Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
IMI. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A X. Magyar Képzőművészeti Kiállítás — szolnoki szemmel SZEPTEMBER 1S-ÁN, szombaton nyitották meg a Műcsarnokban az országos tárlatot. A felszabadulást követő országos képzőművészeti kiállítások sorában immár a tizediket. A közönség a IX. Képzőművészeti Kiállítás óta eltelt időszak termésének egy részét láthatja ezen a tárlaton, amelyet felszabadulásunk 20. évfordulója tiszteletére rendeztek, és ehhez a jubileumhoz kötődve rendeltetése szerint egyúttal számot kellene adnia az eltelt húsz esztendő művészeti eredményeiről, népünk kulturális felemelkedését szolgáló képzőművészeti törekvésekről is. A Mórica grófnő bemutatója a Szigligeti Színházban «ögtön elöljáróban meg ■» kell mondanunk, hogy a kiállítás e feladatának csak részben felel meg. Jobb anyaggal méltóbban is lehetett volna reprezentálni az eltelt húsz esztendő képzőművészeti életét még akkor is, ha a válogatás csak a legutolsó néhány év termékéire szorítkozhatott. Torz és nagyon előnytelen képet kapnánk felszabadulás utáni képzőművészetünkről, ha azt a X. Magyar Képzőművészeti Kiállításon látottakból alakítanánk ki. A kiállításon sajnos a középszerűség dominál. — A megnyitót követő vasárnap a Magyar Nemzet szeptember 19-i számában megjelent kritikában Pemeczky Géza támpontul egy szobrot, Somogyi József Szántó Kovács János emlékművét választotta. A szobor kétségtelenül a kiállítás egyik legsikerültebb, a szocialista művészet célkitűzéseit legjobban megközelítő alkotása. Pemeczky Géza ehhez a műhöz viszonyítva a kiállítás egészét mondja el véleményét, fenntartásait. Értékítélkezésével többé- kevéstoé egyet kell értenünk. E módszert követve, a viszonyítás másik oldalának elemzésére, mintegy szimbólumként szintén egy szobrot szeretnénk kiválasztani. Vigh Tamás A modern tudomány szimbóluma című bronz-alakját. A kezében mérőónt tartó figura, mint a modem tudomány szimbóluma anakronisztikus jelenség. A modem formai törekvés modem tartalom hiányában pusztán öncélú hatásvadászat. Nem érezzük a mondanivalónak azt az elementáris erejét, amely szükségszerűen alakítja megjelenési formáját. — Az egész kiállítási anyagból hiányoljuk a kifejezési vágynak azt a hőfokát, amely ha kell, szabálytalan művekben tör útat magának, helyesebben a kifejezési mód új szabályait teremti meg. Bár kiindulási alapnak, példának szobrot választottunk, a kiállítás szobrászati részére kevésbé vonatkoznak ezek a fenntartásaink. 4 plasztikai anyag a kiállítás legmeggyőzőbb része. Reményekre jogosító. sőt a IX. Képzőművészeti Kiállítás óta egészséges feilődés, színvonalemelkedés tapasztalható az itt szereplő művek együttesében. A festészetet illetően azonban teljes egészében jogosnak tartjuk az ellenvetéseket. A művek egy részénél bizonyos, egyhelyben topogó konzervativizmus tapasztalható. Ennek megnyilatkozási formái a posztimpresszionizmus vagy éppen a naturalizmus zsákutcái. Ezek az alkotások művesség szempontjából izdnte túlságosan is tökéletesek. Itt összhangban van a tartalom és a forma, pusztán csak az a baj, hogy a tartalom ez esetben korszerűtlen, egyfajta polgári, mitöbb kispolgári szemléletből fakad. Annak a bizonytalanságnak a forrása, amely a képek szemlélése közben a nézőt elfogja nem a mesterségbeli kifejezés- mód. hanem a mondanivaló tétovasága. A festmények egy másik jelentős részénél, amelyeknek alkotói a „modernséget” tűzik zászlaikra, megbomlik a tartalom és a forma összhangja és mintegy az avan- gard, a néhány évtizede már kiélt izmusok feléledésének restaurációs törekvéseinek lehetünk tanúi. A konzervatívnak ítélt formák lerombolása nem a tartalom feszítőerejének, hanem valamiféle „divatszellem” kri- tikátlan követésének következménye. A meggyőzó erőt hiányoljuk a képek többségénél, azt a magas hőfokra hevü- 16 hitet, amely a korszerű tartalom érdekében elfogadhatóvá teszi a korszerű formát. A festmények egy része feltűnően apolitikus. Paradoxon módon ez a tünet elsősorban a „politikus” témákat feldolgozó képeknél a legszembetűnőbb. (Példaként említjük Szurcsik János 1945 és Gyémánt László Építkezés című képeit.) Ügy tűnik, mintha néhány festő a művészeteken kívül eső eszközök felhasználáséval igyekezne alkotásait „szalonképessé” kozmetikázni. A tárlaton több mint háromszázhúsz művész állít ki, az ország minden részéből. Jellegét tekintve tehát országos. A kiállítás kapcsán azonban átfogó képet az ország képzőművészeti életéről nem alkothatunk. ppen a válogatás hibái miatt az egyes képző- művészeti törekvések közötti arány torz, nem tükrözi a való viszonyokat. Az utóbbi években sokszor elhangzott már különböző fórumokon, szakmai körökben, kiállítások megnyitásakor az úgynevezett plebejus alföldi festészet rehabilitálásának szükségessége. A szolnoki művésztelepen dolgozó alkotók munkáit is nem egyszer illették dicsérettel. Sőt, voltak, akik realizmushoz való hűségüket, művészi törekvéseiket példaként emlegették. Az elhangzott vélemények pusztán vidéki művészetnek „kijáró” dicséretek lettek volna? A X. nemzeti tárlaton úgy érezzük, az alföldi festészet nem képviselteti magát képzőművészeti életünkben betöltött szerepe súlyának megfelelően. Hiányoljuk a tárlatról a debreceni festők, elsősorban Holló László és Félegyházi László alkotásait is. A szolnoki művésztelepről Berényi Ferenc három. Bárányé Sándor, Bokros László, Chiovini Ferenc egy-egy olajképpel, Mészáros Lajos pedig egy monotypiával szerepel. Mindhárom szobrászunknak van kiállított műve. Nagy István öt kisplasztikáját, Szabó László két márványfejét. Simon Ferencnek egy ólom portréját állították ki. Berényi Ferenc három festménye a kiállítás leg- megragadóbb alkotásai közé tartozik. Ezek előtt a képek előtt érezhetjük a kifejezési vágy. a mondanivaló és a megvalósulás egységét, a korszerű tartalom ökonomikus formateremtésének igényét. Nyilvánvaló, hogy a művész egész hittel fest úgy, ahogy és a tetszetősebb forma kedvéért nem mond le a meggyőződés erejéről. A szolnoki művészek kiállított alkotásai számsze- rint jelentősnek mondhatók. A számszerűségen túl azonban semmiképpen sem reprezentálhatják a művésztelepen folyó munkát. Vannak, akik konzervatívnak bélyegzik a szolnokiakat. Ez az értékítélkezés sem lehetett azonban kizáró ok a kiállításon való részvételtől, hiszen ott mint már fentebb említettük a konzervativizmus tág teret kapott. A X. Magyar Képzőművészeti Kiállítás anyagának ismeretében úgy érezzük, a szolnoki kollektívának, úgy is mint alkotó közösségnek, helye lett volna a tárlaton. Rideg Gábor KETTEN Filmleiról kót új szovjet filmről Mindig kettőről van szó. Szerelmesekről, vagy haragosokról. Vagy nézőről és közönségről. Vagy két