Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-27 / 280. szám

1965. november 27* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az utolsó lóvasúi — Sanyi ós Pajkos a mozdony — A gró (kisasszonynak is elkelt — Kót Zetornál is erősebb Az „irigyelt1 csoportvezető Avagy érdeme» alacsonyabb munkakörbe kerülni kervényes hálózata és egy pályafenntartó munkása. Tóth István bácsi a pálya­fenntartó, de pillanatnyilap traktoron ÜL Emiatt zúgo­lódás tört ki, a sertéstele­piek nehezteltek a karban­tartás elmaradásáért. így ugyanis a forgók beragad­tak, s a takarmányosok .ál­luk megfeszítésével küsz. ködtek a kisvonattal, hogy célhoz érjen ezúttal a Paj­kos nevű „mozdonyló” a rakománnyal. Itt persze nincs állomásfönök, nincs forgalmista, de az indítás tájékozódás után történik. A „vasutasok” kitekintenek a pályára, s ha nem jön „ellenvonat”, akkor mehet a szerelvény. Hányán tartoznak a ló­vasút személyzetéhez? Mi­kor mennyien. Általában hajnaltól késő estig „dono gás” nélkül dolgozik a kis­vasút. Az élő múzeumi tárgy, az Almássy grófok egykori béresszállító pán- vádlija, a Szenttamási Álla­mi Gazdaság férfiainak munkakönnyítője. A 100. óra utén Csehszlovákiában jelen­leg érdekes tudományos Kí­sérlet folyik, amelynek cél­ja az alvás nélküli tartós ébrenlét tanulmányozása. A kísérletre önként jelentke­zett 4 fiú és 2 lány. mind­annyian 20 és 24 év közöt­tiek, hétfő reggel óta nem alszanak. Péntek délelőtt immár egyfolytában 100 órája vannak ébren. A kísérlet szombat reggel 6 órakor fejeződik be, ezT orvosi vizsgálat követi, majd kb 11 órakor — több mint 120 óra után — alud­ni térnek. Tíz óra alvás után ébresztés és étkezés következik, majd újabb 10 óra alvás. Megyénk egyik legna­• gyobb és legrégibb ipari j üzemében, a szolhoki jár- I mű javítóban járva a bére- j zésnek egyik különös és nem kívánatos gyakorlatára • figyeltem fel. Társalgás közben a művezető és a csoportvezető bérkülönbsé­ge került szóba. Legna­gyobb csodálkozásomra így nyilatkozott a művezető. — Karcsi bácsi nemso­kára nyugdíjba megy. Meg­mondom őszintén, szeret­ném a munkakörét örö­kölni. Aztán elmondotta, hogy a sokkal nagyobb felelősség­gel járó munkáért körül­belül négyszáz forinttal kevesebbet kap, mint a csoportvezetője. Nem akar­tam hinni a fülemnek. Ak­kor pontosan a fordítottja érvényes itt a magasabb beosztás után való törek­vésnek? Ezek szerint igen, mert a leghatásosabb ösz­tönző — az anyagi — erre sarkallja a dolgozót. Ennél a vállalatnál nem csupán az említett üzem­részben van ilyen problé­ma. Több rr ’yben, ahol még a különböző pótlékok sem javítják a fizikai ál­lományba tartozó csoport- vezetők bérét — találni ilyen differenciákat. Az „irigyelt” Karcsi bácsi több mint kétszáz forinttal keres többet a főművezetőjénél is. De sorolhatnánk a töb­bi furcsaságot. Azt, hogy a normatechnológus besoro­lásának felső határa keve­sebb, mint a művezetőké, holott az előbbinek sokkal képzettebbnek kell lennie, kvalifikáltabb munkát kell véseznie. Bérezés szempontjából nem rózsás a helyzet en­nél a vállalatnál. Ám e hiba forrását elsősorban a műszaki dolgozóknak a kí­vánatosnál alacsonyabb anyagi dotálása okozza, kü­lön meg kell említeni, hogy az engedélyezett bérhatá­rokon belül a műszakiak­nál a százalékos „beállás" jóformán az 50 százalékot sem éri el. Pontosabban azt kell ezalatt érteni, hogy például a a művezetők al­só bérhatára 1400, a felső 2000 forint. A járműjavító­ban tehát egy művezetőnek a munkaköri besorolása ezek szerint 1700 körül mo­zog. Erre jön még a rend­fokozati pótlék, amely a ledolgozott évek arányában emelkedik. Ennyit a bosszantó bér­probléma anyagi oldaláról. Semmivel sem kisebb je­lentőségű azonban az a veszély, amelyet a bérfe­szültség az érintettek munkamoráljában okozhat. Az alacsonyabb beosztás iránti vágy semmiesetre sem kívánatos jelenség, kü­lönösen nem a legelső vo­nal parancsnokainál. De gondoljunk á jövőre, ami­kor úgyis a legfontosabb tendencia a műszaki, de az egyéb vezető posztokon dolgozók képzettségének fo­kozása. A járműjavítóban a jö­vőben az összes főműveze­tői beosztást mérnöki dip­lomával rendelkezőkkel kel­lene betölteni. Ez az elő­írás. Ilyenformán körülbe­lül hetven mérnökre lesz szükség a jelenlegi tizen­három és mintegy száz­negyven technikusra a je­lenlegi mintegy nyolcvan helyett. Közismert azonban, hogy a járműs műszaki ve­zetőkre az egyéb vállalatok­nál és üzemekben elérhető magasabb kereset is vonzó hatással van. Hogyan lehet akkor ott a jövőben a mű­szaki színvonal emeléséről reális terveket készíteni, ha a kötőanyag — jelen esetben a bérezés — ilyen gyenge? A műszakiak bér­problémáit a vállalat fe­lettes szervének a támo­gatásával a lehetőségekhez képest sürgősen orvosolni kellene. B. J, — borzák — Este nyolckor is kivilágít az országúira a jánoshidai könyvtár neonfénye. A könyvtár tavaly nyáron költözött új helyiségébe. Az olvasók csaknem hat és félezer könyv között válogathatnak. Varga Józsefnek, aki tizenöt éve vezeti a könyvtárat, legfőbb gondja most a mezőgazdasági és természet­tudományos könyvek forgalmának emelése. — A könyvtár egyik legszor­galmasabb olvasóia Fehér Mária, a földműves- szövetkezet könyvelője, zárás előtt kedvenc olvasmányait, a narv zeneszerzők életre tzaH tanulmányozza Beszélgetés esti homályban — Balogh néni, maga még itt lakott az uraság idejé­ben? A cukorka- és cigaretta­árus asszony megrezzen egy pillanatra. — Hát nem éppen itt lak­tam. Inkább a mezőtúri határban, de bejártunk ide. Jött ki a pánvádli vasárna­ponként a majorba, aztán aki a kápolnába tartott a misére, azt elhozta. Deszkát raktak a csillére, arra ül­tünk. Odaállt az egyik gróf­kisasszony is, kiváncsiak voltunk a szép ruhájára. Meg könnyű volt bejutni, behordta az embert pán­vádli — Dehát mi az a pán­vádli, Balogh néni? — Jaj, lelkem, hát a ló­vasút. A lóvasút, a szenttamási lóvasút még ma is megvan és „menetrendszerűen” köz­lekednek is szerelvényei. A négy kocsisor egyikének Sanyi a mozdonya. Sanyi ottjártunkkor éppen a lu­cernakazal oldalából véte­lezte fel az „üzemanyagot” Merthogy Sanyi az egy ösz­vér és nemcsak a nyomtató lónak nincs bekötve a szá­ja, de a vasutas lóé is hasonlóképpen. Sanyi kü­lönben valóban majdcsak annyit teljesít, mint a gép A pánvádli első fordulója ugyanis hajnali háromkor indul. A tejeskannákat hordják szét nagy csöröm­pöléssel a tejházból az is­tállókba. Négyezer liter te­jet fuvaroz reggelente a Sanyi. Ilyenkor Vészé Sán­dor az irányítója. Csakhogy amikor Vészének reggel hétre letelik a műszak, akkor a lóvasutat a takar- mányosok foglalják el és nőst ők rakják meg a Sanyi „vagonjait”. Egyszerre negy­ven mázsát, naponta több mint háromszáz mázsát el­görget a Sanyi. Kérdeztem, van-e még máshol is lóvasút a me­gyében? Nem tudnak róla. Nagyon valószínű, hogy a szenttamási pánvádli az utolsó lóvasutak közé tartó, zik. De itt még semmi sem mutat kimúlására Sőt! Ter­jeszkedés előtt áll. Pillanat­nyilag 5 kilométer hosszú a vágányhálózata, de már ott van bestószolva a szérű mellett a „repülősín”. Vagy­is a szétszedhető és bármi­kor, bárhol összerakható sínpár, amelyet mindig oda telepítenek, ahol a legna­gyobb szükség van rá. Személyszállításra egyéb­ként már nem vállalkozik a szenttamási pánvádli. A nagy állomásra, a nagyvas­útihoz Kétpóra is be van ugyan kötve a kisvasút, de onnan is és oda is műtrá­gyát. növényvédőszert, ter­ményt rakodnak, vontatnak. A gazdaságban nagy a be­csülete a lóvasútnak. Azt mondják, ahol már két *©• tor meg se moccan egy ra­kománnyal, ott még vígan kocog, illetve gördül a ló­vasút. Négy szerelvénye van, te­Ötezerötszáz munkaügyi döntőbizottság Ma délelőtt az ÉDOSZ székházban megkezdődött a munkaügyi döntőbizottsá­gok elnökeinek első orszá­gos tanácskozása. Brutyó » János, a SZOT elnöke nyi­totta meg a tanácskozást, majd Veres József munka­ügyi miniszter tartott be­számolót. A többi között elmondotta: tizenöt éve dolgoznak a vállalati és te­rületi bizottságok, amelyek 1965. január 1-e óta mun­kaügyi döntőbizottságok­ként dolgoznak. Az ország­ban 5500 munkaügyi dön­tőbizottság alakult több mint húszezer taggal. A munkaügyi döntőbi­zottságok határozatainak 15 százaléka ellen felleb­beznek a do’gozók, — s mintegy 85 a döntéseket helyesnek tartják. Korán esteledik most már, hosszúak az éjszakák. A fiatalok­nak könnyű: azok átalusznaa. akár tizenkét órát is egyfolytá bán. De az öregek, akik éltük teléhez is eljutottak már, meg­elégszenek néhány órányi szundí­tással is. Korán esteledik. Beszél­gessünk egy kicsit az esti ho­mályban — Megfáztam, amikor bemen­tem Szolnokra, a nővérem teme­tésére. Hosszú az út onnét hazá ig, autóbusszal is. Nehéz a mel­lem, fújt valami... Rossz dolog esz a téli nyavalya, ez az inf­luenza. — Mondtam, hogy vigyázz ma gadra, de nem hallgatsz rám Takarózz be jobban! Főzök egy kis hársfa-teát az jó lesz. — Rosszkor jött ez a betegség pedig még ebben a hónapban meg kel] tartani a tanácstagi be­számolót. is. Hétfőn meg állandó­bizottsági ülés lesz, odtf is e' kellene menni. — Amíg meg nem gyógyulsz nem mégy sehova se — Most jut eszembe, elkészí­tetted a csomagot a gyerekek nek? Le kéne vágni ezt a sárg" tyúkot. Meg a sa’átát is fel ke)1 szedni. A kicsi nagvon szeret majd örül neki. Tudod mit mon­dott a nváron. mikor itthon volt? Nagyapám árasztom én a papri­kát, úgyis tudom, hogy nekem termeli... Jól mondta... Te, ér holnap mégis csak bemegyek s tanácsházára. — Mindig csak a tanáccsá’ vagy oda. Mondtam már, ha be­teg vagy. nem mégy sehova. — Oda vagyok? Hogyne lenné oda, mikor tizenöt éve vagyok tanácstag. Sose felejtem el B Tóth Andráséknál volt az elsc jelölőgyűlés. Ott volt a körzet minden tagja... Egyhangúlag én­rám szavaztak... Nem is tudtam akkor, minő tiszteség az, amit rám bíztak. — Ügy... úgy. — Járatlanok voltunk vala­mennyien. Azt se néztük nagyon, ki legyen az elnök. Azt hittük, olyan falusi birót választunk. El­feledkeztünk arról, hogy most már mások a követelmények Nem is voltunk olyan bátrak. Kisebbségi érzésünk volt. Nem úgy, mint régen a nagygazdak- nak. — Pedig akkor már a maga­tok urai voltatok. — Hát igen Sok mindent meg­értünk Látod-e. mi lett a szőve’- kezette! is? Amikor tizenegyei: megalakítottuk, még kis gazda­ság volt. Télen á hóban mértük ki az első istálló helvét. M s1 meg már milliomos a tsz-ünk. így vagyunk a faluval is. Az ts csak gyarapodott valamicskét • Van már járda, minden házban villany, másképpen van mar, mint volt az uraság idejében. — Eszembe jutott, amikor mi asszonyok, megs~ 'rveztük az óvo­dát. Meszeltünk, takarítottunk, te meg, hogy tanácstag voltál, lócá­kat, asztalokat csináltál a gyere­keknek Még kis tálkákat is vet­tünk nekik, amiből ettek. Ej, de sokat zötyögtem én azzal az igás- kocsival Füredre ennivalóért. — Hát ti sokat segítettetek ne­künk, az biztos. Azért ma mai másként nézi ki az óvoda. Lát­tad? Kikerültek belőle a kis ’ó- cák. Tudod, mennyit költ a ta­nács évente a fenntartására? Nyolcvanezer forintot. — Tömérdek pénz az... — Az bizony. Sokat jártam a járáshoz, meg a megyéhez a2 óvoda ügyében, amikor megyei tanácstag voltam Sokat bizony az új iskola ügyében is. — Az. amikor ráadásul még a tsz-elnökséget is elvállaltad. Pe­dig mondtam, hogy ne csináld, öreg vagy már te annyi munká­hoz. — Ha egyszer bennem volt a> emberek bizodalma, ötvenhatban volt az, nem engedhettük, hogy szétzülljön a közös. Látod-e, ne­kem lett igazam. A szövetkezet gazdagszik és felváltott engem a fiatal elnök, aki tanult ember is és jól végzi a dolgát — Te meg lerokkantál, beteg u szíved, a májad, nem potyára mondták hogy száz százalékos munkaképtelen vagy. — Az öregség is hozta ezt • De azért dolgoz.om én. Hát k látja el a jószágot, a diszn<Mr*ít_? Ki csinálja a kertet? Meg a ta­nács... ott tán nem dolgozom? — Deh gynem... Csakhát még­is... — A szerződött malacból meg­van a tüzelőnk. Még most is vin salátánk, az óvodának is adtál belőle. Van nyugdíj. Ha mi nem dolgozunk annakidején becsület­tel, meg a fiatalok nem veszik át tőlünk, itt tartanánk? Tudod, mi lenne most velünk... — Jól van. ne tüzeskedj már. Inkább nem bánom, ha holnap nem leszel lázas, eriggy be a tanácshoz. — Beszélni akarok az elnökkel. Nagyon rendes fiatalember ez... Ügy hírlik, jövőre megépül a kút, hatvanhétben meg a kultúrház- • Kapunk a megyétől 400 ezer fo­rint támogatást. — No, akkor újra szervezhe­ted a társadalmi munkát. — Szervezem is. Jönnek, ne félj, az emberek, ismerem én az igari népet. Jólelkűek, szeretik a falujukat... ' Két ember beszélgetett esti szürkületben. Két ember, akik leéltek egymás mellett majd negyven esztendőt. A két ember Somlai Lajos bácsi Tiszaigar köz­ség járási tanácstagja és hites felesége, Zsuzsika néni, aki 1946- tól mostanáig volt a községi nő­tanács elnöke. Miről beszélget­tek? Mindennapi dolgokról. Éle­tükről, mely összefonódott im­már elválaszthatatlanul egy köz­ség életével. Beszélgetésüket igye­kezett feliegyezni, a mindenna­pok krónikása Varia Viktoria

Next

/
Oldalképek
Tartalom