Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-29 / 126. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május 29. A buddhisták dacolnak a rendőrterrorral A saigoni rádió szomba­ton bejelentette, hogy a vasárnapra tervezett nagy buddhista felvonulást a ha­tóságok nem engedélyezik. A buddhista intézetben vi­szont közölték az AFP tu­dósítójával, hogy a hatósági tilalom ellnére is megtart­ják a felvonulást Saigon központi piacára. Előzőleg gyászszertartá­son emlékeznek meg azok­ról a buddhistákról, akik Da Nangban az elnyomás áldozatai lettek. Szombaton este a budd­hista intézetben mintegy ezer főnyi tömegnek tar­tott beszédében az egyik buddhista vezető ismét tá­madta a saigoni katonai kormányzatot és követelte, hogy helyébe polgári kor­mányt állítsanak az ame­rikaiak támogatásával. Ezt követően a buddhista tömeg békés, fáklyás mene­tet formált, de a rendőrség a könnyfakasztó bombákon kívül eddig is használt hánytató és undort keltő gázbombákat. Az utóbbiak szaga napokon át megma­rad azokon, akiket a gáz elér. BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW-YORK- BELGRAD ­PÁRIZS Dung Din Tau és Pham Van Kank, a dél-vietnami nemzeti felszabadítási front ifjúsági szervezetének ve­zetői befejezték franciaor­szági látogatásukat. A dél­vietnami harcoló ifjúság küldöttei a francia kom­munista ifjúsági mozgalom vendégeiként Párizsban és vidéken több gyűlésen vet­tek részt, amelyeken a francia fiatalok szolidari­tásukról és támogatásukról biztosították a vietnami né­pet az amerikai agresszió elleni harcában. TOKIÓ Tokiótól északnyugatra 220 kilométerre heves föld­lökéseket észleltek. A je­lentések szerint egy sze­mély megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett. B<!)NN Nyugat-Németországban 1966. márciusában 25 264 közleíkdési baleset során 1158 személy meghalt és 34 237-en megsebesültek. WASHINGTON Az atomenergia bizottság jelentése szerint a nevadai atomkísérleti telepen vég­rehajtották az 1966-os év 21. földalatti atomrobban- tását. RÓMA Aldo Moro olasz minisz­terelnök Ludwig Erhard nyugatnémet kancellár meg­hívására június 27. és 29. között Bonnba látogat. A miniszterelnököt elkíséri útjára Amintore Fanfani külügyminiszter is. NEW YORK Az Amerikai Egyesült Államokban évről évre emelkednek a létfenntar­tási költségek. A munka­ügyi minisztérium statisz­tikai hivatalának adatai szerint a létfenntartási ki­adások indexe 1957-től 1966. áprilisáig 12,5 ponttal emel­kedett. Ez alatt az idő alatt jelentősen megdrágultak az élelmiszerek, a ruházati cikkek és a lakbérek. Lapzárta: A sokkal jobb hazai csapat győzött a vízilabda rangadón Szolnoki Dózsa—Újpesti Dózsa 5:4 Szombaton délután hat óra­kor Dombi játékvezető sípje­lére a következő felállítás­ban úszott ki a két csapat a szolnoki Damjanich uszodá­ban. Újpesti Dózsa: Lukász — Mayer — Hanák — Rusorán I. — Sárosi — Marton — Dö­mötör. Edző: Szittya Károly. Szolnoki Dózsa: Selmeczy — Pintér I. — Pintér II. — Kádár — Kanizsa — Urbán — Koncz. Edző: Kanizsa Tiva­dar. Az első negyed — miután a labdáraúszásból Kanizsa ke­rül ki győztesen — szolnoki támadásokkal kezdődött. — Koncz bombájával szemben tehetetlen volt az újpesti ka­pus. 1:0 a Szolnoki Dózsa ja­vára. A második negyed elején sok volt a taktikai szabályta­lankodás mindkét csapat ré­széről. Először Kanizsát, maid a Martin—Koncz kettőst ál­lítják ki. A Szolnok emberhát­rányból dobott gólt. Pintér I. hatalmas lövése kötött ki a hálóban. 