Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-22 / 120. szám
I9M n*fu» n. SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 7 HÍRÜNK ÁZ ORSZÁGBAN Április élőjén az országos napilapok beszámoltak a megyénkben lezajlott felszabadulási ünnepségekről. A sajtó foglalkozott Apró Antal elvtárs Szolnok megyei látogatásával is. Április a díjak és kitüntetések kiosztásának hónapja volt. Megyénk több mezőgazdasági, ipari és kulturális téren tevékenykedő dolgozója részesült állami elismerésben. Napilapjaink beszámoltak arról, hogy a tisza- földvári Lenin Termelőszövetkezet három vezetőjét: Bódi Imre szövetkezeti elnököt, Szabó Béla íőagronómust és Tóth György párttikárt a gazdálkodás korszerű termelési és munkaszervezési módszereinek alkalmazásával elért kiváló eredményeiért az Állami díj II. fokozatával tüntették ki. A Magyar Mezőgazdaságban Bárközy Péter beszámolóját olvashattuk „A szakmaipolitikai vezetés összhangja a tiszafaldvári Lenin Termelőszövetkezetben” címmel. A Képes Újságban szintén a szövetkezet munkáját ismertette Holka Vilmos „Jó gárda élén” című cikkében. A Tanácsok Ijapja Gede Márton írását közölte, melyben a tisza- főldvári vezetők fórumának tevékenységéről számolt be, A Magyar Nemzet hírül adta, hogy ötvenegy és fél millió formt nyereséget értek él megyénk állami gazdaságaiban a tavalyi gazdálkodás mérlege szerint, csaknem 11 millióval többet, mint az előző esztendőben. A Magyar Mezőgazdaságban Erdei Sándor cikke Szolnok megye gabonavetéseinek vegyszeres gyomirtásáról .számolt be, Az Esti Hírlap tudósít arról, hogy a jászfényszárai Béke Termelőszövetkezetben kialakították a na gyüzemi kertészetet A Szabad Földben Keresztényi Nándor, a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz laboratóriumának munkáját ismertette, Söp- tei János „Hogyan halad a szövetkezeti gazdaságok villamosítása?” c. cikkében pedig arról számolt be, hogy a megye 130 termelő- szövetkezete szerződést kötött a tószegi villamos csoporttal, mely ellátja a szövetkezetek elektromos gépeinek szerelését és karbantartását. A Szövetkezet a jászszentadrási Haladás Termelőszövetkezet eredményeivel és gondjaival foglalkozott. A Petőfi Népe hírül adta, hogy az erfurti nemzetközi kertészeti kiállításon aranyérmet nyert a karcagi Béke Tsz hajtatott paprikája. A Földművelőben olvashattunk arról, hogy Szolnok megye állami gazdaságaiban jelentős összegeket. fordítanak 1966-ban szociális létesítmények építésére. A karcagi kísérleti gazdaságban munkásszállást építenek, a Surjáni és a Palotást Állami Gazdaságban korszerű üzemi konyhát hoznak létre. A Népszavában Taray László irt cikket a Jászberényi Hűtőgépgyárról, mely hetedszer nyerte el az élüzem címet, most pedig a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzász- lóját. A Névszava és az frntők Lavjábán Schmidt Tibor arról tudósít, hogy élüzem lett a Szolnok megyei A ÉV. mely előző évi tervét 1966 november 27- én teljesítette. Szintén a Népszavában olvashattuk, hogy űjtímisú mezőgazda- sági gépek sorozatgyártását kezdték meg idén a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár törökszentmiklósi gyáregységében és a szolnoki kénsavgyár százezer tonna kapacitású, lengyel gyártmányú kénsavüzemé-- ben megkezdték a rendes évi felújítást. Az Esti Hírlap és a Népszabadság közölte, hogy a szolnoki papírgyárban hat héttel a kitűzött határidő előtt megkezdték a 139 millió forintos beruházással épült papírgép próbaüzemét. A Figyelőben olvashattunk a martfűi Tisza Cipőgyárról, mely megkezdte az új fazonú téli cipők gyártását. A Magyar Vasutas közli: a szolnoki állomáson a forgalom lebonyolítása a rekonstrukció