Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-19 / 299. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. december 19. Mibe kerül egy magyar film ? Keleti, a fáradhatatlan — Nádas/, a titokzatos — Készülnek a jövő évi tervek / Ev-végi látogatás a filmgyárban Z ú «• a képtávíró RIPORTCSERE AZ IMERVIZIÓ ÉS AZ EURÓVIZIÓ KÖZÖTT — KÖZVETÍTÉS MŰHOLD SEGÍTSÉGÉVEL Mikrohullámok randevúja a Szabadság téren A MAFILM zuglói telepén ezekben a hetekben lázas munka folyik. — Ez érződik mind a négy alkotócsoportnál, a műtermekben, a folyosókon és a vágószobában. Kőrútunkat az első alkotócsoportnál kezdtük, Újhelyi Szilárd a vezetője és tagjai neves rendezők, így Fábry Zoltán, Radnóty László, Máriássy Félix és Kovács András. — Ritka eset, hogy a csoport tagjai együtt vannak. Csak akkor ülnek össze, amikor egy-egy témát megvitatnak. Jelenleg éppen szétszóródtak a négy égtáj felé: Újhelyi Szilárd a mexikói filmfesztiválra utazott, Máriássy Félix Cegléden forgat, Fábry Zoltán új forgatókönyvén dolgozik, Kovács András témát keres. Hasonló a helyzet a második csoport főhadiszállásán is. Palásthy György éppen — a „Ketten haltak meg” című filmje felvételeit nézi a házivetítőben, a kritikusoknál is szigorúbb szemmel. — Minden mozinéző úgy ismert, mint vígjátékrendezőt — mondja Palásthy —- különösen a „Meztelen diplomata” című filmem után. Szeretném bizonyítani, hogy nem áll tőlem messze a dráma sem. A téma röviden: miért hal meg két szerelmes — a faji előítéletek miatt —, csak azért, mert egyikük cigány?... Remélem, még ebben az esztendőben kész a film, — hacsak váratlan technikai akadály nem szól közbe. Forgács Lajos gyártásvezető szobájának ajtajára éppen új táblát tesznek ki. Ez jelzi, hogy új film forgatására készülődnek. Címe: „Felhők között”, rendezője Mészáros Gyula, — ugyancsak a második alkotócsoport tagja. — Mibe kerül a film? — Érdeklődünk Forgács Lajos gyártásvezetőtől. — Négymillió forintos a költségvetésünk, általában ennyibe kerül egy-egy magyar film előállítása — mondja. — Természetesen akad kivétel is: főleg a történelmi témák drágák, elsősorban a kosztümök és a különleges díszletek miatt. Régi vágya a közönségnek, hogy végre filmesít- sék meg Gárdonyi híres regényét, az Egri csillagokat. Ha már egyszer így szemtől-szembe találkozunk egy film-költségvetési szakemberrel, megkérdezzük: — Hány milliót kívánna az egri várvédők történetének megfilmesítése? — Ilyen téma csak színes filmen képzelhető el. Ez már eleve 30—40 százalékkal drágább a fekete- fehérnél. Becslésem szerint Gárdonyi regényének megfilmesítése legalább 12 millió forintba kerülne. A harmadik alkotócsoportnál is szorgos munka folyik. Keleti Márton Kossuth-díjas rendezőnket a műteremben találjuk. — A díszletek egy pesti színház öltözőjének illúzióját keltik majd a felvételen. A fényszórók sugárkévéi Rutt- kay Évát és Zolnay Zsuzsát világítják meg. Kint fagy, de itt a műteremben forró a levegő: a világosítók. és a díszletmunkások ingujjban dolgoznak. Hegyi Barnabás operatőrnek mégis kevés a fény: újabb fényszórókat kér. Valósággal trópusi a hőség a -Butaságom története” című film felvételeinél. A négyes alkotócsoport vezérkaránál, Nemeskürti István szobájában főleg előkészületi munka folyik. Az 1965-re tervezett négy film ugyanis már kész. A csoport idei termése: Az Iszony, A nehézéletűek, a Patyolat-akció, és a Zöld ár. Hármat már látott a közönség A negvedik, Jan- csó Miklós filmje, „A nehézéletűek”, amely ballada! hangvételben dolgozza fel az 1948-as szabadság- harc bukását követő nehéz és sötét időszak betyáréletének drámáit, még bemutatásra vár. Sok érdekes elképzelés és terv megvalósítására készülnek a négyes csoportnál. — Szeretnénk megfilmesíteni egy újabb Németh László művet — mondja Hintsch György, az „Iszony” rendezője. — Melyiket? — Azt majd az íróval közösen döntjük el. Várkonyi Zoltán valamelyik Jókai-regényből akar kétrészes, színes filmet rendezni. Makk Károly egyszerre több témával is foglalkozik, kész forgatókönyve azonban jelenleg még nincs. Lehet, hogy Fejes Endre írásából készít filmet. Mindez azonban már 1966-os terv. A zuglói filmgyárban elkészült az 1965- ös mérleg: az elmúlt tizenkét hónapban 18 új film született. Mennyiségileg tehát teljesíti a filmgyár a tervet. A minőségről pedig már nem a statisztika, hanem a közönség nyilatkozik. Maci magára húzza a takarót. Vége az esti mesének. Több mint 800 ezer családban közelebb húzódnak a tv készülékhez. — Falun, városban ilyenképpen szólnak ki a konyhába: — Anya, nagymama, mami gyertek. Kezdődik a híradó. A tv egyik legnépszerűbb műsorszáma, nyolc éve jelentkezik esténként, hogy beszámoljon a világ, az ország eseményeiről. — Egy-egy érdekesebb külföldi filmriportnál sokan felteszik a kérdést: — Hogyan csinálják, hogy a New Yorkban, vagy Londonban délben lezajlott eseményt este már közvetítheti a híradó. A gyorsaságban nincs semmi ördöngösség, csak — technika. A tv híradója sok szálon kapja a friss I filmriportokat. A repülőgépek naponta dobozszámra hozzák a világ minden részéből a filmtekercseket. De a lökhajtásos repülőgép még a rakéták korszakában sem tud versenyre kelni a rádióhullámokkal. A legfrissebb anyagok képtávirón és mikróhullá- mú közvetítő láncon érkeznek. A híradó szerkesztőségében reggeltől-estig zug az „Unifax” képtáviró. Telefon kábelen tartja a kapcsolatot Londonnal és Moszkvával. A beérkező elektromos jeleket alakítja át képpé, 14 percenként megjelenik a lassan forgó papírszalagon egy-egy fénykép. A fél 7-es londoni esemény képe 7 órakor már a Szabadság téren van és a kamerák azonnal közvetíthetik az állóképet. Ezzel a berendezéssel csak az állóképeket továbbíthatják, a mozgóképek más úton érkeznek. Európát éppen úgy mint a többi kontinenst, mikró- hullámú közvetítőlánc hálózza be. A tv képek csak különleges kábeleken, vagy ultra rövid hullámokkal továbbíthatók. — Oslóból Rómába, Moszkvából Budapestre csak úgy továbbítható a műsor, ha a képeket az egymástól 50—80 kilométer távolságra lévő közvetítő állomások veszik és adják tovább. Azért szükséges az állomások ily sűrű láncolata, mert az ultra-rövid hullámok — hasonlóan a fénysugárhoz — egyenes vonalban terjednek. A jó kapcsolat biztosítására a tornyok parabola antennái „farkas szemet néznek egymással”, vagyis szabad szemmel is látni kell egyik helyről a másikat. Az idők folyamán az Intervízióhoz és az Eurovízióhoz tartozó közvetítő állomások láncolata teljesen kiépült. Az Euro- vízió a nyugati országok, az Intervízió a szocialista országok televízióit fogja össze. Egyezmény értelmében naponta kicserélik legérdekesebb filmriportjaikat. Minden