filmről vagy a filmek két csoportjáról, melyeket összehasonlítunk. Múltkoriban egy francia és egy szovjet filmvígjátékról írtunk, A francia film, az Egy kis csibész viszontagságai kör.y- nyedebb és mulatságosabb volt, de a szovjet film, a Kérem a panaszkönyvet egv nehezebb műfajban, a filmvígjátékban próbált új utat tömi. Dicsértük akkor a szovjet filmnek azt az új törekvését, hogy a modern szovjet élet levegőjét adja, de kifogásoltuk a „népieskedést” az orosz kispolgárok figuráiban, melyeket jócskán túlhaladott az idő. Most újabb előrehaladást látunk Az ibolyás nő és a Ketten című új filmekben. Ezekből már teljesen kimaradtak az „oroszos” figurák éppúgy, mintahogy „szovjetet" vonásokat sem látunk ezekben a. leningrádi, vagy rigai fiatalokban. De látiuk a szovjet fiatalok életének reális ábrázolását. Az ibolyás nfi mozgalmas indítása, hangulatos és a szereplők érzelmeit elmélyíti tájképei megragadják a nézőt. Az ibolyás nő titokzatos alakja feszültséget ad a játék első felében. Később azonban a folytatás csalódást hoz. Anatoli) Grebnyev forgatókönyve a legjobb rendezés és a legkitűnőbb játék által sem tudott volna második felében olyan élményes lenni, mint az elsfi részben. A film javára kell viszont írnunk, hogy kevés benne a beszéd, sikerrel alkalmaz szavak helyett képeket, jelenetsorokat. A Ketten — Mihail Bogin és Jurij Csuljukin kis- filmje — magas művészi fokon szinte éppen azt nyújtja, ami a másik filmből hiányzik. Ha ugyanis arra gondolunk, hogy mi által lehetett volna jobb Az ibolyás nő, nem kérhetjük itt számon az érdekesebb meseszövést. Ez lé- léktani filmnek indul, erőlteti megoldás lett volna hagyományos „bonyodalommal” tenni érdekesebbé. A Ketten című film igazolja, hogy bonyodalom nélkül. modern lélektani eszközökkel is lehet jó filmet, sőt kitűnő filmet készíteni. A muzsikus fiú és a süketnéma lány ébredező szerelmének finom lélekábrázo- lása izgalmasabb minden hagyományos bonyodalomnál. De kettőről van szó úgy is, hogy az ép érzékkel bíró emberek és a sü- ketnémák világa találkozik itt. Ezt néhány megrendítő jelenetben mutatja be a társszerző Bogin rendezése, akinek ez a film diploma- munkája volt U. k I Pénteken este ebben az évadban először verődtek össze a tenyerek a színház nézőterén. Az évadnyitó premiert Kálmán ImreMa- rica grófnő című operettjének bemutatását köszöntötte a színházi estéket át- forrósító tapsvihar. — A hosszú nyári szünetben színházra „éhezett” szolnoki publikum nem fukarkodott tapsaival, ám a közönség részéről ez a tetszés- nyilvánítás nem valamiféle előlegezett bizalom jele. — hanem egy kitűnően sikerült produkció jutalmazása volt. Egyszóval ezen az estén rég nem látott színházi sikernek lehettünk részesei. Magáról az operettről csak annyit, hogy Kálmán Imre muzsikája. amely meghódította a világ zenés színpadait ezúttal is varázslatos módon hatott. — Kardos György szövegá+- dolgozása pedig szerencsésen simítja el az eredet’’ librettó gyengéit. Mintegy visszájára fordítva a játékot, nagyszerű lehetősége két biztosít a rendezőnek és a színészeknek egyaránt. Lovas Edit, a darab rendezője teljes egészében él is ezekkel a lehetőségekkel. Rendezői munkájának legnagyobb erénye, hogy komolyan véve a szórakoztatás művészetét megtalálta azt a megfelelő hangvételt, amely műfajilag pontos, igényes produkcióvá emel} az előadást. Jól. hangolta össze az együttes egészének munkáját. Nem kis érdeme van abban, hogy Szolnokon hosszú idő óta először valóban a nagyoperett legjobb hagyományait követő operettprodukciót láthattunk. Kitűnő segítőtársnak bizonyult munkájában Sulyok Tamás, az előadás karmestere. Az ő magasszínvonalú interpretáló képességének, zenepedagógiai munkájának köszönhető többek között az is, hogy a dalbetétek, a finálé szinte tökéletesek voltak. — Itt szeretnénk megemlékezni a ruhákról és a hangulatos színpadképekről is, amelyek Fekete Mária jelmeztervezőnő, illetve Baráth András díszlet- tervező érdeme. A ruhák és a díszletek méltó keretül szolgálnak a játékhoz. A címszerepet játszó Hubay Anikó alakításáról csaik a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. A színésznő szép hangja kitűnő játékkészséggel párosulva emlékezetes primadonna alakítást nyújt. A tavalyi Lili bárónő címszerepének alakítása óta nagyon sokat fejlődött. — A Marica grófnő minden bizonnyal jelentős állomása lesz színészi pályájának. Partnere, a színház fiatal tenoristája, Rózsa Sándor ebben a szerepben játszotta élete első főszerepét. Érthető tehát, ha főleg a2 első felvonásban elfogódot- tan mozgott — nagyszerű énekesi teljesítményével azonban megörvendeztette a közönséget. Ha elfogódottságát levetkőzi, tehetsége révén a prózai részekben is méltó partnere lehet Hubay Anikónak. Énekhangja különösen Maricá- val közösen előadott duettekben érvényesült nagyszerűen, A fiatal színész érdeme, hogy tartózkodik a „bonviván-sablonoktól”. Nagyon örülünk, hogy színházunk végre ilyen tehetséges operettgárdával rendelkezik. Az új tagok bemutatkozása kivétel nélkül sikeres volt. Zilahy Hédiről Liza szerepében szinte ugyanazt mondhatjuk el, mint a primadonnát alakító Hubay Anikóról. Liza kedvességével, temperamentumával megnyerte a bemutató közönségének szívét. Ami azonban a táncokat illeti, szerintünk Zilahy Hédi többre képes. Itt kell elmondanunk, hogy az előadás viszonylag leggyengébb pontjai éppen a táncok voltak. Egy operettben erről a hatásos eszközről nem szabad lemondani; Űjlaky László és Kriisz- nói Klári kettőse fiatalos lendületével, humorával magával ragadó volt. bár ez a lendület az első felvonásban még nem érvényesült eléggé. Külön kell szólnunk Burányi László és Kertész Péter nagyszerű karakter alakításairól. Baranyi László Móric gróf szerepében egyéni humoráról, kitűnő játékkultúrájáról adott bizonyságot. Kertész Péter István alias Zsupán báró szerepét nagy komédiaző kedvvel, hallatlan könv- nyedséggel, nagyon tehetségesen oldotta meg. Az előadás erősségei voltak az epizódszerepek, a nagyobbaktól, Fehér Györjyi Lotti grófnőjéről és Halász László Kudelkájától kezdve egészen a legkisebbekig. A kis szerepek sikeres megformálására példaként Hollóst Frigyes Rezeda tanítóját említenénk. A Marica grófnő nem hibátlan produkció. Az e - ső felvonás tempója kissé lassú és az egész előadás hosszabb n kelleténél. Reméljük, hogy nehány előadás után már azok a kisebb zökkenők sem lesznek, amelyek a premier izgatott légkörében még itt-ott előfordultak. R. G. Liza, a ..nagy kalandra” váró kedves kis szubrett és az újra bohém újságíróvá változó ősmagyar Zsupán báró, a mindent megoldó harmadik felvonásban. *“ (Zilahy Hédi éa Kertész Péter) Marica grófnő — Hubay Anikó és Török Péter tiszttartó— Rózsa Sándor, a második felvonás na«y jelenetében
