Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-26 / 123. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP íütíö. május 26. — NEM KELL már ko- csikázni. Az örményesi Üj Élet Tsz tagjai eddig 20 kilométer távolságról — a gabonafelvásárló egyik keverő üzeméből — szállították a táptakarmányt állataiknak. Most 11 ezer forintért egy. keverőgépet vásároltak, amellyel a helyszínen készíthetik el a nélkülözhetetlen állati táplálékokat. — A MAGYAR TELEVÍZIÓHOZ sok olyan kívánság jutott el, hogy ismételjék meg a gyerekek körében nagy tetszést aratott „A Tenkes kapitánya” című filmsorozatot. A televízió a 3. siklósi várfesztivál alkalmából június LG-én megkezdi a sorozat ismétlését. — A POTYA-strand is várja a fürdőzőket. Az elmúlt hetek kedvezőtlen vízállása következtében csalt néhányan keresték fel a szolnokiak közkedvelt fürdőhelyét. A legutóbbi apadás következtében azonban már több méter szélességű homokföveny alakult ki. A városi tanács illetékesei A tiszaugi Holt-Tisza vízparti lejáratánál naponta sok kocsi megfordul, hogy a fogatosok megtisztítsák a gumikerekes kocsikat és a lovakat A CUKRÁSZ KALAPJA Avagy a tiszazugiak nem akarják enni a kiszáradt tortaszeletet Majd egy évvel ezelőtt örömmel tettünk eleget a kunszentmártoni fmsz vezetői kérésének: hírül adtuk, hogy megkezdték a termelést az új cukrászüzemükben. Megoldódik végre a könyező községek, a Tiszazug és Cserkeszöllő süteményellátása — írtuk akkor. E téma ismételt megírására mégsem az akkori állításunk igazolása végett vállalkoztunk. A Tiszazugban — Tiszakürtön és Ti- szaugon a cukrászdában — ugyanis arra panaszkodtak, hogy nem tudják az igényeket kielégíteni. Ez azért is meglepő, mert alig egy-két nappal előbb az fmsz vezetői mondták el nem éppen nagy örömmel, hogy az üzem nincs kihasználva, kevés a rendelés. E két panasz orvoslása — bár ellentmondásos — az első hallásra egyszerűnek tűnik. Az egyik helyen panaszkodnak, hogy kevés a munka, a rendelés, a másik helyen viszont az igényt nem tudják kielégíteni. — Mit lehet ilyenkor tenni? A cukrászdák rendeljenek többet. Ezzel a logikus megoldással az igényt is ki tudják elégíteni, ugyanakkor az üzemben is lesz mit csinálni. Kihű fik a szög a zsákból Sajnos azonban a látszat, mint nagyon sokszor ezúttal is csalt. A cukrászdák vezetői ugyanis határozottan kijelentették: nem rendelnek többet. Érthetetlennek tűnt' előbb ez a kijelentés, mígnem végre kibújt a szög a zsákból. A szállítási napok nem megfelelőek. Jelenleg szerdán és szombaton kapnak árut a cukrászdák. A szombatival nincs baj, a szerdaival viszont igen. Szerdára nem vagy csak keveset rendel a boltvezető, mert az mint mondja: rászárad az áru, hiszen legfeljebb csak csütörtökön árusíthatja. Pénteken szabadnapos, szombaton pedig már ott az új áru. Háromnégy napos szeletelt tortát mégsem tehet a vendég elé, legalábbis nem lehet kötelezni, hogy megegye. Bár még így is előfordult, hogy olyan kalappal kénytelen köszönni, amilyen van. Akkor egyél, mikor elrendelik A szerdai szállítás ellen Síól egy másik érv is. A szombaton kapott sütemény még aznap és vasárnap elfogy. Három napig aztán nincs semmi a cukrászdában, pedig az emberek kedden és szerdán is keresik a süteményt. Éppen ez utóbbira alapozzák azt a kijelentést, hogy nem tudják az igényeket kielégíteni. A