2:0. A következő hét percben pa­rázs jelenetekkel tarkított volt a játék. A szolnokiak ragyo­gó akcióból lőttek gólt. Pin­tér ír. labdája ágvúgolvóként vágódott a hálóba. 8:0. Ur­bánt kiállítják, az ember­előnyt Hanák révén használ­ja ki a vendégcsapat. 3:1. — Nem sokkal ezután Pintér I. mesteri átadásából Koncz pompásan lőtt s máris 4:1. A játékvezető négyméterest ítélt egy kapu előtti kavarodás után a Szolnok ellen. Dömö­tör értékesítette: 4:2. Mostmár a szabálytalanságok verekedé­sé fajultak — Dömötör ököl­lel Koncz arcába vágott, en­nek ellenére az utóbbit küld­te partra a bíró, feleselésért. A negyedik negyedben em­berhátránnyal kezdett a Szol­noki Dózsa. Az újpestiek Ha­nák lövésével szépítettek. 4:3. A verekedő Dömötörrel együtt a teljesen ártatlan Pintér I-et is kiállították. Majd Kanizsát parancsolta ki a játékvezető a vízből, pedig senki sem volt a játékos közelében. — Pár pillanat múlva egyenlít az Új­pest. 4:4. Amíg egy perc volt hátra: Pintér I. óriási gólt lőtt. 5:4 a Szolnoki Dózsa javára. A hazaiak megszerezték a lab­dát, s a mérkőzés végét jel­ző sípszóig nem adták ki a kezükből. Jók: Pintér I., Kanizsa, Ká­dár és Koncz, Illetve Hanák. A játékvezető sokat tévedett, többnyire a Szolnoki Dózsát sújtotta. — f —p Születésnapi köszöntő (Folytatás az 1. oldalról.) nők megyei elnöksége ne­vében megköszönjük a me­gye valamennyi úttörőve­zetőjének, a nevelőknek, a KISZ-tag ifjúvezetőknek, a szülőknek és mindazok­nak a felnőtteknek a mun­káját, akik a 20 év alatt szebbé, vidámabbá, tartal­masabbá igyekeztek tenni az úttörőcsapatok munká­ját Kívánunk nékik és a kisdobosoknak, úttörőknek további lelkes tevékenysé­get, a megyei úttörő talál­kozó alkalmából pedig vi­dám, kellemes ünneplést boldog születésnapot! Kffhidi László megyei úttörő titkár A brit tenjrerészsztrájk Indonesia — Malaysia: titkos megállapodás? Szombaton, a brit mat­rózsztrájk 14. napján már 640 hajó vesztegelt legény­ség nélkül az angol kikö­tőkben. A sztrájkolok szá­ma meghaladja a 18 000-ret. A hét végén befutó hajók legénységének csatlakozása után hétfőn már több mint húszezer tengerész, a keres­kedelmi flotta személyi ál­lományának egyharmada vesz részt a munkabeszün­tetésben. Bill Hogarth, a tengerész­szakszervezet főtitkára fi­gyelmeztette a matrózokat, hogy hosszú harcra kell felkészülniük. A sztrájk legalább három hétig tart, de esetleg még hat hétig is elhúzódhat, amíg engedmé­nyekre kényszeríthetik a kormány mögött megbúvó hajótulajdonosokat. Pénteken az angol alsó­házat kéthetes pünkösdi vakációra küldték, de Wil­son miniszterelnök London­Harc az uaandat kormány ellen Az ugandai központi kor­mány és a szakadár Bu- ganda vezetőjének, Edward Mutessza. „királynak” szol­gálatában álló rablóban­dáik közötti harc újabb részleteiről nyilatkozott szombaton Ernest Oryema, az