Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-07 / 82. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. április 7. A népgazdaság- fejlesztési terv vitája (Folytatás az 1. oldalról) Acosta ezután így foly­tatta: „mi saját országunk­ban sikeresen harcoltunk a távolról irányított szakadár csoport ellen. A szakadá- rok igyekeztek megosztani pártunkat, s még „Peru Kommunista Pártját” is létrehozták. Ennek ugyan igen kevés tagja van, párt­fogói azonban gazdagok. De ez a csoport már három, egymást kölcsönösen táma­dó, frakcióra szakadt”. A Perui Kommunista Párt az ismeretes 1957. és 1960. évi dokumentumok elvei alapján harcol a nem­zetközi kommunista moz­galom egységéért. „Pártunk véleménye szerint most meg lehetne kezdeni a kommunista és munkáspár­tok új értekezletének elő­készületeit” — jelentette ki Haul Acosta. Leonyod Brezsnyev és Alekszej Koszigin kong­resszusi beszámolói „tovább fejlesztik az SZKP XX. kongresszusát alkotó irány­vonalát. Ennek a kongresz- szusnak nagyjelentősége volt a nemzetközi kommu­nizmus szempontjából” — mondotta John Gollan, Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártjának főtitkára. Megállapította, hogy az ázsiai és afrikai nemzeti felszabadító mozgalmat fe­nyegető ellentámadás meg­hiúsítása végett „a világ népeinek imperialista-elle­nes egységakcióira van szükség”. „Az utóbbi évek­ben világosan megmutat­kozott, hogy az imperializ­mus agresszív cselekmé­nyekre ösztönző, fő ténye­zők egyike — a kommu­nista világmozgalom egy­ségének hiánya” — mon­dotta. „Ha létrejön valamennyi kommunista akcióegysége az imperializmus ellen ví­vott harcban, s mindenek­előtt a hős vietnami nép támogatásában, akkor jó­val könnyebben oldhatjuk meg feladatainkat: meg­hiúsíthatjuk az imperialis­ta ellentámadást, s bizto­síthatjuk az egyetemes bé­két, a nemzeti felszabadu­lást és a haladást a szo­cializmus és a kommuniz­mus útján. Ezúttal megte­remtődnek a feltételek a kommunista pártok való­ban egyetemes nemzetközi értekezletéhez” jelentette ki Nagy-Britannia Kom­munista Pártjának főtit­kárai „A Központi Bizottság 1964 októberi és 1965 már­ciusi plénuma gyökeresen megváltoztatta a helyze­tet. Ez a tudományos in­tézmények és a tudósok munkájára is vonatkozik. Ma kedvező feltételek te­remtődnek meg az alkotó munkához és a tudomá­nyos termelési ajánlások kidolgozásához” jelentette ki Pavel Lobanov. Grigori j Zolotuhin, a krasznodari határterület pártbizottságának titkára kijelentette, hogy a szov­jet mezőgazdáiig az el­következő években ' épes lesz teljesen kielégíteni a lakosság rizsszükségletét. Zolotuhin szerint az irány­elvekben konkretizálni kel­lene a rizsültetvények víz­ellátását biztosító hidro­technikai művefc építésé­nek programját. Jekatyerina Furceva mű­velődésügyi miniszter han­goztatta, hogy a reakciós propaganda elkeseredetten támadja a szocialista kul­túrát, a művészet népies­ségének és pártosságának elvét. Ezekkel a támadá­sokkal is folytatja az im­perializmus — és elsősor­ban az amerikai — azt az általános eszmei diverziót, amely a Szovjetunió és a szocialista közösség vala­mennyi országa ellen irá­nyul. Furceva megállapította, hogy a szovjet művészet a szocialista realizmus útján haladva nemzetközi elis­merést szerzett. Több mint 100 országban sikerrel sze­repeltek szovjet művész- együttesek, tavaly 9500 szovjet művész vendégsze­repeit külföldön. — A párt támogatja