Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-19 / 299. szám

1966. december 19.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Politikai gazdaságtan ábrákban és táblázatokban

Kossuth Könyvkiadó 1965

fesz. oktatásban mindig

kiemelkedő szerepe volt a szemléltetésnek. Érvényes ez a politikai — ideológiai oktatásra is: a hallgatók

jobban és alaposabban elsajátítják a tananyagot, ha azt előadás, magyarázat mellett vizuális eszközökkel is könnyebben érthetővé teszik.

A szemléltetés alkalmazása a politikai tantárgyak anyagának elsajátításánál

soktól vett fontos idézeteken kívül témánként a legfrissebb adatokat is közli, pl. az egyes országok részesedését a kapitalista világ exportjából, vagy az USA, Anglia, az NSZK és Franciaország részesedését a tőkés világ ipari össztermeléséből, a népesség ösz- szetételének változását hazánkban stb,

KöNy

VEK

női

%

nehéz és bonyolult feladat: ezért dicséretes kezdeményezés a Kossuth Könyvkiadó részéről a politikai gazdaságtan oktatását segítő szemléltető anyagok könyvformában való megjelentetése. Az anyagot a Budapesti Műszaki Egyetem politikai gazdaságtan tanszék módszertani bizottsága — dr. Devics József, Kerékgyártó György, Marjanek Károlyné — állította össze.

A kiadó első próbálkozása, ez a több mint 200 oldalas mű, a marxista— leninista politikai gazdaságtan legfontosabb kategóriáinak, törvényszerűségeinek illusztrálásával — diagrammák, táblázatok stb. segítségével — igyekszik szemléltető anyagot biztosítani a kapitalizmus és szocializmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához.

Sémák, diagrammok, táblázatok, idézetek vezetik szemléltetően végig az egyetemi, pártdskolai, vagy középiskolai tanulókat az egész tananyagon. Az alapfogalmak, a tőkés termelési mód és a szocialista termelési mód témánkénti illusztrálása és csoportosítása megkönnyíti a könyvben összegyűjtött szemléltető ábrák felhasználását.

A könyv fő érdeme, hogy a diagrammákon, táblázatokon a klasszikuKAHÁNA MÓZES:

Biharvári taktika

A Szovjetunióból a közelmúltban hazatért Kahána Mózes több esztendős jog- sarja alatt, a romániai Dof- tána börtönében, 1927-ben kezdte írni regényét, és most, Budapesten fejezte be. Az 1919-es magyar Tanácsköztársaságot követő időszakot idézi fel, azokat az eseményeket, amelyeknek maga is cselekvő és szenvedő hőse volt egy Bi- harvár néven emlegetett határmenti magyar városban és a hozzá közel fekvő gyártelepen.

Sztrájk robban ki a gyár vezetőségének munkás- ellenes intézkedései miatt; megszigorították az amúqy is embertelen munkafeltételeket, tömegesen bocsátották el, sőt, a gyári lakóépületekből családostul kitették a kommunista-gyanús munkásokat. Az ügy csattanós bizonyítéka annak, hogy a román belpolitikában bekövetkezett enyhülés: a fogságban tartott kommunisták szabadon bocsátása és a szakszervezetek működésének újbóli engedélyezése csupán választási kortesfogás volt és a legkevésbé sem gátolta a közigazgatási és állambiztonsági szerveket abban, hogy továbbra is üldözzék a munkásosztályt és csírájában fojtsanak el minden forradalmi megmozdulást, így történt, hogy a sztrájkolok nemcsak az államhatalom képviselőivel talátták szemben magukat, hanem érdekképviseletük, a szákszervezet munkásáruló vezetőivel is, akik nemcsak hogy semmiféle támogatásban nem részesítették a munkásokat, hanem közrejátszottak a mozgalom szervezőinek börtönbe vetésében. Ekkor határozta el néhány lelkes ifjú kommunista, hogy a biharvári taktikát alkalmazza. A bátor fiatalok beállnak a sztrájktörők közé, de a gyár falain belül konspirálnak, agitációvál, röpiratterjesz- téssel és szabotázs-cselekményekkel harcolnak igazukért. KeV.ő szervezettségük hiányzik, olyanok is közéjük keverednek, akik megbízhatósága kétes, s akik fegyelmezetlensége széthúzást szül, s végülis meggondolatlanságuk rendőrkézre juttatja mindannui- ukat. A biharvári taktika azonban bevált! A gyárvezetőség — a közvélemény nyomására — jónak látta visszavonni intézkedéseit, visszafogadta az elbocsátott munkásokat. A Biharvári taktika, jóllehet írója egyik hősével sem, azonosítható, a szemé'yes élmény közvetlenségével, s reális előadásmódjával olyan beszámolónak tekinthető, amely kor- történeti hitelességénél fogva is érdeklődésre tarthat számot (Kossuth Könyvkiadó)