ugandaá rendőrség fő­felügyelője. Elmondotta, hogy Buganda területén fegyveres csoportok táma­dásokat intéztek rendőrőr­sök ellen és az összetűzé­sekben rendőrök vesztet­ték életüket. Kijelentette, hogy a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. A harcokról további hi­vatalos közlés nem áll ren­delkezésre. A Reuter jelen­tése szerint Kampala, a szövetségi főváros nyugodt képet mutat, a kijárási ti­lalom azonban változatla­nul érvényben van. (New York Herald Tri­bune, május 22.) Némi bírálatot váltott ki, hogy az utóbbi időben a fegyveres erők képesség- vizsgálatokon döntik el, hogy az egyetemi hallgatók katonai behívása elhalaszt- ható-e vagy nem. Az egyik egyetemi hallgató e sza­vakban foglalta össze véle­ményét: „Végül is elérik, hogy ostoba hadseregünk lesz”. Nem ellenzem, hogy le­vizsgáztassuk egyetemi hallgatóinkat annak eldön­tésére, hogy Vietnamba küldj ük-e őket, vagy nem, de szerintem az egyetlen becsületes eljárás az lenne, ha képességvizsgálatnak vetnénk alá mindazokat, akik felelősek vietnami po­litikánkért, beleértve az egész külügyminisztériu­mot, hadügyminisztériu­mot és a Fehér Ház illeté­keseit. A képességvizsgálat so­rán javasolnám az alábbi kérdések felvetését: 1. Nevezzen meg egy (egyetlen egy) délvietnami felelős személyiséget, akit támogathatnánk a délviet­nami kormányzat élén. 2. Röviden magyarázza meg. mire törekszenek a buddhisták Dél-Vietnam- ban. 3. Röviden magyarázza meg mit akarnak a kato­likusok Dél-Vietnamban. 4. Részletesen fejtse ki, hogyan valósíthatók meg a szabad választások Dél- Vietnamban a jelenlegi kormányzat mellett. 5. Ha nem tudjuk ráven­ni a délvietnami fegyve­res erőket, hogy tárgyalja­nak a buddhistákkal és ha nem tudjuk rávenni a buddhistákat, hogy tárgyal­kömyéki rezidenciáján töl­ti a hét végét, hogy kéznél legyen, ha „a helyzet meg­kívánja” a szükségállapot­ból folyó rendkívüli tör­vények alkalmazását. Az Economist, az angol finánctőke mértékadó szó­csöve rosszallja, hogy a Wilson-ikormány még habo­zik rendkívüli hatalmával, mert reméli, hogy „önmeg­tartóztatásával” megbénít­hatja a szakszervezeteket. Ezek a leghatározottabban ellenzik, hogy lényeges engedményeket tegyenek a matrózoknak. Jobb meg­kockáztatni ma egy általá­nos sztrájkot, mert legkö­zelebb rosszabb feltételek között kell torlaszt emelni a bérkövetelési hullám elé, ismét szembekerülve az ál­talános sztrájk fenyegetésé­vel. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Havanná­ban pénteken délután ny!l- vánosságra hozták az ame­rikai hadügyminisztérium nyilatkozatát a május 21-én lezajlott incidensről. Ezen a napon a guantanomói tá­maszpont katonái agyonlőt­tek egy kubai határőrt, aki 150 méternyire tartózkodott a bázist övező drótkerítés­től és vagy három kilomé­ternyire a főkaputól. — A Pentagon most azt állítja, hogy a kubai határőr „be­surrant a támaszpontra és aztán menekülni próbált”. A washingtoni hadügymi­nisztérium egyidejűleg olyan vádaskodásokat is hangoztatott, hogy hétfőn éjjel „hat kubai katona behatolt a támaszpont te­rületére és lövöldözni kez­dett az amerikai őrségre”. Fidel Castro miniszter­janak a katolikusokkal, és ha nem tudják rávenni a katolikusokat, hogy tár­gyaljanak Lodge nagykö­vettel, hogyan tudjuk rá­venni az észak-vietnamia­kat, hogy tárgyaljanak az amerikaiakkal? 