Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

VIKTOR SZÍJVKLXi OPERÁCIÓ Szöveg: — szöveg: nélkül. . — Elmegyek néhány órá­ra — mondja a házias­szony az újonnan felvett szolgálónak. — Ne felejtse el a gyermekeket 9 órakor lefektetni. Mikor este visszajön, megkérdi, hogy viselkedtek a gyerekek. — Nagyon jól asszonyom. Mindegyiket lefektettem. Csak a legnagyobb, a vö­röshajú maikacskodott. — Olyan konok! — A vörösihajú? — kiál­tott az asszony. — Hiszen az a férjem! * — Hogyan — kérdi fel­háborodva a páciens, aki­nek a zápfogát az orvos ki­húzta. — ön most három­szor annyit kér, mint más­kor. — Igen — felelte az or­vos. — ön olyan borzasz­tóan ordított, hogy a váró­szobából két páciensem el­szaladt. Bementem az alszerkesz- tőhöz. — Jó napot kívánok — mondtam. — Jó napot — dörmögte az átszerkesztő. — Verset bátorkodtam hozni — mondtam bátorta­lanul; — A kéziratot a titkársá­gon kell leadni. — Az egy kicsit nehéz lesz, holnap ugyanis mun­kába kell mennem. — Hát akkor, mire vár még mindig? Hagyja itt a kéziratot, aztán isten áldja. — A dolog úgy áll, hogy a kézirat — én magam va­gyok. — Maga?! — Igen. Ugyanis bekap­csolódtam a papírtakaré­kossági mozgalomba, s az­óta magamra írom a verse­ket. A bőrömre tetoválom őket. — «Na. és most mit akar? — Szeretném, ha megte­kintené, s ha lehetséges, ki is nyomatná lapjukban. — Vetkőzzön le — mond­ta az alszerkesztő és feltör­te az inge ujját. Levetkőztem. Az alszerkesztő néhány­szor végigolvasott. — No, nézd csak, nem is olyan rosszak ezek a ver­sek — mondta. — Csak­hogy, így nem jelenhetnek meg a lapban. — Ez csak természetes — bólintottam. — Csak nem teszik ki egy pucér ember fényképét. Nincs más hát­ra, minthogy átmásoljuk a szokásos írással; — Félreértett. Nem a for­máról beszélek, hanem a tartalomról. Ez a két sor zavar itt, a hasán. Ki kell vágni. S az alszerkesztő elővett egy szikét. Néhány perces könnyű operáció után vers­soraim helyén csupán né­hány apró forradás maradt; — Na, így már sokkal jobb — mondta az alszer­kesztő, miután újra átolva­sott. — Fájt? — Egy kicsit — ismer­tem be. — Ez csupán azért van, mert még nem szokta meg. Ha megszokja, önmagát fogja negoperálni, ráadásul jobban, mint én. — Ez volt az egész? — Nálam igen. Most szé­pen bemegy a szerkesztő­höz. A szerkesztő egy nagy, fehér lepedővel leterftett íróasztalnál ült. — Feküdjön fel! Felfeküdtem az asztalra; — Ügy látom, hogy ami a bal lábán van, az egészet le kell nyesni — mondta ki a diagnózist. — Hiszen akkor a jobb lábamon lévő szöveg is fe­lesleges lesz — ellenkez­tem. — Hogy őszinte legyek, fiatalember, engem a jobb lába is zavar. Különben, az egészet meg lehet menteni, ha valami ehhez hasonló befejezést írunk... S a szerkesztő sebesen bökdösni kezdett egy tövei; Vonaglottam keze alatt az embertelen szenvedéstől. — Amit velem tesz, az rettenetest — kiáltottam.— Különben sem akarok ilyen befejezést. — Nyugalom, nyugalom... Ebbe még senki nem halt bele. — Gyorsabban tegye i végére a pontot! — könyüw rögtem neki. A szerkesztő töprengeni kezdett. — Nem, itt helyénvalóbb lesz egy befejezetlen gon­dolat — mondta, s három« szór mártotta belém a töt) — Na. jobb így? — kér­dezte, mikor magamhoz tér­tem. — Rosszabb... — nyög-* * tem. — Álljon csak fel, fiatal­ember. Még be kell men­nie a főszerkesztőhöz... — Nem tudok járni... Hordágyon vittek be a fő. szerkesztőhöz. Egy tágas, napfényes szobában állt, fe­hér köpenyben, kezén gu­mikesztyű volt. Mellette állt a titkárnő, szintén faluig fehérben. Lefektettek. A fő- szerkesztő fölém hajolt. Rö­vid vezényszavakat hallot­tam: — Szikét! Kámfort! Pó­lyát! Többre nem emlékszem. Mikor úgy jó két hét múlva — sápadtan és le­fogyva — kijöttem a szer­kesztőségből, az alszerkesz­tő keményen megszorított* bepólyált kezem, megvere­gette bepólyált váltamat és így szólt: — Gyenge költőnek bizo­nyult maga, barátocskámJ Nem tartott ki... Lenne egy jó tanácsom a maga szá­mára: sürgősen térjen át ■ papír használatára... A pa­pír mindent kibir... Molnár Sándor fordítá»» Még mindig kicsi a választék — Dp uraim! Döntsék már el, kinek adjam a« utolsó pirított májat?! ff l „Szívélyes” házigazda (L’Europeo karikatúrája!

Next

/
Oldalképek
Tartalom