Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-15 / 62. szám

VHáq proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK HE6WI ÉA MERYFI PÁPTBiyflTTCflC ÉC A Menve. TAUAfc . AB.A Mfjrß^WyßMM^X XVTI. évfolyam, 63. szám. Ara: 50 fillér 1966. március 15., kedd. Megnyílt a megye első ímsz ÁBC áruháza Kunhegyesen A zuhogó eső, a csípős hideg szél sem csökkentet­te az érdeklődést Kunhe­gyesen vasárnap az új ABC áruház megnyitása iránt. Az ünnepélyes pilla­natra ugyan csalk kilenc órakor került sor, de az ut­cán, az új bolt előtt már nyolc órakor sorban álltak az asszonyok, a férfiak. A több mint nyolcszázezer fo­rintos költséggel épült áru­házban látottak megérték a várakozást. A bő választé­kú élelmezési cikkeken kí­vül a legfontosabb háztartá­si berendezésék, a zöldség- gyümölcsfélék, gyermekjá­tékok, írókészletek, üvejj- és porcelán tárgyak várták az első vásárlókat. Kilenc órakor megnyíltak az ajtóit. Rövid időn belül több mint ötszázan szo­rongtak az árukkal meg­rakott polcok előtt a gon­dolák körül. Az avatáson megjelent Oláh János or­szággyűlési képviselő, az MSZMP törökszentmiklósi járási bizottság első titkára, Szikszói Sándor, a SZÖ- VOSZ igazgatóság tagja, Nyíri Béla, a megyei ta­nács vb elnökhelyettese. Varga Illés, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke, a helyi párt, tanács, állami és társadalmi szervek kép­viselői. A külsőire is impozáns üzletet Varga Illés nyitói - ta meg, majd Rácz Ferenc, a községi tanács vb elnöke a község dolgozói nevében megköszönte a felsőbb szer­vek segítségét, a helyi fmsz vezetőinek kezdeményezé­sét, hogy elősegítették a korszerű ÁBC áruház lét­rehozását Az átadás-átvétel után szinte varázsütésre mozdul­tak meg a fejek, s fordul­tak az árucikkek felé. Ci­rokseprűk emelkedtek a magasba, amint Mvették azokat a tartólécek közül, koeorakba kerültek a nylon tasakoktoa csomagolt ke­nyerek, gazdára találtak az autószifonok, a pénztárgép beütötte a?, első tételt. Az fmsz vezetői ajándékkal kedveskedtek az első vásár­lónak. S mit hoz a vélet­len: férfinek. Kolozsvári lajosnak jutott az ajándék bonbon, a hét deciliter bor. Az elsőnapi forgalom azt Ti* nap alatt e»er vagon 8%uperfo»»fát 1965-ben napi 40—50 ra­kott vasúti kocsi hagyta el a TVM területét, ma már 100—120 kocsi megrakásá- ra van lehetőség és ezt s szállító üzem dolgozói ki is használják. A napokban a Dózsa szo­cialista brigád érte el az eddigi legjobb eredményt, a rakodási versenyben egy műszakban 51 kocsit rak­tak meg. Március 1-től 10- ig 1002 vasúti kocsiba 19 100 tonna szuper foszfát berakását végezték el a szállító üzem dolgozói. A t öblítik a halastavakat és a holt ágakat Közismert dolog, hogy a halállomány csak ideális biológiai körülmények kö­zött szaporodik kellőkép­pen. A Tisza és Körös menti halastavakat és holt ága­kat a következő hetekben átöblítik, majd 15 millió köbméter friss vízzel töl­tik fel. Ezt a munkát a Tiszasülyi Állami Gazda­ságban már megkezdték. Kibővített ülést tartott q szolnoki pártbizottság Hétfőn délután kibőví­tett ülést tartott az MSZMP szolnoki városi bizottsága, melyen a pártbizottság tag­jain kívül részt vettek Szolnok MSZMP szerveze­teinek titkárai. Az ülés Fáradtgőzt hasznosító berendezés készül a szolnoki járműjavítóban (Tudósítónktól) A szolnoki járműjavító kovácsműhelyében gőtééi üzemelnek a nagyteljesít­ményű pörölyök. Eddig nem sok hasznát vették a munkavégzett, úgynevezett fáradt gőznek, mély ki-ki- sssökve szükségtelenül ned­vesítette a műhely levegő­jét. Most egy olyan berende­zés készül a termelést elő­segítő beruházások sorá­ban, mely újból munkára- fogja az egyszer már megdolgoztatott gőzt, Siet­ve hasznosítja annak hő­jét. A fáradt gőzt felfogják, visszavezetik a kazánhoz, ahol felmelegfftifc vele a tápvtoet Tehát javítják hatásfokát, megtakarítják a tápvíz előmelegítéséhez szükséges szenet. A munkálatok jó iram­ban haladnak, az építés és szerelés Pusztai Mihály reszortvezető irányításával ! örténik. A szükséges épü­let már elkészült 9 ebben az érdem a Pintér kőmű­ves és a Molnár állványo­zó brigádé. A tetőszerkezet beemelésében nagyteljesít­ményű darus kocsijukkal szovjet katonák is közre­működtek. Jelenleg a tech­nológiai szerelési munkák folynak és rövidesen el­készül a hatszázezer forin­tos beruházást jelentő lé­tesítmény, mely rövid idő alatt behozza a mostani ki­adásokat* bizonyítja: az emberek sze­retik az ABC rendszerű boltokat A „mindent egy helyen” jelszó ennél az áruháznál jól érvényesül. A csaknem negyvenezer forint értékű áruforgalomból pe­dig nem túlzás arra követ­keztetni: a megye első fmsiz ÁBC áruháza igazi kereskedelmi centrummá lesz Kunhegyesen. — mj — Szezonra készül a Balaton A Balaton 197 kilométe­res partvonalán, a 42 nya­ralótelepen már javában készülnek a nyári szezonra. Siófokon és Balatonfüre- den két nagy szállót építe­nek. Rövidesen befejeződik a balatonfüredi SZOT sza­natórium épületének teljes felújítása. Tovább bővítik és kor­szerűsítik a kempingeket te Minden nagy sátortá­bort Hlátnak fedett helyi­séggel: klubszobákról, já­téktermekről ás különféle szórakozási lehetőségekről gondoskodnak. A balaton- szabadi-sóstó kempingjében 20 műanyagházat, három másik kempingben pedig, egyenként 28 ágyas, mű­anyagfalú motelt állítanak fel, Balatonfüreden, már befejezéshez közelednek a tereprendezési munkák. — Csaknem valamennyi ta­valy épült kempingben már munkához láttak a fásító brigádok és újabb parkok­kal szépítik a környéket. A nagyobb nyaralóhelye­ken csaknem húsz új, ki­sebb nagyobb vendéglátó egységet hoznak létre. Kü. Ionosén Siófokon lesz na­gyobb a szórakozási lehe­tőség, itt több bárt és esz­presszót nyitnak. A tópart útjain is seré­nyen halad a munka. Gyors ütemben folytatják a 7-es út korszerűsítését, szélesí­tik a 71-es út kaszát. SZÖLÖNYITAS ■ t&r *rT "w5 Befej eződlk a vízműtelep építése Tantermek, gáacseretelep létesül Tűrkevén Mi épül az idén Túrke- vén? Mire használják fel a város lakói által befize­tett forintokat? Segít-e az idén is a lakosság társa­dalmi munkában a város fejlesztésében? Ezekről be­szélgettünk dr. Nagy Ká­rollyal, a városi tanács vb- titkárával. — Az idén is legnagyobb problémánk és feladatunk a város vízellátása — mon­dotta bevezetőül dr. Nagy Károly. Majd így folytat­ta: — Az öt millió forint­tal épülő vízműtelepünk az év végére elkészül. A hidroglóbusz már áll, ta­valy lefektettünk 2200 fo­lyóméter csőhálózatot. Az idén 2600 folyómétert ha­ladunk még, ezzel a kör­vezeték elkészül. Ebből az öt millióbői 2,2*millió fo­rintot, most, 1966-ban hasz­nálunk fel — Az elkészülő vízmű Több mint hárommillió forint jut az idén szociális létesítményekre a megye állami gazdaságaiban Ebben az évben a megye állami gazdaságaiban is­mét jelentős összeget fordí­tanak szociális létesítmé­nyek építésére. Így például a Karcagi Kísérleti Gazda­ságban egy munkásszállást építenek 850 000 forintért, a Nagykunsági Állami Gaz­daságban pedig három szol­gálati lakást, 600 000 forin­tért. Nagy örömet szerez a Surjáni Állami Gazdaság dolgozóinak, hogy év vé­géig csaknem másfél millió korszerű üzemi konyhát hoznak létre. Ugyanakkor egy szolgálati lakást is át­adnak. A Palotás! Állami Gazdaságban úgyszintén, A Szolnok megyei gépál­lomások közül a Tószegi Gépállomás kap ebben az évben jelentősebb állami beruházást. Útépítésre 520 000, raktárak építésére 730 000 és fürdő, öltöző épí­tésére 500 000 forintot for­dítanak. Jelentősnek ígér­kezik a Kunszentmártoni Gépjavító Állomáson az üzemi konyha és étterem biztosítja majd a város teljes vízellátását? — összességében 6,3 ki­lométeres fővezeték, egy 200 köbméteres hidrogló­busz és a vízműtelep négy kúttal tartozik a vízprog­ramiunkhoz. Ezzel naponta 650 köbméter vizet tudunk biztosítani. Természetesen ez nem elegendő a 11500 lakosú város ellátására. — Van azonban Túrkevén 11 Norton-kút és vagy 4 kilo­méternyi régi vezeték. Így már elegendő vizet tudunk adni a lakosságnak. Ter­vünkben szerepel ennek a 4 kilométernyi régi veze­téknek a felújítása te Ta­valy egy kilométert már felújítottunk, újabb egy ki­lométert az idén, jövőre pedig a további két kilo­méteres régi hálózatot ja­vítjuk meg. — Hallottuk, hogy az idén bővítik a gimnáziu­mot is. — Igen. Mintegy fél mil­lió forintos költséggel há­rom tanteremmel bővítjük a túrkeveí gimnáziumot. Százhatvanezer forintot a községfejlesztésből biztosí­tottunk, négyszázezer fo­rintot pedig állami támo­gatásiként kaptunk az épít­kezéshez. Sajnos a tervek későn készültek el, így azokat csak decemberben tudtuk átadni az ÉPSZER Vállalatnak, mely a kivi­telezője lesz. Ezúton is kér­jük azonban az ÉPSZER Vállalatot, ha csak egy mód van rá, szeptemberre ké­szüljenek él a munkával, mert ha nem, úgy negy­ven gyermeket, nem tu­dunk felvenni a gimná­ziumi-' Csak megjegyzem, az is­kola taaulói is tudják, mit jelent nekünk «* a bőví­tés. ök is jelentős társa­dalmi munkát vállaltak az építkezésnél. így például ígérték, hogy kiássák az alapárkot, sőt egyéb segéd­munkákban is segítenek. — Telik-e még valamire a községfejlesztésükből? — Szeretnénk az idén gázcseretelepet létesíteni a városban. Jelenleg Túrke- vén 250 család rendelkezik gázpalackkal, s várható, hogy a következő években ez a szám megduplázódik. Ha sikerül a gázcseretele­pet létrehoznunk, akkor fogyasztónként és alkalmak­ként 20.» forinttal csökken a csere összege, mert nem kell elszállítani a palacko­kat Nekünk 118 ezer fo­rintba kerül a telep meg­építése. Szeretnénk azon­ban, ha a fogyasztók hoz­zájárulnának az építkezés­hez egyenként 100—150 fo­rinttal. Ez az összeg nekik egy évben bőven megtérül­ne. Ugyanakkor nemcsak hétfőn és csütörtökön, ha­nem a hétnek minden napján tudnának palackot cserélni, — Ezek a mi idei fő fel­adataink. Természetesen számítunk a lakosság tár­sadalmi munkájára, össze­sen mintegy 440 ezer forint értékben. A város lakóií kérjük fel arra, hogy ültes­senek el négyezer facse­metét és hozzák rendbe a város belterületén a földutakat, — mondotta befejezésül dr. Nagy Ká­roly. V. V. napirendje az MSZMP Köz­ponti Bizottsága legutóbbi határozatának ismertetése volt A beszámolót Sípos Károly első titkár tartotta meg. Ezt hozzászólások kö­vették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom