- a Magyarországi Általános Munkáspárt, amely 1890-ben felvette a Szociáldemokrata Párt nevet; ebben az időszakban az egyedüli munkáspárt volt Magyarországon és a szocialista agitációs és szervezőmunka kifejlesztésével, a munkásság helyzetének megjavításáért vívott küzdelmével történelmi jelentőségű érdemeket szerzett. A szerzők írnak arról is. hogy az osztályharcos elemek mellett a párt vezetőségében mindinkább érvényesültek azok a megalkuvó törekvések, amelyek 1914-ben az uralkodó osztályok előtti behódoláshoz; a szociálsoviniszta, háborút támogató politikai irányvonal, kialakulásához vezettek. A magyar szocialista mozgalomnak azonban számos olyan kiemelkedő képviselője volt — Szabó Ervin. Alpári Gyula, Landler Jenő és mások —. akik a pártvezetésben megnyilvánuló opportunizmus ellen erőteljesen küzdöttek. A kötet kiemeli az 1918- októberi magyarországi polgári demokratikus forradalom jelentőségét; megvilágítja Károlyi Mihály történelmi szerepét, bemutaija az elért eredményeket, a pol i tikai. viszonyok demok - ratizálását, a köztársaság kivívását stb. Rámutat azonban arra is, hogy ekkor már a polgári demokratikus átalakulás nem oldhatta meg a magyarországi társadalmi fejlődés alapvető feladatait. Ezeknek a feladatoknak a megoldásához szocialista forradalomra volt szükség. 1918 novemberében — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom által megindított nemzetközi forradalmi hullám közepette — Magyarországon is létrejött az újtípusú, forradalmi munkáspárt, amely a szocialista, forradalom jelszavát tűzte zászlajára. A szerzők részletesen elemzik a Kommunisták Magyarországi Pártjának alkotó elemeit; kimutatják, hogy a magyar- országi munkásmozgalom legjobb erői az alapvető politikai kérdésekben fokozatosan a szocialista átalakulásért küzdő kommunisták álláspontjára helyezkedtek. A kötet kifejti azokat a sajátos - körülményeket; amelyek lehetővé tették, hogy Magyarországon véres összecsapások nélkül győzhessen a szocialista forradalom. Behatóan foglalkozik a dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság történetével; az elért eredményekkel és a történelmi tanulságokkal. A magyar forradalmi munkásmozgalom története most megjelent első kötete hasznos olvasmány mindazok számára, akik hazánk, illetve munkásmozgalmunk történetével foglalkoznak. Nélkülözhetetlen minden olvasó számára, akit érdekel a múlt és annak jelenre is kiható következményei és tanulságai. ■m Erényi Tibor ILLÉS BÉLA: ES Z M É Masszázs. Vitéz Mihály már napok óta minden reggel megmasszírozta Bálint jobb lábát és jobb karját. Bálint érzéstelenül feküdt, már úgy értve, hogy- se jót, se rosszat nem jelentett számára Vitéz Mihály szorgalmas, szívós munkája. És most, egyszerre, Bálint fölsikoltött. — Jaj! Fáj! Vitéz Mihály szép, komoly, szótlan ember, egy pillanatra abbahagyta a munkát. — Hál’ istennek! — kiáltotta, és ismét munkába kezdett. — Kínoznak, kínoznak — gondolta Bálint, és becsukta a szemét. De nem aludt el. Vitéz keményen dolgozott, most már nem fájt, de pár pillanat múlva megint fájt Bálint lába és a karja is. — Kínoznak, kínoznak. — Tudja, Bálint elvtárs — nagyon-nagyon boldog vagyok. Ha semmi sem fáj, az baj. Akkor halott a láb vagy a kar. vagy mind a kettő. De ha magának fáj. jajgat, akkor...- Nagyon boldog vagyok. Mikor Vitéz elment, és Bá lint magára maradt, megpróbálta átgondolni, amit hallott, azt a különös törvényt: ha nem fáj, az baj, ha fáj, az jó. Tréfa? Valóság? Tündér Hona jött be. Kezében egy újság. — Géza bácsi, olvasson egy- pár sort a vezércikkből. Bálint elé tette az újságot, és Bálint megnézte a lapot. Szeme előtt hangyák táncoltak, nagyon kicsi hangyák, nagyon sűrűén. — Nos? Bálint nem felelt. — Ne a cikket olvassa. Minek! Olvassa el a cikk címét. Bálint odapislogott, ahol a cikk címét sejtette, de cím nincs, hanem egymás mellé ragasztott, egymásba