Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NEPLA* 1966. március 13. Rugós helyett heveder Érdekes, de kellemetlen jelenséget figyeltek meg újabban a nagyüzemi szarvasmarha-telepeken: Nemcsak a borjak, hanem az üszők és a felnőtt tehenek egy része is szopik. A pontos felméréseik szerint a teheneknek több mint 10 százaléka él ezzel a káros szokással. A káros jelző szó szerint értendő, mert becslések szerint a szopós tehenek az összes nagyüzemi tejtermelésnek mintegy 4 százalékát fogyasztják el ily módon. A helyzet felmérése után a szakemberek olyan módszert, eszközt kerestek, amely nagyüzemi módon pótolja az „anyai rúgást”, a feltételes reflexet, illetve megakadályozza a teheneket a szopásban. Ilyennek ígérkezett az úgynevezett palóka, a tehén orrlyukába erősített, tüskés, szöges favagy fémtárgy, de egyiket sem sikerült annyira rögzíteni, hogy az állat valahogyan ki ne bújjék belőle. Próbálkoztak a tehenek tőgyére kent csípős kémiai szerekkel is, de ezek sem váltak be. Egy másik kísérletben elektromos berendezést szereltek a tehenekre, hogy a tőgyükhöz érő szopós állatot gyenge, de a feltételes reflex kiváltására elegendő áramütés érje. Ez az eljárás hatásos volt ugyan, csak éppen költségessége és bonyolultsága miatt nagyüzemi méretekben megvalósíthatatlan. Az Állattenyésztési Kutató Intézetben most végül megtalálták az eredményesnek bizonyuló megoldást, amely az állat fejére húzott kötőfékből és az övtájékra csatolt hevederből áll. Ez a mozgásban, táplálkozásban nem gátolja a tehenet, de azt megakadályozza, hogy a fejét szopás végett felemelje. Ha nem is vált ki olyan feltételes reflexet, mint a rúgás, mindenesetre illemre kényszríti majd a neveletlen teheneket Százezer forintos ajándék az öregeknek Jásztelken A jásztelki Tolbuchin Termelőszövetkezetben öregek napját tartottak csütörtökön. Hagyományos ünnepség ez már a faluban. Most is a község kétszázötven öregje jelent meg a termelőszövetkezet fogadásán. A nyugdíjas szövetkezeti tagokat Lázár József tsz-ednök, Muhari Éllek párttitkár, Kisbakonyi István tanácselnök fogadták a szövetkezet nevében, • ők is köszöntötték őket. Az is hagyomány már Jásztelken, hogy az öregeknek jutalommal egészíti ki kevéske nyugdíját a termelőszövetkezet. Ez alkalommal 58 000 forintot osztottak szét. Januárban, a zárszámadó közgyűlésen ugyancsak 50 000 forintot kaptak az öregek. így, noha még csak az esztendő harmadik hónapjában járunk, már százezer forint jutalmat vettek fel a jásztelki öregek szövetkezetüktől; Az ízletes birkapörköltnek, némi bornak, sörnek és a pénznek is betudhatóan igen jó hangulat kerekedett a jásztelki öregek napján. Végülis nótaszóval „rekesztették” be a szövetkezet fogadását. Tároljuk gondosan a növény védőszer ekei (Tudósítónktól) A közelmúltban Tiszafüreden a mezőgazdasági könyvhónap rendezésében a növényvédőszerek mérgező hatásáról hallottunk igen értékes előadást; A népes hallgatóság meglepetéssel tapasztalta, hogy a nővén yvéd őszére^ menynyire veszélyesek lehetnek az emberekre és állatokra. Igen ajánlatos, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben gondosan tárolják a növényvédőszereket. Hiszen évente több tízezer tonnát használnak fel a különböző kártevők irtására. Az is vitathatatlan, hogy néhány esztendővel ezelőtt még lényegesen kevesebb növényvédőszert használtak. Mint az előadó hangsúlyozta, különösen a méreg- kamrák tisztántartásáról gondoskodjanak a szövetkezetekben. Sajnos sok helyen még a takarmánytápokat is ezekben a méregkamrákban tárolják. — Mindannyiunk érdeke, hogy a hasznos és nélkülözhetetlen növényvédőszerek rendeltetési helyükön és az előírt szabályok