alatt is zavartalanul folyik és ütemesen halad a szolnoki MÁV kórház és rendelőintézet építése, melyet a. tervek szerint 1967-ben adnak át rendeltetésének. Szolnok megye kulturális életéről szintén tudósítottak országos lapjaink. Megyénk három művésze kapott kitüntetést. Cfiiovi- ni Ferencet, a Szolnoki Művésztelep legidősebb művészét életpályájának munkásságáért a Munká- csy-díj I. fokozatával, Bérén yi Ferenc szolnoki festőművészt alkotásaiért és a megyében végzett propaganda tevékenységéért a SZOT-díjjal, Andaházy Margitét, a Szigligeti Színház színművészét a Jászai Mari-díj III. fokozatával tüntették M. Az áprilisi sajtó tudósított a szolnoki Damjanich Múzeumban megnyflt középmagyarországi képzőművészek kiállításáról. A kiállítást Oelmacher Anna méltatta a Magyar Nemzetben. Olvashattuk az újságokban, hogy megyénk művészed az észak-magyarországi képzőművészet II. Tavaszi Tárlatán és a gyulai várban rendezett kiállításon is résztvettek. Karcagon az Agyagipari Nép- művészeti Szövetkezet számára modem alkotóműhelyt és bemutatótermet létesítenek, közölte a Szabad Föld és az Esti Hírlap. A Népfrontban olvashattuk Varga Viktória „Szolnok megye külterületi lakosságának helyzetéről” c. írását. A Képes Újság írja: a Szolnok megyei népfront bizottság kezdeményezésére elkészült a megye tanyavilágának szociográfiai térképe. Vj Írás est Karcagon Péntek este népes közönség gyűlt egybe a karcagi Déryné Művelődési Házban, hogy megismerkedjék az Új írás munkatársai közül néhánnyal. Az irodalmi folyóiratot Tóth János, Galambos Lajos, Csur- ka István és Bella István képviselte. Tóth István elvtárs, vb- elnökhelyettes üdvözlő szavai után Tóth János beszélt az Üj Írás munkásságáról, majd Csurka István felolvasta az Utolsó cím című novelláját. Ezután Bella István olvasta fel tetszéssel fogadott verseit. Utána Galambos Lajos most készülő, Négykézláb című, könnyed hangvételű regényének első fejezetével ismertette meg a közönséget, mely a derűs perceket nagy tapssal jutalmazta, előzetes garanciát nyújtva ezzel a regény egészének sikeréhez. A műsor után az írók még hosszú ideig beszélgettek a város vezetőivel. Az Új írás est karcagi sikere jó előjel az ünnepi könyvhét előtt. Nyolcvan útvonalon húsz országba Nyolcvan útvonalon húsz országba utazhatnak az idén 15—30 éves fiatalok. Az Express ifjúsági és diák utazási Iroda 1966-ban a tavalyinál 3000-rel több, összesen csaknem 20 000 középiskolásnak, egyetemistának, ifjúmunkásnak nyújt lehetőséget arra, hogy megismerkedjék a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia, stb. legszebb tájaival, történelmi nevezetességeivel. Az ifjú „vándorok” kérésére ebben az esztendőben valamelyest mérsékelték a tempót; a városnézésen, kiránduláson, múzeumlátogatásokon kívül általában néhány napot pihenéssel, üdüléssel tölthetnek a csoport tagjai. A részvételi díjat a fiatalok zsebéhez szabták. A 12 napos Moszkva—Leninied—Moszkva ú,t például 1900 forintba, a 11 napos Moszkva—Volgográd túra, amelvnek részvevői öt napot töltenek a Volga-menti városban és haiókirándu- lást tesznek a Volga-Don csatornán, körülbelül 2200 forintba kerül. Csehszlovákiában eavebek között a Magas-Tátrában tehetnek ötnapos körutat az ifiú vi- lágiárók. Jugoszláviában Belerád—Szarajevó—Dubrovnik az Exnress-turák útvonala. Bulgáriában Szófiából a tengemartrn vezet a csoportok útja. Illetlen krónika A / M aok. akik olvasták már az alábbi levetet a Népszabadságban, ne vegyék rossz néven, ha újra nyilvánosság elé tárom. Azt írja a többi között egy asszony: „Hat gyerekem van, de, ha lehet, nem beszédek erről. Szégyellem szinte. Szégyellem magam, amiért