Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-08 / 83. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. április 8. Pakay nyerte az országos II. osztályú párbajtőr versenyt Felszabadulási emlékversenyek A megyei vívó szövetség vasárnap a Bajesy-Zs. úti iskolában rendezte meg országos II- osztályú párbajtőr vesenyét, amelyen a benevezett vesenyzőknek csak a fele jelent meg A döntőbe hatan kerültek, ahol Pakay minden ellenfelét legyőzve végzett az első helyen. — A második helyet Póta megérdemelten szerezte meg, de Nemzeiközi mozgásán látszott az edzéshiány. Kereszti doktor, Ilauk és Tihanyi jó készséggel rendelkeznek a párbajtő- rözésbez isVégeredmény: 1. Pakay 5 gy. 2- Póta 4 gy., 3. Munkácsy 3 gy-, 4. Kereszti 1 gy., 22 kt., 5- Hauk 1 gy., 23 kt., 6. Tihanyi 1 gy., 24 ktG. Kiss vízilabda A Jászberényi Lehel asztalitenisz szakosztálya az idén is megrendezte hagyományos DC csapat felszabadulási emlékversenyét. Ezen nyolc egyesület 16 együttese indult; az NB I- es Eger, az NB Il-es Bp. Betonút, a Ceglédi Vasutas, az OSC, a Hatvani MÁV és a Jb. Lehel, valamint a Bp. Telefongyár és a Szolnoki Vízügy. A versenyen igen színvonalas mérkőzéseket láthatott a kisszámú nézőközönség. A döntőben az Egri Dózsa 3:1 arányban győzte le a Betonút csapatát. Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedett Sándor I., aki minden mérkőzését megnyerte. Érdekesebb eredmények: Bp. Betonút—Bp. Telefongyár 3:0, Egri Dózsa—Jb. Lehel 3:0, Egri Dózsa—Bp. Betonút 3:1. A csapat végeredményei 1. Egri Dózsa, 2. Bp. Betonút, 3. Jb. Lehel, 4. Bp. Telefongyár. Szolnokon a városi sportlövő szövetség rendezett 30 lövéses összetett kispuskaversenyt férfiak és nők részére. EREDMÉNYEK: Férfi csapat: 1. Szó. MÁV 1012 kör, 2. MHS Szolnoki csap. 999. Ifi csapat: 1. MHS szolnoki lövésziklub 672, 2. Szó. MÁV 650. Női csapat: 1. MHS Szolnok megyei lövészklub 380. Férfi sportpisztoly: 1. MHS Szolnok megyei lö- vészkflub 973, 2. Szó. MÁV 898. Férfi egyéni: 1. Polgár Zoltán (Szó. MÁV) 264 kör, 2. Kiss Tamás (Szó. MÁV) 263. Ifjúsági egyéni: 1. Muhari György (MHS Szolnok) 261. 2. Terék Béla (Szó. MÁV) 256. Pisztoly egyéni: 1. Gotharel Károly (MHS Szolnok) 280, 2. Barna Rudolf (Szó. MÁV) 258. mérkőzés Szolnokon A Szolnoki Dózsa SE meghívására április 14-én a megyeszékhelyre érkezik a jugoszláv Posk NB I-es vízilabda együttes. A vendégek egy alkalommal mérkőznek a Szolnoki Dózsa ellen. A találkozóra a Damjanich uszodában kerül sor április 14-én 17.15 órakor. A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság eredményei (Zárójelbeen az ifjúsági csapatok eredményei.) Északi csoport: Jb- Honvéd —Abádszaiók 4:1 (6:0), Jász- kisér—Tiszafüred 0:0 (1:1), Tiszaroff—Jászladány 0:0 (0:7), Kunmadaras—Tiszasüly 1.-0 (2:0), Jászfényszaru—Tiszaőrs 3:1, Jászszentandrás— Jászdózsa 4:0 (0:1), Bucsa- Tiszagyenda 2:1 (5:1). Déli csoport: Szó- Előre— Szó. Spartacus 3:0 (0:4), Kenderes—Tiszasas 6:1 (3:0), Tószeg-Cibakháza 1:0 (1:3), Rákóczifalva—Szajol 4:0 (4:0), Tiszatenyő—Túrkeve 3:2, Zagyvarékas—Homok 5:2 (1:2), Szászberek—Helyiipar 2:1, Kunszentmárton—Öcsöd 2:1 (3:0). Az északi csoport állása 1. J.-sztandr. 1 1 0 0 4Ü 2 2. K-madaras 1 1 0 0 1:0 2 3-Jb. H. 1 1 0 0 4:1 2 4- J.-fénysz1 1 0 0 3:1 2 5- Bucsa 1 1 0 0 2:1 2-9- Jászkisér 1 0 1 0 0:0 1 T-íüred 1 0 1 0 0:0 1 T-roff 1 0 1 0 0:0 1 J.-ladány 1 0 1 0 0:0 1 10. T.-gyenda 1 0 0 1 1:2 0 11. T-őrs 1 0 0 1 1:3 0 12. Abádszaiók 1 0 0 1 1:4 0 13. Tiszasüly 1 0 0 1 0:1 0 14. Jászdózsa 1 0 0 1 0:4 0 A déli csoport állása 1. R.-falva 1 1 0 0 4:0 2 2- Szó- Előre 1 1 0 0 3:0 2 3. Tószeg 1 1 0 0 1:0 2 4. Kenderes 1 1 0 0 6:1 2 5. Zagyvar. 1 1 0 0 5:2 2-7- K—márton 1 1 0 0 2:1 2 Szászberek 1 1 0 0 2:1 2 8. Tiszatenyő 1 1 0 0 3:2 2-10. Öcsöd 1 0 0 1 1:2 0 Szó. H-ip. 1 0 0 1 1:2 0 11. Túrkeve 1 0 0 1 2:3 0 12. Homok 1 0 0 1 2:5 0 13- Tiszaőrs 1 0 0 1 1:6 0 14. Cibakháza 1 0 0 1 0:1 0 15. Szó- Spart. 1 0 0 1 0:3 0 16- Szajol 1 0 0 1 0:4 0 Az NB-s labdarúgó tartalék bajnokság eredményei (Zárójelben az ifi csapatok • eredményei) Martfű—Szó- MÁV 1:0 (0:3), Szó. Honvéd—Jb. Vasas 5:2 (2:0), Jb. Lehel—Szó. MTE 0:0 (2:2). A bajnokság állása 1- Szó. Honvéd 33-16:6 6 2. Martfű 3 2-1 3:2 4 3. Jb- Lehel 3 111 3:4 3 4. Mezőtúr 1 1 - 1:0 2 5. Szó. MTE 2-11 3:8 1 6. Jb- Vasas 2 - - 2 2:6 0 7. Szó. MÁV 2 - - 2 0:2 0 Az ifjúsági bajnokság állása 1- Szó. Honvéd 3 2 15:1 5 2. Martfű 3 111 7:3 3 3- Mezőtúr 11-3:1 2 4. Szó. MÄV 2 1-1 4:3 2 5. Szó- MTE 2 - 2 3:3 2 6- Jb. Lehel 3-21 2:4 2 7, Jb. Vasas 2 - - 2 0:9 0 Megyei középiskolai to rnász bajnokság Csapatban: I. Verseghy gimnázium, az egyéniben Botos János a bajnok A megyei középiskolai tornászbajnokságra tizenkét sportkör nevezte csapatát. A résztvevők nagy számát tekintve az utóbbi évektől eltérően most körzeti versenyeket is rendeztek. A körzetek első két helyezett csapata és az első három helyezett egyéni versenyző szerzett jogot a megyei bajnokságon való indulásra. örvendetes, hogy újabb vidéki iskolák (jászárok- szállás, Öcsöd) is bekapcsolódtak a versenybe. A döntőben a valamennyi tornaszeren nagyszerű átlagot elért és szépen kidolgozott gyakorlatokat bemutató szolnoki diákok mellett kitűnően szerepeltek a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tornászai. Elismerés illeti a karcagi és a kisújszállási gimnáziumot is. Az összetett egyéni versenyben győztes Botos János nagy anyagerősségű, szépen kivitelezett gyakorlatait nagy tetszéssel fogadta a közönség. A szerenként! versenyben elért magas pontszámai tehetségét bizonyítják. A karcagi Nagy Sándor és a kisújszál lásd Juhász Imre vívott még nagy küzdelmet az egyéni versenyben. A három tornaszeren győztes Pár Nándor különösen talajon mutatott be magasszínvonalú gyakorlatot. EREDMÉNYEK összetett csapatverseny: 1. Szó. Verseghy gimn. 280.4, 2. Jb. Lehel gimn. 274.6, 3. Karcagi Gábor Áron gimn. 262.6, 4. Kisújszállási Móricz Zsigmond gimn. 253.8 pont. összetett egyéni verseny: 1. Botos Sándor (Szó. Verseghy) 114.2, 2. Nagy Sándor (Karcagi gimn.) 104.3, 3. Juhász Imre (Kisújszállási gimn.) 103.4 pont. Szerenkénti csapatverseny: Korlát: 1. Verseghy gimn., 2. Jb. Lehel gimn., 3. Karcagi gimn. Nyújtó: 1. Verseghy gimn., 2. Jb. Lehel gimn., 3. Karcagi gimn. Lólengés: 1. Verseghy gimn., 2. Jb. Lehel gimn., 3. Karcagi gimn. Gyűrű: 1. Verseghy gimn.. 2. Lehel gimn., 3. Karcagi gimn. Talaj; 1. Verseghy gimn., 2. lehel gimn., 3. Karcagi gimn. — Szekrényugrás: 1. Verseghy gimn., 2. Lehel gimn., 3. karcagi gimn. Szerenkénti egyéni verseny. Korlát: 1. Botos János. 2. Juhász Imre, 3. Nagy Sándor. Nyújtó: 1. Botos János, 2. Juhász, 3. Nagy. Lólengés: 1. Pár Nándor (Verseghy), 2. Botos, 3. Dómján Mihály (Verseghy). Gyűrű: 1. Botos, 2. Nagy, 3. Juhász. Talaj: 1. Pár, 2. Botos, 3. Nagy. Ugrás: 1. Pár, 2. Botos, 3. Paszternák Ferenc (Kisújszállás). Felkészültek a rajtra A Szolnoki TITÁSZ röplabda csapata tavaly került az NB TT-be és újonc létére a bajnokságban a 3. helyen végzett. Az NB I tói csak az osztályozókon esett el. Most újra nekirugaszkodnak és híznak abban, hogy ez az év eredményesebb lesz. Az eddigi jelek jót bizonyítanak. Az NB Tl-eg csapafok részére kiírt és Budapesten megrendezett léli teremkupát megnyerték. Az NB IT. rajtja április 18. Addig szorgalmas edzésekkel és mérkőzésekkel készül a csapat. Képünk a csapatot és vezetőit ábrázolja: álló sor balról jobbra Farkas Gyula szakosztályvezető-helyettes, Jáger István, Tóth János, Szép Ervin, Urbán József edző. Ülő sor: Verderber Gyula. Takács János, Plrólr József. Almási László. apróhirdetések) ÁLLÁS 10 éves nagyüzemi gyakorlattal, technikumot végzett ag- ronómus állást változtatna- „Azonnali munkakezdés” lei- igére a szolnoki hirdetőbe. ÉPÍTŐIPARI anyagismerettel rendelkező raktárost keresünk tar- naőrsi munkahelyre- Jelentkezés: Közlekedési Énítő Vállalat. Szolnok. Rákóczi út 6. TETŐFEDŐ szakoktatót azonnali hatállyal felveszünk. MŰM- 605-ös loari- tanuló Intézet Szol- nok, Petőfi u- 1. Az E-M- 44. sz. Eot- tőioari Vállalat - azonnal felvesz — budaoesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat. vasbetonszerelőket. férfi segédmunkásokat és kubikosokat Munkásszállást és naoi kétszeri - étkezést biztosít. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges Jelentkezés. Budaoest. V.i Kossuth Laios tér 12—15 fnlds7intGyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót felveszünk azonnal. Szolnoki Vas- és FaiDarl Ktsz. Szolnok. Ostor u. 1- sz. GYAKORLATTAL rendelkező MŰSZAKI VEZFTŐT vagy fiatal TEXTILIPARI TECHNIKUST azonnali belénéssel felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. — Szolnok Magvar u- 14GÉPIRÖNÖTés műszaki raizolónőt keres a Héki Állami Gazdaság laboratóriuma. — Szolnok Alcsisziget. A Kunszentmártoni Községi Tanács VB oálvázatot hirdet 1733 b kulcsszámú gazdálkodási előadói állásra. Középlsko- lai érettségi szükséges. — Jelentkezni lehet a Tanács VB elnökénél személyesen. vagy levél útién. — Útiköltséget csak felvétel esetén térítenek. A NAGYKÖRŰI földművesszővetke- zet csataszögi egyszemélyes vegyesboltjába szakkénzett boltvezetőt keres- — Jelentkezés levélben vagy személyesen a központi irodában- Erkölcsi bizo- nyítvánv szükségesAZONNALI belénéssel oálvázatof hirdetünk gyors- és gépírói munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a Szövet kezetek Szolnok megyei Értékesítő Központja Szolnok Rékasi úti n. sz- Irodaház. II. emelet. ADAS-VETEl 14 méhcsalád kantárral együtt eladó. Szolnok, Fűrész u- 4- szám. KB. 200 kéve nád eladó. Szolnok. Mó- ra Ferenc út 1. MÉK Szolnok. Rékasi úti II. sz. Irodaház — nazvohb mennyiségű kőris és kinines (gyalogakác) facsemetét kínál fel megvásárlásra. Kérjük a megrendeléseket a fenti címre megküldeniNYLON. rövid menyasszonyi fátyol és jégszekrény eladó. Szolnok. Somogyi Béla út 3. szLAKÁSCSERE BELVÁROSI földszintes szoba, kony- hás. gázos főbérleti lakásomat elcserélném kétszobás főbérleti vagy szövetkezeti lakással. — Szolnokon. — „Megegyezés” ieligére a kiadóhivatalba. INGATLAN ÉPÍTÉSRE alkalmas 2 db 200 négyszög- öles telek Érden. Budapest belvárostól 30 percre, sürgősen áron alul eladó. Érdeklődés levélben vagy személyesen: Göncz József Budaoest. Vili. Stróbl A. u. 7. E épület- — Telefon: 338-829. KIS családi ház, nagy telekkel, beköltözhetően eladó. Szolnok. Véső u- 43GÉPJÁRMŰ 350-ES IZS motorkerékpár óidul í«>- csival sürgősen eladó- Kunhegyes, Kálvin u. 9. HAZASSAG CSINOSNAK mondott vígkedélvű. tóérzésű húgomnak ezúton keresek házasság céliáből csak komoly szándékú inteli gens. független férfit 28—36-ig- Levelet: „Bizalom” ieligére a szolnoki hirdetőbe várom. EGYEB MŰFOGAK készítése. — iavítása soron kívül. — fogpótlás megvárható. Vaskó István fogtechnikái laboratóriuma. Jászberény. Pesti út 14. A KTSZ javító részlege a lakosság szolgálatában Meghibásodott készülékeit, háztartási gépeit kifogástalanu megjavítjuk. Forduljon bizalommal a Jászapáti Béke Vegyes Ktsz javítórészlegéhez. Olvassa, terjessze a NÉPLAP Vállalatok, figyelem! A I c. gazdaságpolitikai hetilap e heti száma 4 oldalas mellékletben közli a vállalatoknál levő és megvételre felajánlott elfekvő készletek listáját. A 114-es PM. rendelet betartásának elősegítése érdekében a lap minden héten bővebb terjedelemben kereslet-kínálat rovatot közöl. Elfekvő készletek értékesítését, vagy hiánycikkek vételét hirdesse a Figyelőben. Cím: Budapest V„ Kossuth T ajos tér 11, Telefon: 312—553.