szerint használódjanak fel. N. J. Azonnali belépéssel felveszünk kőműves, ács- állványozó, központi fűtésszerelő, külső és belső szerelésben, továbbá kapcsolótábla és tokozott szekrény szerelésben jártas villanyszerelőket, festő és mázoló, bádogos, tetőfedő — lágyfedő és keményfedő — szakmunkásokat, építőipari segédmunkásokat, 10—15 fős kubikos brigádokat, bádogos és tetőfedő szakmunkások mellé betanított segédmunkásokat, továbbá telepi segédmunkásokat. (ÉM. képesítéssel rendelkező — normaellenőrt), vizsgázott kályha — kazán — fűtőket. Jelentkezés saját költségén (Épületkarbantartó Vállalat Budapest, V. kér. Guszev u. 16. sz. Munkaügyi osztály) naponta 8—13 óra között. Vállalatunknak változó jellegű budapesti és vidéki m nkahelyei vannak, dolgozóinkat teljesit- ménybérrendszer alapján díjazzuk, munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk, a 4 hetenkénti hazautazási költséget megtérítjük. Munkahelyeinken minden második szombaton ^ahadszombatot tartunk Ne mondjon le ea, évi kislakásépítkezéséről!!! Szigetelésen felül felmenő falakhoz a gázszili kát kézi falazóblokk • téglát tökéletesem helyettesi till! Meleg lakás csak gázszilikát falazóblokkból készíthető! Uj falazóanyag! Beszerzéséről, használatáról és áráról felvilágosítást telepeink és a SZOLNOKI TÜZÉP V. Központja nyújt! A Szolnoki Sütőipari Vállalat fiú iparitanulókat szerződtet. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi u. 50. BANYAKAVICS rövid időn belüli szállítására megrendeléseket felvesz a Délegyházi „Egyesült Törekvés" Tsz Családiház építtetők figyelem ! Az 1966-oe évi építési, tatarozást, szakipari munkák elvégzésére keresse fel bizalommal szövetkezetünket A munkák kivitelezését beérkezési sorrendben [ apróhirdetések] ALLAS KÉPESÍTETT könyvelői oklevéllel elhelyezkedne több éves gyakorlattal rendelkező, — gépíró adm- munkakörben is. ..Munkahely változtatás’’ jeligére a kiadóhivatalbaA UÉKI A- G. keres legalább i éves állami gazdasági gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót- — Fizetés megegyezés szerint- Lakást tud biztosítani a gazdaság. Jelentkezés írásban a gazdaság martfűi központjában_____ A z EM. 44- sz- AUÉDitőioari Vállalat azonnal felvesz - budapesti munkahelyekre — villany- szerelőket. könnyű- eeokezelőket (ÉM. vizsgával) kubikosokat és férti segédmunkásokat- - Családfenntartóknak naoi 15— Ft. nem családfenntartóknak nani 10— Ft különélést díiat fizet. amennyiben vidéki lakásbei e- lentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza- Munkásszállást és naoi kétszeri étkezést - térítés ellenében biztosít- - Tanácsigazolás és munkaruha szükséges- — Továbbá felvesz — szeptemberi beiskolázással - kőműves. ács. vbszerelő. hidesnadló és Darkettás szakmában load tanulókat, 8 általános Iskolai végzettséggel- Jelentkezés levélben- Cím Budapest. V.. Kossuth Lalos tér 13—15 munkaerőgazdálkodás. A HÉKI Állami Gazdaság ácsokat, kőműveseket és férfi segítő munkásokat felvesz- Munkásszállást és napi háromszori étkezést térítés ellenében biztosít- Jelentkezni lehet a gazdaság központi iizemegy- ségében MartfűnA SZOLNOKI Téglagyár férfi segédmunkásokat ió kereseti lehetőséggel felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Ugar 28- szám. NYUGDÍJAS vagy mellékfoglalkozású asztalost alkalmaznánk soorthaiók iavítására havi 500 Ft-ért- VÍZIG SK kaiak-kenu szakosztály, — Szolnok, Arany János u- 1ADAS-VETEL ELADÓ hálószobabútor, zongora és fehér háromrészes márvánvlap- Szolnok. Markotányos u- 6- szám-_______ T AVASZ- BÜKKÖNY vetőmae eladó- Cím: Szászberek, Béke Tsz. telefon: 6MOZAIKLAPOK színes mintákkal, fehér cementből is kaphatók- Kérlen ingyen árjegyzéket. Molnár Sándor mo- zaiklao készítő, Ti- szaföldvár.________ R OZSA gyönyörű újdonságokban, ela- diolusz a legszebb színekben, díszcserjék. ribizlik. egres- Kérje díjmentes f a i taismertetőmet ■ Szállítás postán- Székely Budapest. III.. Vörösvári út 18. szám._________ 5 TONNÁS ió állapotban lévő gu- miskocsi és 2 db 8 éves heréit ló áron alul eladó. Juhász Sándor, Ho- mok, Oikincsem 11, KÉTSZEMELYES rekamiék, fotelok, székek, fotelágyak, garnitúrák kisipari kivitelben, részlet- fizetésre. Kérjen díimentes képes árjegyzéket Román kárpitos, Budapest, Nagymező utca 66. 1 db villanymotor 380 Voltos szíva ty- tvúval, 1 db benzinmotor szivattyúval eladó- Szolnok. Török u- 15- Tarlá- nyi JánosLAKASrSCTF Elcserélném két és félszobás gázfűtéses szövetkezeti lakásom szolnoki kertes házért- Címet a kiadóhivatalba kérek;______________ I NGATLAN^ CSALÁDI ház olcsón eladó. Tisza- földvár. Darvas ut- ca 32.____________ T ÁRSASHAZ építésére házhely eladó, Szolnok VI- kerületben. Cím a ki- adóhivatalban;_____ 1 20 négyszögöl házhely Tiszaföldváron fő-útvonal mellett eladó- Tiszaföldváir. Molnár Sándor, Kossuth u. 142RÁKÓCZI út 9 sz- alatt lévő családi ház lebontással eladó, SzolnokonBeköltözhető ház. — két szoba, konyha. mellékhelyiséges lakással eladó. Tatabánya, III-. Gábor Áron utca 8GÉPJÁRMŰ PANNI robogó úl állapotban eladó. Géczi Pál. Salgótarján Faiskola u- 5- szám.__________ W ARTBURG de Luxe — mint az úi — 37 000 km-rel eladó- Kenderes, Lenin út 7, telefon: 20. - délelőtt 9—Ilié-_______________ 4 08-as teljesen befizetett Moszkvics kiutalást elcserélnék Wartburg de Luxe, vagy Limousine, szintén befizetett kiutalásra.— Megbeszélhető hét- köznaDokon 7—16 óráig Szolnok. 33— 72 telefonon. ErdeiSKODA 1102-es ió állapotban eladó. Szandaszöllös. Rá- kóczi út 5-_______ S KODA Octavia Super. CH rendszámú — eladó. Dr. Vágó, Szolnok, Május 1 út 37-__________ 5 8 köbcentis Simson eladó. Szolnok. Hunyadi J. u. mellékköz. KISZ laká- sok. 6/2. épület. EGYEB FELHÍVÁSSAL fordulunk a 18 évet betöltött, szülésznői pályára hivatást érző nőkhöz (32 éve* korig), hogy a szeptemberben induló két éves iskolára ielentkezzenek, — gimnáziumi érettségivel esetleg 8 általános iskolával. Levélcím: ..Martos Flóra" szülésznő- képző Iskola. Szeged. Lenin könit 105. (Női klinika). ÉPÍTTETŐK FIGYELEM! A TEMPO KSZ ÜJ SZOLGÁLTATÁS A: BETONKEVERŐ GÉPPEL ÉS EGY FO DOLGOZÓVAL HELYSZÍNEN VÁLLALUNK BETON ES HABARCS- K EVEREST. ELŐKÉSZÍTÉST. MEGRENDELÉSEKET VIDÉKÉN IS TEI,- JESITÜNK. VIDÉKI TELEPEINKEN TÁJÉKOZTATÁST ADUNK. TEMPO KSZ SZOLNOK. JÄSZKÜRT U. 17. SZÁM. TELEFON: 13-00. Hirdessen a Néplapban végezzük, ezért m TUzal5ldrári Építőipari Szövetkezeinél, IW.aföldvár A SZENTESI ÜJ BARÁZDA MTSZ értesíti Kunszentmárton lakosságát, hogy Alkotmány u. 2. sz. alatt virágüzletét megnyitotta Menyasszonyi csokrok, cserepes és szálas virágok, élő és művirág koszorúk állandóan kaphatók. Olcsó árak, előzékeny pontos kiszolgálás várja kedves vevőinket. Tekintse meg a modem é< választékos árukészleteinket A Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalata Szolnok, Hunyadi János u. 4. szám gyakorlattal rendelkező építőipari technikust alkalmaz. — Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Bérezés a 13/1962. Kip. M. számú utasítás alapján. Útiköltséget felvétel esetén térít. Az őszibarack a legfinomabb gyümölcsök egyike! • • Ültessen őszibarack oltványt! A legnemesebb fajtákból, garantáltan fajtaazonos oltványt, megrendelésre, soronkívül — vasúton utánvéttel, nagyobb tétel esetén gépkocsival — szállít a SZIKRAI ÁLLAMI GAZDASÁG FAISKOLÁJA Kecskemét, Borbás 36. Telefon: Nagykőrös 364. kössön szerződést