Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
1MB. november SÍ; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 ■ Egy valóban nagy színház Sz írás-olvasás 'Zazsf&zzsá&s i^a Marxizmus és elidegenülés Vörös Gyula tanulmányát Marxizmus és elidegenü- lés” címmel jelentette meg a Kossuth Kiadó. A mű kiadói előszava hangsúlyozza: Az utóbbi időben mind a polgári, mind a marxista filozófiai, szociológiai, közgaz. dasági és egyéb szaksajtóban meglehetősem nagy teret kap az elidegenülés problémája. A polgári szak. írók többsége az elidegenü- lést „egyetemes emberi”, -„társadalomfölötti” kategóriaként vizsgálja, egyaránt alkalmazza a tőkés és a szocialista társadalom viszonyaira. Mi a helyes, a marxista— leninista válasz erre a problémára? Vörös Gyula munkája — hangsúlyozza a kiadó — nem végleges és nem a hivatalos álláspont megfogalmazása, nem a vita lezárása. A szerző a maga nézeteit fejti ki, mégis a tanulmány kitűnő eszköz a probléma jobb megismeréséhez, s megértéséhez. * Mentőakció Párixa legrégibb axínháxáért Párizsi színházi körök utolsó pillanatban mentőakciót indítottak, hogy megóvják a francia főváros legrégibb színházát a lebontástól. André Malraux francia művelődésügyi miniszter maga is támogatja a legbefolyásosabb párizsi rendezők, színészek és kritikusok kívánságát, hogy az Ambigu Színház mint műemlék megmaradhasson. Az eladósodott régi színházat most. a színházi idény kellős közepén kénytelenek voltak eladni egy tőkés csoportnak, amely elhatározta a lebontását Thierry Maulnier, a neves író és kritikus tiltakozása azonban széleskörű visszhangra talált és úgy látszik, megakadályozta a párizsi kultúrtörténethez szervesen hozzátartozó színház eltűnését Állítólag a monacói hercegnő is érdeklődik a színház megvétele iránt cak pénzed??” összeszorítja a fogát, hogy belecsi- kordul, de kibuggyant köny- nyét már nem tudja meg- állatani. Kéri a mellette állót, adja át a forintost, az átszállót meg sem említi. Reszket a keze, kapkod. Az egyik utasnak két jegyet ad egy helyett. Nem mer az emberek szemébe nézni. Amint felpillant. — mintha gyanakvást látna az arcokon, A táskarádió még mindig szól a kocsi farában. Oda ripakodik: „Zárják el! A kocsin nem szabad rádiózni?” Az ülőhelyére húzódik. Az emberek most valahogy mások, mint voltak. — összezördülnek a felszálláskor, valakinek a lábára taposnak. Behunyja a szemét. A megszokott zsongás hatalmas malom zúgásává torzul. Nagyon gyengének érzi magát. Szédülés körnvékezi. Megmarkolja a korlátot. Ketten tusakodnak lelki szemei előtt. Homályba vesző vonalaival Elek és közelségében Sándor. — Az egyik rövid ismeretség után házasságot ígér. a másik, noha már két hónapja ismerik egvmást, — meg se csókolja. Elek, mikor megtudja, hogy hét általánost veszett, csillapítja: ..Sose bánd. nekem így Rövidesen megnyitja kapuit Varsóban a Teatr Wielki (Nagy Színház). Az esemény egybeesik a lengyel kultúra egyik legszebb jubileumával: a lengyel nemzeti színpad megteremtésének 200., valamint a varsói Teatr Narodowy (Nemzeti Színház) alapkőletételének 140, évfordulójával. A Teatr Narodowy ia második világháború idején a fasiszták felgyújtották és lerombolták) ugyanazon a helyen állt, ahol ma a Teatr Wielki, amelynek építése több mint \Í7. évvel ezelőtt kezdődött. Az épület méreteiről legbeszédesebben tanúskodik a légköbmétere: több mint 400 000. A központi szárnyon helyezkedik el a színpad, a 2000 férőhelyes nézőtér, a kór is, tánckar és a zenekar próbatermei, a szólisták és karmesterek szobái, a 250 férőhelyes kamaraszínpad, harmincnyolc hatalmas raktárhelyiség, huszonnégy különféle műhely. A Teát Wielkiben a színházzal egyidőben nyitják meg a külön termekben elhelyezkedő Központi Színházi múzeumot is. Az épületben található még az Operai és a Zenei Könyvtár, az Operastudió, a hang- szerxaktár, valamint orvosi rendelők, kávéházak, étte▼agy jó, így kellesz”. Sándor pedig: „Nagy hiba, de segítelek és együtt tanulunk”. Az egyik cserben hagyja, a másik védelmébe veszi, pedig csupán aznap találkoztak. Indulást csenget. A lépcsőn álló középkorú férfi kiabál: „Miért indít addig, míg fel nem szállnak?” — Nem válaszol. A férfi beljebb tolakszik, s tovább méltatlankodik: — Ugye, süketnek tetteti magát! — Hagyja már abba! — szól rá egy basszus és szembe fordul vele. — Könnyű itt a közepén litániázni. — Előttem lehetne, ha nem dohányzik olyan kényelmesen. Melyik volt a hatásosabb, az érvelés, vagy a vészt- jósló tekintet, az alaptalanul méltatlankodó elhallgat... Az utasok zöme leszálláshoz készülődik. Elek is velük tart. Melléje fitrakodik, olv közel, hogy érzi a lehelletét: — Ne haragudj. Mindent megmagyarázok. Ta'álkoz- zunk a presszóban. Tudod, a vonalad mellett. Megvárlak. Arcát elönti a vér. mégis alig hallhatóan mondja: „nem!” — Értsd meg, mindent megma gyará zok. — Nem kell. rém, pihenőtermek, 350 személyes nyitott terasz stb. A központi épület mellett elhelyezkedő szárnyépületben kapott helyet a varsói Balett-Középiskola, két külön lakótömb épült a művészek és a technikai személyzet számára. Az építkezés előtt a színház vezetőségének tagjai meglátogatták számos ország modern opera- és balettszínházát, hogy megismerkedjenek a legkedvezőbb építészeti és műszaki megoldásokkal. Túlzás nélkül állíthatjuk: a varsói színházban helyet kapott mindaz, ami a technikai fejlettség jelenlegi fokán maximális mértékben biztosíthatja a hatalmas művészeti intézmény jó munkáját. Természetesen egy színház értékét az jelzi, ami benne történik. Előadásra kerülnek itt a klasszikus operaművészet legkiválóbb alkotásai, amelyek lehetővé teszik a legnagyobb európai operaházakkal (Párizs, Moszkva, Berlin, Prága, Milánó) való együttműködést. Már a megnyitó után pár nappal színre kerül Verdi „Don Carlos”-a a prágai „Narodni Divadlo” előadásában. A következő estén, amelyet teljes egészében Sztraviaszkijnak szentel— Tudom, hogy szívesen jönnél. — Semmi közöm magához, menjen a dolgára! — Ezt már olyan hangon tagolja, hogy mindenki megértheti. Elek egészen a füléhez hajói: „Elég hatalmam van a vállalatnál, rábírhatlak, hogy másképpen beszélj — a lépcsőről szól vissza: — No, viszontlátásra!” Annyira meglepődik, hogy elfelejti lecsöngetni a kocsit. A torkát sírás szorongatja, csak az utasok jelenléte nem engedi, hogy a felszínre törjön. A végállomáson szó nélkül elhagyja a buszt és rohan a forgalmi irodába. A rendezőn kívül egy teremtett lélek sincs ott. — Az asztalra borulva sír. — Laci bácsi! Egy lépést sem megyek tovább. Rúgjanak ki, vagy csukjanak be, de én ezt nem teszem. A szigorú rendező, aki azt sem tűrte, ha valaki halaszthatatlan ügyét a szolgálati idő alatt akarta elintézni, kimeredt rzem- mel nézi Még nem találkozott ilyesmivel. És mikor felocsúdik, félszemét az érkező kocsikon tartva, ordít: — Mit mondasz?! Nem?! Ott a kocsid, telve az utasokkal, eredj! Még jobban zokog: — Nem, nem megyek, La«' bácsit nek, három táncjátékot adnak elő. „A tavasz megszentelése”, az „Orfeusz” (Alfredo Rodrigues rendezésében), valamint az „ödi- pusz király”. A következő évi repertoárban szerepel többek között Gounod Faustja. Csajkovszkij: „Hattyúk tava”. Karol Szy- manowski „Betyárok” c. balettje. Bartók Béla Csodálatos Mandarinja, P fokot jev Klasszikus Szimfóniájára készült táncjáték, Benjamin Britten „Változatok egy Purcell-témára” c. művének zenéjére írt táncjáték, valamint Tadeisz Baird, a világszerte nagy sikereket arató mai lengyel zeneszerző „Holnap” c. operája. amely a Teatr Wielki számára készült. A Teatr Wielki kapcsolatba lépett már több európai rokonintézménnyel és számos kiváló művésszel. Színpada nyitva áll a legjobb operaénekesek és rendezők számára. A színházzal való együttműködésre felkérték azokat is, akik a háborúelőtti lengyel opera- színpadokon és a zenei életben múlhatatlan érdemeket szereztek. — összevesztél tán a vezetővel? — Nem! — Mindenre nem! Hát mit gondolsz, leánynevelőintézet a vállalatunk? — Laci bácsi, bár három gyereke van, de egy sem leány, nem tudja, hogy kel] velük bánni. A szüntelen zokogás azonban az ő edzett szívét is megrezegteti. — Kit küldjék helyetted, hisz látod, csúcsforgalom idején senki sincs itt! — Kalauz nélkül pedig nem mehet! A kocsik összetorlódnak. Laci bácsi kilép a fülkéből, a vezetőhöz siet, néhány szót vált vele, aztán bekiált a zsúfolt buszha: „A kocsi nem indul, félre áll. Elnézést kérünk. Tessék átsző 11 ni a következőre”. öt még mindig zokogva találja. — Ne bőgj, mert meghallja az anyád. És még azt találja mondani, hogy itt kínozzák a lányát. No. gyere ide mellém, kis kar- társam és beszélj értelmesen!... Hamarosan folytatódik a buszok normális körforgása. Belép a félreállt kocsi vezetője. — Mi az. fájromt? — Szó sincs róla! — nyomia meg a szavakat Laci bácsi. — Felteszítek a 2-est. Azon a távoli vonalon nagyobb «r'Vkrég van rátok!— . A fizikai nyomort hazánkban már régen felszámoltuk. Aki dolgozik, az meg is él, boldogul is nálunk. A munkához való jog mindenkit megillet. Ugyanígy mindenkinek joga van a tanuláshoz, a művelődéshez is. Iskolarendszerünk, állami támogatással működő színházaink, könyváraink, művelődési házaink mind-mind e jog érvényesítésének lehetőségeit biztosítják. De miközben örvendeznünk kell azon, hogy ma már egyre több a könyvet olvasó és szerető emberek száma, elgondolkodtató, hogy még mindig akadnak olyanok is közöttünk, akik a betűvetés tudományát sem ismerik. De vajon magukra hagyhatjuk-e azokat, akikben még a tudásvágy ilyen kis lángja sem lobog? Magukra hagyhatjuk-e őket az analfabétizmus sötétségében? Felvetődhet úgy is ez a probléma, hogy ha az egyén el is mulasztotta e társadalom iránti elemi kötelezettségét., a társnda1om az egyénnel szemben nem leheti ezt meg. Az analfabétizmus problémája, sajnos, még ma is nemcsak egyedeket, hanem meglehetősen népes csoportokat érint. Szolnok megyében az 1960-as népszámlálás adatai alapján több mint 20 ezer fél vagy teljes analfabéta él. Ezek egyrésze azonban vagy szellemileg fogyatékos, vagy olyan idős, hogy kora kizárja a taníthatóság lehetőségét, ám mintegy 3000—4000-re tehető azoknak a 15—50 év közötti analfabétáknak a szama, akik képzése sürgős feladat, akik közvetlenül résztvesznek a termelőmunkában. Az elmúlt héten a megyei tanács vb-ülése foglalkozott az analfabétizmus felszámolásának haladéktalan lehetőségeivel. A gátló körülmények fi- gyelmebevételével is lassúnak, nem' kielégítőnek ítélte az analfabéták képzésének eddigi ütemét Az analfabétizmus elleni küzdelem a megyei akció- bizottság megalakulásával és szervezésében nagy lendülettel indult meg, ez a lendület azonban az utolsó két évben mindinkább alábbhagyott. Ez a visszaesés részben annak tudhaló be, hogy azok az analfabéták már elvégezték az alap- ismereti tanfolyamokat, akik aránylag könnyen elérhetőek és beszervezhet őek voltak és magukban is éreztek hajlandóságot az ismeretek megszerzésére. Még sem lehetünk elégedettek azonban azzal a ténnyel, hogy olyan városban, mint például Jászberény, ahol nagylétszámú felsőfokú tanítóképző működik, tehát a képzés minden szubjektív feltétele adott, az elmúlt időszakban a városban élő analfabétáiknak csak egy tört százalékát sikerült levizsgáztatni. Az alapismereti tanfolyamokról a lemorzsolódás igen nagy. Ez részben a vizsgától való félelemmel magyarázható, amelyre pedagógiailag is megnyugtató megoldást kel] keresni, részben egyéb körülmények hatása. Néha kirívó példákkal is találkozhatunk, mint például Kunmadarason; ahol egy sorköteles fiatalember kijelentette, hogy ő ugyan megtanult a tanfolyamon írni, olvasni, de levizsgázni nem hajlandó, mert ha papír van róla, elviszik katonának. A honvédség ugyanis besorozza az analfabétákat; de katonai szolgálatra nem hívják be őket, holott mint a legjobban szervezett testület, a legkönnyebben éppen a honvédség teremthetné meg az analfabéták képzésének feltételeit Az analfabétizmus elleni küzdelem hatékonyabb voltának egyik nagy akadálya a felderítetlenség. Csak megközelítően pontos adatokkal rendelkezünk az analfabéták számára vonatkozóan, de alapos felmérésük, kor és szociális helyzet szerinti csoportosításuk még eddig nem történt meg. A munka kiindulási fázisa pedig éppen ez. Tiszafüreden például; ahol széles társadalmi ösz- 6zefogással, az ifjúságvédelmi és a művelődési állandó bizottság bevonásával folyik az analfabéták oktatatása, az idén még bizony, tálán az alapfokú ismeretek I. tanfolyam beindítása. Csupán csak azért, mert még nem tudják, hogy a községben élő analfabéták közül kiket iskolázhatnak be, a cigány lakosság egyrésze, a vándor teknőkészí- tők ugyanis, akik között legtöbb az írni, olvasni még nem tudó, csak november végén érkeznek vissza Füredre, hogy aztán néhány hét vagy hónap után munkát keresve ismét útnak induljanak. Természetesen hiba volna azt állítani, hogy megyénkben csak a cigány lakosságot érinti az analfabétizmus problémája, de tömegesen ez a réteg érdekelt legjobban az elemi fokú képzésben és rossz szociális körülményeik, részben még ma is vándorló életmódjuk megnehezíti a velük foglalkozást. Egy másik nagy veszély, amely szintén megnehezíti az írni, olvasni nem tudók számának csökkentését, az analfabétizmus „újratermelése”. Iskolaköteles gyerekek indokolatlan felmentése, az iskolakerüléssel szembeni elnéző magatartás, ez valamennyi, forrása lehet egy új analfabéta réteg megszületésének. Iskolaigazgatóink, pedagógusaink, oktatási szerveink sokszor nem élnek következetesen törvényes jogukkal, valamiféle rosszul értelmezett humanizmusból nem szereznek érvényt az iskoláztatásra vonatkozó törvényeinknek. Most az analfabétizmus elleni küzdelem legfontosabb feladata az alapismereti tanfolyamok jó előkészítése, az írni, olvasni nem tudók felkutatása (elsősorban a termelésben közvetlenül résztvevő 15—50 évesek körében) meggyőzései Ebbe a munkába a pedagógusokon kívül elsősorban a falun élő értelmiséget kell bevonni. Az akcióbizottságoknak mindenütt támaszkodniuk kell a művelődési állandó bizottságokra, a társadalmi és tömegszervezetek segítségét kell kérniük. Rideg Gófc-' Zdzislaw Sierpinski A Teatr Wielki (AR-PRESS-foto)