Kondor László

SOMOGYI TÓTH SÁNDORs

PRÓFÉTA VOLTÁL

r

SZIVEM "p°.ük Ksn,,k,a“

Somogyi Tóth művészi erővel állítja elénk a figurát: Szabados Gábort, az

erkölcsileg és idegileg is összeroppant értelmiségit, újságírót. Ábrázolásmódja sajátos, de nem egyedülálló. A belső interieur-t, a párbeszéd „technikát” alkalmazza fiktív személlyel, akit sosem látunk, sosem hallunk, csak a főhős reagálásaiból következtethetünk jelenlétére. — Már maga ez a forma is — és a keret — Szabados az idegszanatóriumban az orvos „hatására” visszaemlékezve mondja el életét — jelzi a figura — jobb szó híján „dekadens” voltát.

Kétségtelenül modem jelenség, ha nem is a. szó pozitív értelmében. Emlékeztet Fellini 8 és féljének filmrendezőjére is. Mindketten kiégettek, megfeneklettek, nem tudnak mit kezdeni kétségtelenül elismerésre méltó intellektusukkal, szellemi energiájukkal. Minden kapcsolatuk — alkotó kapcsolatuk — megszakadt a világgal, önzésük és tehetségtelen- ségük csak a perc örömét keresi, a „királyi közérzetet”, amit az alkoholban és a szexualitásban vélnek „percekre” megtalálni. Ez a párhuzam azonban természetesen csak az alkati azonosságokat jelzi és nem a két életút vektorait, — amelynek eredője végül is a bekövetkezett fiasco. — Mert ha magyarázat, a nyugati értelmiség válságára a kapitalista világ ellentmondásos volta — Szabados Gábor kiégettsége nem szorítható ilyen egyszerű képletbe. Még akkor sem, ha elfogadjuk, hogy hősünk jellemében és akaratában gyenge ember, aki el sem jutott a tudatos forradalmár szintjéig. — Szabados Gábor indulásakor része az egész társadalom mozgásának, aktív tagja ennek a mozgásnak. Minden későbbi fogyatékossága ellenére — ebben az időben még hisz és képes is konstruktiven élni, gondolkozni,

dolgozni. Somogyi Tóth csak utal erre az állapotra, mintegy jelezve, aláhúzva a kontrasztot az indulás és az „eredmény” között. És éppen itt vetődik fel a probléma, ami már nemcsak irodalmi, — amivel magyarázható a mű iránti fokozottabb érdeklődés, a vita is. Szabados Gábor értékes ember lehetne, de elbukott, kiégett, mert gyenge. De ki felelős ezért? Csak ő maga?