szégyenkeznem kell... Kinevetnek, sajnálnak, vagy olyan furcsán néznek rám, mint egy különleges állatfajtára. Nem szeretek beszélni róla, mert azt tapasztaltam, hogy valójában nem érdekel senkit ...Egy alkalommal a vállalatnál, ahol dolgozom, a személyzeti vezető kijelentette: senki sem tehet arról, hogy annyit szültem... Most fizetés nélküli szabadságon vagyok, s lehet, ha visszamegyek, a lehető legrövidebb időn belül megszabadulnak tőlem. A gyerekek miatt. Ugypnis az utóbbi három évben háromszor szültem... A férjem súlyos cukorbeteg... Fizetésnélküli szabadságon vagyok már fél éve, de ez idő alatt senki nem érdeklődött: nem szorulnánk-e valami segítségre?... Nagyon nehezemre esik a levélírás. Kerülni akarom a látszatot, hogy panaszkodom, Persze jó lenne, ha legalább annyi becsületem lenne, mint annak a fiatal kolleganőmnek, aki szülés miatt soha nem hiányzik...” Törzsvendége ugyanis az abortus-bizottságn&k. Igén sok hasonló tartalmú levelet olvastam már olyat -is, amely, soha nem került nyilvánosságra. Nem valami népszerű téma volt ez a mi sajtónkban, a mi szerkesztőinknek — tisztelet a kevés kivételnek — mind a legutóbbi időkig. Tavaly májusban az anyák konferenciáján egy négygyerekes anya hasonló levelét idéztem; 6 is szégyellne élete nagy büszkeségét idegeneknek bevallani. De tolmácsoltam egy másfajta megnyilatkozást is: egy fiatalasszonyét. Ketten keresnek a férjével, közepes színvonalon. Napi száz forint a költségvetésük, általában ez nem elég. Azonkívül havonta ötszáz forintot tesznek félre utazásra, víkendre. Gyerekük nincs, nem is lesz. „Nem ettünk meszet” — mondta, „így az öröm ugyan hiányzik az életükből, amit esetleg adhat a gyerek, de hiányzik a gond, a felelősség is, amit a gyerek biztosan ad. Szó szerint idézem; így élünk magunknak, ha narancs szezon van, narancsot eszünk, ha banán szezon van, eszünk banánt. Azt :s a gyerek enné meg elölünk különben”. Ez a fiatalasszony nem szégyenkezett. Nem is panaszkodott, hogy ki gúnyolják emiatt az él ósdi életelv miatt. Dehogyis gúnyolják, még dicsérik is: „Magának van esze, maga az ügyes. Senki gondját-baját nem veszi nyakába.”. H a nem teszünk ellene idején, visz- szájára fordul valamilyen nagyon fontos, nagyon természetes értékrend miná- lunk: az anyák szégyellik a hat gyereküket, a négy gyereküket, sőt hovatovább a kettőt is — mint azt egy másik levélben, az előbbi társaságában olvashattuk: „Gyakorta gúny tárgya az az asszony, aki a második vagy a harmadik gyereket várja”. Tudom, milyen indulatokat kavarok fel, mégis szeretném, ha minél kevesebben értenének félre. Valóban nem lehet minden nőnek gyereke — kiváltképp négy-hat gyereke —, de talán szükségtelen magyaráznom, hogy nem erről van szó. És arról sincs szó, hogy bárkitől is irigyelném a banán-kosztot. Csak azt nem akarom belátni, hogy helyes volna bevezetnünk országos érvénnyel a kétfajta típusmenüt: ki banánt egyen, ki pedig messet, élete fogytáig T KISTEREKYU ERVIN: TANYÁN dél-amerikai indián vagy angol gyáros, aki számon kéri..?” — Hosszú levél volt, de arra nem találtam utalást benne, hogy elveihez híven Kínának, Indiának vagy Kubának nyújt- ja-é majd be annak idején nyugdíjaztatás iránti kérelmét a levélíró. És — milyen jogon?) Nem folytatom a kitérőt, messzire vezetne. Fölsejlik talán az eddigiekből is, hol követtem el a címben jelzett illetlenséget — finomabban szólva — a forma- bontást. Tovább feszegetem az év egyetlen napjára fenntartott, ünnepi témát — ráadásul ilyen köznapi módon. Pedig belénk rögződött már pendelyes korunkban: igy van ez rendjén: egy napot adunk az anyáknak az esztendőből — a többi háromszázhatvan- négyet ők adják nekünk. — Nos, szándékosan térek el a megszokottól, ezzel is jelezvén, hogy könnyíteni az anyák — kiváltképp a többgyermekes anyák — helyzetén: elsőrendű és mindennapos társadalmi gondunk. A köteles erkölcsi és anyagi megbecsülést megadni az anyáknak — azoknak tudniillik, akik nemcsak megszülik, de gonddal, áldozattal, szeretettel föl is nevelik a gyerekeiket, éspedig a társadalom hasznára nevelik föl. IV. udjfck, hogy évről évre nő a nyugdíjas korosztályok aránya; elöregedőben a társadalmunk. Budapesten jelenleg Is nagyobb a háborúkban néhányszor megtizedelt 65—70 évesek korosztálya, mint az öt éven aluliaké. Tizennégy év múlva pedig — a demográfusok előrejelzése szerint — majd ■ minden harmadik ember nyugdíjas korú lesz. Évről évre nagyobb az eltartási teher a termelő korosztályok vállán. Tessék utánaszámolni, alapfokú matematika: a fizetésekből levont öregségi járulék a nyugdíj alapnak csak jóval kisebbik részét fedem, a termelő korúak már ma is a jóval nagyobb részt adják hozzá az öregek eltartásához. Ez persze emberi kötelességük. De az már nincs egészen rendben, hogy az említett fiatalasszony, aki gondosan ügyel arra, hogy semmit ne áldozzon a jövő nemzedék fölnevelésére, minthogy az áldozatot az anyák magánügyének tekinti, hozzászokik mai étrendjéhez, és harminc év múlva a mások gondjával-bajával fölnevelt korosztályoktól fogja követelni, hogy nyugdíjas éveire is biztosítsák a mindennapi betevő banánt. (Mellesleg szólva, évekkel ezelőtt, amikor először írtam az anyák nehéz helyzetéről, és a — valóságban negatív előjelű — nép- szaporulatról, egy igen indulatos levelet kaptam, máig is őrzöm. Szememre veti a levélíró, hogy ezek a gondok csak egy nacionalistának fájhatnak, hiszen a túlnépesedéstől rettegő emberiség mitsem veszíthet a mi veszteségeinkkel. Szó szerint idézem: „Hol az az emberiség, mely a magyarokon számon kéri. miért vannak, és miért születnek ilyen kevesen? Hol az a Nehru vagy Nasszer vagy Johnson vagy Castro ▼agy tfaaí paraszt vagy em akarom én itt az anyákat illető szép szavakat szaporítani. Megérdemlik persze a szép szavakat, de meg is kapják egyszer egy évben legalább- Csupán egy káros és nagyon veszedelmes szemlélet irtogatósával próbálkozom; be sértenék valakit vele, előre megfontolt szándékkal tettem. Ez a szemlélet a bűnös abban, hogy például az említett hatgyerekes anyának nyolctagú családjával elérhetetlen álom maradt a kétszobás 1 házfelügyelői lakás. Abban is, hogy mindmáig drága garszonokat épitünk azon a pénzen, amelyen kétannyi személyt befogadó nagyobb lakásokat építhetnénk. Hogy annyi, gyerek után vágyó fiatal házasipár szorul albérletbe, s abban is, természetesen, hogy ki- gúnyolt anyák szégyellik a büszkeségüket — és sorolhatnám tovább. Eleget foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és tudom, mennyi ága-boga van. Ha könyvet írnék róla, akkor sétn térhetnék ki minden részletére, és befejezésül csak annyit: a női egyenjogúság lg itt kezdődnék valahol. Azt az anyát* akinek a leveléből elöljáróban idéztem, az osztály- vezetője eltávolította az osztályról a gyakori szülések miatt Ha számba vesz- szük, hogy nő volt ez az osztályvezető, azonnal világossá válik: valami nincs rendjén a női egyenjogúságnak ebben a képletében. J\ 1 1 em hihetek az olyan törekvés őszinteségének, amely nem az anyákon kezdd az egyen- jogosítást. S egyetlen szavát sem hiszem el azoknak, akik úgy beszélnek, szavalnak, szónokolnak a szocializmusról, hogy kifelejtik — talán szándékosan is kihagyják — belőle a legfontosabb elemet: a jövőjét. S kihagyják azokat, akiit ezí a jövőt a vérükkel táplálják életre. Fekete Gyula
