Szolnok Megyei Néplap, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-09 / 7. szám

TÍPUSTÖRTÉNETEK 1965-BŐL A demokráciáról Levél érkezett a szer­kesztőségibe: „A napokban a házam előtti árokban egy döglött kutyát találtam. Kérem, hogy a szerkesztő­ség vizsgálja ki, hogyan került oda és tegye ki a lapba. És arra is intézked­jenek, hogy a tanács vites­se el.” Napokig nem tudtunk dönteni, elszabad-e küldeni az alábbi választ: „Ceruza helyett fogott volna ásót, már nem lenne ott a kutya­dög.” Nem ment el a válasz. Nem akartuk „megsérteni” a levélíró demokratikus jo­gait. Ásót ragadtunk, a hely­színre mentünk, s elföldel­tük a dögöt. Legalább ml tudjuk ezután, hol van a kutya elásva. A világnézeti harcról Csinos, barna asszonyka lép az esti egyetem vizsga- bizottsága elé. Egyik kezé­vel nyúl a vizsgatételért, a másikat szorosan zárva tartja. Helyére ül. Jobbke­zével írni kezd. A balkezét időnként kinyitja, s lopva belepillant. Most ő következik. Szé­pen, egyenletesen felel. Té­tele: harc a vallásos világ­nézet és a babonák ellen. A balkezét még mindig szo­rosan zárva tartja. Befele­zi. Jeles. Amikor ezt hallja, bol­dogan kapja fel a zárva tar­tott öklét, kinyitja és há­lásan csókolgatni kezdi a benne szorongatott kabala­babát. A tájékoztatásról Tavaly sok szó esett a tájékoztatásról. Sokan bí­rálták a sajtót, hogy nem ad elég sokoldalú, teljes tá­jékoztatást mindenről A sajtónapon mesélte valaki, talán nem Is minden célzás nélkül: Az első világháború ide­jén szokás volt, hogy a kisbíró kidobolta a faluban MÁR A MARHA IS TUDJA — Hagyjon békén. Lelelt a munkaidőm. Színházi dolgok Egy színész szinkronja egy filmnél nem felelt meg és másikkal pótolták. Az el­ső ezért úgy megharagudott a kollégára, hogy a köszö­nését sem fogadta. Mikor egyszer az utcán találkoz­tak, azt mondja az első: — Miért nem int legalább a fejével? Hiszen én a fil­men maga helyett is kö­szönök. ☆ Az Y színház irodalmi titkára kitűnt a takarékos- sági kampányban: a műsor megírásánál nem teszi fel a pontokat és a vesszőket. a leginsseDD naaneientűse­ket. Sorolja, hogy tegnap megsemmisítettünk ennyi katonát, elfogtunk annyit, zsákmányoltunk ennyi, meg annyi hadianyagot... Meg­találja kérdezni valaki, hát a mi veszteségünket mikor közlik? Feleli erre a bölcs kisbíró: Azt odaát dobol­ják... — V — Pindaresz azt mondja: a tehetéggel születni kell. És alig van időd rá, hogy meg­mutasd a tehetségedet, már küszöbön a nyugdíjazásod. ☆ Nagyecsed környékén tör­tént a nyáron, amikor a Szigligeti Színház gazdasági stábja az együttes nyírségi vendégszereplése előtt te­repszemlére indult. Esős, sáros idő volt, már esteledett. — Gyerekek, hol van az a híres ecsedi láp? — for­dult egyikőjük kíváncsian a kocsiban utazó társaihoz, ám ebben a pillanatban: mint egy végszóra, a gép­kocsi megfeneklett a fene­ketlen sárban. — Itt. Hogy pont most jutott ez neked is az eszed­be! — szólalt meg egy mél­tatlankodó hang a sötétben( T fi M 1965 legbárgyúbb újítása Jó választás — Mi az oka annak, ked­ves kisasszony, hogy egy órája jóformán egy szót sem szól? — kérdezi a fia­talember attól a kislánytól, akivel nemrégen ismerke­dett meg. — Az ok egyszerű, nincs mit mondanom! — vála­szolja az ifjű hölgy. — És maga sosem beszél, ha nincs mondanivalója? — faggatja tovább feszülten a fiatalember. — Soha. — Nem akar a feleségem lenni? — Valami jó külföldi gyógyszert tessék írni. Nem kell megijedni! „Kapitány, kapitány, fő a jókedv!..." — A, Kapitány elvtárs? — Igen, de nem a Ten- kes. — Hanem? — Csak a futball váloga­totté. — Ja? Akkor értem, miért „fő a jókedv”. — Ne gúnyolódjék. Köny- nyű volt Tenkesnek. Ha ne­kem olyan kurucaim letek volna, ma nemcsak Guate­mala heverne a magyar futball lába előtt. — Miért volt előnyösebb helyzetben a Tenkes kapi­tánya? — Ad egy: több volt a puskaporuk. Ad kettő: ha az én fiaimnak is olvan szép selymes lódingjai let­tek volna... Mint a kuru- coknak. Nem beszélve a tá­rogatókról. — Ne folytassa. Kapitány elvtárs. Tudom, most az következnék, hogy könnven ugráltak a kurucok a piros csizmákban, de mire men­tek volna a labancokkal futbaílcipőben Azt azonban ne firtassa, hogy a kuru- coknak lovaik is voltak, mert adtunk mi már lovat a futballválogatott alá !s. Talán épp az volt a baj-. No, de ne filozofáljunk. Mégis, ml volt a baj a vá­logatottal Kapitány elv­társ? — Tudja maga. mit je­lentett a fiúknak, hogy vé­gig az egész túra alatt min­dig gólképes csatársorokkal álltak szemben? Ehhez a mi védelmünk nincs hozzá­szokva. Érthető, hogy össze­omlottak a fiúk. — Ne tessék mondani! Még csak az kellett volna, hogy szélsői legyenek az el­lenfeleknek. — Na ja! Voltak is. Ht- hefetlen gyorsak, és min­den csapatban kettő. Velük szemben olyan eátlásosan állt Sípos, Mészöly, Soly­mosi vagy Novak, mint a sakál, — Gondoljuk, sok tanul­sággal zárult a kirándulás? — Azt meghiszem! Fel­tétlenül változtatni fogunk a védelmi falon A Sípos— Mészöly—Solymosi—Novák felállítás helyett a Novák— iSolymosi—Mészöly—Sípos formációt alkalmazzuk. Ez meg fogja lepni a tizenha­tos döntő résztvevőit. — Minden bizonnyal. Ho­gyan látta Dél-Amerika lab­darúgását? — Mindent Pelei Min­dent Pelei — Ez az elvük. Aztán slussz. Hol vannak a brazil Didik? Pelén kívül csupa csecssszopó mind. — A szovjet válogatott? — Kicsit sablonos fut­ballt játszottak szovjet ba­rátaink. Győzelem vágy- döntetlen. Elég színtelen taktika. Szinte előre tudták az ellenfelek. — Mint ahogyan a ma­gyar válogatottal szemben biztosak voltak a győzelem­ben. — Nana, disztingváljunk. Azt sosem tudhatták, meny­nyire vernek meg bennün­ket. A fiúk dicséretére le­gyen mondva, soha nem szűrődött ki előre, mennyi­vel maradunk alul. — Ez valóban szép. No és most hogyan tovább? — Még kérdezi? Tovább, a megkezdett úton. Ne fe­lejtse el, hogy a labda ke­rek, és ahol kikap a ma­gyar válogatott, mi is ott leszünk. Tóth István Tapintatos kislány Álmosan bóbiskolunk a vasúti fülkében Illetve bó­biskolnánk. ha egy tündéri kislány nem szórakoztatna bennünket. A kicsi csak addig pihen, amíg egy-euy korty bambit iszik, egyéb­ként be nem áll a száia. Mindent megnéz, mindedre megjegyzést tesz. — El sem hiszik, milyen szörnyű ez a gyerek — mondják n szülők. — Min­denre megjegyzést tesz. mi meg maid elsüllyedünk a szégyentől. A múltkor is... — és mesélik a történetet. Alighogy befejezik. Sza- jóinál egy idősebb hölgy száll fel. Ismerve a kis­lányt. mindenkiben meg­dermed a vér. Ugyanis a hölgy meglehetősen nagy orrot visel A szülőkről sza­kad a víz. a gyerek min­den pillanatát legfoglnhák. Nem is szól semmit Szol­nokig. Mire a váltókhoz érünk, már fel is öltöztet­ték. A papa karján a kis­lánnyal érmen kilép a mi­kéből. amikor a kis - fi­atba bizalmas hangon meg­szólal: „A néni orráról majd otthon beszélgetünk.” Átengedték a helyet — Hallottad, hogyan éne­keltem tegnap? A hangom egyszerűen nem fért el a teremben. A példa ragadós. — Nincs láz? Akkor miért szúr a hátam?

Next

/
Oldalképek
Tartalom