ország reggelenként géptávirón közli a prágai, illetve a brüsszeli központtal a napi eseményeket. Ezekből az egyen adók kiválasztják, mire van szükségük. Délután fél kettő. A mik- róhullámú lánc egymáshoz kapcsolja Moszkvát, Berlint, Helsinkit, Varsót, Prágát, Budapestet, Bukarestet és Szófiát. Először Moszkva közvetíti a filmriportokat, majd sorra a többi főváros és amelyik tv igényt tart rá, az képmagnón, vagy filmszalagon rögzíti. Délután fél ötkor ismét összekapcsolja az európai fővárosokat a mdkróhullámú közvetítő lánc — Brüsszelből kiindulva. Ekkor bonyolítja le az Eurovízió az Inter- vízióvaj közös riport cserét. A közvetítő hálózat alkalmas tengerentúli átvételek lebonyolítására is. — Műhold segítségével London, vagy Moszkva veszi a New York-ból, vagy Vladivosztokból érkező képeket és továbbítja azt a mikróhullámú közvetítő állomásoknak. Esténként mikor az elnökválasztás párizsi képeit, vagy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa délelőtti ülésének eseményeit nézzük, gondoljunk arra is, hogy sokezer szakember összehangolt munkájának eredménye ez a gyorsaság, amellyel a sokmdllió tvnéző friss tájékoztatását biztosítják. Tamás György Irta: Molnár Károly A vágóasztal mellett. Minden kocka fontos. Rendező és vágó eszmecseréje. (Regős István felvételei) így kell ezt csinálni! Keleti Márton Ruttkay Évát instruálja SZÁL AI JÁTSOSt Párbaj Előveszi a dóznit. Leül egy zsákra és mintha szertartást végezne, cigarettát sodor. Dohányt csippent a három ujja közé, félbehajtja a cigarettapapírt, beleszórja a dohányt, eligazítja, hog> mindenütt egyformán legyen, e dózni tetejét a bal és a jobb xéz gyűrűsujja közé fogja, hogy a leszóródó se vesszen kárba, a mutató- és a hüvelykujjával pedig megsodorja a cigarettát. Meg- nyálazza a szája szélét, jobb kézzel a szájához viszi a papírt, nyelvével végighúz rajta és egy gyors mozdulattal összeragasztja — Itt nem szabad dohányozni! — szól rá egy fiatalember, aki olyanidősforma, mint amilyen az 6 fia lenne, ha élne. De meghalt a háborúban, ö is Kovács Ferenc volt. Ekkor ragadt őrá az idős, a fiára meg az ifjú elő- név. Az ifjú meghalt, de azért ő nem lett ismét csak Kovács Ferenc, rajta maradt a jelző. ☆ öregek napját tartottak a termelőszövetkezetben. öt is meg hívták. A fészer alatt székek sorakoztak, az udvar egy részén is. Amikor meglátta ezt a sok széket, a drapériával letakart asztalt, rajta a virágcseréppel, amelyben aszparágusz volt. elfogta a szomorúság. Hát ennyien vagyunk! — gondolta és leült a hátsó sorba. Teltek a sorok. És a sok feketeruhás férfi és nő olyan látvány volt, mint amikor ősszel a fecskék gyülekeznek a villanydrótokon. A tsz-vezetősét: befogatott a hintókba, amelyeken határszemlére szokott menni az elnök, a főagronómus, a brigád- vezető. Ezen hozták azokat, akii: már menni is alig tudnak... Mindezt elfeledtette vele az egésznapos jókedv. Az öregek táncoltak, s köztük ő is. De egyszer véget ért a tánc. És ahogy a kicsapó víz elóbb- utóbb visszatér eredeti medréoe úgy változnak vissza az öregek is. Egy részük már hazafelé indul, és mindjárt bemegy az irodába beteglapot kérni. Ha máT itt vannak, akkor enélkül nem mennek haza, mert az öregséghez hozzátartozik a beteglap. ö is betér az irodába az elnökből — Köszönök mindent. Jánosi <— nyitja rá az