és támogatni is fogja azokat a művészeket, akik alkotó munkájukkal a dolgozók kommunista nevelését szol­gálják, — mondotta, majd méltatta az összes szovjet népek hozzájárulását a szovjet kultúra fejlődésé­hez. A köztársaságok kö­zötti kulturális csere nagy hatással van a szovjet né­pek barátságának megszi­lárdulására. A miniszterasszony kö­zölte, hogy tavaly 250 mil­lió néző fordult meg a Szovjetunió színházaiban és hangverse ny termeiben. A következő felszólaló Maszimhan Bejszebajev, — Kazahsztán minisztertaná­csának elnöke megelégedés­sel nyugtázta, hogy a kö­vetkező ötéves tervben Ka­zahsztán népgazdaságának fejlesztésére 19 milliárd rubelt fordítanak, másfél­szer annyit, mint az elmúlt ötéves időszakban. Nyikolaj Vasziljev, az SZKP belgorodi területi bi­zottságának titkára kije­lentette, hogy a terület Kol­hozainak és szovhozainak tapasztalatai alapján a szakosítást a mezőgazdasági termelés ipari alapokon történő átszervezésében a legfőbb útnak tekinthetjük. A szakosítással a kommunis­ta építés egyik legfonto­sabb feladatának gyakor­lati végrehajtása kezdődik. Ez a feladat: a mezőgazda- sági munkát az ipari mun­ka egyik válfajává kell tenni. Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió tervbizottságá­nak elnöke, a miniszterta­nács elnökhelyettese han­goztatta. hogy a szovjet gazdaság fejlesztésének az 1966—1970. évekre elő­irányzott programja a le­hetőségek objektív és reá­lis felmérésén nyugszik. Az ország nemzeti jövedelme 1970-ben körülbelül 265 milliárd rubel lesz. (1965- ben meghaladta a 190 mil­liárd rubelt.) Nyikolaj Bajbakov fog­lalkozott a társadalmi ter­melés hatékonyságának nö­velésével kapcsolatos kér­désekkel. — Kijelentette, hogy az ország gazdaság- fejlesztésében ez a legfon­tosabb feladatok egyike. A szónok megállapította, hogy az új ötéves tervben az új technika bevezetése ré­vén biztosítják a munka­termelékenység növekedé­sének több mint 70 száza­lékát és az önköltség csök­kentésének körülbelül a felét. A kongresszuson délután folytatták Alekszej Koszi- ginnak, az ötéves szovjet népgazdaságfejlesztési terv irányvonalairól szóló be­számolója megvitatását Tyihon Kiszeljov, a belo­rusz minisztertanács el­nöke javasolta, hogy a Be­lorusz Köztársaságban sza­kosított mezőgazdasági épí­tési minisztériumot állítsa­nak fel. Vlagyimir Promiszlov, a moszkvai városi tanács el­nöke felszólalásában kö­zölte. hogy a legközelebbi években Moszkvában egész sor nagyszabású építkezés­re kerül sor. Az ötéves terv időszakában a szovjet fő­városban körülbelül 650 000 lakást építenek. Moszkvát már nem az ötemeletes épületek fogják jellemezni, elhatározták, hogy sok ki­lenc- és tizenkétemeletes házat, sőt tizenhat és hu- szonnégyemeletes házakat is építenek. Borisz Bescsev közleke­désügyi miniszter kifejtet­te, hogy a vasúton történő teherszállítás már az Idén megközelíti a két trillió tonnakilométert, ami a vi­lág teherszállításának 45 százaléka. Ezután külföldi vendé­gek üdvözölték a kongresz- szust. Dominique Urbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke kijelentette: „mennél erősebb a Szovjet­unió, annál kedvezőbbek a békéért és a szabadságért vívott harc kilátásai”. Evremont Gene, a Guade­loupe-! Kommunista Párt főtitkára hangsúlyozta: — „még sohasem volt olyan nagy szükség minden test­vérpárt akcióegységére, mint most az amerikai im­perializmus vietnami ag­ressziója idején”. A Guade- laupe-i Kommunista Párt „elítél minden olyan te­vékenységet, amely kárt okoz az akcióegységnek a kommunisták nagy család­ján belül”. Fuad Nasszer, a Jordá­niái Kommunista Párt Központi Bizottságának el­ső titkára elmondotta, hogy a jordániai kommunisták „megmásíthatatlan nemzeti és internacionalista köte­lességüknek tartják az arab —szovjet barátság erősíté­sét”. A jordániai kommu­nisták harcolnak hazájuk demokratikus és haladó irányú fejlődéséért. Leon Maka, a Guineái Demokratikus Párt titkára kijelentette a kongresszu­son: üdvözöljük azt a tá­mogatást, amelyet önök nyújtanak a független af­rikai országoknak az im­perializmus felforgató te­vékenysége ellen folytatott harcban. Maka kijelentette, hogy Afrika a népek haladásá­nak megakadályozására és az elveszett gyarmatok visszaszerzésére törekvő imperialista ellentmondá­sok célpontja lett. — Jelenlétünk az önök kongresszusán azt erősíti meg. hogy az amerikai im­perialisták vietnami agresz- sziója, valamint az ázsiai, afrikai és latin-amerikai vi­lágrészekben folytatott ame­rikai erőpolitika elleni harc hatékonyságának növelése végett szükség van a kom­munisták, a szocialista és az antiimperialista erők egységére — jelentette ki a kongresszuson Tullio Vecchietti, a proletár egy­ség Olasz Szocialista Párt­jának főtitkára^ A délutáni ülésen utolsó­nak Ruben Castellanos, a Panamai Népi Párt elnöke szólalt fel, aki a kongresz- szusi küldöttek tapsa kö­zepette orosz nyelven üd­vözölte azokat a szovjet szakembereket, akik lehe­tővé tették, hogy az Inter- nacionálé hangjai felcsen­düljenek a világűrben. A kongresszus 95 tagú bizottságot bízott meg az új ötéves terv irányelvei tervezetére vonatkozó mó­dosítások és kiegészítések megvizsgálásával A Központi Bizottság be­számolójával kapcsolatos kongresszusi határozat megszövegezésére, mint is­meretes, a kongresszus hét­főn választott bizottságot. * Szerda délután 16.27-kor kiadott TASZSZ jelentés szerint befejeződött az SZKP XXIII. kongresszu­sának nyolcadik munka­napja. A küldöttek m® folytat­ják a vitát Alekszej Koszi- ginnak az ötéves népgaz­dasági terv irányelveiről tartott beszámolója felett A volt császári főváros elszakadt Dél-Vietnamtól Huéban az összes kulcs- fontosságú pozíció a felke­lők kezén van. Amióta Phan Xuan Nhuan tábornok a városban állomásozó dél­vietnami 1. hadosztály pa­rancsnoka kedd este rádió- nyilatkozatban bejelentet­te, hogy szembehelyezkedik a saigoni kormány utasítá­saival, a volt császári fő­város az első város az or­szágban, amely hivatalo­san elszakadt az ország többi részétől. A főpapok, a katonák, a diákok, mind összefogtak a Ky kormány ellen. Hűé erőpróbára ké­szül, valóságos lőporos hor­dó, melyet a legcsekélyebb szikra is felrobbanthat. Szerdán reggel elszállí­tották a Huéban élő mint­egy 50 polgári amerikai személyt, a várostól körül­belül 14 kilométernyire délre fekvő amerikai kato­nai táborba, Phu Bai-ba. A kedd esti heves Sai­gont tüntetések után, ame­lyeket a délvietnami had­sereg ejtőernyősei fojtottak el és amelyek során húsz tüntető megsebesült, szer­da reggel nyugalom ural­kodott a városban. Mint az AP közli, szer­dán különböző délvietnami vallási és polgári szerve­zetek, valamint politikai frakciók képviselői megbe­szélésre ültek össze, hogy előkészítsék a Ky minisz­terelnök által bejelentett országos politikai gyűlés összehívását. Ennek hiva­talos időpontját még nem jelentették be, tájékozott körök szerint esetleg t£z napon belül kerül sor megtartására. Az ameri­kai külügyminsztérium szóvivője Washingtonban e tanácskozások kapcsán ki­jelentette, hogy az Egye­sült Államok szeretné, ha minél gyorsabban lebonyo­lítanák a délvietnami új alkotmány kidolgozását. Johnson elnök szerdán Rusk külügyminiszterrel és McNamara hadügyminisz­terrel a vietnami helyzet­ről folytatott megbeszélést. A Fehér Ház szóvivője ki­jelentette, hogy nincs mód­jában közelebbi részleteket közölni a tanácskozásról. Marshall Wright az ame­rikai külügyminisztérium szóvivője, egy szerdai nyi­latkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok „igyekszik semleges ma­radni” a délvietnami belső válsággal kapcsolatban. A New York Times szer­dán azt tanácsolta John­son elnöknek, hogy hatá­rolja el magát Ky kormá-v nyától és vonja meg a Ho­noluluban kilátásba helye­zett támogatást a saigoni diktátortól. „Az Egyesült Nyeremény­betétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár szerdán délután Mező- berényben tartotta a nyere­ménybetétkönyvek 1966. első negyedévi sorsolását- A húzáson az 1966. már­cius 29-ig váltott és a sor­solás napján érvényes nye­reménybetétkönyvek vettek részt- Mindazok a betétköny­vek. amelyek sorszámának utolsó három számjegye — (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számok­kal. az első negyedévi átlag­betétjüknek a számok mel­lett feltüntetett százalékát nyerték: számv. nyer. számv- nyer. % % 018 25 524 25 076 25 571 50 105 200 642 25 147 100 663 25 184 25 702 25 201 50 711 25 234 25 721 25 262 25 745 25 274 25 761 25 318 25 811 25 345 25 869 25 375 25 948 25 A nyereményt április 18­tói fizetik ki a betétkönyvet kiállító OTP fiókok, posta- hivatalok, illetve takarék- szövetkezetek. Államoknak nem kell bár­miféle saigoni vezetővel, vagy csoporttal együtt el­süllyednie” — állapítja meg a lap vezércikke, majd azt hangoztatja: Az USA „túl sokat invesztált a vietnami háborúba, s ezért távol kell magát tartania a belpolitikai zavaroktól”. Az amerikai sajtó és a politikai megfigyelők álta­lában egyetértenek azzal, hogy a Johnson-kormány egyedül saját magát okol­hatja a súlyos nehézsége­kért: Johnson elnök túlsá­gosan elkötelezte magát Ky mellett ahhoz, hogy egykönnyen hagyja a sül­lyesztőbe tűnni. „A dél­vietnami politikai krízis fényében kínos kudarcnak tűnnek Johnson elnök ho­nolului mesterkedései” — írja a Chicago Daily News szerdán. Ha az Egyesült Államok kitart a jelenlegi Londonban szerdán lá­zas diplomáciai tevékeny­ség kezdődött a Rhodesia ellen alkalmazott olajem­bargón támadt repedések elszi getelésére. A Beira—Umtala olajve­zetéket ellenőrző Lonrho angol—portugál társaság három brit igazgatója szer­dán Lisszabonba utazott, hogy a portugál társigazga­tókkal megvitassák az olaj­vezeték újramegnyitásának kérdését. Elutazásuk előtt Bottomley nemzetköz&sség- ügyi miniszter figyelmeztet­te a brit igazgatókat az olajembargó megszegésének „súlyos következményeire”. Az „üzleti ügynek” an­gol szempontból különösen kényes vonatkozása az, hogy Angus Ogilvy, a tár­saság egyik angol igazga­tója Alexandra hercegnő­nek, II. Erzsébet királynő unokahúgának férje. Rop­pant kínos lenne, ha a Lonrho igazgatóbizottsága az olajvezeték megnyitása mellett döntene, s így olyan profithoz juttatnák az angol királyi család egy tagját, amely a brit