szerdai szállítás tehát nem vált be. Legalábbis az említett helyeken nem. A cukrászdák vezetői már többször kérték: kedden szállítsanak árut, Ezeset- ben többet rendelnének, hiszen nem kellene félni, hogy megszárad a sütemény a boltban, több Idő lenne az eladásra. Ugyanakkor a lakosság igényeit Földügy ez is. Mégis más, mint a többi. Felháborító. Két elesett, két tanyai öreg párszáz forintjáról van szó. A tanyai aggastyán, idős Szekeres János, hetvenegy esztendős beteges ember. A felesége hét évvel fiatalabb nála. de amputált fél lábbal. Az öregembert eléggé meg is viselte, megtörte a beteg- gondozás. így él a két ember kínlódva, küszködve a Szolnok és Kengyel közötti lanyavilágban. Cseberéren. Amúgy is bajos napjaikat még megkeseríti valami. Egy hétéves (hétéves!!!) ügy. Akkor került Szekeres Jánosék hét hold- nyi földje a kengyeli Mező Imre, négy holdnyi pedig a szolnoki Vörös Mező Termelőszövetkezetbe. Az államtól havi 280 forint rokkantsági járadékot kannak az öregek. S járna még a kevéske földjáradék hozzá a két termelőszövetkezetből. A szolnoki termelő- szövetkezetből kapják is. — Sőt, az egy hold háztájin kívül a 170 kilogramm ga- bonajárandóságot a Vörös Mező Termelőszövetkezet még kiegészíti, hogy meg legyen a két öreg kenyérnek való ja. is ki tudnák elégíteni. Kéréseikre azonban mindeddig nem kaptak kedvező választ. 4 szállítási nap elrendeltetett Ügy gondoljuk, nem is a kedvező válaszra van szükség. Inkább arra, hogy az illetékesek rájöjjenek: a boltvezető nem azért rendel árut és kéri a szállítási nap megváltoztatását, hogy a cukrászüzem ne álljon kihasználatlanul. Kérése jelen esetben a vásárlók kérése. Azt pedig, ha jogos, kötelessége kielégíteni. Még másra is vállalkozott a szolnoki közös gazdaság. Segített volna abban, hogy a kengyeli Meze Imre is rendezze tartozását a két öreggel. Nem sikerült. Még a törökszentmiklósi járási tanács mezőgazdasági osztályának sem. A törökszentmiklósi mezőgazdasági osztály ugyanis még 1964 elején meghatározta, hogy a Mező Imre Termelőszövetkezet fizesse ki a Töldjáradékot. Ennek se 'ett foganatja. Hogy miért, arra van némi magyarázat Közötte a járási tanács- mezőgazdasági osztálya Ko vács Pál aláírású levele Ebben többek között: .....értesítem, hogy a kengyeli Dózsa Termelőszövetkezet használatában léve 2 kh és 82 négyszögöl föld- ingatlana után 1964. évre esedékesen járó földjáradékát a termelőszövetkezei 206 forint összegben f. év május 7-én postára adta'' Bizonyára meg is győződtek állításuk valóságáról? Arról, hogy a kengyeli Dózsa — és nem a Mező Imre, ahonnan járna’ — postára adta a pénzt. Esze ágában sem volt. Erről ugyancsak a járási mező- gazdasági osztály három — SZERENCSE a szerencsétlenségben. Márciusban költözött be új házába Szabó Béla pórtelki tsz-tag. Öt hét múlva azonban a kéményből kipattant szikra miatt az épülőt kigyulladt és több mint 14 ezer forint kár keletkezett. A házigazda azonban ezt megelőzően biztosítást kötött, ezért a napokban fizették ki az említett kárösszeget. — ELTÜNTETIK a hullámokat. A 4. számú nemzetközi műút Szolnok-kert- vánosi szakaszán a debreceni Közúti Üzemi Vállalat dolgozói hengerkavicsot tengetnek az úttestre. A tervek szerint az említett útszakaszon 7 centiméter vastag, félitatásos erősítő- hengerezést végeznek, maid utána * hidegaszfalt szőnyeggel borítják be az utat. Á munkálatokat az tette szükségessé, hogy a fő védelmi gáton húzódó útszakasz a legutóbbi árvíz idején erősen átn wives ed élt, ennek következtében hullámossá vált a burkolat. — EGY HÓNAP múlva ismét diákoktól lesz hangos a Szolnok-alcsisziaeti építőtábor. Június 26-án érkezik men az első csoport, hogy kéthetenként váltva egymást (turnusonként 200 fő) szediék a paradicsomot, a zöldbabot, a burgonyát, az uborkát és a paprikát. Az építőtábor fiataliai a szolnoki Tisza-ligetben fognak lökni, innen szállítják reggelenként teherautóval o? állami nazdrlxáqba őket. ahol 6 órát dolgoznak naponta. — SZERDÁN a Technika Házában Molnár János a Közlekedésépítési Tröszt vezérigazgatója megnyitotta a közlekedéstudományi egyesület, valamint az optikai, akusztikai és filmtechnikai egyesület által rendezett közlekedésépítési filmnapokat, hónappal későbbi, Mrena Pál aláírású levele: „Értesítem, hogy a kengyeli Mező Imre Tsz föld- ■áradékát a mai napig azért nem küldte meg, mert a pontos címét nem ismerte. Intézkedtem, hogy az elmaradt földjáradékát — pontos címének feltüntetésével — a termelőszövetkezet a jövőben küldje meg.” Fő a precizitás. Annyi foganatja is lett, amennyi az ilyenfajta ügyintézésnek csak lehet. Fütyült rá a Mező Imre szövetkezet. Noha annak elnöke, Nagy Sándor már jóval korábban — még januárban — ugyancsak levélben értesítette Szekeres János bácsiékat: küldik a pénzt. Végre 1966-ban postára adták a tavalyi esztendő utáni 247 forint földjáradékot. Az egy esztendőre szólót. De senkinek r.em jut eszébe, még akkor sem, hogy nem ennyi a Szekeres bácsi járandósága. — Mekkora közömbösség kell ehhez? Borzák hajós m.i — MEGVIZSGÁLTUK Egy panaszt kétféleképpen intéztek A Nap kél: 3.55 h-kor, nyug.: 19.27 h-kor, — A Hold kél: 9.42 h-kor. — nyug.: 0.30 likőr. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: időnkénti felhősödés, elsősorban a Dunántúlon helyenként esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 19—24 fok között. — AZ UNESCO ALAPÍTÁSÁNAK 20. évfordulója és az UNESCO végrehajtó tanácsa budapesti ülésszakának alkalmából az „Évfordulók—események 1966" elnevezésű bélyegsorozaton belül május 30-án, 2 forintos bélyeget hoz forgalomba a posta. A bélyegen a Schedel-féle krónikában 1493-ban megjelent, ismeretlen német mestertől származó, a budai várhegyet ábrázoló fametszet másolata, az UNESCO emblémája és a két eseményre utaló szöveg látható. — SZERDÁN az Országos Közegészségügyi Intézetben háromnapos tudományos ankét kezdődött. A Magyar Kémikusok Egyesülete biokémiai szakosztálya által rendezett ankéten az élő anyag vizsgálatának korszerű módszerét, az úgynevezett elektrofo- rézist ismertetik. már kihelyezték a jelzőbó- lyákat. A fürdési időszakban hétköznap egy, vasárnap pedig két ember tart mentőügyeletet, hogy jólfelszerelt csónakokkal közbelépjenek, ha kell. A szolnoki szabadstrandhoz hasonlóan a szandaszöllősiek is biztonságosan fürödhetnek — hasonló felügyelet mellett — a holt-tiszai strandon. — NAGYTAKARÍTAS a szolnoki tárházban. A közelgő aratást figyelembe véve a szolnoki tárházben megkezdték az általános nagytalkarítást. DDT-por szétszórásával és permetezésével fertőtlenítik a gabona-silókat. A munkát némiképpen akadályozza az a tény, hogy még nagy- mennyiségű