6. Ha a délvietnami csa­patokat délen arra kell felhasználni, hogy megvéd­jék Ky tábornokot Saigon­ban és ha az északabbra állomásozó délvietnami csapatokat arra kell fel­használni, hogy megvédjük Dinh tábornokot Da Nang­ban, honnan keríthetök elő csapatok, hogy másutt az országban harcoljanak a Vietconggal? * Válaszoljon, igennel vagy nemmel: a) A külügyminisztérium­nak sejtelme sincs arról, hogy mi történik Dél-Viet­namban. b) Robert McNamara hadügyminiszter természe­ténél fogva optimista. c) A CIA többet tud ar­ról, hogy mi történik Ha­noiban, mint ami Saigon­ban történik? d) Johnson elnök szíve­sen visszaszívná a Ky mi­niszterelnököt bekonferáló szavait? e) A dél-vietnami budd­histák kommunistaellene­sek? f) A dél-vietnami budd­histák Amerika-ellenesek? g) Sokkal jobb lenne, he muzulmánok laknák Dél­Vietnamot? * Válassza ki az alábbiad­ból a helyes választ. De A UPI jelentése szerint malaysiai kormánykörök szombaton „nem hivatalo­san rendezettnek” nyilvání­tották Indonézia és Malay­sia viszályát. Azt is mond­ták, hogy a Bangkokban hétfőn kezdődő béketár­gyalás „merő formalitás csupán”. Ez arra vall, hogy a két kormány titokban már meg is állapodott a békefeltételekről — fűzi hozzá a UPI tudósítója. Ugyanakkor Djakartában Adam Malik külügyminisz­ter azt mondotta, hogy a három és fél éves viszály végleges rendezéséről még nem várható megállapodás a bangkoki tárgyalásokon. A thaiföldi fővárosban Malik és Abdul Razak malaysiai külügyminiszter elnök pénteken este rádió- és televíziós nyilatkozatot tett. Kijelentette, hogy mindkét állítás hazug. — „Senki sem veheti komo­lyan, hogy ésszerű, vagy logikus cselekmény, ha hat kubai betör egy támasz­pontra” — mondotta. Egy­idejűleg kijelentette, hogy az amerikai imperialisták felelősek a meggyilkolt ku­bai határőr sorsáért is. Fi­gyelmeztetett rá: lehetsé­ges, hogy imperialista ag­ressziót terveznek szülőha­zánk ellen.” Az amerikai agresszív előkészületek miatt a ku­bai kormány készültségbe helyezte a fegyveres erőket és a lakosságot. A fegyve­res erők minisztériuma szombaton közölte, hogy a hadsereg, a milícia és az önvédelmi egységek megtet­ték a kellő intézkedéseket csak egyetlen egyet. 1. Ha 500 B—52-es bom­bázóra és 3000 tonna bom­bára van szükség egy Észak-Vietnamból délre ve­zető út járhatatlanná téte­léhez, mennyi időre lesz szükségé a Vietcongnak az út megnyitásához? a) egy hétre; b) öt napra; c) 24 órára; d) nem azt az utat bombázták, amelyet kellett volna. 2. Ha 159 Vietcongot egy hét alatt számolunk fel, mennyi időre lesz szükség minden Dél-Vietnamban harcoló kommunista katona felszámolásához? a) két év­re; b) öt évre( c) tíz év­re; d) századunk még hát­ralevő éveire. 3. Haiphong és Hanoi bombázása — ahogy azt egyes katonai személyisé­gek és szenátorok követe­lik — azzal járna, hogy a) javulna a hangulat a dél­vietnami katonák körében; b) újabb bombahiány mu­tatkozna; c) tiltakoznának n diákok; d) kitörne a har­madik világháború. 4. Az Egyesült Államok­nak azért van annyi zűrje Dél-Vietnamban mert: a.) Morse szenátor ellenzi a háborút; b) Walter Lipp- mann a galambokhoz tar­tozik; c) Johnson elnök megtesz minden tőle telhe­tőt; d) a kormányzat poli­tikusai képességvizsgáló el­járásokat dolgoztak ki a diákok számára, de ugyan­ezt önmaguknál elmulasz­tották. Fordította: Margittal Alice folytat tárgyalásokat, de ezt egy nyolcfőnyi magas­rangú indonéz katonai de­legáció, amely egynapos villámlátogatást 1 tett Ma­laysiában, pénteken már előkészítette. Djakartából érkezett Reu­ter-jelentés szerint az in­donéz sajtó és a rádió lel­kesen méltatta a delegáció látogatásának eredményeit, amelyek gyakorlatilag egy­értelműek a Sukamo-féle politika megtagadásával. Az elnök, akinek jogköre már csak látszólagos, nem volt hajlandó elismerni a brit gyarmatosítás tákol­mányának, a Malaysia Ál­lamszövetségnek megala­kulását és a harcos szem­benállás, a „konfrontáció” politikáját hirdette meg. Az indonéz lapok és a fél- hiavatalos ANTARA hír- ügynökség egyébként szom­baton már nem tette idé­zőjelbe a „Malaysia” szót, amivel korábban azt jelez­te, hogy az államalakula­tot mesterségesnek tartja. Guayana kérni fogja felvételét az ENSZ-be Forbes Burnham, Guaya­na miniszterelnöke pénte­ken sajtóértekezletet tar­tott. Bejelentette, hogy Guayana öt napon belül kérni fogja felvételét az Egyesült Nemzetek Szerve­zetébe és fél éven belül el­dönti, hogy csatlakozik-e az Amerikai Államok Szer­vezetéhez. Dominika a választások előtt A dominikai választások küszöbén a jobboldali erők nagyszabású propaganda kampányba kezdtek, hogy az utolsó pillanatban meg­akadályozzák a Juan Boscht támogató pártok előretörését. A dominikai fővárosban olyan hírek terjedtek el, hogy Balaguer úgynevezett reformista pártja spanyol és amerikai üzleti köröktől kapott erre a célra pénzt- Az ' ideiglenes kormány által felállított központi választási bizottság több esetben indított vizsgálatot a választók megfélemlítése miatt. Horacio Ornes, az egyik kisebb párt vezetője pénteken nyilvánosan meg­vádolta Morillo rendőrfő­nököt, hogy a rendőrség a jobboldal mellett nyomást igyekszik kifejteni. Szolnok megyei Kémény­seprő Vállalat Szolnok, Irodaház II. Felhívás Az 1/1963. B. M. számú rendelet előírja a kémé­nyek ötévenkénti kötelező füsttömörségi vizsgálatát. A füsttömörségi vizsgálatot a Kéményseprő Vállalatnak kell elvégezni. Megyénk területén eddig a kémények alig 15 száza­lékán végeztették el a füst­tömörségi vizsgálatot. A munka torlódásának elkerülése végett felkérjük a lakó tulajdonosokat a vállalatok, intézmények vezetőit, hogy ahol a ké­mények füsttömörségi vizs­gálata még nem történt meg, annak elvégzését a területen dolgozó kémény­seprőnél. vagy a Kémény­seprő Vállalat körzeti iro­dájában rendeljék meg. A füsttömörségi vizsgálat díja: Ft Földszintes épületek­nél (kéményenként) 26.— Emeletes épületekből 35.— B. M. Szolnok megyei Tűzrendészeti Parancsnoksága [ Szolnok megyei Kéményseprő Vállalat Kérdés - felelet játék politikusokká] írta: ART BUCHWALD Készültség a kubai fegyveres erőknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom