Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-08 / 32. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. február •. Németh Ilona első lett Budapest ifjúsági tőr bajnokságán A nőd ifjúsági tőr Bu- dapest-bajnokság harminchetes mezőnyében — mely egyben válogató is volt — mint kerettag, Németh Ilona (Szó. MÁV) is elindult, meghívottként. Németh egy hetes csoportból és a középdöntő egyik hatos csoportjából elsőként került a döntőbe A kilences döntőben 6 győzelmet szerzett, és Rónaival holtversenyben került az első helyre. Az űjravívás során a budapesti lány már 3:0- ra elhúzott és a szolnoki vívónő helyzete reménytelennek látszott. Ám Németh ekkor nagy akarással egymás után 4 találatot ért él, és megszerezte a végső győzlmet. Fővárosi szakértők szerint is igen jól vívott, és ha a február végére kiírt országos bajnokságon is az élen végez, biztos tagja lesz a magyar válogatottnak. Ugyancsak a Sportcsarnokban rendezték vasárnap délelőtt a vidéki ifjúsági női tőrbajnokságot, melyen harminchárom induló volt. Németh itt is simán vette az akadályokat, kimagaslott a mezőnyből, mindössze 7 kapott találattal veretlenül lett első. Teljesítményén nem látszott az előző napi fárasztó verseny. Az ifjúsági férfi tőr vidéki bajnokságon harmincnyolc induló közül a szolnoki Danira Ferenc 4 győzelemmel ötödik lett. A tőr csapatversenyben a Szolnoki MÁV Danics nélkül a második helyen végzett, őt ugyanis minősítési igazolványának hiánya miatt kizárták. Ezen múlt az első hely. A csapat tagjai (Pákái, Kapitány, Bali I., Molnár) jól versenyeztek. Vasárnap Szolnokon rendezték meg a megyei középiskolás vívóbajnokságot. A vidékiek közül egyedül a törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium képviseltette magát. Női tőrben tizenkettőn indultak, Németh Judit (Varga K.) kimagaslott a mezőnyből, de jól vívott Fehér Andrea (Tmiklós) és Balázs Zsuzsa (Verseghy) is. Férfi tőrben Fehér (ITSK) végzett az első helyen Hauk (Verseghy) előtt. Kardban Szentesi (Verseghy) nyert, második Hauk (Verseghy). Az iskolák közötti pontversenyben: Verseghy 61, Törökszentmiklós 16, Varga K. 13, ITSK 11, Tiszaparti 6 pont. — g. kiss — Ismét a jászberényi Lehel és a Szolnoki MÁV birkózói győztek Vasárnap a Szolnoki MÁV sporttelepén rendezték meg négy csapat részvételével a Néplap Kupa vándordíjas birkózóver- senyt. A Törökszentmiklósi Vasas és a Jászberényi Lehel ifjúsági, valamint a Szolnoki MÁV és a Kilián HSE felnőtt együttesei léptek szőnyegre, Munkácsi András, a megyei szakszövetség elnöke üdvözölte a részvevőket, majd megkezdődött a küzdelem. Először az ifjúságiak mérték össze tudásúkat. Jászberényi Lehel— Tm. Vasas 7:2 SO kg: Zakar (T) ellenfél nélkül győzött, S3 kg: Tas- si (J) ellenfél nélkül győzött, 56 kg: ebben a súlycsoportban született a legnagyobb meglepetés. A herényi Nagy P. meggyőző főlénnyel kótvállra fektette Nagy L.-t, aki pedig tavaly harmadik lett az országos bajnokságon, 59 kg: Mizsei—Rézeó kétváll, 62 kg: Szabó—Balogh kétváll, 66 kg: Sándor—Ollári, akció nélküli birkózásért A megyei ökölvívó szak- szövetség a Vegyiművek kultárházban II—III. osztályú egyéni versenyt rendezett szombaton és vasárnap. — A helyenként színvonalas verseny szépséghibája volt, hogy a benevezett sportolók egy része nem jelent meg, így a találkozók jóformán a Szolnoki MÁV és a Borsodi Bányász háziversenyévé váltak. A felnőttek csoportjában harminckét versenyző lépett szorítóba és vívott körmérkőzést a döntőbejutásért. A vasárnapi döntőkben több szép összecsapást láthatott a mintegy kétszáz főnyi közönség. Kiemelkedett a Bihari—Mészáros. Mátyus—Rá ez, Balázs I.— Rácz, Soös—Király II. találkozók. A bírák jól működtek. egyedül a Soó®— Király II. találkozóval kap mindkettőjüket leléptették, 70 kg: Farkas—Simon kétváll, 74 kg: Kirják (T) ellenfél nélkül győzött, 70 kg: Sass—Csikós kétváll, nehézsúly; Csernyi—Pintér kétváll Ezzel a győzelemmel ismét a jászberényi fiatalok védik egy éven át a kupát. (A felsorolásban az elölállók a herényi versenyzők.) ■ ■?' f* Szolnoki MÄV— 'Szó. Kilián HSE 6:2 52 kg: Seres—Szűcs pontozással, 57 kg: Nagy kétvállas győzött, 63 kg: Vágó ellen a válogatott kerettag Balogh I. pontozásos győzelmet aratott, 70 kp;. B. _ Nagy—Klesicz pontozással, 78 kg: Gazdag—Ari kétváll, 87 kg: Balyi—Szécsi pontozással, 97 kg: László— Fóris pontozással, nehézsúly: Furcsa—Szőke pontozással. (Elöl a MÁV birkózói.) így a felnőttek versenyében ezúttal is a Szolnoki MÁV csapata lett a kupavédő. A kisszámú, de lelkes közönség izgalmas mérkőzéseket, jó küzdelmet látott. — vincze — csolatban volt némi vita, főként a nézőtérem Légsúly: 1. Bihari (Vegyiművek), 2. Mészáros (Borsod), 3. Hajdú (MÁV); harmatsúly: 1. Mátyus (MÁV), 2. Rácz (Borsod). 3. Ma tusinka (MÁV); pehelysúly: 1. Balázs I. (MÁV), 2. Rácz (Borsod). 3. Sándor (Borsod); köny- nyűsúly: 1. Bertkó (Borsod), 2. Sztoller (Borsod), ktsváltósúly: 1. Soós (Borsod), 2. Király II. (MÄV), 3. Hegedűs (Borsod); nagy- váltósúly: 1. Miklós (MÁV), 2. Szabó (Borsod), 3. Ploy (Vegyiművek); középsúly: 1. Nagy (Borsod), 2. Fűrész (Borsod), 3. Fehér (Vegyiművek); félnehézsúly: I. Szabó (Borsod), 2. Török (MÁV), 3. Szabó (Borsod): nehézsúly: 1. Erdei (Borsod), 2. Vígh B. (MÁV), 3. Juhász (Tm. Vasas). H. Gy. Nagy küzdelem a lepem* kézilabda bajnokságban Több csoportban befejeződtek a megyei teremké- zilabda-bajnokság küzdelmei. A csapatok igen nagy harcot vívtak a bajnoki címért, a teljesítményeken meglátszott, hogy ezúttal jóval nagyobb gondot fordítottak a felkészülésre, mint az előző évek hasonló időszakában. Az ifjúsági leány torna győztese — megérdemelten — a Tiszától dvári Gimnázium lett, ők már komolyabb feladatok megoldására is képesek lehetnek. A Vízügy felnőtt női csapata végig biztosan tartotta első helyét Az úttörő lányok játékát főleg a lelkesedés jellemezete. A forduló színfoltját a férfi középdöntő jelentette. Különösen jó benyomást keltett, hogy kevés volt a sportszerűtlenség. Nők. Úttörők: Tiszaföld- vár—Jászladány 10:9, Tiszafáid vár—Martfű 13:1, Jászladány—Martfű 11:3. Végeredmény: 1. Tiszafái d- vár, 2. Jászladány, 3. Martfű. Ifjúságink: Tiszaföldvá- ri G.—Közg. Technikum 13:3, végeredmény; 1. Ti- sEaföldvári G. 8 pont, 2. Közg. T. 6 pont 3. Közg. T. II. 4 pont, 4. Verseghy 1. 2 pont, 5 Verseghy II. 0 pont. Felnőttek: Vízügy— Rákóczifalva 10:4, végeredmény: 1. Vízügy 8 pont 2. Rákóczifalva 4 pont 3. Martfű 4 pont, 4. Kun- szentmárton 2 pont, 5. Jászberényi Lehel 0 pont. Férfiak. Úttörők: Tisza- földvár—Jászladány. 7:5, Martfű—Tiszafoldvár 11."9, Jászladány—Martfű 8:7, végeredmény: 1. Martfű, 2. Tiszafoldvár, 3. Jászladány. Felnőttek: Szó. MÁV—Ság- vári HSE 16:14, Tiszaföld- vár—Vízügy 17:12, Ságvá- ri—Besenyszög 30:12, Kilián II.—Tiszafoldvár 20:12, MÁV—Besenyszög 23:9, Kilián I.—Ságvári 20:16, Ti- szaföldvár— ITSK 20:15, Ki. lián I.—Besenyszög 24:5. Kilián . IL— ITSK 22:14, Kilián I.—MÁV 25:20, Kilián II.—Vízügy 23:16. A-cso- port; I. Kilián I. 6 pont, 2. Szó. MÁV 4 pont, 3. Ságvári 2 pont, 4. Besenyszög 0 pont B-csoport: L Kilián II. 6 pont 2. Ti- szaíöldvár 4 pont, 3. Vízügy 2 pont, 4. ITSK 0 pont A két csoport első és második helyezettje került a február 13—i döntőbe. Horváth József Szolnok megyei fiatalok! Töltsétek „két vidám napot a Fővárosban” ! Kényelmes utazás — oda—vissza külön autóbusszal. — Nevezetességek megtekintése, szakszerű idegen- vezetővel, vidám színház műsor, zenés szórakozás. Teljes ellátás és szállás. Részvételi díj: 216 — Ft Indulás: a megyei KISZ Bizottság elől. Jelentkezés: személyesen a városi és megyei KISZ Bizottságoknál teljes csoport esetén (34-—44 főig) az ..EXPRESS” Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Belföldi Idegenforgalmi Osztályán levélben Budapest, V., Szabadság tér 16. Telefon: 317—777, 113—568. Kevés ökölvívó a hétvégi versenyen mérkőzések MTS lilák—MTE fehérek 3:0 Góllövő: Papp, Gazsó (2). Lilák: Nagy — PaUa, Makai, 2ialai — Pusztai, Papp II. — Csabai dr., Pallai, Gazsó, Nagy F., Kanakas. Fehérek: Sárkány — Mátyus, Túri, Borzi — Sári, Szokolai — Sebők, Koliáth, Willisch, Ádámosi, Zoboki. A mély talajon is nagy kedvvel játszott a Szolnoki MTE játékosaiból összeállított két együttes. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de gólokat mégis csak a liláknak sikerült elérni, ötletes, gólratörő játékukkal szerezték meg a győzelmet. Mintegy 50 percet játszottak, majd a fehéreket a Vegyiművek csapata váltotta fel. Az MTE-ben Nagy kapus helyére Ben- csák került. Mintegy 20 percig a lilák támadtak, mégis a Vegyiműveknek akadt egy nagy helyzetük, de Bincsik remekül dobta bele magát Kántor lövésébe. Selmeczi edző 35 perc után a fehéreket küldte pályára, akik végül Vilisch szép góljával l:0-ra győztek. Az edzőmérkőzésen megjelent mintegy kétszáz néző jó mérkőzést láthatott, a játékosok bíztatóan mozogtak * Szolnoki Kilián HSE— Mezőtúri Honvéd 2:2. Szolnok. Nagyszerűen előkészített pályán játszott a két csapat. Góllövő: Rozgonyi, Molnár, ill, Sántha (2). 6. heti 1. Atalanta—Inter 2 6:3 2- Bologna—Foggia X 1:1 3- Fiorentina—Cagliari 1 2:6 4. Napoli—Juventus 1 14 5- Roma—Samp dóri* I 14 6- Torino—Spal 1 1:6 7- Varese—Lazio X 1:1 8- Genoa—-Lecco 1 14 9- Padova—Catanzaro X 64 Ik Palermo—Livorno 1 24 11. Pro Patria—Mantova 2 2:3 12. Venezia—Novara 1 5:2 13- Verona—Potenza 1 2:1 +1 14- Monza—Alessandria I 14 APRÓHIRDETÉSEK ALIAS A JÁSZBERÉNYI Gépállomás azonnali hatállyal felvesz mezőgazdasági gépszerelőket, autószerelőket. esztergályosokat, géplakatosokat- továbbá gyakorlattal rendelkező könyvelőket- Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen vagy Írásban a gépállomáson. Jászberény» Hatvani út______ K ERESÜNK egy agrármérnököt, egy gépész-, egy magasépítési technikust. egv gépkocsi előadót- ötéves gyakorlat szükséges. Felvétel azonnal. — Jelentkezni személyesen vagy írásban. Kísérleti Gazdaság. Karcag- Tilalmas._______ A KPM Közúti Igazgatóság felvételre keres autómotorszerelő szakmunkást hálózati villanyszerelőt aki láratos a generátorok bekötésében is Jelentkezni lehet s gépcsoportnál. Szolnok. Vöröshadseree u. 4- szám.______ A z GM- 44- sz. AU. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre - burkoló szakmunkásokat. - könnvűgépkezelő- ket (£M. vizsgával) kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak napi 15.— Ft. nem család- fenntartóknak napi 10— Ft különélés) diiat fizetünk. - amennyiben vidéki lakásbeielentésseJ rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza- — Munkásszállást és napi kétszeri étkezést - térítés ellenében - biztosítunk- Tanáes- 'eazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V. Kossuth Laios tér 13—15 föMezlnt SZAKVIZSG AVAL rendelkező tehenész elhelyezkedne- „Szolgálati lakás keli” jeligére a kiadóhivatalbaA SZOLNOKI Gépállomás gyakorlattal rendelkező ESZ- THRgar i- (t.)OKAT MAROSOKAT. - SZERELŐKET vesz fel azonnali belépéssel- Munkásszállást biztosítunk- Jelentkezés: — AMG Szolnok. Reseny- szögi útIDŐS férfi gondozására női betegápolót keresek, este 10-től reggel 5- ig tartó időszakra- Vidékinek lakást biztosítok- „Gondozás” ieligére a szolnoki hirdetőbeKÉSZRUHA varró és fehérnemű javító bedolgozót, valamint kesztyű. — vertcsipke készítő és horgolónőket — azonnal felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet Szolnok, Magyar u- 14- számKisújszállás. Mester utca 8 számúi azonnal beköltözhető ház harminckettőezerért sürgősen eladóGÉPJÁRMŰ TEHERAUTÓT megvásárlásra keresünk- Gázolaj fogyasztású Csepel vagy Garant gyártmányú gépkocsi érdekelné szövetkezetünket. — Mezőtúri Aasztalosipari Ktsz. Mezőtúr. 350 köbcentis JU- NAK eladó. Szolnok. Szív u- S. sz. (SZTK). A törökszentmiklósi Legeltetési Bizottság megvételre keres — lehetőleg vizsgázott — vagy vizsgáztatható 3.5 tonnás pótkocsit- — Ajánlatokat: Legeltetést Bizottság. Tö- rökszentmiklós. Táncsics utca címre kér. EGYEB GYORS- és gépírót azonnali belépéssel. meghatározott időre felveszünk- — Jelentkezés: Szolnok. Kossuth tér. Irodaház. I- emelet 25ADÁS-VÉTEL ROZSA gyönyörű újdonságokban, ela- diolusz legszebb színekben. díszcserjék. ribizli, egres. — Kérje díjmentes fajtaismertetőmet. Szállítás postán. — Székely, Budapest. 18- szám. KITŰNŐ ..B” tenor szakszofon eladó. Szolnok. Somogyi Béla u- 20-» Fazekas. INGATLAN 900 négyszögöl házhely és 12 000 db nagyméretű vályog eladó. Érdeklődni: Szaiol. Honvéd u- 2- számELVESZETT egv Mackó névre hallgató fekete pulikutya. Nyomravezető jelentse: Szolnoki Báthori utca 5FIGYELEM! - FIGYELEM! AUTÓT, MOTORT AKAR VEZETNI? MOST MÉG LEHET JELENTKEZNI. Hivatásos. nem hivatásos mkp. középfokú .valamint felsőfokú tanfolyamokat indítunk Szolnokon. Jelentkezni lehet: a KPM Autó- közlekedési Tanintézetnél. Szolnoki Eötvös tér 3 szám alatt 8—17 óráigA SZOLNOKI Gépállomás személygépkocsik. teherautók. traktorok, pótkocsik, munkagépek és egyéb gépjárművek gumijainak szakszerű javítását vállalja- — ÁMG Szolnok. Be- senyszögi útA GANZ Villamossági Művak Hegesztett Gépszerkezetek Gyára szakképzett mdzolót, fényező szakmunkást keres csoportvezetői beosztásba. Hosszú szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerinti Jelentkezni lehet: Szolnok, Körös! út 347c. Munkaügyi Osztály. — riihAzhti cikkek SllliEMLlMIl I. Kész ágynemű — — — — — — — — — — — — — 8—24%-ig Ágynemű méteráru — — — — — — — — — — — — 15—20%-ig Kártolt gyapjúszövetek — — — — — — — — — — — 8—25%-ig Férfi, női, gyermek téli és átmeneti kabátok kártolt gyapjúszövetből 8—15%-ig Női kosztümök kártolt gyapjúszövetből — — — — — — — 8—15%-ig Férfi és fiúöltönyök kártolt gyapjúszövetből — — — — — — 8—15%-ig Iskola köpenyek — — — — — — — — — — — — — 20% Len és pamut konyharuha és törülköző — — — — — — — 14—20%-ig II. Szintetikus felnőtt és gyermek kötöttáruk — — — — — — io—15%-ig Kártolt gyapjú felnőtt és gyermek kötöttáruk — — — — — 10—15%-ig Műselyem fehérnemű — — — — — — — — — — — l5<>/0 Szintetikus női és gyermek fehérnemű — — — — — — — io—15%-ig Férfi és fiú pamut, ingek és alsók — — — — — — — — 8—15%-ig Női nvlon harisnya — — — — — — — — — — — — 20% Férfi és gyermek szintetikus zokni — — — — — — — — 10—15%-ig Szintetikus női sálak — — — — — — — — — — — 30% Férfi, női és gyermek vulkanizált talpú cipők — — — — — 10% Gyermek mikropórozus talpú cipők — — — — — — — — 20%