Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-22 / 120. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1066. máj 119 22. ORSZÁGJÁRÁS „Hívja, várja Sopron“ Összeállították az Ünnepi Hetek műsorát Tévedések és tanulságok a Hortobágyrél és a szociográfiáról Hónapok óta a soproni üzemek, vállalatok, hivatalok a „Hívja, várja Sopron” feliratú borítékokban leveleztek. Később azonos felirattal megjelentek az országban a hirdetmények is: Soproni Ünnepi Hetek 1966. július 1—18. A Hazafias Népfront városi bizottsága, az ünnepi hetek rendezőszerve, befejezte az előkészítő tárgyalásokat, megkötötte a szerződéseket és összeállította a végleges műsort. Nemcsak a rendezőbizottság, de a kereskedelem, a Vendéglátó Vállalat, a Megyei Idegenforgalmi Hivatal is készül az Ünnepi Hetekre. A Sopronba látogatók az új Fenyves Szállodát, a Pannónia szállodát, a Campinget, a turistaszállókat és a fizető vendégszol- gálatot vehetik igénybe. Hamarosan az ország ösz- szes idegenforgalmi hivatalaiban és IBUSZ irodáiban kaphatók lesznek az Ünnepi Hetekre szóló meghívók. A meghívó a határövezetbe való belépésre jogosítja annak tulajdonosát. A meghívó mellékleteképpen mindenki megkapja a kiállításokra érvényes belépőjegyeket is. Radó Ferenc Soproni városkép a tűztoronnyal. (MTI foto, Járai felvétele) Milyen szerepe van a mai társadalomban a szociográfiának? önkéntelenül ez az első kérdés, amely eszünkbe jut, miközben kézbe vettük és elolvastuk Z ám Tibor: Hortobágyi jegyzetek című kötetét. Véleményem szerint a szociográfia — ha helyes, marxista—leninista elmélet vezeti es nem hamis, hanem helyes tényanyagot rögzít — rendkívül nagy segítséget adhat a társadalmi valóság feltárásához, jobb megisméréséhez. Tehát a társadalomtudománynak ez az ága sem lehet meg a tudományokat alapvetően jellemző módszerek nélkül, e műfajok művelőjének tollát sem vezérelheti szubjektív egyoldalúság, hanem kizárólag a dolgok, jelenségek összetett és mozgásában, fejlődésében történő sokoldalú vizsgálatának. marxista módszere. A szociográfia tehát egyidejűleg összegezi a múltat, a jelent és az elemzés alapján — pozitív értelemben és pártosan — a szocialista jövőbe mutat. Mindebből az következik, hogy a szociográfia a szocializrriusban nem „ellenzéki” műfaj, hanem a társadalomról alkotott helyes megismerés eszköze. Zám Tibor könyvéről azonban mindezt nem mondhatjuk el. Annak idején a kötetben szereplő írások a kelleténél is nagyobb visszhangot keltettek. A szociográfiai riport jellegű írások tudomásunk szerint két alkalommal — először a Budapesten rendezett ideológiai konferencián, majd a Valóság c. folyóirat szerkesztő bizottságának ülésén — már marxista kritikát kaptak, ahol ezeket a gondolatokat így fogalmazva egyoldalú, szubjektív jellegű írásoknak minősítették, s most meglepetésünkre mégis megjelentek. Amikor a könyvet kézbe vettük, azt gondoltuk, hogy most a cikkekben általunk annak idején tapasztalt szubjektivizmus ellenpólust kap és a zárszó kijavítja a tévedéseket. Ám az utószóban a szerző maga írta, hogy semmi oka nincs az „alapvető gondolatok megváltoztatására, visszavonására”, ezért mind a szerzővel, mind a kiadóval vitatkozni kényszerülünk. Igaza volt a vitába beleszóló laptársunknak, a Hajdú-Bihari Napló-nak, amely a Valóság akkori főszerkesztőjével vitatkozva azt hangsúlyozta: a szocializmusról tényleg egyoldalúság csak jót, vagy csak rosszat írni. De a szocializmusról az igazat kell írni! Nos, Zám könyve — sok okos és figyelemre méltó részletmegállapítás mellett — jórészt éppen ezzel az igazsággal maradt adós, s ezért úgy tűnik, hogy szociográfiája — mert ennek a műfajnak is követelménye a valóság igaz tényeken alapuló sokoldalú elemzése — óhatatlanul nem is a Hortobágyi Állami Gazdaság gazdálkodásának, az ott élő emberek „elembertele- nedett” viszonyainak, az ember és a munka, a szervezetek és az ember kapcsolatának bírálata, hanem a társadalom felszínen mozgó kritikája! Miről Is szólnak ezek a tanulmányok és riportok? A Hortobágy tizenöt éves átalakulásáról, éppen arról az időszakról, amelyben — a puszta semmiből — az állam igen nagy anyagi áldozatával, az emberek és a társadalmi szervezetek hallatlanul önfeláldozó munkájával megváltoztatták a hajdani rideg puszta képét. Mindezek a heorikus erőfeszítések azonban Zám tanulmányában a „tévedések” esztendői voltak. A kötetben Zám tanulmányának egyik-másik méltató ja azt írja, hogy azért kapott ilyen nagy visszhangot megjelenésekor ez a szociográfia, mert élő, eleven valóságos problémákat is feltárt. Bizonyára az egyik ok tényleg ez volt! Hiszen, akik az ország más részeiben nem ismerik a Hortobágyi Állami Gazdaságot, s elhiszik, hogy amit Zám leírt, az a tiszta igazság, elgondolkodnak az ott levő állapotokon, amelyeket „...a jubileum évében zűrzavar, kapkodás, fejvesztettség” jellemez. De vajon csak ezért volt élénk és éles akkoriban a vita? Nem volt-e éles amiatt is. mert Zám esetleg teljesen szubjektiven „azt mondják, hogy” alapon az egyéni sérelmeket az általánosítás szintjére emelve rajzolta meg a Hortobágyi Állami Gazdaság mai képét? Nem volt-e akkor a tanulmányok megjelenésekor — és most a könyvkiadáskor — teljesen jogos az az ellenszenv, amely amiatt következett be, mert a szerző tanulmányában még csak fel sem villan a Hortobágyon élő emberek közösségében egy- egy melegebb emberi kapcsolat, az a kötelező elismerés, amely megilletné a Hortobágy átformálásáért és jövője alakításáért ma is dolgozó-küzdő embereket Kár — és igen veszélyes kár —, hogy ez a ..csekélység” kimaradt. S egyáltalán nem arról van szó, hogy csak a jót lehet megírni. Hiszen ha nem ismernénk konkrétan a hortobágyi állapotokat, akkor is tudnánk, hogy mint mindenütt, ott is sok a kudarc, talán még kártevés is akad, az emberi viszonyokban sok még a maradi, a nem szocialista. De a szerző csak azt figyelhette meg, hogy „húsz esztendő tömőfái mit végeztek...* hogy az egyes ember hite repedezik és lazul...” — ahogyan a hortobágyi vitában az egyik résztvevő felháborodva idézte a szerzőt. Azt írja a könyv: a szociográfia célja, „hogy társadalmunk fejlődéséről mélyebb igazságokat, összefüggéseket kell feltárni”. De éppen a vitában felszólaló hortobágyi emberek cáfolták meg tömegével Zám Tibor konkrétumait. Pedig ezek az állítólagos tények szolgáltatták az „objektív01 alapot a következtetések levonásához is. így persze Csák Gyulának sincs egyáltalán igaza, aki az Élet és Irodalomban közölt recenziójában „értékes híradás”-ként minősíti e tanulmányokat, amelyekben a szerző „az objektív igazságigény hordozójaként beszéli el a nevezetes pusztaság, s az ott lakó emberek eléggé hányatott életét11 Sajnos e műben a „szubjektív igazságigény’1 teng túl* B. L. Sopron a miiem ékek városa Hazánkban kevés olyan hely akad, ahol a múltnak annyi szép emléke maradt volna' fenn, mint Sopronban. A római korabeli várfalak, a gótika, a barokk és úgyszólván minden építészeti stílus képviselve van Sopronban. A rendező bizottság véleménye: az ünnepi hetek legnagyobb látványossága maga a város és környéke. Szép erdeivel, állat- és növényvilágával, szubalpin klímájával, nyaralóival: az úgynevezett „Lövérekkel” kedvelt üdülőhely. Július 1-én este 9 árakor a hagyományos torony- zenével, majd a győri és a soproni kórusok közös hangversenyével nyitják meg az ünnepi heteket. Másnap este a megye legjobb énekkarainak közreműködésével kerül sor a megyei dalostalálkozóra. A soproni szimfónikusok első hangversenye, július 3-án este lesz a Petőfi Színházban, melyen közreműködik Dunst Mária, Komlóssy Erzsébet, Melis György és Pálos Imre az Operaház magánénekesei. A hetek egyik kimagasló zenei eseménye Mozart: Requiemjének előadása lesz. A soproni szimfónikusok, az Arezzoban három aranyérmet nyert Veszprém városi Tanács Énekkara, továbbá Szecsődi Irén, Barlay Zsuzsa, Réti József és Szalma Ferenc, az Operaház tagjai szólaltaik meg a művet. Le- hotka Gábor orgonaművész és a soproni Kamara- zenekar hangversenyét a televízió is átveszi. A soproni fiatal művészek hangversenyét, majd az Operaház művészeinek előadásában Mozart: Szöktetés a szerályból és Puccini: Pillangókisasszony című operáját hallhatja a közönség. Több fúvószenekari és kamarazene hangverseny, továbbá a tánc- és dzsessz- zenekarok dunántúli versenye egészíti ki a hetek zenei műsorát. Július 16-án a BM Tűzrendészed Parancsnokság Szimfonikus Zenekara, Lakatos Gabriella, Róna Viktor, Szabó Miklós közreműködésével „Operett és balett-est” címen rendez műsort, mely után este 10 órakor nagyszabású tűzijátékkal zárul a jubileumi ünnepség. tik a város nevezetességeit, a fertődi kastélyt, a fertőéi és sopronhorpácsi növénynemesítő állomást, Győr nevezetességeit, a világhírű pannonhalmi könyvtárat Ugyancsak július 7- én nyitják meg a IX. Magyar Emissziós Színkép- elemző Konferenciát. A Sopront meglátogató vendégek az Ünnepi Hetek idején több kiállítást tekinthetnek meg. Érdekes sportbemutatók, országos tomaverseny, motoros terepgyorsasági verseny egészítik ki az ünnepi műsort. JVRIJ NAGIBIIM: AZ 0LL0 M indenről a napsugár tehetett. Vékonyka volt és éles, áthatolt a csipkefüggönyön, megsimogatta a narancsszínű redőket, könnyedén szét- ömlött az asztali lámpa üvegbúráján és a púderesdoboz tetején. Beleakadt egy pohárba és: megtámaszkodott az ollón. Itt apró, de vakító fényű tü- zecskét gyújtott. Mindez a legjobbkor történt. Mitya már időtlen idők óta unatkozott. Raj- zolgatott eleinte. Egy egész oldalt megtötött elefántokkal és zsiráfokkal. Az elefántok teáskannákra hasonlítottak, a zsiráfok meg kivétel nélkül olyanok voltak, mint az emelődaruk. Azután Moszkvics kocsikat pingált. Cserebogarak kerekedtek ki a keze alól, mire Mityának elege lett a firkálásból. Már éppen a gáztűzhellyel akart játszani — noha szigorúan megtiltották —, amikor a napsugár csomó új ötletet adott. Mitya elindult a sugár mentén. Valahol becsapódott egy ajtó, a sugár megremegett... Gyengéden nézett reá, az egyetlen látogatóra, aki megosztotta vele magányát. Lemászott a díványról és megpróbálta a kezébe venni. De hiába csapta össze tenyerét, a sugár kiszökött. Üjból meg akarta fogni, de megint csak nem sikerült. Ez tetszett neki, elmosolyodott. De aztán megunta a fénysugarat is, amit nem lehet megérinteni, vajon ke*- mény-e vagy puha? Az olló azonban már egészen más. Mitya lecsapott rá. Milyen furcsa, hogy eddig észre sem vette ezt a csodálatos tárgyat. Megragadta és széles mozdulattal szétnyitotta, majd megpróbálta összecsattintani. Az olló eleinte makacskodott, de aztán kellemetlen csikorgással összezárult. Mitya még észbe se kaphatott, amikor az olló már lensárga hajából is lenyisz- szantott egy apró fürtöt. Néhány pillanatra a kisfiúnak a lélegzete is elállt. Nem merte elhinni azt, ami történt. Aztán eltöltöt- te a felfedezés öröme. Hiszen maga magának még soha nem csinált sem- nit. Reggelenként anya öltöztette, amint ő akarta, megmosdatta, amint ő akarta, megfésülte, amint ő akarta. Még gondolni sem lehetett arra, hogy ez megváltozzék. Amikor Mitya egyszer ügy próbálta felvenni a cipőjét, hogy a sarka elől, az orra meg hátul volt — akkora hadd-el- hadd kerekedett! És amikor az ingéből nadrágot csinált és a lábát az ingujjba dugta, anya azt mondta: belehal, ha ez mégegyszer előfordul. És a haja! Hogy utálja a homlokába fésült, lenyalt frizurát; majdnem a szemöldökéig ér! De ha összeborzolja, jön anya gyorsan azzal a szúrós fésűvel és rend behozza... De ennek vége! M itya levágott élőiről még egy fürtöt szemöldöke fölött, a vékony bőrcsík helyén nagy háromszögalakú homlokrész tűnt elő, magas, domború, fényes. Nagyon tetszett neki ez a homlok. — Majd középen is vágni kezdett, a fejebúbja felé. Ügy látszik, a haja nem mindenütt egyforma: fönt aranyszőke, ahol kivágta szürkés, a halántékán pedig majdnem fekete. Megszúrta magát, de most a fájdalmat hősiesen viselte el — ez sem történt még vele. Mikor a homlokán megjelent egy vér- csepp, akkor is csak épp hogy megremegett a szája- széle. ö már egészen más Mitya, és maga is érezte, hogy teljesen megváltozott. Ez az új Mitya nem fél semmitől. A kamrába is ki mer menni — pedig ez a legrejtélyesebb és legfélelmetesebb hely a világon. Régebben a teknőben mosdatták őt, de aztán a teknő kilyukadt, kivitték a kamrába, befedték deszkával, a deszkára meg mindenféle lim-lomot raktak: egy régi bőrkarosszéket, meg háromlábú, támlátlan széket, s koffereket. A falhoz mosóteknő támaszkodott, amely fenyegetően kongott, valahányszor hozzáértek. A kamrában egerek is tanyáztak, míg az ajtóval átellenes sarkot pókháló szőtte be. Egy pók lakott benne. És a kamrában rejtőzködött az „éjszakai látogató”, aki éjjel tologatja a bútorokat a szobában és néha leül a székre és mereven bámulja Mityát. — Amint azonban Mitya sírásától felébredve anya meg- gyűjtja a villanyt, az „éjszakai látogató” csodálatos ügyességgel felölt! a kisfiú székére hajtogatott ruháinak alakját. És Mitya reggelenként önkéntelenül is megremeg, amint anya nyugodtan leszedi az ő ingét és nadrágját... Mitya most előre szegezte az ollót és kilépett a folyosóra. Egy rúgással kinyitotta a kamraajtót, ami nyikorogva ütődött neki a teknőnek. Az mélyet sóhajtott, de nem fenyegetően, panaszosan. Aha — gondolta Mitya — tudják, hogy én valaki más vagyok... megváltoztam... A fény beömlött a kamrába és minden olyan volt, ahogy azt Mitya elképzelte: a fotel, a háromlábú szék, a bőröndök, meg a portól szürke pókháló. Csak az „éjszakai látogatónak” sikerült most is elbújnia. Valami mo- corgott a teknőt fedő deszkán. Bársonyosan sötét egér mászott ki a karos szék alól, s mintha hátsó lábára állva mellső lábával megfenyegette volna Mityát. — Sersicc! — kiáltotta Mitya és csattogtatni kezdte az ollót. Az egér összehúzta magát és besurrant az egyik bőrönd alá. — Sersicc! — kiáltott rá Mitya mindenre, ami a kamrában volt és teljes erejéből csattogtatta az ollót. És minden, ami a kamrában volt, egyszerre kicsi lett. Csak a poros, szürke pókháló lengett Mitya felé fenyegetően, a közepére pedig odaszaíadt a pók. — No várj csak, te löty- tyedt porrongy. Nesze! te pók! És Mitya előrelépett, szétnyitotta az ollót és belevágott a hálóba. De a pók lemászott a falról, és szürke testével rátapadt aa ollóra, ami nagy csörömpöléssel leesett a földre... És Mitya sírva menekült. A szobában világos volt, Mitya hamarosan abbahagyta a sírást. De azért még mindig félt az ajtó felé nézni. V árt egy darabig, aztán lassan lemászott a díványról. Óvatosan lábujjhegyen lépkedve vissza merészkedett a kamrához és mindkét öklével belökte az ajtaját. — Itt vagyok! — mondta. — Én semmitől se ijedek meg! Este, amikor anya megjött, Mitya elmesélte, milyen nehéz napot élt át. — Tudod, Anyu — mondta elgondolkozva — a kamrában nincs senki se, csak a régi vacakok és egy pókháló. — Nem, kisfiam — felelte anya — a félelmed volt ott; de te most elkergetted. Raáb György (ordítir Az Ünnepi Hetek elején, július 7-én nyitják meg a 11. Soproni Nyári Egyetemet. A TIT, az Erdészeti és Faipari Egyetemmel közösen rendezi meg a Nyári Egyetemet, melyre sok külföldi, de nem kevés belföldi is bejelentette részvételét. A hallgatók számára biztosítják, hogy a város idegenforgalmi adottságainak, évszázados kultúrájának bemutatásán kívül az erdőmémöki és faipari mérnökképzés korszerű eredményeivel is megismerkedjenek népszerű formában. A hallgatók megtekinNyári Egyetem, kiállítások, sportversen yek
