Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-05 / 261. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november 5 | NEW YORK | Anglia újabb veresége Kína felvétele az ENSZ-ben Az ENSZ-kőzgyűlés 1. számú politikai bizottságá­nak ülését, amelyet erede­tileg szerdára tűztek ki. csütörtökre napolták el. hogy időt adjanak a kül­döttségek közötti megbeszé­lésekre. Csatorday Károly, a bi­zottság elnöke közölte, hogy a genfi leszerelési ér­tekezleten résztvevő nyolc el nem kötelezett ország folytatja tanácskozásait egy olyan határozattervezet ki­dolgozásáról, amely lehető­vé tenné, hogy a bizott­ság megegyezzen az atom­fegyverek elterjedésének meggátolásáról szóló vitá­ban. Az AFP értesülése szerint a nyolc ország már kidolgozta a tervezetet, azonban mielőtt benyújta­nák, tanácskozni kívánnak az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselőivel. Az ENSZ-közgyűiés gyámsági bizottságában Anglia szerdán újabb ve­reséget szenvedett él: a bi­zottság 83 szavazattal 11 ellenében, nyolc tartózko­dás mellett határozatot fo­gadott el, amely felszólít­ja Angliát, számolja fel katonai támaszpontját Adenban, szüntesse meg a rendkívüli állapotot, biz­tosítsa a szabadságjogokat, bocsássa szabadon a poli­tikai foglyokat, tegye lehe­tővé a politikai emigránsok visszatérését A gyarmatosítás kérdése került szóba csütörtökön a Biztonsági Tanács ülésén is: a magyar idő szerint 21 órakor kezdődő ülésen 34 afrikai ország kérésére a portugál gyarmatok kérdé­sét vitatták meg. Kitűzték a Kínai Nép- köztársaság ENSZ-képvise- letéröl szóló vita időpont­ját is: erre hétfőn kerül sor az ENSZ-köagyűlésen. U Thant ENSZ-főtitkár felhívta a tagállamokat já­ruljanak hozzá a ciprusi ENSZ-erők fenntartásának költségeihez. A ciprusi ENSZ-akció deficitje a de­cember 26-ával lejáró há­romhónapos időszakkal együtt 21 hónap alatt 7 300 000 dollárra emelke­dett. Szerdán volt négy éve, hogy U Thantot főtitkárrá A csütörtöki csehszlovák lapokban megjelent a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának ha­tározata a minisztériumok és kormányszervek struk­túrájában eszközlendő vál­toztatásokról. A határozatot a Központi Bizottság novem­ber 3-i plénuma fogadta el. A határozat rámutat ar­ra, hogy a változtatásokat a népgazdaság irányításának és tervezésének új rendsze­re teszi szükségessé. — A CSKP Központi Bi­zottsága kötelességévé teszi a kormánynak — mondja többek között a határozat —, hogy a népgazdaság irányításánál főként az öt­éves és ennél hosszabb nép- gazdasági tervek kidolgo­zására, a vezetés gazdasági ösztönzőinek felhasználásá­ra, a befektetések haté­konyságának emelésére a nemzetközi gazdasági kap­választották. Ebből az al­kalomból újságírók meg­kérdezték, hogy ötéves megbízatásának lejártával kívánja-e magát újra je­löltetni. U Thant kijelen­tette, hogy erről még nem döntött és hozzáfűzte, hogy véleménye szerint senkit semmiféle poszton nem le­het nélkülözhetetlennek te­kinteni. (AFP. Reuter, AP, UPI, TASZSZ) csolatok bővítésére fordítsa a fő figyelmet. A határozat megállapít­ja, hogy a központi veze­tő szervek eddigi felépíté- ( se, munkamódszere és mun­kastílusa nem felel meg a korszerű szükségleteknek és ez teszi indokolttá a plé- numon elhatározott változ­tatásokat. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a lehető leggyorsabban meg­oldják az új nagykereske­delmi árrendszer kidolgo­zásának kérdését is olymó­don, hogy az árak a gaz­dasági vezetés hatékony és objektív eszközévé válja­nak. Külkereskedelmi té­ren fokozott figyelemmel kell kísérni a világkereske­delmi árak hatását a ter­melésre és az eddiginél ha­tékonyabb kapcsolatot kell teremteni a teremlés és a külkereskedelem között. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata BUDAPEST Apró Antal nyilatkozata A gazdasági mechanizmusról A harmadik ötéves tervről A zöldség- és gyümölcs- termelésről Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács el­nökhelyettese szerdán este nyilatkozott a televízióban. Bevezetőben áttekintést adott a második ötéves terv várható eredményei­ről. Hangsúlyozta: a terv­időszak leglényegesebb eredménye a mezőgazdaság' szocialista átszervezésének befejezése volt. A továbbiakban a kor­mány elnökhelyettese — a terveredményekről szólt és elmondotta: szocialista ipa­runk termelése a tervsza­kaszban 48—49 százalékkal emelkedik, s ez megfelel a terv előírásainak. Ha a be­ruházást nézzük, azt lát­juk, hogy öt év alatt az előirányzott 180 milliárd forint beruházás helyett 208 milliárd forintot hasz­nálunk fel; 28 milliárddal többet, mint amennyit elő­irányoztunk. A többlet je­lentős részét a mezőgazda­ságban, a vegyipar fejlesz­tésére és az élelmiszeripar kapacitásának kibővítésére használtuk. Az öt eszten­dő alatt több mint száz nagy alkotást és kisebb- nagyobb létesítmények ez­reit adták át az országban. Apró Antal ezután ki­emelte, hogy ebben a2 időszakban különösen a vi­déki iparosítás gyorsult szá­mottevően. A mezőgazda­ság tervének elemzésekor azokról a gondokról be­szélt, amelyeket a mostoha időjárás okozott. Az idénycikkek árszínvo­nalával kapcsolatos kérdé­sekre válaszolva, hangsú­lyozta: a kormány további erőfeszítéseket kíván tenni a zöldség- és gyümölcster­melés növelésére, — hogy megfelelő árumennyiséggel biztosítsa a fontos cikkek stabil árszínvonalát. — Az életszínvonallal kapcsolat­ban összefoglalta azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány a nyugdíjak emelése, a családi pótlékok és néhány kategóriában a fizetések rendezése, vala­mint a kiárusítások rend­szerének bevezetése révén tett. Megemlítette, hogy a tervszakaszban mintegy öt­száz millió forinttal emel­ték a nyugdíjakat, a csalá­di pótlék emelésére 540 millió forintot fordítottak, a néhány területen végre­hajtott béremelés kihatása mintegy 800 millió forint, s az évközben! többszöri ár- leszállítások, kiárusítások pedig mintegy egymil- liárd forintnyi megta­karítást eredményeztek a lakosságnak. Az ország gaz­dasági erőforrásai, teher­bíró képessége több. hason­ló jellegű intézkedést nem tett lehetővé. Apró Antal nyilatkozata további részében a gazda­sági mechanizmus kérdésé­ről szólt. Elmondotta, hogy elsősorban a tervezés, az anyagi ösztönzés, az ár­rendszer, a beruházási po­litika és a vállalatok önál­lósága növelésének kérdé­seit vizsgálják meg és vál­toztatásokat készítenek elő. A munka eddig szűkebb körben folyt — mondotta. Pártunk Központi Bizott­sága a közeljövőben meg­vitatja a szükséges változta­tások elveit. Azután a rész­letesen kidolgozott javasla­tokat szélesebb körű vitára bocsátják, hogy kollektív munka alapján a lehető legjobb megoldásokat vá­lasszák ki. A kormány elnökhelyet­tese ismertette a jövő évi terv előkészítésével kapcso­latos munkálatokat, s beje­lentette: a népgazdasági ágak, a vállalatok időben megkapják jövő évi elő­irányzataikat. Hozzátette: készül a harmadik ötéves terv is és megemlítette, hogy olyan reális, szolid terv készül, amely a lehető legjobban megfelel a jelen­legi adottságainknak és a lehető legeredményesebben szolgálja további szocialis­ta építésünket. A tv-nyilatkozat befeje­zéseként Apró Antal tájé- adott a KGST- ben folyó munkáról és azokról a vitákról, ame­lyek ebben a szervezetben a különféle érdekek össze­hangolását szolgálják. De Gaulle újra jelölteti magát Párizs De Gaulle francia állam­fő csütörtöki rádió és te­levízió beszédében bejelen­tette, hogy jelöltként fellép az elnökválasztásokon —, jelentette gyorshírben az AFP, * VIETNAM Az amerikai közvéle­ményt mélységesen meg­rendítette Norman Morri­son Kvéker önkéntes tűz­halála. Több amerikai lap — így a Washington Post és a New York Héráid Tri­büné az eset kapcsán tá­madja az Egyesült Álla­mok dél-vietnami politiká­ja ellen lezajlott legutóbbi washingtoni és New York-i tömegtüntetéseket. A Nhan Dán, a Vietna­mi Dolgozók Pártjának központi lapja csütörtökön szerkesztőségi cikket szen­tel Morrison emlékének. Az AFP jelentése szerint a Chu Lai-i támaszpont kö­zelében, aknarobbanás kö­vetkeztében életét vesztet­te Dickie Chapelle asszony, a National Observer című amerikai lap tudósítója. Egy hónapon belül ő a harmadik újságíró, aki életét vesztette a dél-viet­nami hadszíntéren. Koráb­ban az AP amerikai hír- ügynökség két fotó-riporte­re halt meg. Utcai csata Hágában Hágában szerdán este va­lóságos utcai csata tom­bolt: egy 27 éves fiatalem­ber puskájával négy órán át sakkban tartotta a ki­vonult rendőri erőket — aztán őt is golyó találta. A lövöldözés úgy kezdő­dött, hogy egy detektív egy ezer dolláros lopás ügyében be akart hatolni Jan Dolfs 27 éves hágai vízvezetékszerelő lakásába, ő azonban golyókkal vála­szolt. A nyomozó elmene­kült és a rendőrséget hív­ta. Az egyenruhások körül­vették _ a házat és könny­gáz-gránátokat dobtak a padlásra — Dolfs azonban még robbanásuk előtt visz- szadobta a gránátokat és a rendőrök szeme lábadt könnybe. A tűzharc során a rend­őrség szerint Dolfs leg­alább száz lövést adott le és két személyt könnyeb­ben meg is sebesített Vé­gül, mikor semmiképpen sem volt hajlandó megad­ni magát, egy rendőr pisz­tollyal lőtte le. Dolfsot májsérüléssel súlyos álla­potban szállították kórház­ba. (AP) WASHINGTON Az Egyesült Államok Kommunista Pártja elleni perben csütörtökön el­hangzott a vád képviselő­jének beszéde. Az ügyész azt mondotta, hogy a kom­munista párt vezetői „meg­akadályozzák a párt tagjait abban hogy eleget tegye­nek a nyilvántartási köte­lezettségnek”. A védelem rámutatott, hogy az ameri­kai alkotmány és annak ki­egészítése törvényes jogot ad a párt minden tagjának, hogy megtagadja ezt a nyil­vántartásba vételt. — Dél­után megkezdődött a tanúk kihallgatása. BELGRAD Joszip Broz Tito jugo­szláv köztársasági elnök­nek, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége főtitkárá­nak meghívására Wladys- law Gomulkának, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Józef Cyran- kiewicznek, a Lengyel Mi­nisztertanács elnökének ve­zetésével november köze­pén lengyel párt- és kor­mányküldöttség hivatalos látogatást tesz Jugoszláviá­ban. • NICOSIA A Cipriota törökök által lakott Famagusta városát csapatok zárták körül — jelentette be a tö­rök lakosság szóvivője. — Megakadályozzák a lakoso­kat abban, hogy munkába menjenek, vagy hogy vá­sárlásaikat intézzék a fala­kon kívül. A ciprusi kor­mány cáfolta ezt az állí­tást, eszerint Famagusta nincs megszállás alatt. Thi- majja tábornok, a ciprusi ENSZ-alakulatok parancs­noka szerdán Nicosiában megbeszélést folytatott Ma- kariosz elnökkel és más fe­lelős személyekkel a cipru­si helyzetről. BONN Lorenz Knorrt, a német békeunió egyik vezetőjét a düsseldorfi bíróság hatheti börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesz­tették. Az ítélet, amely el­len Knorr fellebbezést je­lentett be, demokratikus körökben nagy felháboro­dást keltett. Knorr ellen ugyanis egy választási gyű­lésen tett kijelentései miatt emelt vádat az ügyészség „az alkotmányt éláruló, bomlasztó tevékenység és sértés” címén. — Knorr ugyanis még három évvel ezelőtt egy Hagenben tar­tott választási gyűlésen megbélyegezte a politikai rendőrség működését, s rá­mutatott arra, hogy a nyu­gatnémet állami bürokrá­ciában a rendőrségnél és az igazságszolgáltatásban még mindig nagyon sok náci található, s azok bíró­ság elé állítását követelte. WASHINGTON Az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen indított perben csütörtökön megkezdődött a vád tanúi­nak kihallgatása. A tanúk között van hivatásos FBI- ügynök és néhány olyan személy, akiket az igazság­ügyminisztérium korábban már felhasznált a párt el­leni perek során, összeállí­tották a 12 tagú esküdtszé­ket is. Több jelöltről ki­tűnt, hogy szélsőséges po­litikai állásfoglalása miatt nem lehet az esküdtszék tagja. HÁGA Csütörtökön megkezdő­dött Hágában a Nyugat­európai Unió tagállamai­nak kétnapos külügyminisz­teri értekezlete. A negyed­évenként rendszeresen ösz- szeülő értekezletein ez alka­lommal Franciaországot, Olaszországot és Belgiumot csak külügyi államtitkárok képviselik. A kétnapos ta­nácskozás napirendjét nem rögzítették. Számítanak rá, hogy Stewart angol külügy­miniszter hosszú beszámo­lót tart majd a rhodesiai problémákról, továbbá az EFTA-tagállamainak leg­utóbbi konferenciájáról. BftCS (MTI) Szerdán és csütörtökön Bécsben ülést tartott az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága. Franz Muhrinak. a párt elnöké­nek beszámolója alapján a kormány lemondásával előállott belpolitikai hely- ziettel foglalkozott. A Köz­ponti Bizottság beható vi­ta után úgy döntött, hogy oiszágos pórtértekezletet hív össze a soron követ­kező parlamenti választá­sokon követendő politika kidolgozására. MOSZKVA (TASZSZ) Toh Csín Csie miniszter­elnök-helyettes vezetésével Singapore-i küldöttség ér­kezett Moszkvába. BELGRAD (Tanjug) Joszip Broz Tito jugo­szláv köztársasági elnök fo­gadta Alekszandr Puzano- vot, a Szovjetunió jugo­szláviai nagykövetét. A nagykövet a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksé­ge, a Minisztertanács és az SZKP KB elnöksége nevé­ben átnyújtotta Tito el­nöknek a júniusi szovjet­unióbeli látogatásáról ké­szült dokumentumfilmet. KAIRÓ A Nagy Józsefné köny- nyűipari miniszter vezette, az EAK-ban látogatást tett könnyűipari delegáció, Kai­róból tovább utazott Indiá­ba. A küldöttség dr. Musz- tafa Khalil miniszterelnök- helyettes meghívására láto­gatott az EAK-ba, ahol többek között megbeszélést folytatott dr. Musztafa Khalil miniszterelnök-he­lyettessel a két ország gazdasági és műszaki kap­csolatairól és azok további fejlesztésének lehetőségei­ről. Találkozott az EAK nőmozgalmának néhány ve­zetőjével is. Nagy József­né és a delegáció csütörtö­kön megérkezett Üj-Del- hibe. ALGÍR Szerdán Algírban Bume- dien, a forradalmi tanács elnöke fogadta a szovjet küldöttséget, amely Jan Pejve, a Legfelső Tanács Nemzetiségi Tanácsa elnö­kének vezetésével érkezett az algériai jubileumra, va­lamint a katonai küldött­séget, amelynek vezetője Zaharov marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke^ RABAT A marokkói országos diákszövetség közleményt adott ki, s ebben mint a nemzeti felszabadítási moz­galom ellen irányuló tá­madást ítélte el Mehdi Ben Barka marokkói naciona­lista vezető elrablását. A diákok követelik, hogy a francia kormány foglaljon állást ebben az ügyben, de­rítse fel és büntesse meg a merénylet szervezőit PEKING Kovanov orvostudós veze­tésével Pekingbe érkezett a Szovjet—Kínai Baráti Társaság küldöttsége, — amely résztvesz az októberi forradalom évfordulóján rendezett ünnepségeken. PHENJAN A koreai katonai fegy­verszüneti bizottság keszo- ni ülésén a koreai—kínai fél tiltakozást jelentett be amiatt, hogy az amerikaiak októberijén többször is sú­lyosan megsértették a fegy­verszüneti feltételeket a de- militarizált övezetben. A hónap folyamán több mint 1200, egyedül október 27-én pedig több mint 300 lö­vést adtak le automata- és egyéb fegyverekből a de- militarizált övezetre. MOSZKVA Couve de Murville moszk­vai látogatásának nyugati visszhangja élénken foglal­koztatja a szovjet közvéle­ményt, amely megelége­déssel vette tudomásul, hogy mind De Gaulle, — mind pedig a francia saj­tó kedvező értékelést adott a francia külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak eredményeiről!

Next

/
Oldalképek
Tartalom