Szolnok Megyei Néplap, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
i, }áftius M. SZOLKOR MEGYEI NÉPLAP 9 Kelet-magyarországi képzőművészek Tavaszi Tárlata Dzsungelháború DélVietnamban Világszerte ismerik és a legolvasottabb könyvek egyikének tartják Wilfred Burchett „ Dzsungelháború Dél-Vietnamban” című kötetét. Burchett személyesen bejárta riportjainak, történeteinefk és pillanatfelvételeinek színhelyét. Minden sorát a nagy élmény közvetlen ereje jellemzi, s a tények hallatlan gazdagsága; Ez a könyv felfedi azt a -„titkot”, miképpen képes ellentállni a délvietnami szabadságharcosok serege a túlerőben lévő délvietnami kormánycsapatoknak, amelyeket az amerikai imperialisták a legmodernebb fegyverekkel állig felfegyvereztek. Kiderül, hogy a szabadságharcosok eredetileg „maroknyi” csapata szakadatlanul gyarapodik, nő, duzzad, amiként nő, duzzad a nép haragja is belső és külső ellenségei ellen. Burchett könyve, mert a teljes valóságot tükrözi, nagyon izgalmas mű. Bemutatja a dzsungelháború minden vetületét. Megismerteti velünk az embereket, tájakat, a csodálatosai! buja, trópusi ország szabadságszerető népét, s feltétlen pusztulásra ítélt népellenes erőket is. A kötetet igen sok eredeti fényképfelvétel gazdagítja. Ezek a képes dokumentumok fokozzák Burchett könyvének hitelét A szépkiállítású kötetet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg; megkeseríteni mások életét... A fiú hirtelen kijózanodott, nagyokat harapott a szája szélébe. ...Az öregember nagysokára abbahagyta a szitkozódást, már nem táncoltak olyan idegesen az ütőerei, s úgy morzsolgatta a könnyeit, hogy senki se vette észre. A hosszú fiatalember újra meghajolt a lány előtt, az visszamosolygott és táncolni indultak, de ekkor az öreg újra kiabálni kezdett: — Leülsz, érted! Ide ülsz mellém. Nem táncolsz ezzel a... Érted? Nem!... A lány vérvörös volt, amikor a fiúra nézett: — Tudja... Apuka... nagyon furcsa néha... De csak ha iszik. Ne haragudjon — mondta és sírva szaladt vissza az asztalhoz. Amikor a fiú is leült._ a vodkaszerető mitugrálsz ember flegmán teli töltötte a poharakat: — Azért akadhat itt is zűr, mi? A lány viszont bűbájos... A hórihorgas tompán beszélt: — Ha nem lennék vendég, szétaprítanám ezt a vén embert! Hát mit gondol ez, mi?! A vodkaimádó megint töltött A három megye egyben három tájegységet is jelent, hiszen más a Hortobágy, a Duna-Tisza köze vagy a Közép-Tiszavidék színvilága, atmoszférája, egyszóval az ott alkotó művészek élménytere, és bizonyos fokig e tájak művészi hagyományai is különbözőek. Azért csak bizonyos fokig, mert ezek a hagyományok végső soron az alföldi festészet művészi értékeiben gyökereznek. Kortársi művészet bemutatójáról lévén szó, amely nem lezárt életpályák, időtől rostált művészettörténeti anyag bemutatója, természetes, hogy értékelésében jóval több a szubjektív elem, mintegy régebbi művészeti korszak megítélésében. A kiállítás legnagyobb értéke éppen az, hogy változékonyságával meggyőz vagy vitára késztet, egy darabja a jelen művészetének, de semmiképpen sem egy korszaka. — Egy aránylag rövid időszak művészi termésébe enged bepillantást, bár meg kell azt is modanunk, hogy a kiállító művészek ennek az időszaknak sem mindig a legjobb alkotásaival szerepelnek a tárlaton. A Tavaszi Tárlat szolnoki kiállítása különben meglehetősen csonka, hiszen az első, debreceni kiállítás óta körülbelül 20 mű már hiányzik az eredeti anyagból, ennek következtében egy kicsit az arányok is eltolódtak. Vannak művészek, akiknek a legjobb művük hiányzik a kiállításról. Baranyó Sándor öt tempera-képpel szerepel a tárlaton. A szolnoki művésznek minden évben van néhány kiemelkedően jó képe, most azonban az öt bemutatott műve között — egy sem akad olyan, amelyik kimagasodna a művésztől megszokott /igényes, művészi átlagértéküket tekintve jó művek közül. Holló László művészetének helyét többé-kevésbé jól körülhatárolva már megállapították a magyar művészettörténetben. Az idős mester drámai ábrázolásmódjával az alföldi festészet viharsaroki ágának folytatója és ihletett képviselője. Ezen a tárlaton azonban néhány képéből (pl. Rügyfakadás) — — Nyugalom, igyál. A fenébe is, nem értem. Hát. a lánya, nem a szeretője! Mitől gurult be?! A hosszú fiú idegesen sergette a cigarettáját: — Nem tudom, rendes embernek látszik. A, menjünk, feküdjünk le. Csak, tudod, mi a bosszantó? Va- gányságbói felkérem az első kislányt, aki utamba akad — és rettenetesen megtetszik. — De ne bámuld, mert az öreg ránk borítja az asztalt. Az lesz a vége. Na. húzzuk még meg... em sokára ismét megszólalt a zene. A lány asztalához odasettenkedett egy csupaszoké fiatalember. de az öreg elparancsolta. — Szegény kislány, elege lehet ezzel a vén rigolyás- sal — dohogott két korty között a hórihorgas. — Részeg, mit rágódsz ezen! Irigyre itta magát!- Hagyd a fenébe! — hxizgulta a vállát a másik, s díszemmel az öreg asztalát sandították, A lány, az apja kezét simogatta, egészen melléhúzódott, úgy beszélgettek. Az öreg eleresztette nagu ősz koponyáját, az szinte lógott az asztal fölött, s néha bólintott... Megint játszani kezdett a zenekar, a vodkaimádó újhiányzik az a szuggesztív elhitető erő, drámaiság, amely legjobb alkotásainak jellemzője. A kiállítás egyik legszebb darabja, Berényi Ferenc Téli udvar című olajképe. Berényi Ferenc forma- és színépítése konstruktív, két kisméretű képén a geometrikus rend még egyeduralkodó. Ügy érezzük, hogy ezek a kis képek szinte csak előkészítésül szolgálnak a nagyobb kompozíciókhoz, amelyekben a művész kiszabadul a tiszta geometrizálás korlátái közül, és egyéni hangját megtalálva egy festőibb kifejezésmódba olvasztja a formák és a színek szerke- zetiségét. Félegyházi László két portréval szerepel a tárlaton. Képei erőteljes posztimpresszionista hatást mutatnak, amely azonban nem külsőséges megnyilvánulás, hanem Félegyházi látásmódja. Palicz Józsefnél erőteljes stílusváltást figyelhetünk meg. A korábbi ikonszerű képeivel szemben erőteljesebb drámaiságra, élénkebb színhatásokra való törekvés jellemzi. A Dikó című képe erős Tornyai hatást mutat, a Kakas a kerítésen című olajképe viszont egy új korszak kezdetét jelentheti művészetében. — Tónusában, színharmóniájában szépen megoldóit, kissé stilizált színvilága at- moszféra-teremtő. A második terem egyik oldalfalán 3 Chio- vini kép látható egymás mellett. Chiovini Ferenc, — akiről köztudomású, hogy a szolnoki festészet legjobb hagyományainak folytatója, — kiállított művein nagy technikai biztonsággal oldja meg a színkompozíció követelményeiből adódó problémákat. Színei kiérleltek, meleg tónusúak. Szemlélődő, nyugodt kiegyensúlyozottságot áraszt még legdrámaibb képe. az Árvíz a Jászságban című is. Menyhárt József festészete egy zártabb, lefogot- tabb színlátásról vall. Két bemutatott műve közül a Major című képe a sikerültebb. A Bács-Kiskun megyei művészek közül a vaskúti Weintrager Adolf képei a legmeggyőzőbbek. ból rendelt, mikor az öreg odaszólt, a fiúnak: gyere ide egy kicsit! Azok egymásra néztek, a vodkaimádó úgy hunyorgott a hosz- szúra, amikor az felállt, hogy vigyázz, nem kell balhét csinálni, a fene egye meg, még csak ez hiányzott... Az öreg széket tett a lan- galéta gyereknek és a kezét nyújtotta: — Tudod, én soha az életben nem táncoltam. Amikor még járhattam volna, nem hiányzott! Most akarnék, de nem tudok... Sok mindent eszembe juttattál az előbb, amikor daloltál... Hát ezért volt... Ne haragudj. próbálj megérteni: idenézz — mondta az öreg és az üres vodkás üveggel nagyot csapott előbb a bal, majd a jobb térdére. Az üveg úgy kongott, mint amikor fához ütik. lány sírni kezdett, az öreg meg a teli üveghez nyúlt. — Hát ezért volt... Ott maradt nálatok! Mind a kettő. Na, vidd a lányom táncolni — de ne haragudj ám... Csak néha nekikeseredem. Meggyes László két képének művészi értéke egyenes arányban áll problémafelvetésükkel. Nagyobb méretű tájképén — amelynek problematikája igényesebb, mint halas csendéletéé —, a művészi kifejezésmód is teljesebb. Az őszi délután narancsos ragyogású hangulatának, színvilágának megragadása szépen sikerült, a kép azonban így sem tartozik a művész legjobb alkotásai közé. Részben a kiállítás csonka volta eredményezi, hogy sok az „egy-képes” kiállító művész. — Göldner Tibor, Maghy Zoltán és Mészáros Lajos egy-egy képpel szerepel a tárlaton. Mészáros Lajos Hajóállomás című képén a színek is a mozaikszerű geometrikus komponálást hangsúlyozzák, nem fűzi, hanem építi a kompozíciót. Hogy a kép mégsem tagolódik szét mozaikszerűen, egységes tónusának, a barna, a sárga és a kék színek szerencsés harmóniájának köszönhető. Sáros András szintén csak egy fesményt mutat be a kiállításon, a rajzában és színeiben egyaránt egyszerű, tiszta megfogalmazású Őszi táj című olajképet. A festők között külön kell szólnunk Bíró Lajos és Tóth Menyhért képeiről, amelyek a kiállításon talán a legtöbb vitát, ellenkezést váltották ki. Tóth Menyhért világos színű képein szinte a figu- ratív festészet legvégső határáig megy el. Művei inkább kurriózumok, mintsem meggyőző alkotások. Az egynéi hang keresésében Bíró Lajos is sokszor a végletes felé csúszik, a formák olyannyira elidegenednek a tartalomtól, hogy szinte már nélküle élnek. így felemás megoldások születnek, elnyomva a kéoek valódi művészi értékelj is. A kiállítás grafikai anyagában Fazekas Magda két realisztikus hűséggel készült elmélyedt szénrajzát, egy kecskeméti művészházaspár, Pálkó József és Marostordai Anna, a debreceni Józsa János szép grafikáit, valamint B. Mikii Ferenc. — Weintrager Adolf, Göldner Tibor egy- egv gouache, illetve akva- rell-tus képét láthatják a tárlatlátogatók. A szobrászok közül Simon Ferenc négy kiállított műve, különösen három portréja karakterisztikus megfogalmazásával mély emberábrázolásáról és a szobrász! formanyelv tökéletes birtoklásáról tanúskodik. — Szoborportréi azonban nem csupán egyszerű képmások, érezzük benne azt a többletet, azt az áttételességet, amelyet például Bence József szoborportréjából hiányolunk, Bence Anyám című portréja különben szép relisz- tikus fejtanulmány. Nagy István kisplasztikái nagyvonalúságukkal a tárlat kedves színfoltjai, nem idegen tőle a humor, a groteszkség iránti érzék sem, a megfigyelések élessége teszi tömören fogalmazott alakjait életszerűvé. Szabó László Tornázok című szobra bravúros térbe komponáltságával, ar- tisztikumával tűnik ki. — Sajnos a szolnoki kiállításon hiányzik vörösmárvány női feje, amely pedig a Tavaszi Tárlat egyik legszebb darabja volt. Berky Nándor Irány a Csillagbörtön című sokalakos szoborcsoport iában nem érezzük az emlékműszobrászat monumentalitását és nagyon zavaró, hoev nem tud Szabadulni előképeinek. elsősorban Goldmarin György művészetének hatásától, Rideg Gábor (-) SERFOZO SIMON: MAJD EGYKOR Nem fiúk, ugye még nem akarunk beleavatkozni a rikatott-szemű kanca világba, amely a fűben jár hasig, patájával borotválkozik nagy hidegben, nem akarunk még a terebélyes zúzmara anyukák haja alól kibújni, ä fények szakadó tolla házból ugye még nem akarunk sebet magunkon, csont-őrlő lármában az igazért felsikítam még nem akarjuk a győzelmek nagycsontos gyeplőit megragadni. se a rettenetes-iitésű botot, amely nyihog és felbukik a habos ereszek alatt, kik elindultak a füstölgő szegénység-hazában, a fejberugdosott vörös öregek holdig fölérő zászló emlékeivel, dér-kakastollas alvégi házak között, tehenek húsából teremtett, köpésnyi tanyák felé, bárdolt gerendák, kutya-fejű petrólámpák alá hazához méltó ügyre agitálni, vért izzadni kezekből elvarázsolt jogokért, — nem öregedtek még ki ők, nem kell még nyomukba lépni, mi még „élni” akarunk, az Ür jó-mellű nagylányával ülni az izzó-rojtos szűkszoknya kávéházakban X. Y. bácsival találkozni, aki három szobájáért feszült keresztre és az egekben vándorló libacsapat időjárásról beszél elragadóan, mi nem akarunk még a sűrűbe vágni, majd öt év múlva vagy azután, miután jól esett minden álom, vonító kocsma, illat-nyakú nő, majd ha fogunk helyén már föld lesz, nem tudunk mit csinálni az álmosságtól, az öregkor nagy lapulevél takarója alatt köhögünk, mint a békák, s szívesen lenézzük a jövőt, mint azt az asszonyt, ki nem értünk eped már. COOCX^COOOOOOCíOOOOOOCX^OOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO^-) •# p A KÖZÍZLÉSRŐL Fiatal — és nemcsak fiatal — művészek panasza, ! hogy kísérleteiket merészebb törekvéseiket a közön- j ség nem fogadja megértess >1. Hallottuk, hogy egy tehetséges szobrász a méltatlannak érzett kudarc utáni elkeseredésében kifakadt: „Nem érdemes a fejemet ; törni, újat próbálni, úttörőnek lenni. Ha a szokvá- \ nyosabb formákat ismételném, sikerem lenne.” De hozzátette: „Továbbra is keresni fogom az új megoldásokat, s remélem, a közönséggel is sikerül majd előbb-utóbb elfogadtatni a megszokottól eltérő műve- ] két. Mert a legfontosabb a közönség véleménye, azokc ' az embereké, akiknek a művész dolgozik.” Ez az álláspont azért figyelemreméltó, mert őszin- \ tén felrója ugyan a vélt, vagy valódi értetlenséget, ele I ezt mélyen fájlalja és ahelyett, hogy a nem szakértő | néző véleményét nagyképűen elutasítaná és a sérto- j döttség hadállásaiba vonulna — bízik a közönségben, I s várja, hogy a nézők ezrei és tízezrei közelebb jussa- ' nak a művészet újszerű alkotásaihoz. Erre van lehetőség. Nemrég történt, hogy újvonalú bútorokból, modern l lakberendezési tárgyakból kiállítást, s ezzel együtt közti véleménykutatást rendeztek, összehasonlítási alapról is i gondoskodtak: a modern szobaberendezések mellett a régi „komplett garnitúrának” is helyet szorítottak. Saj- \ ; nos — vagy szerencsére — elkövették a hibát, elf ele j- ! tették kiírni, hogy ez utóbbi a riasztó példa, a giccs, j amelyről szeretnék lebeszélni a vásárlókat. A látoga- \ tók nagy része a tükrös rekamiéra szavazott. A terve- | zőművészek egy része ekkor legyintett: „Hát érdo- ! ]mes?...” Történetünk folytatása rácáfol a kishitűekre. í s egyben válasz a bevezetőben idézett szobrásznak és s mindazoknak, akik feladatuknak érzik a közönség ízlé- \ sínek formálását, a művészet korszerű törekvéseinek ! megszerettetését. Akadtak azon a kiállításon olyan művészek is. akiket nem kedvetleníteti cl a szavazás első fordulója, így szóltak: „Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a sok-sok évtizeden át elterjedt felfogástól eltérő bútorok és dísztárgyak egy csapásra hódítani fognak, nép- \ szernek lesznek.” Munkához láttak: tárlatvezetésre ! vállalkoztak, előadásokat tartottak, nem restelltek odc- menni a kiállítást látogató munkásokhoz, háziasszo- í nyokhoz. Érveltek és magyaráztak, elmondták, miért tartják avultnak a vitrint és ízléstelennek a sokszínű porcelán pávát. Beszéltek az új bútorok előnyeiről a i modern szín- és formakultúráról, tervezési törekvéseikről. Érdemes volt fáradniok. Közönségük továbbadta a hallottakat, s a „szájpropaganda” fellendítette a kiállítás forgalmát és az érdeklődést. A vendégek \ rokonszenve a kívánatos új, a praktikus, ízléses bútorok és berendezési tárgyak felé fordult. Íme, ez is érv a fölényeskedő, a közönséget lebecsülő arisztokratizmus ellen és amellett, hogy a legértékesebb műveket és kezdeményezéseket is meg lehet kedveltetni a vásár- j lókkal. Akik pedig nem veszik a fáradságot, hogy a közízlés hatékony formálására alkalmas eszközöket keressenek, és felvilágosító szavukat is a jó ügy szolgálatába állítsák, eljátsszák a jogot, hogy értetlenségről, vissz- hangtalanságról panaszkodjanak. Dersi Taraás •«Wooooocoooooooooooqoooooccoooooooopccco:
