Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-29 / 100. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. április 29. * több mint 17 milliárd dollár fegyvcrvásárlásra Az USA 1967-ben: Az amerikai szenátus Fegyveres Erőkkel Foglalkozó Bizottsága a kongresz- szus elé terjesztette törvényjavaslatát, amelynek értelmében 1967-ben több mint 17 milliárd dollárt költenek fegyverkezésre. Ezeken repülőgépeket, rakétákat, hadihajókat és egyéb korszerű fegyvereket vásárolnak a hadsereg számára. Ebből az összegből több mint 10 milliárd szolgálna közvetlen fegyvervásárlásra, közel hét milliárd dollárt pedig katonai kutatásokra és új fegyverek kikísérletezésére költenek. Bumedien Jugoszláviába látogat Huari Bumedien, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke elfogadta Tito jugoszláv elnök meghívását és hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. Az angolok kiadnak egy Nkrumah-minisztert Hampsteadi lakhelyén a londoni rendőrség szerdán letartóztatta Kwesi Arma- hot, Ghana volt londoni főmegbízottját, aki a Nkru- mah-kormány utolsó évében kereskedelemügyi miniszter volt. A 36 éves politikust a Bow Street-i rendőrkapitányságra kísérték, ami gyanús jel, mert az itteni rendőrbíróság szokta tárgyalni a külföldi kiadatási kérelmeket. A Reuter angol hírszolgálat jelentése szerint két nappal ezelőtt ghanai rendőrtisztek érkeztek Londonba, akik Kwesi Armah kiadatását kérték a kormánytól, a hivatali funkciójában elkövetett állítólagos bűntényekre való hivatkozással. Kwesi Armah egyike volt Nkrumah elnök legközelebbi tanácsadóinak. Nkru- mah-val együtt járt Peking- ben azokban a februári napokban, amikor a ghanai katonaság és rendőrség erőszakkal átvette a hatalmat. Március 1-én, Nkrumah kíséretének több tagjával együtt érkezett Londonba. Az angol kormány — közli a Reuter — most vizsgálja felül azokat a jogszabályokat, amelyek a nemzetközösségi országok állampolgárainak kiadatására vonatkoznak. A volt ghanai miniszter közben már börtönben töltötte az éjszakát. Bulgáriába érkezett Couve de Murville Romániai látogatásának befejeztével csütörtökön délelőtt Várnába érkezett Couve de Murville francia külügyminiszter. Vietnam—Laosz A Reuter saigoni kor- mámyforrásokra hivatkozva közli, hogy a dél-vietnami vezetőik leváltották Dalat katonai parancsnokát, Tran Van Phan alezredest. Az volt a vád ellene, hogy „túl puha volt” a katonai junta ellen tüntető diákokkal szemben. A tüntetések során az elmúlt három hónap alatt kilenc személy meghalt húsz megsebesült. Hűé városában a diák- vezetők sajtóértekezletet tartottak. Közölték: céljuk olyan polgári kormányzat létrehozása, amely megnyeri a háborút a kommunistákkal szemben. Saigonban közzétették a heti veszteséglistát. Eszerint az amerikaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok egy hét alatt összesen 193 halottat vesztettek. A laoszi hazafias erők az április 13-tól 23-ig terjedő időszakban 15 amerikai repülőgépet lőttek le és tíz másikat megrongáltak; közölte csütörtökön a Pa tét Lao rádiója. NEW YORK Győzelemmel ért véget 60 000 amerikai bányász április 11-e óta folytatott sztrájkharca. Az Egyesült Bányászszakszervezet képviselői és a vállalkozók aláírták az új kollektív szerződést. A vállalkozók kénytelenek voltak kielégíteni a bányászok béremelési követeléseit. TOKIÓ A tokiói kerületi bíróság döntése alapján a japán kormánynak vissza kell adnia annak a földnek egy