fonódó hangyák— Csak azt kérem, hogy olvassa el az újság címét Bálint csodálkozott, hogy őt is érdekli a kérdés. Mepróbálta elolvasni az újság címét. — Nép... nép... tovább nem megy. — Ez már nagy eredmény! Gratulálok! Bálint elfordította a fejét, de Tündér Ilona nem sértődött meg. — Na, Géza bácsi, ne bántson meg, próbálja tovább olvasni a címet. Nép... és tovább? Bálint elhatározta, hogy ravasz lesz, nem nézi meg, mégi' kitalálja a címet — Népszava — mondotta diadalmasan. — No, nem. Próbálja olvasni, és csak ha elolvasta, megmondani, hogy mit olvasott. Bálint úgy tett, mintha olvasna, és megint diadalmasan kiáltott: — Népszabadság! Tündér Ilona hosszan nézett Bálint lesoványodott arcába, és csak percek múlva szólalt meg. — Eltalálta! De én mást várok. Azt, hogy olvasson. Itthagyom az újságot, próbálja elolvasni valamelyik cikk címét. Nem ördöngösség az, csak akarni kell. Mikor Tündér Ilona kiment, Bálint sokáig nézte az előtte heverő újságot. Hangyák, legyek... Most a címet se látta, a cím első három betűjét sem. Pedig azt igazán nagyon akarta, összeszorította a fogát. — Akarom! Mikor ezt mondotta, tizedsze/, huszadszor kimondotta, egyszerre csöngetést hallott. A telefon csöngetettt. A telefonhoz ugrott, s a füléhez emelte a kagylót. Jelentkezett. — Itt az írószövetség moszkvai szervezete. Olga Ivanovna van a telefonnál. Délután háromkor közgyűlés. Persze, a háború kérdésében. Legyen pontos.' Bálint letette a kagylót. A telefon az előszobában állt, s ő bement a szobába. A felesége és a fia — pontosan tizenhét éves fia — némán ültek. — Ne®? — szólalt meg Volo- gya, a fiú. — Az írószövetség délután háromkor ülést tart. Remélem, mozgósítanak minket is. — Biztos! Én biztosan bevonulok — mondotta Vologya. — Tizenhét éves korodban? — Tizenhét éves koromban. Bálint ott volt a közgyűlésen. Aki Moszkvában él, íróember, az mind ott volt Először Fa- gyejev beszélt. Röviden. Arról beszélt hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót, és... Elmondotta, hogy mi a teendő. Ezt mindenki tudta, és mindenki vállalta. Fagyejev után Ehrenburg beszél, szónokol. — Eddig sok irányzat volt a szovjet irodalomban. Most csak egy irányt ismerünk: Nyugatra, Berlin felé! Ott leszünk, és győzni fogunk! Még sokan beszéltek. És a gyűlés után három asztalnál, hárman írták föl, hogy ki jelentkezik önként. Bálintnak vagy egy félóráig kellett várnia, míg sorra került. Várakozás közben a fáradtságtól fájt a lába... A jobb lába. Aztán fölírták, és ő aláírta a nevét, önként jelentkezett katonának. Hazament. A fiát kereste. — Bevonult — mondta a felesége. Büszkén is. szomorúan is. — Én csak három nap múlva fogok bevonulni — mondotta Bálint, kissé szégyenkezve. Mikor Bálint fölébredt, sötétség volt a szobában. De most már tudja, hogy hol a lámpa, annak a lámpának a kézbe ülő szerszáma, amelyik világosságot gyújt. Meggyújtotta A két deszkát látta, amelyik az ágyát úgy körülfogja, mint — nem érteni, ezt honnét tudja —, mint a haldoklók fekvőhelyét. — Tűrhetetlen — mondotta Bálint önmagának. — Nem engednek leszállni. A bal lábával rugdosta a bal oldali deszkát, nagyokat rúgott, sokáig verekedett, míg sikerült. A deszka leesett. És, talán egy perc múlva vagy talán még gyorsabban ő is leesett az ágyról. Jól megütötte magát, a fejét és a lábát, de nem kiabált. Megpróbált fölkelni, erőlködött, de az nem ment. Káromkodott, de az sem használt. Az egyik nővér jött be. — De Géza bácsi! A nővér, aki mindig nevetni szokott, most majdnem sírt. — De drága Géza bácsi, mit csinál? Ml történt magával? Bálint nem válaszolt. A nővér — sose hitte volna Bálint, hogy ez a karcsú lány, Orosz Erzsi ilyen erős — átfogta és fölemelte Bálintot, és visszatette az ágyára. Némán néztek egymás szemébe. és mind a ketten elsírták magukat. Részlet a szerzőnek a könyvhétre megjelent ,.A 339-es szoba” című kötetéből.
