Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-25 / 97. szám

IMS. SpriBs 2b. SZOLKOR MEGYEI VÉPLAF § Mirha*! Gold i * Boldog feiern Mindennap makacsul föl és le mászik a meredek bérházakban egy ősz, kicsi Chaplin, aki szökve menekül Hitler hamvasztói elöl, hogy a „Tökéletes Kefe” ügynökévé legyen nálunk. Mőst már ő is százszázalékos amerikai, szigorú hűséggel nyakkendőink, hűtőszekrényeink és autóink iránt, a jólmenő, divatos templomok, szépségversenyt nyert papjaink iránt. A náci halállista jelöltje most a Chase National Bank. s oly szolgálatkész, fürge és alázatos, [bán hisz, hogy Hitler — ha most feltámadna — menten megbánná, hogy rossz embernek tartotta ezt a bácsit, * „Tökéletes Kefe” álmodozó szívű ügynökéi... s könnyes szemmel küldené hamvasztóba. (Fordította: Antal Gábor) * Michael Gold, haladó szellemű amerikai író és költő. A New Yorki Ease Sídé negyed elesett embe­reiről szóló regényei, no­vellái, versei az egész vilá­gon közismertek. Kulturális A CSODALATOS MANDA­RIN NEW YORKBAN Bartók Béla „A csodála­tos mandarin” című ba­lettje óriási sikert aratott a Név/ York-i Metropolitan Operaház első gálaestjén, a marseillei opera balett­mesterének, Joseph Lazri- ninek koreográfiájává'. * „IMAGO” Párizsban ezzel a furcsa névvel megalakult a festő­művészek egy csoportja, akik a humanizmust és a művészetek építő szellemi tartalmát írták zászlójukra. Programjukban „humanisz­tikus és dialektikus irány­zatú kísérleti művészetet” hirdetnek, * ŰJ JAPÁN SZÍNHÁZ A tokiói „Nissei’’ Szín­ház a legmodernebb szín­padi felszerelést kapja a világon. A teremben, ame­lyet Togonu Murano terve­zett, 1350 férőhely lesz. — Fülhallgatóval felszerelve, hogy a nézők tetszés sze­rint angol, francia vagy •német nyelven hallhassák az előadást. A színpadot öt emeletes hidraulikus be­rendezés emeli és süllyesz­ti, a színpadképeket a vi­lágítást elektronikus gépek­kel végzik, A nézőteret és társadalom érdekeinek összhangját. A jólét növelése állandó társadalmi célunk. Ezért a munka anyagi megbecsülé­se a szocializmusban er­kölcsi követelmény is. Aki többet, jobban, magasabb szakképzettséggel nyújt a társadalomnak, azt illesse nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés, s ezzel szem­ben a hanyag, felelőtlen munkát végzők, a lógósok, ű közösség megkárosítói ré­szesüljenek anyagi és er­kölcsi elmarasztalásban. Az anyagi és szellemi ösztön­zők olyan hálózatára van szükség, amelyek az em­bert saját tapasztalatain keresztül győzik meg arról, hogy a szocialista erkölcsi maga­tartás az egyén érdeke is Azt Is tudnunk kell, hogy nem állíthatunk fel olyan erkölcsi . követelményeket, amelyek az életben ma még teljesíthetetlenek. Ami­kor még létezik a lélek- ölően nehéz fizikai munka, amikor sok helyen kedve­zőtlenek a munkakörülmé­nyek. unalmas és monoton a munka, amikor még nem mindenki végezheti azt, amit talán legjobban sze­retne, s érzéke van hozzá, bármennyire is igyekszik társadalmunk az ilyen igé­nyek kielégítésére, nem követelhetjük mindenkitől, hogy önzetlenül, .ió kedv­vel. magas szocialista er- kŐJcstségge! végezze mun­káját. De bármilyen mun­ka alkotó ieilegűvé válhat és erkölcsi kielégülést sze­rezhet. ha a munkát végző ember — az egyéni érdek freskók, szőnyegek, már­ványmozaikok, kristály és bronzszobrok díszítik. * MARCELLO MASTROI- ANNI RUDOLPH VALEN- TINOT ALAKÍTJA A néma filmek nagy szívtörő hősét a mai han­gosfilmek legnépszerűbb „hősszerelmese” alakítja egy római színpadon. Mast- roianni, az olaszok legjob­ban fizetett filmsztárja, — hosszú idő után ismét szín­padon szerepel. * FILMBEMUTATÓ — SZERELMESPÁROK RÉSZÉRE Jean Aurel rendezésében, Anna Karina, Elsa Marti­néin, Michel Picolli és Jean Soréi főszereplésével mutatják be Becsben „A szerelemről” című filmet. A francia film ünnepé­lyes bemutatóját kedves ötlettel fűszerezték: meg­hívták Bécs városának „szerelmes lányait és asz- szonyait”, hogy ingyen „ta­nulmányozzák” a szerelmes problémáját, feltéve, hogy szerelmük tárgyát is ma­gukkal hozzák. Vagyis: egy belépőjeggyel ketten nézhe­tik meg a bemutatót. mellett — felismeri tevé­kenységének társadalmi hasznosságát és szükséges­ségét. Ez a felismerés az egyén társadalmi fontossá­gának, s ezen keresztül társadalmi felelősségének tudatát is erősíti. A hivatástudat, a szakma- szeretet, a munka alkotó­jellege nemcsak a szellemi tevékenység privilégiuma, ahogy sokan hiszik. Nagy­mértékben erkölcsi-világné­zeti meggyőződés dolga is. A szocialista meggyőződés, világnézet és erkölcs olyan reális és illúzi/»mentes távla­tokat ad az ember számára, amelynek kereteiben a munka értelmet nyer és szépségei ki tanúnak az ember előtt. Ezzel nem ál­lítjuk azt, hogy mindenki számára minden munka megfelelő. Nemcsak az al­kalmasság fontos, hanem az is, hogy valaki mennyire vonzódik valamilyen mun­kához, mennyire érdekli egy meghatározott tevé­kenységi kör. Ahol nincs meg ez a belső azonosulás a munkával — és ez ma még sokszor hiányzik — ott nehezebben alakul ki a munkához való szocialista erkölcsi viszony is. Ha már fiatal korban a munka tiszteletére, örömére, a szo­cialista munkaerkölcsre, közösségi szellemben nevel­jük az embert, _ — meg- könnyítjük számára, hogy olyan tevékenységet is megszeressen és kedvvel vé­gezzen, amelyről korábban úgy érezte, nem szívesen csinálná. Ha az ember jobbra törekszik, nagyobb műveltséget, szellemi _ és akarati erőfeszítést kívánó munkát szeretne a maga számára, ez olyan hajtóerő lehet, amely egyaránt hasz­nára válik az egyénnek és Walter Kaufmann: * LEOMLOTT HÍD | I ajnali két óra volt, s hideg. A köd beszü- remlett a Rurh-vidéki város pályaudvarának kihalt vá­rócsarnokába, és sárga fá­tyolba burkolta a neon­csövek fényeit. Az utas, aki tizenhét év után érke­zett haza külföldről, most tévelygés nélkül tartott a kijárathoz, mintha csak tegnap távozott volna. Csa­lóka biztonsággal. Szíve a torkában dobogott, egyszer­re ismerősnek, és idegen­nek látszott minden. Majd holnap reggel, ha megtalál­ja azt az asszonyt, akkor, de csak is akkor próbálhat hidat verni a múltjához. Odakint hosszú sorban álltak a taxik, az első ko­csi vezetője reménykedő pillantást vetett rá a le­csavart ablakból. Amikor észrevette az utast, aki idegen-szabású öltönyében, bőröndöket cipelve tartott a kocsi felé, kiáltott: — Bitte sehr, mein Herr! — Vigyen egy olcsó pan­zióba, valahová Itt a kör­nyéken. Tud ilyen helyet? — Natürlich, Mein Herr. A panziós pizsamában nyitott ajtót,_ vacogott a hidegtől, de láthatóan örült a vendégnek. — Szobát? — Natürlich, mein Herr. NŐI FEJ (Fazekas Magdolna rajza' a társadalomnak, de csak akkor, ha munkáját, most is becsülettel végzi, ha jö­vőbeli törekvései nem szo­rítják háttérbe jelenlegi kötelességeit. Az utóbbi időben sokat emlegetett téma a munkafegyelem Ez a szocialista erkölcs elemi követelménye. Fegye­lem nélkül soha, semmi­lyen munkát nem lehet vé­gezni. A munka közbeni együttműködés alapfeltétele az irányítás és a végre­hajtás összhangja, akár ugyanaz az ember végzi mindkettőt, akár külön-kü- lön végzik. Mindenkinek kötelessége alávetnie ma­gát a munkafolyamatban érvényesülő belső törvény- szerűségeknek. a technoló­giai előírásokban kifejeződő követelményeknek, és azok­nak a követelményeknek is, amelyeket a társadalom támaszt az egyes ember munkájával szemben. Óriási különbség van azonban a „deres fegyelme” és a szo­cialista munkafegyelem kö­zött. A szocialista erkölcs a belső szükségletből szárma­zó, önkéntes fegyelmet is­meri el. A szocializmus épí­tésének első időszakában azonban az önkéntes fe­gyelmet még nagy rétegek nem képesek teljesen magu­kévá tenni. Ebben szerettet játszanak a múlt hagyomá­nyai. a régi erkölcs hatása, gazdasági-technikai fejlett­ségünk mai színvonala (a ..nem szívesen” végzett, ne­héz és monoton munka,) helyenként az alacsony bé­rezés, az anyagi ösztönzési rendszer hiányosságai, a munka és üzemszervezés gyengéi (anyag-, szerszám-, munkaerőhiány, vagy eset­leg belső munkaerőfelesleg stb.) Ezért az egész társa­dalom érdekében ma még nem nélkülözhetők az ad­minisztratív fegyelmező eszközök sem, ha azokat helyesen, a szocialista hu­manizmus és törvényesség szellemében alkalmazzák. Erkölcsi szempontból mégis az a legfontosabb, hogy a szocialista demok­rácia kibontakoztatásával a dolgozó ember egyre in­kább átérezze: ő a gazdája ennek az országnak, sorsáért) őt is felelősség terheli. A munkás kollek­tívának kell odahatnia, hogy minden fegyelmezet­lenség és lógás elítéltessék. A dolgozó ember számára nincs nagyobb tekintély, mint munkatársainak róla alkotott pozitív véleménye. Ennek a pozitív közvéle­ménynek a kialakítása alapvető kérdés ma nálunk. A szocialista brigádok pél­dája mutatja, hogy ez nem hiú ábránd, hanem egyre inkább élő valóság. A szo­cialista közösség képes ma­gasabb erkölcsi színvonalra emelni az elmaradottabb gondolkodású embert. Tár­sadalmunk túlnyomó része erkölcsileg elítéli a fegyel­mezetlen munkát. Csak sokszor nem elég erőtelje­sen nyilvánul meg ez az elítélés, nem kap elég szé­leskörű visszhangot a csen­desen. de önfeláldo2óan végzett szocialista munka. A tisztesség nem hivalko­dik, te mindannviunk gond­ja, hogy nagyobb nyilvá­nosságot és megbecsülést j kapjon az élet minden te- i rületén. 1 Pirkadatkor elered! az eső, a cseppek egyhangúi dobolása riasztotta fel ál­mából. Megmosdott, meg­reggelizett, azután várt. A taxis a megbeszélt időben csengetett érte. Keresztülhajtottak az eső­áztatta városon. A kocsiban kellemes meleget árasztott a fűtőtest, a rádióból ame­rikai dzsessz szólt. Az új irodaházak, a ragyogó üveg­ablakokkal hivalkodó üzle­tek jócskán megváltoztat­ták a város arculatát. In­nen, a bankok és üzlethá­zak környékéről a háború utolsó maradványai is el­tűntek már. — Vigyen a Moltkestras- se végére. — Jawohl, bitte sehr. — A gyámegyedig rövid volt az út, a taxióra jelenték­telen összeget mutatott. A férfi busás borravalót adott a vezetőnek, amire az vá­rakozóan fordult felé: — Óhajtja, hogy megvár­jam? — Egy óra múlva vissza­jönne ide a sarokra? — Natürlich, danke sehr. Kilépett a kocsiból a ned­ves járdára. Az út túlsó oldalán előtűnt három főid­be süppedt házikó és egy töredezett téglakerítés, amely mögött fészerek, do­hánypajták húzódtak. A füst" alacsonyan szállt az esőben, s a zajok olyan tompán, erőtlenül jöttek a gyár felől, mintha nem tudnák átszakítani a füst palástját. Látszatra semmi sem változott. De mégis: az innenső ol­dalon az üres telek helyén valaha bérház állt. Most fű nőtt a tetőnélküli romok, a bombalyuggatta faldara­bok között. Közvetlenül a föld fölött, a pinceablako­kon függönyök lógtak. Gye­rekek bámultak rá az eső- pettvezte ablakokból. Á tment az utcán, be­lökte a gyárkerítés melletti kis ház kertkapuját és kopogott az atjón. Fe­szülten várakozott. Az ajtót nyitó asszony alig hasonlí­tott az egykori cselédlá­nyukra, alig emlékeztetett arra a képre, melyet tizen­hét éven át dédelgetve őr­zött magában. Sötét hajába őszes szálas keveredtek, karikás szemé­nek fénye megtört, a szaja sarkától mély vonás in­dult az álla felé. Ruhája elejét összemarkoló keskeny kezén, a vékony bőr alatt áttűntek a kék erek. S ő képtelen volt rámosolyogni, bármennyire szeretett volna. — Nem ismer meg? — kérdezte lágyan. — Stefan vagyok. — Nem ismerem magát. — Káté! Az asszony ijedten né­zett rá, s egyre jobban szeretett volna szabadulni tőle. — Mit akar tőlem? — Nem ismeri meg a maga kis Stefanját? Stefan Herrn annt? — Óh! Szóval maga él! — suttogta döbbenten, majd a megrendülést hirtelen páni félelem váltotta tol Berángatta a férfit a ház­ba, s az ajtót kulcsra zárta. — Látta magát valaki, amikor érkezett? — kér­dezte. — Mit számít az? — A férjem nem szíve­sen veszi, ha jönnek hoz­zánk. — De hát Gerhardt is­mer engem. Káté. Miért hara... A nő tenyerébe rejtette arcát. — Én nem Gerhardthoz mentem feleségül, ö meg­halt Dachauban. Én... a férjem... — Mi baj van Káté, miért nem beszél ? — Jöjjön be egy kicsit. És bocsásson meg. IX icsiny, ódivatú nap- paliba vezette, mely­be csak egészen kevéske fény hatolt be a nehéz függönyökön át. Mégis rög­tön észrevette azt az egyet­len dolgot, ami megválto­zott a szobában. Gyászsza­lag keretezte Käte szülei­nek arcképét. Két más fényképet is megcsillantot­tak a beszüremlő napsu­garak. Az egyiken egy szőke kisfiú, a másikon nyurga férfi Wermaeht egyenruhában, horogkeresz­tes jelvénnyel. A férfinak keskeny ajka volt, a pil­lantása kemény és hideg, mint a márvány. — Örülök, hogy a kis­fiam óvodában van — szólt az asszony — mert, ha találkozik magával és el­mondja Fritznek, hogy maga... Láthatólag mindent le­gyűrt benne a férjétől való félelem. Nem is kérdezett semmit, egy űzött vad te­kintetével leste a férfit. Vajon hová tűnt az a lány, akire emlékezett: az a szelíd, kedves teremtés, aki átsegítette őt. a kisfiút a hitleri idők borzalmain? Talán nem is kellett volna idejönnie? Döbbenten állt a kérdések előtt. — Mikor ment férjhez? — A háború után. — ö az... az egyenruhá­ban? — Ö. Nemsokára megint abban jár. Jelentkezett a hadseregbe. örülök neki, akkor nyugtom lesz tőle egy kicsit. ÍMT ajd, mint aki évek óta várta az alkalmat hogy könnyíthessen a léi­kén, — hatalmas erővel tör­tek föl belőle a múlt em­lékképei. Beszélt a szülei haláláról, a háborúról, s arról, hogyan halt meg Gerhardt, a vőlegénye. El­mesélte, hogy heteket töl­tött kórházban, azián gyár­ban dolgozott, de annyira legyengült, hogy nem bírta tovább, s akkor pincérnek áLit egy német tiszti étkez­débe. Ez késór.b, a háború után az amerikai megszál­ló csapatok klubja lett. — Rövid, fekete selyem­ruhát viseltem — mondta — és fehér kötényt, és megtanultam néhány szót angolul. Például ezt: „Keep your hands off me, please sir!” Vigye rólam a kezét, uram! A vendég kerülte az asz- szony pillantását, nem is nézett rá, csak a hangjára figyelt —i s ez éppen elég volt. Kint az eső konokul ver- deste az ablaküveget. Egy tört fénynyaláb vetődött a katona arcára. — Miért fél a férjétől — kérdezte Käte-t. — Most már jobb lesz, ha elmegy. Ha véletlenül hazajön... és magát itt ta­lálja, akkor agyonver. Széthúzta a ruhája kivá­gását és megmutatott egy kék foltot a melle fölött. — Hogy mehetett hozzá Ilyen emberhez, Káté? — Mit tudja maga, hogy mi volt itt a háború után. — sivította — hogy mi volt az egy magamfajta asszonynak egyedül lenni, egyedül.., A kitörést csöndes, meg­adó hang váltotta fel. — Bocsássa meg, hogy kiabáltam... menjen. Mereven a férje fény­képére bámult. — Nemsokára visszatér a hadseregébe. És akkor — mosolyodon el — akkor minden egészen másképpen lesz. Akkor, ha még mindig így érez. eljöhet újra láto­gatóba. De most... ■X ilépett a házból, s még látta maga előtt, a mosolyt, mely szomorúbb volt, mint a zokogás. A gyári sziréna belehasí- fott az állhatatosan kopogó esőbe. A férfi becsukta a kert- kaput, s hallotta, hogy kulcsra zárják mögötte az ajtót Aztán átment az út­testen. a sarokra, ahol a taxi várta. * *) Walter Kaufmann 1924-ben született Berlinben. A náci- üldöztetés elől 15 éves korá­ban Ausztráliába meneküli és ott élt 1955-ig- Ezenköz­ben sokféle munkál végzett: dolgozott egy gyümölcsgazda­ságban, dokkmunkás volt, — később fényképész, a második világháború idején pedig har­colt a japánok ellen. Ezek­ben az években kezdte iro­dalmi tevékenységét, s azóta is termékeny regény- és no­vellaíró. Jelenleg az NDK fő­városában él*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom