Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-29 / 100. szám
1966. április 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ami megérdemelne egy közgyűlési vitát A Szolnoki Állami Gazdaság tiszavárkonyi kertészetében 150 holdon termelnek ebben az évben, de jövőre már 250 holdra növelik a területet. — Nem vagyunk mi járatosak elvi dolgokban. Nem is mindig tanácsos beleszólni abba, ami történik. Én egy másik tsz- ből jöttem ide. Onnan kizártak, mert mint ellenőrző bizottsági tag nem nyugodtam bele, hogy egyesek a saját zsebükre eladtak egy tehenet. A melós ember nagyon rágja meg, amit kimond. — Na jó, de az nem a mi tsz-ünkben volt. Most arról beszélünk. — Itt igaz, más a helyzet. Jobban megvan minden szervezve, a munka is. Nem is tudna senki annyit lopni. — Csak kicsiben, mi? — Persze, egy darab fát, egy hát szalmát itt is el-el emel valaki, de annak többnyire oka is van. Nem viszik el neki a szalmát, mire elfogy a tűzrevalója. Ez más, mintha csak úgy rafinál t- eágból tennék. — Volt azért itt is valami hang. Két évvel ezelőtt lehetett, hogy két hízó eltűnéséről beszéltek. Aztán mondták azt is, hogy könyvelési hiba volt. Azóta se tisztázódott, annyi bizonyos, A gondozó viszont elillant innen. — Amiért megdolgozik az ember, azt itt meg is kapja. Mégis van azért egy-két i,moly” közöttünk, aki nem nyugszik. Kellemetlenkedik. — Ügy vannak, ne tétlenkedjen a fegyelmi bizottság, legyen mit csinálnia. Ezért, ha mást nem, hát veszekednek. Mindig biztatjuk is a bizottságot, úgy büntessenek, hogy ne legyen kedve senldnek máskor veszekedni. — Nemcsak az a társadalmi tulajdon, amit lopva lehet herdálni. Az is, amit szétosztunk, olykor igazságtalanul. — A premizálásra gondolsz, ugye? Arra persze. Nem tudtunk belenyugodni, hogy a vezetők prémiuma majd csak annyi volt nálunk év végén, mint egy közepesen dolgozó szövetkezeti tag évi jövedelme. Hát lehet ezt? Mi izzadunk, fázunk. Egy nyáron három ing is lekopik rólunk, ha zsákolunk. Az nem éppen olyan nehéz, mint vezetni? — A jó elnök, a jó főkönyvelő, főagronómus ha a közösséget jól vezeti többet érdemel, mint a tagok, ezt azért hányjuk meg. De mi éppen ebben a hitben el is rontottuk főleg a régebbi vezetőket, űnv is például, hoan ha valaki bekerült az irodára — még ha ritkán közülünk is — az már mindjárt nem akart egységre dolgozni. Annak szinte első kikötése volt: az elnöki munkaegység 70 szá. zalékn. Kimondtuk mi. hogy fizessük meg őket jól. ha rendesen dolgoznak, de nem tudtunk aztán határt szabni, hogy meddig jó ez és mikortól ártalmas. — A szövetkezeti vezetőiknek is eszükbe juthatna, hogy a tagok is épp úgy szeretik a pénzt, mint ők... Na, ezt már csak úgy mondom. Tudom, hogy az ilyen véleményt úgysem írják meg. — De hallod-e, írnak erről ítt-ott elég őszintén, csak mi forgatunk kevés újságot! — Most maradjunk a tulajdonnál. Folytasd csak Lajos... — ...a síma tagoknak éveken át nem volt ilyen jó „marasztalója”. Nincs még két évnél messzebbre mögöttünk az az eset, amikor három napig se fejték a teheneket. Volt istálló, ahol három emberre való munkával is egyetlen egy küszködött. Most meg, hogy biztos keresetük van? Ott nem hagynák. Más se panaszkodik itt most, 28,21 forintot ért egy 1965-ös munkaegység. — A mostani vezetőség — Nagy Benedek elnök is — rendesek, tudják ezt. — Igazán sokszor el is mondtuk nekik, hogy mit akarunk, megérthették. Lát. játok, ahogy a szánkat kinyitottuk, úgy lett, ahogy mi akartuk. — Most nincs az átlagkeresetnél is nagyobb prémiumra kilátás. Ami lesz. azért megkapál, megsarabol a tagtárs. — Ez a mi fáidalmunk gépműhely-munkásoké. Mesteremberei- t-nmmvk., de anyagilag ez nem fejeződik ki. Azok a pásztoremberek. akik fejnek, tehenet gondoznak, többet kg. resnek nálunk... — Nézze, Zsiga bátyám! Lassan a tehenészet is épp olyan szakmunka lesz, mint a kovácsmunka. Az itt a rossz, hogy nekünk például nincs is lehetőségünk premizált munkára. Ha én 200 forint prémiumra pályáznék, elmehetnék répát kapálná. A prémiumot megkapnám érte akkor is, ha míg kapálok, minden gép idebenn állna javítatlanul. Szerintem ez ugyan úgv hozzátartozik a kérdéshez, mint az, hogy Zsiga bácsi a szemétből visszahozatja az utolsó kis vasdarabot is, amit valahová még fel-lehet ütni. — Ne kerteljünk már annyit. Mondjátok meg hogy évente 15—20 szabad vasárnapunk ha van, a többit mind dologgal töltjük, sima díjazással. Szóval minket gépműhelyiekei nem serkent ez arra, hogy nagyon óvjuk a közösség vagyonát. Jobban csak a szakmai becsvágy ösztönöz minket. — Hát igen. Ez is megérdemelne egy közgyűlési vitát— Itt megszakítottuk az eszmecserét a tiszaszöllősi Petőfi Tsz tagjaival. Azzal a megjegyzéssel, hogy ilyen őszintén, ilyen segítő módon mondják el majd ott is véleményüket a beszélgetés résztvevői: Oláh László, Csatos Gyula, Molnár Bálint, Pete István, Szalai István, Papp Ferenc, Szegedi László, Ács Lajos, Hernádi Sándor, Teleki Pál, Oláh István és Tóth Zsigmond. Borsi Eszter Seres Teréz naponta 27—30 ezer tápkockát szed fel a gép futószalagjáról Fóliával bevont melegágyakba ültetik ki a palántákat PÉCSI KÉPESLAPOK: Modern Magyar Képtár ÚJÍTÁS Bog&tí csak úgy félvállról beszélt Kaprosnak arról az érdekes újításról, hogy a gyár nagykapu-, ját egy kicsit lejtősen építsék Ilyenformán a portásfülkéből egyetlen gombnyomással lehetne nyitni a kaput. A két kapuszárny a saját súlyánál fogva nyílna és ezzel naponta nagy megtakarítást lehetne elérni. Hiszen mind a három portás szolgálati bakancsban csoszog elő a fülkéből. Kapros a főportis, Bogáti csak egyszerű térmester. Meghallgatta az öreg szaki makogását. Aztán legyintett, mert az újítást hülyeségnek minősítette. Kilenc órakor azonban bekopogtatott a művezetőhöz. — Ferikém! Mit szólnál valami ragyogó újításhoz. Ha a gyár kapuját lejtősen alakítanánk ki, akkor a kapuszárnyak saját súlyuknál fogva nyílnának. A portások egyetlen gombnyomással nyithatnák a kaput. Nem kellene készázszor kicsoszogni az udvarra. Egész éjszakán át ezen az újításon törtem a fejemet. Elmondtam a főportásnak. Ö is nagyon helyesli. A művezető kedvetlenül hallgatta a tájékoztatást. — Félóra múltán azonban részletesen beszélt a főművezetőnek arról, hogy mit ötlött ki az éjszaka, miután nem tudott aludni. — Komoly megtakarítás, ha a portások bakancsa csak feleany- nyit kopik. A főművezető még rajzot is készített. Tizenegy órakor odasimította a főmérnök, elé. — Nem tartom világrengető újításnak, de feltétlenül hasznos megtakarítás. Ha nem félévenként, csak évenként, esetleg kétévenként takarítunk meg három pár bakancsot, akkor már elértük célunkat. A főmérnök nem nagy érdeklődést mutatott. Mialatt a főművezető beszélt, háromszor leírta egymás alá a négyszázas számot,, majd aláhúzta és összeadta. A három bakancs ára ezerkétszáz forint és azon évődött, hogy mit lehetne az ötletből kihozni, ha országos viszonylatban bevezetnék. — Sándor, kérlek! Mit szólnál figyelemre méltó újításomhoz? — lépett be az igazgató kartárs irodájába. — Nem nagy dolog, de feltétlen megtakarítás. — És részletesen elmondta, hogy a portások félévenként három pár bakancsot koptatnak el azzal, hogy kaput nyito- gatnak. Ha a kapukat kis lejtéssel építenénk, akkor azok gombnyomásra és saját súlyuknál fogva nyílnának. A portások csak a kapuk becsukására hagynák el a portásfülkét. — Megcsináljuk mutyiban! — csapott az asztalra az igazgató kar- társ. Még ha nem is lesz belőle semmi, de az irányító szervek láthatják, hogy élünk és dolgozunk. Az újítás előadója boldogan gratulált és felajánlotta, hogy segít az újítás kidolgozásában. Hamarosan el is készült az újítás műleírása. Bö- gáti neve sehol sem szerepelt. Amikor kivitelezésre került a sor, kiderült, hogy semmi értelme és különben is marhaság. — Elemér! Ez nagy baklövés volt! — morogta az igazgató, amikor a főmérnökkel utoljára beszélgetett a dologról. — Nem is értem, hogyan jutott eszedbe ez az állati hülyeség! A főmérnök a főművezetőt rohanta le. — No, a maga újításával szépen bekaptuk a legyet. Hülyeség! A főművezető a művezetőhöz vágtatott. Persze, hogy letolta. A művezető a térmesternek adta tovább. A térmester remegett dühében és leszaladt a portára. — Mondja, Bogáti! Hogy jutott magának eszébe az az állati hülyeség az újítással, hogy a kapukat állítsuk ferdén, mert akkor nem kell nyitogatni és a portások feleannyi bakancsot használnak, mint eddig. Hogy jutott eszébe ilyen marhaság. Bogáti hímelt-hámolt. Nehezen jutott eszébe valami okos védekezés. De hamarosan felcsillant a szeme. — Kapros elvtárs! Az embernek jár a szája. Nem kell mindent komolyan venni. Ugyan ki lenne az a tulok, aki a kapukat ferdén állítaná? stílusú házai, vagy a Széchenyi téren álló ozmán török dzsámi, mind-mind idegeneket vonzó pécsi nevezetesség. E körbe tartozik — ugyan még nem olyan ismerten, de feltétlenül méltán, — a pécsi Modern Magyar Képtár is. 1957-ben még csak ideiglenes kiállításként nyílt meg, hogy aztán 1963 őszén, az idők folyamán értékes anyaggal gyarapodva s képtár rangjára emelkedve végleges, bár azóta már kissé szűk otthont kapjon. Mi szolnokiak tudjuk legjobban, akik már olyan régen nem láthattuk a szolnoki galéria képeit a falakon, hogy mit jelent egy város képzőművészeti életében egy állandó képtár létezése. A képtár tulajdonképpeni alapját 1957-ben egy jelentős adomány vetette meg. Dr. Gegesi Kiss Pál volt a bőkezű adományozó, az ő gyűjteményének 180 festménye és grafikája és 50. szobra alkotja ma is a képtár törzsanyagát. E művek többsége Forgács Hann Erzsébet szobrászművész alkotásai, de rajtuk kívül megtalálhatjuk a gyűjteményben a két világháború magyar képzőművészete reprezentáns alakjainak néhány, többségükben fiatalkori, alkotását is. A gyűjtemény teljes és ' hivatalos elnevezése Modem Magyar Képtár — Forgács Hann Erzsébet emlékgyűjtemény. — Gegesi Kiss Pál példáját azóta többen követték. így került a képtárba többek között 1959-ben Tamás Henrik neves műgyűjtő nemzeti értékű gyűjteménye, a nagy proletárfestő, Dési Huber István özvegye pedig a művész grafikáival egészítette ki az anyagot. Ha valaki egy vidéki képtárral szemben táplált bizonyos előítélettel lép a kiállító termekbe, meglepetése még lefegyverzőbb lesz. Természetszerűen nem adhatja az egész XX. századi magyar képzőművészet keresztmetszetét, de az itt látható művek feltétlenül eligazíthatják a látogatókat e művészeti korszak alkotásainak, értékeinek megítélésében. Á látottak azonban koránt sem tükrözik a gyűjtemény egész gazdagságát. Romváry Ferenc művészet- történész, a képtár rendezője és katalógusának írója éppen * arról panaszkodott, hogy összehasonlíthatatlanul gyorsabban fejlődik a gyűjteményük, mint az elhelyezési lehetőségeik. Az első teremben szinte a század-élőtől egészen napjainkig, nagy mesterek műveivel fémjelezve, a festészetet mutatják be. A szolnoki kapcsolatú Mednyánszky László és Koszta József, a Kuskun- ságot festő Rudnay Gyula, Nagy István, a magyar impresszionista festészet kiemelkedően legnagyobb alakjának, Ripp Rónai Józsefnek a képei a képtár legértékesebb darabjai. A kiállítás majdnem teljes áttekinthető képet nyújt a Nyolcak; Berény Róbert. Czigány Dezső, Czó- bel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos működéséről is. — A nagy proletárfestőnek, Der- kovits Gyulának pedig hét képét őrzik Pécsett. A képtár szobrászati anyaga, különösen plakett gyűiteménye is nagyon gazdag, megtalálható benne a XX. századi magyar éremművészet majd minden jelentős mesterének alkotása. Rideg Gábar Ha a Mecsek szelídebb, déli lankáira épült város - utcáit rója a látványra éhes idegen, minden lépésnél műemlékbe, vatsy megcsodálásra érdemes néznivalóba botolhat. A nógytomyú székesegyház egyike legrégebbi templomainknak. Altemploma ma is híven őrzi a kora Árpád-kori magyar építészet szépségeit. — A hangulatos utcácskák copf
