Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november 7. Vasútépítés a legmodernebb eszközökkel Somogy megyében a legmodernebb módszereket alkalmazzák a vasútépítésnél. A 15 fázisból álló vágányépítés „gép-láncolata” naponta 360 folyóméternyi vágányt rak le. Az elkészített töltéspályán egyébként úgynevezett vendégsíneket helyeznek el, amelyeken — hogy a töltés megülepedjék, két hétig közlekedik a vonat. Az 1966 végére teljesen elkészülő pályán, a Rijeka—Budapest közötti gyorsvonat 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhet majd. Képünkön: a sínlehúzó készülék, működés közbenMerre tart az állatorvostudomány ? Dr. Kádár Tiborral, az Országos Állategészségügyi Intézet igazgatójával bebeszélgettünk az állatorvos- tudomány fejlődéséről. Min- denekelöti megkérdeztük: a mezőgazdasági nagyüzemi!: Milyen hatással vannak 'fez ál.latorvastuxlományra? — A mezőgazdasági nagyüzemek kialakulásával — mondotta — a nagyszámú állat, együtt tartása, a takarmányozási és gondozási módszerek megváltozása, az igényes fajták termelőképességének maximális kihasználására való törekvés jelentős feladatokat ró az állatorvostudományra. A nagyüzemi állattartás eltér a természetszerű viszonyoktól Az állatorvost udománv legfőbb feladata tehát az. hogy a megváltozott körülmények között tartott állatok egészségét megvédje, és az állategészségügyi feltételeket is biztosítsa. Milyen kutatómunkát végeznek az említett kívánalmak teljesítése érdekében? — Élénk és a gyakorlati követelményeknek megfelelő kutatómunka folyik. Foglalkozunk az állatok elhelyezésére szolgáló istállók. ólak levegőt sereiének, páratartalmának, megvilágításának a vizsgálatával. Kutatjuk a baktériumok és vírusok által előidézett betegségek okait, sőt az állatok egészségének érdekében hatékony oltóanyagok előállításával is foglalkoznunk kell. Ezenkívül a laborátőri umi vizsgálatok mellett a gyakorló állator- vbsok helyes szemléletének kialakítása is jórészt a kutatókra hárul. — Mit jelent az állatorvosok helyes szemléletének kialakítása? — Ezt egy példán keresztül tudnám megvilágítan.. A sertéspestis kártétele eilen évtizedeken keresztül az úgynevezett klasszikus szimultán oltással védekeztünk. Ennek az a lényege, hogy a még egészséges sertést sertéspestis elleni szérum védelme alatt ismételt oltással a betegség vádvírusának sokszoros ba - lák»:-adagjával immunizáltuk. Ezzel a betegség gazdasági kártételeit nagymértékben csökkentettük ugyan, de a teljes felszámolást az eljárás nem tette lehetővé. — A sertéspestis teljes felszámolására való törekvésnek megfelelően a kutatók gyengített oltóanyagokat állítottak elő. — Ez az oltóanyag megoldja-e a problémát? — önmagában természetesen nem! Oltási eljárással nem lehet kiírtam egyetlen betegséget sem. A kutatók feladata sem az. hogy csak kidolgozzák és propagálják a legjobb oltási eljárásokat; minden módon tudatosítaniuk kell: az oltások csak az igazgatási rendszabályok kisegítői. Az oltások mellett mindig törekedni kell a betegség kórokozójának a teljes megsemmisítésére. A példaképpen emlüett betegséghez hasonlóan foglalkoznak kutatóink a többi állatbetegség kártételeinek a csökkentésével, illetőleg a betegségek teljes felszámolásának lehetőségeivel. Ezt nemcsak oltási eljárások és gyógyszerek kidolgozásával. valamint az állategészségügyi előírások messzemenő betartásával lehet elérni, hanem nagymértékben hozzájárul ehhez a betegségek természetének minél tökéletesebb ismerete is. Minél jobban megismerünk valamilyen .. betegséget. annál eredményesebben tudjuk a védekezés és a teljes felszámolás módszereit megválasztani. Halácsi Dexső Értesítjük vevőinket, hogy vállalatunk rakátrai- ban az alanti időpontokban vagYonmegállapitó LELTÁROZÁSI TARTUNK Ezen időpontban mindennemű árukiadás szünetel. Mezőgazdasági gépszakmában november 9-töl 15-ig, műtrágya és növényvedő- szer szakmában november 16-tól 30-ig textil, bőr és vegyes szakmában november 16-tól 22-ig. AGROKER Vállalat Biztos jövedelem h szerződéses dohánytermelés MAGAS BEVÁLTÁSI ARAK, TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK, INGYENES VÉDÓ- SZER, PERMETEZÉSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS' KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1966. ÉVI DOHANYTERMELÉSI SZERZŐDÉST! Termelőszövetkezetek, termelők FIC VELEM! 196 6. évi termésű napraforgómagra megemelt áron köthető értékesítési szerződés. Krasznodári 545 Ft q, Iregi és Lovász-Patonai 440 Ft q, Kisvárdai és egyéb hazai 410 Ft q. Az árak a szerződéses felárat is magukban foglalják. Értékesítési szerződés köthető a Szolnok megye! Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Járási Ki- rendeltségeinél. Férfi (esetleg tanácsi, illetve tsz-engedéllyel. munkakönyvvel rendelkező tsz-tagokat meghatározott időre) azonnal felveszünk. TITASZ Üzletigazgatóság Szöinok, Verseghy út 3. segédmunkásokat f apróhirdetések) ÁLLÁS A SZOLNOK Megyei i'anaes VB Jogi Irodája jogtanácsosi munkakörbe íelvesz olyan gyakorló jogászt, aki a 33/1958- Koran- R- 2 5-ban előírt vizsgát letette. — illetve a 6/1959- IM. sz- rend- 23- §-ban meghatározott előfeltételekkel rendelkezik- Fizetés a tanácsi 1230-as kulcsszám szerint- Jelentkezés írásban, vagy személyesen. Kisvendéglő vezetőt szakkéoesitéssel, — lehetőleg családost azonnali belépéssel keresünk. Cím a ki- adóhivatalbanA Szolnoki TüZÉP Vállalat a 902- sz- tüzelöszer telepére- Szolnok, Mártírok ii. 38- sz- felvesz fűrészes és baltá/ú munkásokat. Jelentkezés a fenti címenFÉRFI kályhafűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet: TITASZ Vállalat. - Szolnok, Verseghy úi 3. munkaügyi osztály. Az EGYESÜLT Izzólámpa és Villamossági RT- Félvezető és Gépgyár gyöngyösi telephelyére — az alanti szakmákban szakmunkásokat vesz fel: hegesztő, lakatos, marós, esztergályos. köszörűs- — Jelentkezés személyesen a gyárgység üzemgazdasági osztályánAZ EM- 44- sz. Állami Eoitöioari Vállalat azonnal felvesz b u d a d e s t' munkahelyekre - ács szakmunkásokat építőipari vizsgával rendelkező könnvűgepkezeiő— két. vasbetonszerelőket. férfi és nőt segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és naoi kétszeri dtr korésttüzfo-sít Ta- naes-léazblás - és munkaruha szükséges. - Jelentkezés Budaoest V. Kossuth Laio? tér 13- 15 földszint. GEPJARMÜkarosz- széria lakatost állandó munkára — azonnali belépésre felveszünk. fizetés megeevezés alap- ián- Karcagi Általános Sze-eio Ktsz- Telefon: 139 A SZENTTAMASI Állami Gazdaság hibridüzeme (Két- pó) csöveskukoriea beszállítására férfi munkaerőket vesz fel- — Étkezést és szállást biztosítÉ R GYÁR- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Aika. f ehérvár. B-TüV.ló, - Szolnok. — Miskolc, stb) lakatos, csőszerelő. hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen, vagy írásban- Budapest. VJ - Paula y Ede utca 52- - személyzeti osztály. SZOL.NUK1 Járműjavító üzemi Vállalat esztergályos, asztalos, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat Keres felvételre- Jelentkezni lehel az üzem munkaügyi osztályán naponta 7 órától 1530-ig- szombaton 12 óráig__ S ZAKKÉPZETT - italbolt vezetőt - azonnali belépesse) felveszünk tiszabúj italboltunkba. Erkölcsi es működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezes a fegyverneki löldmu- vesszüvelkezet irodájában- Útiköltséget felvétel esetén térítünkA Kisújszállási Föld- müvesszövetkezet — újonnan átalakított IX- oszt- éttermébe szakképzett szakácsot keres- Jelentkezni lehet az fmsz központi irodájában- A felvételhez legalább 5 éves szakmai gyakorlat szükséges- - - Felvétel esetén útiköltséget téritADAS-V ETEL AUTÓBUSZ - forgalomból kivont- motor nélkül. — öltözőnek, vikeudház- nak. lakókoesinak átalakítható — eladó- Megtekinthető a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki üzletigazgatóságának szajoli rakterűidén a vasútállomással szemben- Érdeklődni a helyszínen, — vagy szajol 8 tetefonszá- mon lehetFARKAS Lajosnak a mezőtúri határban egv iőkarban lévő hintó-kocsiia eladó- Megtekinthető Csípés Istvánnál a Deák dűlőben (a Kuczori csárdánál kell elfordulni a Csorbái útra)ŐRI ÁS-gyümölc.sű szentendrei esres és nagvgvümölcsü hollandi Diros. fekete rihizlitövek kaphatók — darabonként 5— Ft-éi-t Toronvi kertésznél. Békéscsaba- Sztraka 27. üzemképes lókarban lévő motorcsónak 175 köbcentis ..Budai” motorral eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok. Szabadság u- 4. T E S í T VÁLLALATOK, - szövetkezetek, Mg.- tsz-ek- magánosok! Rákoscsabai kavicsbányánkból — l- o- bányakavicsot ícíkk- szám: 14 153) azonnali szállításra vállalunk. Rákoscsabái i asútállumáson vagonba rakva 90— Ft-ért köbméterenként- Érdes, szemcsés homokot is szállítunk. rákoscsabai vasútállomáson vagonba rakva, vakoláshoz alkalmas, köbméterenként 90— Ft-ért- Számlázás: inkasszó rendszer- Telelőn: 140-800 4-es mellék- — Rákosvölgve Mg. Tsz. Budapest- XVII- Szövetkezeti úi 43- — Kérésükre mintát küldünk. 128 basszusos tangóharmonika eladó Szolnok. Berzsenyi Dániel út 3Bösendorfer zongora eladó. Szolnok. Április 4 u- 10ftORDOZHAO cse- répkályha eladó. — Szolnok, Bercsényi u- ÍRINGATLAN 158 négyszögöl telek eladó. Szolnok. Szellő u- 27GÉPJÁRMŰ JÁVVA Ideál alig használt. újszerű állapotban eladó. — Rákóczifalva. Rákóczi u- 71. ELADÓ 150 köbcentis Czetka- Szol- nok. Beke út 1 sz. SZOLNOK Megyei Szesz. Üdítőital és Műjéggyartó Vállalat. Homok — könw- lóváirás útián elcserélné üzemképes ZISZ tehergépkocsiját 0.75 tonnásra. TRABANT 500-as eladó- Jászberény- Áldomás utca 13.— Érdeklődni: szombat—vaSámap. HÁZASSÁG 31 ÉVES. 180 magas, elvált gépészmérnök egv -gyermekkel — megismerkedne házasás céliából leánnyal- - Pesti lakása van- Választ ..Megértés” telisére, a szolnoki hirdetőbeEGYÉB Gumijavító műhelyem Mikszáth Kálmán út 8 szám alá helyeztem, volt Gólra vendéglőnél) — Rét i • SzolnokSzépségápolás, szőrszálak végleges eltávolítása. zsíros, pattanásos arc kezelése: Dr. Gyárfásné. Szolnok. Táncsics u,- 7Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola az 1966/67-es tanév felvételi vizsgáira előkészítő tanfo- lyamoí szervez. Jelentkezési határidő: november 15. A jelentkezést közvetlenül a Megyei Pénzügyi Osztály vezetőjének lehet benyújtani. Ezzel egyidejűleg az előkészítő tanfolyam díját „Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola OTP—100—IX—1 számú tanfolyami díjak” elnevezésű számlára kell fizetni és a befizetés szelvényét a jelentkezési laphoz csatolni. A jelentkezés egyéb feltételei az 1963. évi Pénzügyi Közlöny 31. száma tartalmazza. További felvilágosítást Szolnok 11—39-es telefonon lehet kapni. A Műszaki Anyag* é» Gépkereskedelmi Vállalat 1965. november 9-én MŰSZAKI BECSLEST tart Szolnok városban. írásbeli bejelentéseket sénök « Magyar Hirdeti kirendeltsége címerei Szolnok Beloiannisz utca 10 «a bekül leni- Budapesti elmünk Mű«atci Anyag e* Gep- kereskedelmi Vállalat Bndapesl V|. Népfcö/iársasa* útja 28. Telefon 127-131 Foglalkozunk használt mezőgazdaság) ée egyéb gépek, kompresszorok, műszerek. stb eladásával, vitelével *• közvetítésével. .................... 1 11 11 ■ i ulim »■ s i «»««nt iiHiniM UUJ.H «. »MjniUlliW 4 >. Ismét nyerhet ha könyvsorsjegyet Hűzás: december 12-én Könyvsorsjegyek kaphatók az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban, az üzemi könyvterjesztőknél és a földművesszövetkezeti könyvesboltokban. i rrrrrrrrn n m