parla­ment által kimondott olaj­Ankrah tábornok kormá­nya kedden eltörölte az 1958-ban hozott, úgyneve­zett preventív letartózta- tási törvényt, amelynek ér­telmében az állam és az egység ellenségeit bírósági tárgyalás nélkül öt évig terjedő időtartamra fogva lehetett tartani. A Ghánái Nemzeti Felszabadítása Ta­Az indonéz hadsereg egyik lapja szerdán azt kö­zölte, hogy a letartóztatott 18 volt minisztert katonai bíróság elé állítják. A dja- kartai angol nyelvű Daily Mail szerint a bebörtönzött volt kabinet-tagokat — kö­zöttük Subandrio minisz­terelnökhelyettest és kül­ügyminisztert — más ma­gasrangú vezetőkkel együtt most hallgatják ki. A lap idézi Suharto tábornokot, a fegyveres erők fejét, aki állítólag kijelentette, hogy a miniszterek perét a tör­vényesség keretei között rendezik meg és sajtónyil­vánosságot is adnak az ese­ménynek, s hogy a vádlot­taknak kellő idejük lesz védelmükre, „akármilyen szörnyű bűnösök legyenek rezsim mellett, akkor „po­litikailag lehetetlen hely­zetbe jut, mert egy népel­nyomó politikai juntának nyújt támogatást” — szö­gezi le a lap. Washington egyelőre nem jutott végleges dön­tésre, bár sokak szerint szívesen kitartana Ky mel­lett. Erre mutat, hogy az amerikai szállítógépeket egyenesen Cabot Lodge saigoni nagykövet utasítá­sára bocsátották Ky Da Nang-ba küldött csapatai rendelkezésére. A legújabb értesülések szerint azonban a nagykövet sürgősen meg­kérte Johnson elnököt, hogy „mind az elnök, mind az amerikai kormány tag­jai tartózkodjanak a Ky melletti állásfoglalástól” s Cabt Lodge igyekszik elő­segíteni, hogy a saigoni rezsim kompromisszumok kilátásba helyezésével leg­alább is időt nyerjen. is”... egy másik lap szer­dán arról számol be, hogy a 18 letartóztatott minisz­ter egyike, Oei Tjoe Tat már nem él, őrei „me­nekülés közben lőtték agyon”. Oei Tjoe Tat az elnökség ügyeivel foglalko­zó államminiszter volt Su­karno kormányában. A UPI hírügynökség ar­ról számol be, hogy Dja­karta kínai iskolái szerdán reggel üresen tátongtak, miután a helyőrség-pa­rancsnokság, a baloldal el­len folytatott kampány ré­szeként, elrendelte bezá­rásukat. Machmud hely­őrségparancsnok azt állító - ta, hogy egyik-másik kínai iskola „a fel.forgatás fész­ke volt”. Repedések a Rhodesia elleni olajvesztegzáron Ghánái jdeniés Bíróság elé állítják a letartóztatott minisztereket embargó megszegőiből származik. Szerdán nagyköveti szin­ten tanácskozásra ült ösz- sze Londonban a brit nem­zetközösség legutóbbi csúcs- találkozóján létrehozott .„szankcióbizottság”, amely megvitatja a rhodesiai kér­dés újabb fejleményeit) Magyar és szovjet orvosok találkozója A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság megyei el­nöksége kezdeményezésére tegnap este magyar és szovjet orvosok találkozó­jára került sor Szolnokon, a Barátság Klubjában. Dr. Zoltán László, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet professzorának vi­taindító előadása után hasznos eszmecsere alakult ki az orvosok között. Az elsőízbem megrendezett ilyen jellegű találkozót a tervek szerint több is kö­veti az idén. nács hatalomra kerülése óta körülbelül ezer volt politikai foglyot bocsátott szabadon. Az új kormány ugyanakkor „védőőrizetbe'’ helyezte a megdöntött Nkrumah-kormányzat leg­több miniszterét és a volt kormánypárt, a népi kon­venció pórt igen sok tiszt­ség viselőjét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom