Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-06 / 235. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. október 6. V áltozatlanul bonyolult a helyzet Indonéziában Mint a Reuter Iroda je­leníti Singapore-ból, a dja­kartai rádió bejelentette, hogy kedden teljes katonai tiszteletadás mellett elte­mették azt a hat indonéz tábornokot és a hadsereg egyik hadnagyát, akit aa úgynevezett „Szeptember 30-a mozgalom” tagjai a hatalomátvételi kísérlet ki­robbanásának napján elra­boltak, majd agyonlőttek. A djalkartai Kalibata kato­nai temetőben rendezett szertartáson a gyászolók között a fő helyen állt Abdul Haris Nasution tá­bornok, hadügyminiszter, akit a felkelő egységek ka­tonái szintén megsebesítet­tek. Nasution beszédet mon­dott. Kijelentette, a megölt tisztek „húsz éve hűsége­sen szolgálták a nemzetet”. Az indonéz hadsereg — mondotta — továbbra is teljesíti az ország és a for­radalom védelmezésében meghatározott feladatát. Jól értesült indonéz for­rásokból származó hír sze­rint az államcsíny után a hadsereg vezetését Suharto vezérőrnagy vette át, Su- karno parancsot adottt ne­ki, hogy folytassa az „ellen­forradalmi mozgalom” fel­számolását. A nemzetközi sajtó meg­figyelői különbözőképpen ítélik meg mind Sukamo elnök, mind az Indonéz Kommunista Párt bonyo­lult helyzetét. Francia la­pok egybehangzó véleménye szerint Indonéziában a had­sereg jobboldali, naciona­lista erői kerekedtek felül. Ügy látszik azonban, hogy Sukamo nem állt oldaluk­ra. Az Unita is hangsúlyozza, mennyire bo­nyolult az indonéz helyzet, s a kellő értékeléshez hiány­zanak a pontos értesülések a kommunista párt maga­tartásáról. A malaysiai rádió köz­be^ olyan híreket közöl — amint erről a Reuter-iroda beszámol —, hogy „a kom­munista irányzatú szerve­zeteik, köztük az ifjúsági és nőmozgalmak számos tagját a tábornokok halá­lával összefüggésben letar­tóztatták”. A Reuter-iroda Singapore-i tudósítója „ál­talában szavahihető hírfor­rásokra” hivatkozva ehhez azt fűzi hozzá, hogy a had­sereg, amely most ellenőrzi a djakartai helyzetet, „erő­teljesen kommunistaellenes kampányba fogott”. Az idé­zett körök szerint tömeges letartóztatásokat foganatosí­tottak a fegyverviselő kom­munisták körében. A tudó­sító arról is tájékoztat, hogy különböző vallási szerveze­tek hétfőn Djakartában tö­meggyűlést tartottak, és kö­vetelték Sukamo elnöktől az Indonéz Kommunista Párt betiltását. „Muzulmá­nok és katonák vonultak végig a djakartai utcákon — nem tudni, hivatalos engedéllyel-e avagy sem, — és kommunistaellenes szó­lamokat kiáltoztak” — írja a Reuter. Az AP hírügynökség Kuala Lumpurban lehall­gatta a medani (Indonézia) rádió egyik keddi adását» A mikrofon előtt Mokoginta vezérőrnagy, Szumatra kato­nai parancsnoka állt és a hat tábornok halála miatt Sukamo elnököt „bosszúra” szólította fel. Mokoginta is­mert kommunistaellenes fi­gura, Nasution tábornok egyik támogatójaként tart­ják számon. A Reuter-iroda jelentése szerint Sukamo elnökkel az államcsíny óta szemé­lyesen senki sem találko­zott. Az elnök állítólag Dja- kartától 65 kilométerre fek­vő Bogorban, nyári lakhe­lyén tartózkodik. Az épü­letet őrség állja körül. Lá­togatókat nem engednek be Sukamohoz, s azt sem haj­landók megerősíteni, hogy valóban ott tartózkodik-e. (MTI) Amerikai repülőgépet lőttek le Kína fölött Peking (MTI) Négy amerikai vadász- repülőgép kedden Dél-Kí­na térségében behatolt Kí­na légiterébe, s ezzel ka­tonai provokációt követett el — jelenti az Űj-Kína hírügynökség. A kínai né­pi felszabadító hadsereg légierejének gépei azon­nal üldözőbe vették a be­hatolókat és egy amerikai vadászgépet lelőttek. A másik három gép elmene­kült. Washingtonban az ame­rikai külügyminisztérium szóvivője — a UPI közlése szerint — kijelentette, hogy „nem tud a kínai be­jelentésről”. Vietnami helyzetkép A dél-vietnami szabad­ságharcosok kedden foly­tatták támadásaikat a Sai­gontól mintegy 480 kilo­méterre tartózkodó kor­mánycsapatok ellen, ame­lyeket aknákkal és tűz­fegyverekkel lőttek. Parti­zánok hétfőn hét órán át támadták a kormánycsapa­tokat és azoknak súlyos veszteségeket okoztak. A keddre virradó éjszaka a szabadságharcosok táma­dást intéztek a Dinh tar­tományban, Saigontól 480 kilométerrel északra fekvő Phuly helyőrsége ellen és veszteségeket okoztak neki. Saigontól 240 kilométerrel délnyugatra amerikai és dél-vietnami vadászbombá- zók támadták a szabadság- harcosok feltételezett állá­sait. Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai straté­giai bombázók kedden reg­gel bombázták a Saigon­tól 112 kilométerrel észak­nyugatra elterülő úgyneve­zett C-övezetet, ahol a szabadságharcosok egyik ki­képző táborát gyanítják. Az övezet ellen 10 napon belül a negyedik szőnyeg­bombázást hajtották végre az amerikaiak. Leién yképezték a Lima—7-et Szimferopol (TASZSZ) A Szovjet Tudományos Akadémia krimi asztro­fizikai megfigyelő állomásának munkatársai lefény­képezték a Hold irányába kilőtt Luna—7 szovjet auto­matikus űrállomást. A fényképezéshez az állomás 2,6 méter átmérőjű tükörteleszkópját használták fel. Ez Európában a legnagyobb tükörteleszkóp. Segít­ségével a krimi asztrofizikusok le tudnak fényképezni egy ilyen mozgó testet is, amely mindössze három pontnyi nagyságú. Ily módon figyelemmel tudják kí­sérni a test útját a gyöngefényű csillagok tömkele­gében is. A Luna—7-ről készített felvételeket most elemzik. A felvételek nyomán pontosan meg tudják majd állapítani a Luna—7 útvonalát. (MTI) Indiai nyilatkozat az MTI tudósítójának Ha Pakisztán hajlandó a Biztonsági Tanácsnak a fegyverszünetre vonatkozó határozatát végrehajtani, akkor India kész közvetlen tárgyalásokat kezdeni Pa­kisztánnal, nemcsak a csa­patok visszavonásának rész­leteiről, hanem az egész indiai—pakisztáni viszony­ról — jelentette ki Polgár Dénesnek az MTI Űj-Del- hi külön tudósítójának C. S. Dzsha, az indiai külügymi­nisztérium államtitkára. Dzsha államtitkár nem tartotta valószínűnek, hogy • már a legközelebbi jövő­ben sor kerülhetne közvet­len indiai—pakisztáni ta­nácskozásra. A külügyi államtitkár megerősítette azokat a hí­reket, amelyek az indiai külpolitika bizonyos fokú átformálásáról terjedtek el, mindamellett hangsúlyozta, hogy ez az átformálás nem jelent alapvető változáso­kat. Semmiképpen nem lesz változás India el nem kö­telezettségi gyarmatosítás­ellenes álláspontjában és az ENSZ-hez való viszonyá­ban. Ez mindenekelőtt azt je­lenti, hogy elsősorban azok­kal akarunk barátkozni, akik barátainknak mutat­koztak, s kevésbé azokkal, akik szembefordultak ve­lünk. C. S. Dzsha államtit­kár nem nevezett meg ez­zel kapcsolatban egyetlen államot sem, de később ki­jelentette: a szocialista or­szágokkal még az eddigi­eknél is szorosabbra szeret­nénk fűzni kapcsolatainkat. Nagy megelégedéssel vet­tük tudomásul józan, nem részrehajló magatartásukat a lezajlott válság idején. BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW-YORK-BELGRAD-LONDON RULETTBARLANG LmnDDQaDmoDODDnDDDnöDDDQaDDmaDDanocüiXQ □ □ D □ □ a □ A Paese Sera című római lap hétfőn nagy fel- [=j Cj tűnést keltő cikkben számolt be a római rendőrség □ □ legújabb fogásáról. ^ A rendőrök szombat éjjel behatoltak Giulío Del q □ Balzo márkinak, az olasz kormány vatikáni nagykő- Q □ vetének a Via Appián lévő villájába, amelyet havi j=j B egymillió lírás összegért az úgynevezett „Internazionale □ □ Club” bérel. Q □ A klub elnöke Ugo De Luca rendőrtábornok, aki [=j B azzal vált híressé, hogy másfél évtizede tőrbecsalta □ § u és megölette Giulianót, a hirhedt szicíliai banditát. □ A rendőrség a villában zsúfolt rulettbarlangot talált, [=j ahol a szerencsejátékok összes fajtáit űzték. □ A Paese Sera értesülései szerint a római felső □ □ tízezerhez tartozó elegáns hölgyeken kívül a lokálban □ B tartózkodott két kereszténydemokrata szenátor is, to- □ □ vábbá egy magasrangú katolikus pap, aki éppen pro- □ □ testáns lelkésznek volt öltözve, ezenkívül számos nagy- q B iparos, énekes, színész, pénzember. A játékasztalról O q a rendőrség tízmillió líra értékű zsetont és pénzt CJ □ söpört be a razzia során. q A hatóságok tekintettel az ügyben szereplő ma- □ □ gas rangú személyiségekre, az ügyet átadták a bel- hj U ügyminisztemek. n SANTO DOMINGO Hétfőn a dominikai fő­városban ötszáz egyetemi hallgató tüntetett a Műve­lődésügyi Minisztérium épülete előtt, s követelte, hogy rendeljék vissza az Amerika-közi fegyveres erők katonáit az egyetem épületeiből. — A katonák ugyanis a főváros különbö­ző negyedeiben megszállva tartják ezeket az épülete­ket. A diákok tiltakozásá­hoz csatlakoztak az egye­temi tanárok is, követel­ték az „inváziós csapatok azonnali visszavonását”. — Vasárnap este két pokol­gép robbant a dominikai fővárosban. Az egyik rob­banás egy bárban történt és az ott tartózkodó ame­rikai katonák közül hét megsebesült. ☆ DURBAN Vasúti tömegszerencsét­lenség történt hétfón este Dél-Afrikában. Mint a dél­afrikai távirati iroda je­lenti, Natal tartományban, Durban város szélén ki­siklott egy személyvonat utolsó három, zsúfolt ko­csija. A halálos áldozatok száma eléri a százötvenet is. Kétszáz sebesültet szál­lítottak kórházba. ☆ PRÄGA Kedden Prágában meg­kezdődtek a tárgyalások Radhakrisnan indiai és No­votny csehszlovák köztár­sasági elnök között. TOKIÓ A japán szocialista párt, az ország legnagyobb ellen­zéki pártja kedden nyilat­kozatban tiltakozott az el­len, hogy a parlament most ihegnyíló ülésszakán rati­fikálják a japán—'délkoreai szerződést ☆ MOSZKVA Modibo Keita, a szudáni unió párt főtitkára kedden a Kremlben megkezdte ta­nácskozásait az SzKP ve­zetőivel. iftr WASHINGTON Washingtonban nemzet­közi értekezlet nyílt a tengervíz hasznosításáról. Az értekezlet résztvevőd arról tanácskoztak, milyen módszerekkel lehet édesvi­zet nyerni a tengerből. — Johnson amerikai elnök üzenetet intézett a konfe­rencia résztvevőihez, sür­gette minden ország együtt­működését; Í5r NEW YORK VI. Pál pápa, aki nem egészen egynapos látoga­tást tett New Yorkban, az ENSZ székhelyén, kedden egy amerikai különrepülő- gépen hazaindult. Az egyházfő előzőleg mi­sét pontifikáit 90 000 hívő előtt a New York-1 Yankee- stadionban, majd rövid lá­togatást tett a világkiállí­tás vatikáni pavilonjában; Wilson nehézségei a konferencia után sem csökkentek Nyeremény­betétkönyv sorsolás A nyeremónybetéfköny- vek 1965. III; negyedévi sorsolásét október 5-én Bu­dapesten, Nádor utcai szék­házéban tartotta az Orszá­gos Takarékpénztár. - A húzáson a szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján érvényes nyere­ménybetétkönyvek vettek részt. Azok a betétkönyvek, amelyeknek utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felso­rolt számokkal, az 1965. III. negyedévi átlagbe tétjüknek a számok mellett feltünte­tett százalékát nyerték. Számv. Nyeré Számv. Nyer. % % 061 25 540 25 085 25 572 25 116 25 589 25 177 100 626 25 221 25 639 25 257 50 664 200 278 25 758 50 353 25 772 25 380 25 797 25 397 25 880 25 408 25 885 25 468 25 937 25 510 25 A nyeremények összegéből 20 százalékos nyeremény­illetéket vonnak le. A nye­reményeket október 18-tól fizeti ki a betétkönyvet ki­állító takarékpénztári fiók, Sietve postahivatal. Véget ért az angol Mun­káspárt 64. konferenciája. A Labour-vezetőség irány­vonalának jellegét tükrö­zi, hogy a konferenciával elsősorban az angol nagy­tőke képviselői elégedettek. Az elnökség ugyanis nem engedte szavazásra a ja­vaslatot, amely a munká­sok nagyobb beleszólását követelte az államosított iparágak vezetésébe. A taktikai fogások sorá­ba tartozik: Wilson és ve­zérkara nem ellenezte ki­fejezetten az indítványt, ha­nem megfontolás végett a végrehajtó bizottság elé utalta. Ugyancsak lelkese­déssel fogadták• a brit tő­késkörök a munkáspárti ve­zetőség elgondolását, mely szerint törvényt hozhatnak, amely kötelezné a szak szer­vezeteket; bérkövetelései­ket előzetesen jelentsék be egy kormánybizottságnak. Mindez szorosan össze­függ a Munkáspárt szak­szervezetellenes politikájá­val. A balszárny egyik te­kintélyes vezére, Michael Foot ezzel kapcsolatban ál­lapította meg: a párt szá­mára a legnagyobb veszély az, ha cinikus magatartást tanúsít saját eredeti poli­tikájával szemben. Wilson és kormánya már kevésbé elégedett az érte­kezlet lefolyásával, mert tisztában vanak azzal, hogy a baloldalt csak átmeneti­leg tudták leszerelni. Ma­ga a Finincial Times is fi­gyelmeztette a kormányt, hogy csak vonakodó támo­gatást kapott a párttól és még számottevő nehézsé­gekkel kell szembenéznie. Ennél a kérdésnél sokat nyom a latban Wilson kül­politikája is, hiszen a mi­niszterelnök alapvetően el­tért a választások előtt hangsúlyozott programtól, miszerint Angliának az Egyesült Államoktól függet­lenebb külpolitikát kell ki­alakítania. Miképpen érvel viszont jelenleg Wilson? Éles logikai ellentmondás tükröződik az alábbi kije­lentésekben: Nagy-Britan­nia azért vezette be a ka­tonai szükségállapotot Adenben, hogy ezzel is „meggyorsítsák” a gyar­mat függetlenségének el­érését 1968-ban. Közölte, hogy Angliának az ameri­kaiak vietnami agresszióját támogató politikája szintén „a kibontakozást” szolgálja. Homályosan célzott ugyan­akkor arra, hogy bizonyos összefüggés van az Egyesült Államok gazdasági segély- nyújtása és az említett vo­nalvezetés között. Beszédé­nek egy későbbi részében, és ezt Steward külügymi­niszter is megpendítette, arra utalt, hogy támogat­ják a dél-vietnami hazafi­akkal való tárgyalásokat és szeretnének együttműköd­ni a Szovjetunióval a viet­nami béke megteremtése ügyében. Nem kérdéses, hogy ezek az állásfoglalások, a „jó­zanabb hang” csak átlát­szó fogásként szolgálnak. Miként egyeztethető össze az amerikai népirtó kalóz­politika támogatása a ké­tesértékű gazdasági segély­akciók ellenszolgáltatása­ként, s ezzel párhuzamo­san a tárgyalási készség hangoztatása. Új tünetként jelentkezik Angliában, hogy bár a meglehetősen szétzilált munkáspárti balszárny a konferencián nem igen tu­dott eredményeket elérni, de az értekezleten kívül gyűléseken tiltakozik a kormány politikája ellen. Több tiltakozógyűlést tar toltak a kormány Vietnam­mal, Malaysiával és Adev,- nel kapcsolatos politikája miatt. Egyre élesebben ki­rajzolódik az a tény is, hogy a kormány, a kon­zervatívoktól örökölt nyolc­százmillió fontos deficitet, minden ígéret és fogadko­zás ellenére, tovább növel­te, Brown gazdaságügyi mi­niszter kilátásba helyezte ugyan, hogy a termelés nö­vekedésével egy-két éven belül megerősítik a font helyzetét és növelik az élet- színvonalat, ez azonban csak újabb ígéret. Jellem­ző arra is, hogy a konfe­rencián tető alá került egy indítvány, mely általános­ságban előirányozza a Ha­dikiadások csökkentését, s az igy megtakarított pénz­ből a szociális juttatások növelését, de a javaslatnak azt a részét, amely megha­tározta volna, mennyivel csökkentsék a hadikiadáso­kat, törölték. A képhez tartozik, hogy a brit kormány a parla­mentben is labilis helyzet­ben van. Többsége mind­össze egy főre olvadt, a li­berális párt ezzel a mér­legnyelv helyzetébe került, s tíz parlamenti képviselője megbuktathatja Wilsont. Ez nyilvánvalóan méginkább jobbra tolja a munkáspárti vezetőséget. A balszámy viszont követeli: szakítson Anglia az Egyesült Államo­kat kiszolgáló politikával, I tegyen végre tényleg vala­mit a vietnami háború megszüntetése érdekében. A szeptemberi szakszerve­zeti kongresszuson közel hárommillió szakszervezeti küldött támogatta a köve­telést: az amerikaiak vo­nuljanak ki Vietnamból. összefoglalóan megálla­píthatjuk: a Munkáspárt konferenciája után a hely­zet Angliában nem jutott közelebb a kibontakozás­hoz. Wilsonnák csak pilla­natnyilag sikerült háttérbe szorítani saját ellenzékét és a konzervatívok és más, kifejezetten jobboldali kö­rök e körülményt nyilván igyekeznek majd saját hasznukra fordítani. Több alapvető kérdés nyitva ma­radt. Vajon a szakszervezetek és az ország■ dolgozóinak többsége mindennek elle­nére szívesebben tűr egy munkáspárti kormányt, mintsem hogy konzervatí­vok kerüljenek valóban uralomra? Avagy Wilson választási ígéreteinek kirí­vó feladásával végkép el­kedvetlenítette korábbi hí­veit? Igazán pozitív je­lenségként az angol mun­kástömegek csak azt köny­velhetnék el, ha a balolda­li erők az eddiginél jóval szilárdabb egységben, végre haladóbb vágányra kény­szerítenek az angol kor­máruyt. Sümegi Kot

Next

/
Oldalképek
Tartalom