árut tárolnak most is a két hatalmas raktárépületben. A tervek szerint az idén natúrgabo- nát is raktároznak. Ez azt jelenti, hogy a kombájnok által kicsépelt búzát nem a helyszínen, hanem a tárházban tisztítják meg. Ennek érdekében nagyteljesítményű morzsológépeket alakítottak át. A begyűjtés meggyorsítása érdekében egy új hídmérleget is felszerelnek, mire a szállítás megkezdődik. KőszÖnetny ilváu úás Köszönetét mondunk a?, összes rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen sokat szenvedett feleségemnek, drága jó anyánknak Reichardt Nándorné Tóth Máriának temetésén részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhítették. Férje, gyermekei és a gyászoló család MÁJUS 26 Csütörtök Fülöp ry RA'DIÖ • TV« MOZI* SZÍNHÁZ MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: A becsületes szélhámos, Tisza: Minden kezdet nehéz, Kert: Minden kezdet nehéz, Vegyiművek: Vörös és fekete I—II. Jászberény: Lehel: Mindenki haza. Karcag: Déryné: Felettünk az ég, MEDOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: Fügefalevél. Kunhegyes: Szabadság : Ha ezernyi klarinét..., — Kunszentmárton: Körös: Szamurájhűség. Mezőtúr: Béke: szünnap. Dózsa: Üzlet a korzón, Szabadság: Királylány a feleségem. Tiszafüred: Tisza: Fekete szárnyak. Törökszentmiklósi Dózsa: Amerika, Amerika I—n. — Túrkeve: Vörös Csillag: Nyomoz a vőlegény. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház délután 3-kor: Ütőn. — Nagykátán este fél 8-kor: * mosoly országa. A SZOLNOKI RADIO ES TV S ZOLNOK1 STUDIÖ.I A N A K MŰSORA a 222 m-es középhullámon 18—19 00 óráigAz alvégtől a faluvégig. — Népdalkettősök. — Ceglédi krónika. — Régi slágerek. — Szerkesztik a hah^t^k. — Alföldi krónika. TELEVÍZIÓ: 8.05- Iskola-tv Környezeteis- meret — olvasás (ált. isk. III. oszt.) Évvégi ismétlés: olvasás. — 9.05: Földrajz (ált. isk. V. oszt.) Magyarország és a szomszéd országok, (összefoglalás). — 9.45: Üvöltő szelek Magyar^1 beszélő angol film íism.) fi 4 éven felülieknek’• 11.20: Mi gazdaságosabb? Rí portfilm (ism.) 11.40: Jugoszlávia legszebb útjain. Jugoszláv kisfilm. 13.35: Iskola-tv. Környezetismeret (ism.) — 14.35: Földrajz (ism.) 17.10: Hírek.— 17.15: Budapesti Nemzetközi Vásár — 1966. Helyszíni közvetítés. — 17.45: Sorsok, emberek. Ménes a hegyek között. — 18.10: Telesport. — 18.35: A nevető ember. Dokumentum* film. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. — 19.50: A fűszál. Magyarul beszélő olasz kisjátékfilm. 20.15: Van kedve táncolni? Közvetítés a Budapesti Nemzetközi Vásárról. — 20.55: Róma rejtelmei. Magyarul beszélő olasz film. (16 éven felülieknek!) 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Szóinak meovei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munká©- oárt Szolnok megyei Bizottsá- ** 9 Megyei Tanár« tarvi» Főszerkesztő’ Varga József Karija a Szolnok megyei Lantiadé Vállalat Igazgatói Főiemén Lato* Telefon Szerkesztőség 20—9S 23—20 20—09 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőséé és Kiadóhivatalt Szolnok I «* Irodaház fnde^-számt 25 099 A laooT »lOftzetesben e9 arosi- ásban a Szolnok megyei Dogra hivatalok fiókposták teraszuk A '*e előfizethető bármely Dosta hivatalnál és kézbesttőnél. előfizetési in i hónai»» r* ?* — rt Szolnok megyei 'Jvomdatp&r* vállalat g*»ető* »»zető Mészáros Sándor