részét, amelyet a japán hadsereg kisajátított Niid- zi ma-sziget parasztjaitól rakétalőtér céljaira. DAR ES SALAAM Dar Es Salaamban, Tanzánia fővárosában ülésezik az „ifjúság a fajgyűlölet: ellen” elnevezésű nemzetközi szeminárium. A szerdai ülésen beszédet mondott Kawawa, Tanzánia al- elnöke, Barbacan, Diongue, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkárhelyettese és Agostinho Neto, az Angólai Nemzeti Felszabadító Mozgalom Párt elnöke. A felszólalók élesen elítélték az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Dél- Rhodesiában, Angliában levő faji megkülönböztetést és követelték annak azonnali megszüntetését. PEKING Mehmet Shehu, az albán minisztertanács elnöke, az Albán Munkapárt Politikai Bizottságának tagja Peking- foe érkezett. A repülőtéren a Kínai Népköztársaság kormányának vezetői fogadták. BARCELONA Barcelonában hatalmas diáktüntetés zajlott le. A diákok szabad diákszervezetet követeltek, továbbá tiltakoztak az egyetem rektorának elbocsátása miatt. A rendőrség 12 tüntetőt letartóztatott. NEW YORK Az ENSZ egyik különbizottsága határozatot hozott az ENSZ új iparfejlesztési szervezetének — az Unoid adminisztratív alapjainak megteremtéséről. Az Unoid létrehozását az ENSZ-köz- gyűlés legutóbbi ülésszakán döntötték el. Az linóidnak az lesz a legfőbb feladata, hogy meggyorsítsa a fejlődő országok iparosodásának folyamatát és segítséget. nyújtson technikusok szakmunkások és ieazgatási szakemberek képzéséhez. KAIRÓ A Francia Kommunista Párt küldöttsége Étienne Fajomnak, a Politikai Bizottság tagjának, a francia nemzetgyűlés képviselőjének vezetésével befejezte tíznapos látogatását az Egyesült Arab Köztársaságban, ahol a Szocialista Arab Unió vendége volt. NICOSIA Colakasz tábornok, a görög hadsereg legfelső vezérkari főnöke Ciprusra érkezett. A kormány vezetőivel arról a problémáról tárgyal, hogy Makari ősz elnök a nemzetőrséget ciprusi fennhatóság alá akarja helyezni. hogy ezzel is szűkítse Grivasz tábornok hatalmát. BRÜSSZEL A belga lapokban közölt statisztikái adatok szerint 1965. december 31-én 9 499 234 lakosa volt Belgiumnak. LIMA Az éjszaka folyamán készenlétbe helyezték a perui légdflotta gépeit, hogy virradatkor azonnal folytassák a kutatást a szerdán eltűnt utasszállító gép után. A LANSA helyi légitársaság négy- motoros Constellation gyártmányú repülőgépe elvesztette a kapcsolatot a repülőterekkel, amikor félúton járt Láma és. az ősi inka főváros, a dél-perui Cuzco között. Az ötfőnyi személyzettel együtt, amelynek parancsnoka amerikai volt, összesen 49-en utaztak a gépen: a perui utasokon kívül négy amerikai, két svájci, három nyugatnémet, egy spanyol és egy kanadai állampolgár. MOSZKVA Viktor Grisin elnökletével csütörtökön ülést tartott a Szovjetunió Központi választási bizottsága. A 27-tagú választási bizottság, amelyben a szovjet társadalom valamennyi rétegének képviselői jelen vannak, megállapította, hogy a választásokat az alkotmány szellemében és a választási törvénynek megfelelően készítik elő. — Mint ismeretes, az idén június 12-én tartják a Legfelső Tanács választásait. GENF Csütörtökön Genfben zárt ajtók mögött összeült a tizenhéthatalmi leszerelési konferencia ülésszaka. BÉCS Figyelemreméltó gazdasági döntéseket és terveket hozott nyilvánosságra csütörtökön az osztrák kormány. A néppárthoz közelálló Politische Korrespondenz jelentése szerint az államosított üzemek újjászervezendő irányításába eredeti tervekkel ellentétben nem vonnák be (a párt parlamenti képviseletének arányába) a szocialistákat. Az állami kézben levő: üzemeket „kis” szakmai szempontok alapján összeállított testület irányítaná. Ez a gyakorlatban valószínűleg a szocialistáknak az államosított üzemek vezetéséből való kikapcsolását jelentené. TOKIO A japán szocialista párt felhívta az európai szocialista pártokat, hogy határozottabb politikát kövessenek az Egyesült Államok vietnami agressziójával szemben. A Szekai, a japán szocialista párt központi orgánuma felveti azt a kérdést, hogy az európai szocialista pártok milyen mértékben készek tevékenyen cselekedni az Egyesült Államok vietnami politikájának megváltoztatása érdekében. A lap rámutat, fiogy a nyugat-e rópai szocialista pártok többsége a legutóbbi időkig támogatta az Egyesült Államok vietnami politikáját. WASHINGTON Az AP washingtoni jelentésében olyan híresztelésekről számol be, hogy Thomas C. Mann külügyminiszterhelyettes benyújtotta lemondását Johnson elnöknek. A gazdasági ügyekkel foglalkozó külügyminiszterhelyettes, aki egyébként több mint egy éven át latin-amerikai kérdésekkel megbízott külügyi államtitkárként is működött, az AP tudósítójának érdeklődésére nem volt hajlandó nyilatkozni. — Mannt egyébként a kemény vonal képviselőjének tartották az Egyesült Államok és Latin-Amerika kapcsolatainak kérdésében. NEW YORK Frederick S. Arkhurst, az új ghanai katonai kormány ENSZ-képviselője szerdán New Yorkban kijelentette, hogy három éven belül Ghánában nem rendezik meg a választásokat és nem adják át a hatalmat polgári kormányzatnak. Ghana legnagyobb problémájának a gazdasági helyzetet minősítette. — Azt állította, hogy a nemzetgazdaság .romokban hever”. PHENJAN A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső népi gyűlése csütörtökön, jelenlegi ülésszakának második napján hozzákezdett Han Szán Dzu pénzügyminiszter beszámolójának megvitatásához. A vitában egyebek között Nam ír m:- niszterelnökhelyettes is felszólalt. DALLAS Három autós lelte halálát fulladás következtében gépkocsijukban a dallasi esőzések okozta árvízben. A víz hirtelen ragadta magával a gépkocsikat és vezetőik nem tudtak kiszabadulni. Ugyancsak eltűntnek nyilvánítottak hat tűzoltót is, akik a lakosság segítségére siettek. Dallas város északi részét teljesen elöntötte a víz és a gépkocsik százait hordozza magával. LONDON Négy halálos és négy sebesült áldozata van a Thaiföld felett végrehajtott amerikai légigyakorlatnak Az egyik amerikai repülőgép egy thaiföldi falu felett ..pottyantott el” egy rakétát. Áz „Örök Város" paradoxonairól A Rómába kerülő felületes szemlélő azt hiheti, hogy az „építkezések válsága” amelyről oly sokat beszélnek manapság Olaszországban, nem egyéb, mint a lakóterület túltermelése. Csakugyan: ha végigsétálunk az új városnegyedeken, csaknem minden ház kapujában ott láthatjuk a „Kiadó”, vagy „Eladó” táblácskát. Ügy van, csupán az „örök városban” tízezrével vannak üres lakások az új házakban. Üresek, mert a munkások, vagy a kistisztviselők képtelenek a nagy lakbéreket megfizetni, s ezért kénytelenek az elemi kényelmet is nélkülöző régi házakban összezsúfolódni. Olaszországban a hivatalos számítások szerint 21 millió szobára volna szükség ahhoz, hogy mindenkinek korszerű lakást biztosítsanak. De ugyanebből a forrásból származó adatok szerint az iskolák tanteremhiánya 1975-ig „csúcseredményt” fog elérni: akkorra már 2,5 millió tanuló számára nem jut hely az olasz iskolákban. Másik, nem kevésbé nyugtalanító számadat tanúskodik a kórházak hiányáról: 207 000 kórházi ággyal kevesebb van, mint kellene. Ezt a felsorolást tovább is lehetne folytatni. Pedig ugyanakkor Olaszországban mintegy félmillió építőmunkás maradt állás nélkül. Ezekhez a számokhoz nem kell kommentár; ezek önmagukért beszélnek. Jelentés Taskentbö! Bár még nem nyugodott meg a föld, a „Taskent” szeizmikus állomás munkatársai optimisták. „A földmozgás elcsendesedik” — mondta Valentyin Ulomov, az állomás igazgatója és a Moszkvából érkezett szakértők egyetértenek vele. Azokban az utcákban, ahol a legnagyobb volt a pusztulás, az emberek megvásárolhatják mindazt, ami szükséges: 600 mozgó üzlet működik. Érkeznek az állomásra a szállítmányok. Az elemi csapás által legjobban sújtott körzetekben sátor-városok létesülnek. Átmenetileg itt laknak azok, akiknek helyre kell állítani a lakását, vagy akik számára új házak épülnek. A legjobban rászorulók azonnal kapnak lakáskiutalást. A közlekedési eszközök a városban endes útvonalukon haladnak. Magyar—török árucsereforgalom Budapesten csütörtökön magyar—török árucsereforgalmi megállapodást írtak alá, amely az 1966. április 1-től—1967. március 31-ig terjedő időszakra szabályozza a két ország kereskedelmi forgalmát. A megállapodás a kereskedelmi forgalom mintegy 40 százalékos fejlődését irányozza elő az előző évhez viszonyítva. Magyarország túlnyomórészt vegyipari termékeket, szerszámgépekét, elektromos berendezéseket, műszereket, motorkerékpárokat és kohászati termékeket szállít Törökországnak, ahonnan gyapotot, különféle bőröket, ásványi termékeket, erőtakarmányokat, cserzőanyagokat, dohányt és déligyümölcsöt vásárol. A legjobbak kitüntetése Harmadízben nyert vándorzászlót a jász- szentandrási ímsz Tavalyi eredmények alapján legjobb a kunszentmártoni földművesszövetkezet (Folytatás az 1. oldalról) A napokban veszik át megyénk legjobb földművesszövetkezetei és tagjai múlt évi munkájuk elismeréseként a kitüntetéseket, okleveleket. Néhány fmsz pedig a második ötéves terv során elért eredménye alapján részesül dicséretben, így öt év alatt végzett kiváló munkájáért a jász- szentandrási fmsz-nek az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága, a megyei tanács és az SZMT vándorzászlaját tegnap este 7 órakor Varga Illés, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke adta át. Ma este Kunszentmárton- ban tartanak ünnepséget az fms% tagjai, öt év alatt végzett kiváló munkájukkal a megye párt, tanács és szakszervezeti vezetőinek dicséretét érdemelték ki, tavalyi gazdasági eredményeik alapján pedig elnyerték a „Kiváló földművesszövetkezet” címet. — E megtisztelő kitüntetést Nánási László, országgyűlési képviselő, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke adja át. E két szövetkezethez hasonló eredménnyel büszkélkedhetnek a tiszasasiak is. ök dicsérő oklevelet kaptak, melyet április 30-án Varga Illés ünnepélyes keretek között ad át az fmsz-nek. A tavalyi eredmények alapján országos dicséretben részesült még a jászai- sőszentgyörgyi és a túrke- vei fmsz is. Április 28-án, 29-én és 30-án rendeznek ünnepséget a karcagi fmsz-nél, a jászárokszállási takarékszövetkezetnél és az űjszászi takarékszövetkezetnél is. — Az említettek kollektívája a megyei párt, tanács és szakszervezet dicsérő oklevelét kapják meg. INDENFELÖL