Az író a magánéletében mutatja ki azokat a konfliktusokat, amelyek morálisan kikezdik, felőrlik energiáit. Nem értik meg egymást a feleségével, — Krisztával. (Szabados ugyan tiltakozik — ő nem fut a nők után, csak éppen elfogadja őket.) Az ellentét éppen életszemléletükből fakad. Kriszta a lelkes indulást, a harcos hitet kéri számon Szabadostól, azt szeretné mintegy konzerválni benne, holott Szabados a sikeres, befutott újságíró éppen a munkában nem találja meg a szépséget, a helyét. Még nagy pillanataira — palkonyai riport — is csak fanyarul emlékezik, nem tudja tovább ösztönözni. S ezért már csak ő felelős. Az író sem ítéli el hősét teljesen, nem is ítélheti el. Sziporkázó intellektusa helyenként még vonzóvá is teszi. Vannak emberi pillanat! is, amikor felnyüszít ben- be a magány és az elesett- ség, például a fiával való találkozásokkor. Voltaképpen — vulgáris miércével — irigylésreméltó ember is. Mindent megkapott, — amit a társadalom megadhat: szép pályát, karriert, kocsit, összkomfortot, nőket — sikert.

A „büntetés” az, hogy Somogyi Tóth az idegszanatóriumba toloncolja, még enyhének is tűnne, ha a nagy emberi gyengeségeket nem ellensúlyozná éppen az említett imponáló intellektus. Az viszont már elgondolkoztató, hogy a

kormánykitüntetést éppen ez az ember és éppen a főnökével való látványos összetűzése után kapja. — Miért kapta a jutalmat? Múltjáért? A környezete — főnöke — nem látják; milyen ember? Úgy látszik nem, mert teljes mozgás- szabadságot adtak neki, elnézik hibáit — sőt, meg is jutalmazzák — és ha nincs az incidens a feleségével, amely az író szerint az összeroppanás közvetlen oka — még „most is boldogan él, míg meg nem hal”.

Somogyi Tóth a megjelent kritikákra adott válaszában (Kritika, 1965. 9;

szám) többek között Szol- zsenyicin kisregényét is említi, mint ösztönző példát és mintát regényéhez; Természetesen egy példa vagy a példák egész sora sem mindig bizonyíték. — Mindenesetre ezek a művek igyekeznek feltárni (különböző szinten és erővel) az elmúlt két évtized problémáit, bemutatni a jellemet és hitet próbára tevő Scyllákat és Gharifa- diseket. Lehet ítélkezni és felmenteni.

Somogyi Tóth az önismeret fontosságáról beszél. — Ismernünk kell önmagunkat; mert enélkül nem juthatunk tovább. Hegel megfogalmazásában a tárgy ismeretét a tárgy története adja. A megtett út ismerete. Ezt kísérli meg felmérni néhány izgalmas^ friss irodalmi vállalkozás, Somogyi Tóth regénye is; Szabados Gábor figurája lassan fogalommá válik, mint a Hábetlerek, Elnök Jóskák. A jelenség megfogalmazása ■— még az egyedi, esetlegesé is — figyelmeztetés is. Önismeretre, önvizsgálatra és kritikára ösztönzi az egyént, de a társadalmat is. A hitet, az illúziót nem szabad elveszíteni, de azt is meg kell akadályozni, hogy a Szabados Gáborok elveszítsék. Mert minden fias- coért mindenki felelős. Az egyén is, a társadalom is.

Horpácsi Sándor

szerű nyílást vettek észre. Árra rohantak.

— Jól megjártuk! — kacagott Vera. Csavarta hajából a vizet, majd leült egy széleskarimájú kőre és kapcsolta szandálját, hogy kiöntse belőle a sáros vizet. — Megbánta a kirándulást?

— A maga kedvéért akár mindjárt visszamennék az oromra — mondta János, miközben csuromvizes kabátját ráz*a.

— De most lebeszélném, inkább nézze meg a cipőjét, könnyen felfázhat. Tessék, van hely! — a kő szélére húzódott.

János kellemes borzongást érzett. En. gedve a felhívásnak, leült.

Vera szalagja leesett a földre. Egyszerre hajoltak érte. A kezük a szalagnál találkozott. Vera felkacagott és megszorította János kezét. János magához vonta a lányt, oly közel, hogy érezte szívverését. Vera, fejét elfordítva, szájára tette a kezét. Felül a tiltakozó ujjak, amelyek egyre inkább szétnyíltak, alul a hang nélkül beszélő száj, mintha mondaná: „Kellek, nem kellek? Itt vagyok, lopjál belőlem!”

Elvonult a zivatar. A mennydörgés távoli tompa morajként hallatszott. Kiléptek a napfényben úszó szabadba.

Vera a kapunál kedvesen in vitába:

— Ne menjen tovább ilyen vizesen. A Tavasz utca még messze van.

— Honnan tudja, merre lakom?

— Hát megtud az ember egyet s mást, amit akar.

— Én, sajnos, nagyon keveset hallottam magáról.

— Majd apránként. Maradjon nálunk, amíg megszárad a ruhája. Legalább bemutatom anyukának...

Munkatársainak, a brigádtagoknak eleinte nem mert előrukkolni Verával; Egybekelésük előtti hét egyik regge’én, amint betoppant a műhelybe, róla beszéltek. Jöttét nem vették észre, megáht az egyik gép mögött. Az ifjonc Bódi Tibi hangját hallotta:

— Igazatok van, ne avatkozzunk az ő dolgába. T ülönben is tudjátok, a nőügyeket nem szoktam mellre szívni. Az udvariéi a véletlen műve. Udvarolok jobbrabalra, mert szórakoztat, s akkor ejtem a nőt, amikor unni kezdem.

— Csak vigyázz — Urbán Miska baszszusa volt —, nehogy ott ragadj, ahol nem akarsz. Elalszol, s mire felébredsz, már késő visszalépni.

— Jól van no, ismerem a regulát. Tudok magamra vigyázni. Jánosnak különben jó gusztusa van. Csinos nő az a Viola, vagy Vera. És hogy csicsereg!?

— A csinosság és a csicsergés — vetette ellen Lajtha bácsi — nem minden. Nem elegendő, különösen egy életre nem. A test kevés az embernek, hiszen a fantáziája nem járhat állandóan a nő bokája és csípője között.

— De mester — vágott közbe Bódi Tibi. — János ráér még másra gondolni. Jobb, ha azt bánná, hogy elvitte a nőt, mint azért sopánkodna, hogy elfelejtette megszerezni.

— Mit szólnál hozzá, ha — rengeteg pénzzel — olyan autót vásárolnál, amelyiknek jó a motorja, a teteje gyönyörű, csak éppen az első, komoly rázkódásra kettéhasadna, s míg élsz, ezzel a repedt ládával kellene kocsikáznod esőben, sárban? A repedésen becsorogna a hóié?--— Ismered? — kérdezte Lajtha bácsi, amikor házasságát említette.

— Nagyon tetszik, szeretem. Mi kel1 még? A legszebb lány a világon.

— Nézd, belső ügyeivel nem szíveseti hozakodik elő az ember, de neked elmondom. Mi harminc éve házasodtunk. Mielőtt egybekeltünk, megismertük egymásban... no... az embert. A legszebbnek tartottam, de jöttek a gyerekek. A szülés és a kor lassan kifosztottá tette az arcát, hervadtabb lett a teste, de értelmes, okos élettárs tudott maradni. Múlnak az évek; s mi marad nekünk?...”

„Valóban, mi marad nekünk? Mintha Urbán Miska is hasonlót mondott volna: — A józanság olyan fontos kelléke a Házasságnak, mint csavarnak a jó anya!”

Elégedetlen volt önmagával. Életének ezt a néhány hónapját külön igyekezett tárolni emlékezetében.

Hajnalban ért haza. Felesége megmozdult Melege, vagy rossz álma lehetett, lerúgta magáról a paplant. Óvatosan visszahúzta rá a takarót, majd úgy, ahogy volt, ruhástó> ledőlt a rekamié másik felére.