ajtót. Az elnök — magas, erős embei — mosolyog, elhárítja a köszönetét. — Talán haragszol rám, János? — Most nem! De egyszer nagyon haragudtam magára! — Mikor? A homlokát ráncolja, szemgo lyója a mennyezet félé fordul, úgy, hogy alig látszik a szembogár. Az emlékek között kutat, de ezt az esetet sehogy sem találja. — Mikor adtam én neked okot? — Emlékszik, amikor együtt csépeltünk? — Hogyne! Mintha ma lett volna! — Na. akkor. — És miért? — Mert úgy tömte azt a gépet, hogy csak úgy dűlt a szalma. Nem győztem elrakni az elevátor alól. Idős Kovács mosolyog. Karja, mintha kéve lenne benne, az uj- jai is úgy mozognak, mint amikor a szétvágott kévét, szépen, egyenletesen, engedik a gépbe. — Na és mondd, bírta a gépi — Bírta az anyja... De azérl magánál nem kellett volna úgy zabáltatnia. Nem tud nyugodni. Hói a régi emlékek rajzanak fel benne, hói olyan erősnek érzi magát, mint akkor, amikor két zsákot vitt. ,? vállán, egyet a szájában a kocsmáig fogadásból. — Értettem hozzá, tudtam etetni? — kérdj az elnöktől, mintha egyedül csak tőle függne a bizonyosság. — Tudott. — Tudok én még mindig. — Az lehet! — Lehet? Biztos is. Adj nekem egy gépet. Majd megmutatom én, hogyan kell etetni. És, ha benne vagy, mérjük össze az erőnket. Legyél ismét a szalmá. som. Megegyeztek... ... Már a negyedik cigarettát sodorja, ezért jár a porfüstöt okádó gép körül reggel óta. Mára ígérte János, hogy megvívnak. Az elnök pedig nem olyan ember. aki nem állja a szavát. És őt sem olyan fából faragták. Zúg a gép. időnként, mintha fulladozna. Ez bántja a fülét. Tel is kiabál az etetőnek, de az nem hallja. Ezért, amikor megérkezik az elnök, megváratja egy kicsit: hallgassa csak, hogy nem szabad etetni. A gépről, a szalmáról, az asz tagról csak annyit látnak: idős Kovács meg az elnök beszélget, mutogatnak is hozzá. Az elnök odahívja magához a pihenő etetőt. aki elindul a létrán föl a dobra. Idős Kovács előveszi etető szemüvegét. Az elnök lelöki a nadrágot, az Inget, hirtelen eló- villan fehér felsőteste, meg talán annál is fehérebb lábszára. Az etető bólogat, kiszáll a „vályúból”, és mielőtt átadná a helyet, kezet fog idős Kováccsal. A gép az elhelyezkedésig üresen jár. Idős Kovács szeme vizslat: ott van-e már az elnök az elevátor alatt, lehet-e kezdeni? Int: jöhet a kéve. A kévevágó kézre adja, kése átvágja a kötést, és mint az ájult ember, belehullik idős Kovács ölébe. Az idős ember széthúzza, hogy le ne fulladjon a gép. A gép nyeli, vészesen nyeli, a tempó gyorsul, idős Kovács legalábbis így érzi. Figyeli az elevátort, amelynek láncán ritka a szalma. Az elnök dobálja a szalmát, ő tömi a gépet. Ezt a párbajt meg kell nyerni. Olyan etető, mint ő, nem volt a környéken. Hullnak a kévék. Karja fárad. Az ujjai nehezen mozognak. A falatok egyre nagyobbak a gépnek. Bruramog. nyög a gép. Már csak az elevátort nézi. Nem a kéve — a szalma érdekűi Az öléből széthúzatlanul a gépbe zuhan a kéve. Egy, kettő, három... A gép nyög és ledobja a szíjat... János lejön a szalmáról. Idóa Kovács is a dobról. — Maga győzött! — mondja az elnök, és átöleli az idős embert, akiről patakokban csurog a veríték. — Hátha még a gép is bírta volna! — vélekedik idős Kovács. — De nem bírta! Hiába, azok a régi gépek jobban bírták! Az ég kék volt. Olyan tiszta, mint ennek az idős embernek a szándéka.
