Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-27 / 124. szám
Közgazdasági látókör A Z EGYIK nyugati szakfolyóirat azt elemezne, hogyan biztosítják az angol közúti járműipar _ termékeinek versenyképességét a világpiacon, az új gyártmányok kialakításával foglalkozik. Kifejti, hogy a piackutatási eredmények alapján o kereskedelmi osztály tesz javaslatot az új konstrukcióra. Vagyis a piaci igényeknek, a tömeggyártási lehetőségeknek, a tudományos technikai fejlődés irányának komplex elemzéséből és összeegyeztetéséből, számtalan műszaki és közgazdasági kutatás végeredményéből születik meg a versenyképes új termék. Más jelenségek kapcsán is megfigyelhetjük, hogy a tudomány és a technika viharos fejlődése egyrészt magas képzettségű specialistákat igényel, másrészt viszont feltételezi a muka köz- gazdasági összefüggéseinek mély megértését, alapos ismeretét. Ez a két látszólag ellentétes irányú folyamat szükségképpen kiegészítve egymást, biztosíthatja csupán napjainkban a munka hatékonyságának gyors növelését. Nyilvánvalóan nemcsak a korszerűségről és megbízható minőségéről ismert angol gépkocsiiparban van meg ez a követelmény, hanem a mi új világot építő társadalmunk valamennyi műszaki, tudományos, termelő tevékenységében is. Sőt, a szakmai és köz- gazdasági részterületek összefüggéseinek elemzése csak nálunk valósítható meg teljes következetességgel. Hiszen a szocialista társadalom mélyen humánus célja, a rész- és az egész harmonikus' összefüggése lehetővé teszi, hogy a specialisták, a technológusok, a szerkesztők, a tervezők, az üzemmérnökök, a kutatók ne csak saját boldogulásukon, hanem közvetve, a népjólét emelésén is munkálkodjanak. Vagyis nálunk a széles látókör, a közgazdasági műveltség aktív politikus cselekedetekben kell, hogy realizálódjék. A MINDENNAPI munka gyakorlatában — s erről nyíltan és őszintén szükséges szólni — ma még többnyire a szűk látókörű szakmai szempontok és a helyi érdekek érvényesülése jellemző. A tervezők, a szerkesztők, a kutatók gyakran öncélúan foglalkoznak témájukkal, s nincsenek tekintettel a kivitelezés ésszerű realitásaira, gazdaságosságára. a jövőt megalapozó távlatokra. Tevékenységük. munkájuk olykor nem csupán a hazai lehetőségektől, tényleges erőforrásoktól rugaszkodik el. hanem gyakran a hazai és a külföldi szükségletek alakulásának, a technika fejlődésének irányaival sem számol. Találkozhatunk luxus megoldású, drága építési tervekkel, korszerű, új, ám mégsem eléggé keresett és jövőt jelentő gyártmányokkal. Méginkbb érvényesülnek a szűk prakticista szempontok az üzemi műszaki munkában. Több új gyártmányunk, például már születésekor elavult a világszínvonalhoz mérten. Technológusaink, öntő és más üzemi szakembereink, ragaszkodva a megszokott módszerekhez, eljárásokhoz, a bevált régi gyártmányokhoz, nem egyszer fékezik az új térhódítását. A műhely, az üzem tevékenysége gyakran más műhelyek, üzemek, a vállalat egészének munkáját hátráltatja. Az adott vállalat működése pedig esetenként akadályokat gördít a kooperáló cég és a népgazdaság egészének fejlődése útjába. Kétségtelen, hogy a műhelyek, üzemek, vállalatok anyagi érdekeltségi rendszere is sok vonatkozásban korszerűsítésre szorul, de nincs és nem is lehet olyan korszerű öntözés, amely automatikusan biztosíthatja a különböző érdekek tökéletes összhangját. A széles látókörön, a közgazdasági műveltségen alapuló felelős műszaki döntések biztosíthatják csupán minden esetbem a legésszerűbb és leghatékonyabb munka feltételeit. A GAZDASAGIRANYL TASI rendszer tervezett reformja és az ennek szellemében már az idén életbeléptetett intézkedések mindinkább a korszerűség irányába ösztökélik a műszakiak munkáját és gondolkodását. Nem új és mai keletű követelmény a műszakiak közgazdasági ismeretének, látókörének bővítése. A gazdaságirányítási rendszer reformja alapján viszont kétségtelenül növekszik a köz- gazdasági ismeretek és összefüggések, s azok birtokában létrejött gazdasági, műszaki döntések szerepe. Így egyre kevésbé lehet különválasztva műszaki, illetve gazdasági vezetésről beszélni. Jóllehet ma is vannak, s a jövőben Is lesznek tevékenységi körök, amelyekben a közgazdasági, illetve a műszaki munka szerepe nagyobb. Ha igaz az, hogy a szocializmusban a termelés célja a növekvő anyagi és kulturális szükségletek mind magasabb szintű kielégítése, akkor a termelés irányítása, szervezése, a gyártmány- fejlesztés elengedhetetlenül feltételezi a jelentkező és várható igények alapos felmérését, a piac kutatását, a világpiaci ármozgás, a konkurrens cégek gyártmányai műszaki színvonalának ismeretét. A JÖVŐBEN tehát ^ tovább növekednek a széles látókörű, közgazdaságilag művelt mérnökök és technikusok lehetőségei a műszaki és irányító munkakörökben. Ezért helyeselhető, hogy mind több műszaki törekszik magasfokű közgazdasági ismeretek megszerzésére és egyebek között a mérnök-közgazdász oklevél elnyerésére. A hazai közgazdaságtudomány különböző ágainak művelőire, oktatóira vár az a nemes feladat, hogy a jelentkező igényeket korszerű színvonalon, napjaink új, égető kérdéseire válaszolva elégítsék ki. K. J. Gabonatisztító gépek bemutatója Túr ke vén A tiszántúli megyék oa- bonafelvásárló és feldolgozó vállalatainak képviselői, szakemberei tegnap Túrke- vén gyűltek össze, ahol a Szolnok megyei Gabonafel. vásárló és Feldolgozó Vállalti rendezésében bemutatták a gabona tisztítására átalakított gépeket. Többek között a nagyteljesítményű morzsolókat, rostákat, a felfúvó, felszedő gépeket, s mindazokat a felszereléseket, amelyek a natúr-gabona átvételét, illetve tisztítását szolgál jók, Világ proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI A HEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A HEGYEI TANACS LAPJA XVII évfolyam, 184. szám. tire §0 fillér 19S6, május 27., péntek, A korábbi években 40—50 Diesel-rendszerű robbanó motorral meghajtott szivattyú igen költségesen emelte át az öntöző vizet Tiszasüly határában. — A múlt évben hozzákezdtek a szivattyútelep korszerűsítéséhez, villamosításához. — Ebben az évben már a zajtalanul üzemelő villanymotorok jóval kevesebb költséggel szivattyúzzák a vizet, amellyel ellátják a Tl- szasülyi Állami Gazdaság 1 halastavát. Jászkisér—Jász- ladány és Besenyszög határába is jut az öntöző vízből. (Foto Csikós Ferenc) \ Iaras7.i békedemonstráció első két hetének mérlege Május 9-e, a győzelem napja óta, százezrek vettek részt békemozgalmunk hagyományos tavaszi demonstrációjának gyűlésein, találkozóin, csoportos beszélgetésein és más eseményein — tájékoztatták az Országos Bóketanácsnál az első két hét mérlegéről az MTI munkatársát. Elmondták, hogy az idei akció, amelynek központjában a szolidaritás gondolata áll, Vietnam békéjéért, a népek függetlenségéért és barátságáért szólította állásfoglalásra- a vái-osok és falvak lakóit. Országszerte gazdag program. sokféle esemény várta a munkásokat, dolgozó parasztokat és értelmiségieket. A békehónap előkészítői, szervezői népünk minden rétegének lehetőséget teremtettek arra, hogy szavát hallassa korunk nagy kérdéseiben és megerősítse békekövete- ' iéseit. örvendetes, hogy az ifjúság minden eddiginél hatékonyabban járult hozzá az Országos Béketanács kezdeményezésének sikeréhez. A KISZ Vádoljuk az imperializmust akciójának programjában országszerte sok újdonság gazdagította a májusi békehónap eseménysorozatát. A következő hetek tervei azt ígérték, hogy békemozgalmunk tavaszi demonstrációja az idén is minden részletében betölti hivatáGondoskodás a legkisebbek ről Végy»»úxöíven gyermek »»ámára ran hely a» idénybölesődékben A tavaszi—nyári mezőgazdasági munkák idején gyakori gondja a falusi asszonyoknak: mi legyen kisgyermekükkel, ki vigyáz rájuk, amíg ők a határban dolgoznak. Ilyenkor mind többen emlegetik — főleg akiknek bölcsődés korú gyermekük van — az idény- böcsődét. Mi is arról érdeklődtünk a megyei tanács vb egészségügyi osztályán: milyen az idénybölcsődei ellátottság, hány gyermeket tudnak elhelyezni ezekben az egyre kedveltebb intézményekben. Dr. Lakatos Károly főorvos és Tusnádi Etelka, megyei vezető védőnő adott választ kérdéseikre. — Szolnok megyében 31 idénybölcsőde működik, 5 külön épületben, a többi az állandó bölcsődék mellett. Négyszázötven három éven aluli kisgyermeknek tudunk helyet, jó ellátást, gondozást biztosítani — mondta Lakatos főorvos. Majd érdekes adatokat sorolt annak bizonyítására, hogy bár az utóbbi években kevesebb gyermek született mint korábban, a bölcsődei elhelyezéssel kapcsolatban az igény nő, mivel a dolgozó nők száma is gyarapszik. — Az idénybölcsődék általában 6 hónapos időtartammal működnek, de például Cserkeszöllőben és Nagykörűben, ahol szőlő és gyümölcstermelő közös gazdaságok vadnak, kora tavasztól késői őszig üzemel a bölcsőde. Cserkeszöllőn — ahol a község sokat áldoz a bölcsődére — az idén is március közepétől biztosítják harminc gyermek gondozását a november 15-ig működő bölcsődében. A nagykörűnek szintén a szokásosnál hosszabb időre kérték a működési engedélyt. Érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly 103,3 százalékos volt az idénybölcsődék kihasználása. — Néhány helyen viszont jóval fölözték a megyei átlagot. Kisújszálláson 133,6, Ti- szaszöllősőn és Jászalsó- szentgyörgyön 130—130, a mezőtúri I-es számú bölcsődében 124 százalékos volt a kihasználtság. Jászalsószentgyörgyön most negyven kisgyermeket befogadó állandó jellegű bölcsődét létesítettek — sorolta dr. Lakatos Károly. — Az idénybölcsődék élén is szakképzett vezetők állnak — mondta Tusnádi Etelka. — Sajnos a gondozónők mindegyikére még ezt nem mondhatjuk, a cél viszont az, hogy ők is szakképzettek legyenek. — A szakmai ismeretek gyarapítását, a jó tapasztalatok elterjesztését kívánjuk segíteni azzal is, hogy az egészségügyi szakiskolával együttműködve két havonként továbbképzést tartunk a böcsődevezetők részére. Magnó segítségével mutatjuk be a pedagógiai foglalkozásokat, amelyet vita, tapasztalatcsere követ. Az úttörőmozgalom huszadik születésnapján megyei úttörő találkozót rendeznek Szolnokon május 28—29-én. A kétnapos program keretében szombaton délelőtt kiállítás nyílik az úttörőházban „Húsz év története” címmel. Ezen a napon adják át a legjobbaknak járó kitüntetéseket, a Tisza-ligetben számjátékot, sportvetélkedőket rendeznek, este pedig a városi szabadtéri színpadon az Úttörő Kulturális Szemle Legutóbb nagy tetszést váltott ki a bölcsődék saját készítésű játékainak bemutatója is. Informátorainktól azt is megtudtuk, hogy a községek vezetői, a tanácsok tö-' rődnek a bölcsődékkel, bár egyik-másik helyen a korszerűsítéssel kapcsolatban még van kívánnivaló. Minden idénybölcsődét elláttak hűtőszekrénnyel, s ahol arra lehetőség van folyóvízzel. Ez utóbbinak a biztosítása azokban a községekben okoz gondot, ahol még nincs törpevízmű. A kicsinyek játékáról is gondoskodnak, évenként 20 forintot költenek egy-egy gyermek játékára. — Az idénybölcsődékben is biztosított a rendszeres egészségügyi, orvosi ellenőrzés, s a védőnők is gyakran felkeresik ezeket az intézményeket. Nyugodtan dolgozhatnak tehát azok a kismamák, akiknek kicsinyük bölcsődés, mert Ott megfelelő körülmények között, szerető gondoskodással nevelik a gyermekeket. aranyérmes csoportjai adnak műsort. Vasárnap felvonulást rendeznek a vidéki küldöttek és a szolnoki pajtások, majd ezt követően Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára mond ünnepi beszédet az úttörő , díszszemlén. Ezen a napon járőrversenyek, sportvetélkedők lesznek a Tisza-ligeti sporttelepen, délután pedig divatbemutatót és kulturális bemutatókat rendeznek. N. K. Kiállítás, számjátek, sportvetélkedő Vasárnap úttörő díszszemle