Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

2 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1965. január iS, A londoni utazás Péter János találkozott Couve de Murville-!e! (Folytatás az 1. oldalról) televízióval kötött egyez­ményt, amely szerint a szovjet és a francia televí­zió hatórányi műsort cserél negyedévenként, és kiren­deltséget nyit Párizsban, illetve Moszkvában. A ma­gyar és a román külügymi­niszter párizsi látogatását, a francia—román kulturá­lis egyezmény megkötését ugyancsak élénken kom­mentálják a lapok. Franciaországnak rövide­se» jelentős kapcsolatai lesznek valamennyi szocia­lista országgal — írja a Paris Presse. — Ez telje­sen új helyzet, nagy lehe­tőségeket ígér a jövőben, amennyiben megfelel a köl­csönös reális közeledési készségnek. A lap kitér Pé­ter János látogatására és rámutat, a népi demokra­tikus országok viszonylatá­ban különösen fontos a ke­reskedelmi kapcsolatok fej­lesztése. Ennek legfőbb akadálya ma már nem a hosszúlejáratú hitelek kér­dése, hanem az a körül­mény, hogy a szocialista országok Franciaországgal folytatott külkereskedel­mük egyensúlyára törek­szenek. A mérleg a leg­többször Franciaország ja­vára billen. Tabouis asszony, a Paris Jourban rámutat, Francia- ország bármely NATO-or- szágnál kedvezőbb helyzet­ben van ahhoz, hogy meg­nyissa az utat Kelet felé. A Nyugat csak örülhet — írja —, hogy Franciaország egyre több és fontosabb megállapodást, köt a szoci­alista országokkal. Az „atlanti” irányzatú Aurore, amely első oldalán közli a magyar külügymi­niszter fényképét, aggódik Franciaországnak a keleti országokkal erősödő kap­csolatai miatt. Azzal vádol­ja De Gaulle-t, hogy „a kommunizmusra teszi tét­jét” és ezzel r.agy kockáza­tot vállal. A Combat pozi­tívan értékeld a francia külpolitika megnövekedett érdeklődését a szocialista országok iránt, de rámutat: Franciaország vonzóerejé­nek a szocialista országokra határt szab a francia—nyu­gatnémet szövetség. A lap hangsúlyozza, az új kapcso­latok további alakulása nagymértékben attól fűig, hogvan szövődnek maid a jövőben Párizs és Bonn együttműködésének szálai. A pársoros jelentés, amely tudatta, hogy Koszi­gin szovjet miniszterelnök — angol kollégájának meg­hívására — a tavasszal Angliába látogat, érthető érdeklődést keltett. A Szovjetunió világhatalom, a földünk békéjéért elsősor­ban felelős két óriás egyi­ke: vezetőinek látogatásai így természetszerűleg a közérdeklődés homlokteré­ben állnak. Ám a hír nemcsak azért hatott nagy erővel, amikor csaknem egyhónapja az angol sajtó szellőztetni kezdte, hogy Koszigin meg­hívása küszöbön áll. Az adott pillanatban ugyanis szinte minden korábbinál élesebb fénybe állította a Wilson-kormány külpoliti­kájának ellentmondásait. A hír kiszivárgásának más­napján a konzervatív ellen­zék lapja, a Daily Teleg­raph egyáltalán nem alap­talanul írta le: „Wilsonnnk meg kell győznie a mun­káspárt balszámyát, hogy legalább olyan sürgetőnek tartja az új békekezdémé- nyezést a Szovjetunió irá­nyában, mint a NATO nukleáris erejének kollek­tivizálását”. Ha ezt a mondatot „meg­fejtjük” máris megkapjuk az angol külpolitika ellent­mondásainak, finomabb szóhasználattal: „kényes ki­egyensúlyozott diplomáciá­jának” kulcsát. Harold Wilson éppen azokban a napokban tért haza Was­hingtonból, ahol Johnson elnökkel a közös atlanti haderő megteremtésének lehetséges változatairól tár­gyalt. S máris tovább ké­szült Bonnba — ahol a jö­vő héten folytatja majd az eszmecserét, ugyanebben a tárgykörben. Ugyanakkor azonban a munkáspárt vá­lasztási programjában az utca emberének szemében a legvonzóbb külpolitikai elem a Kelet—Nyugati kap­csolatok továbbépítésének, a leszerelés felé vezető út egyengetésének ígérete volt Ezért is érezhette szükségét Wilson, hogy a NATO-diplomáciának tett gesztusait némileg ellensú­lyozni próbálja egy újabb kelet—nyugati párbeszéd lehetőségének felvillantásá­val. Nem véletlen, hogy a londoni lapok olyasmiket is pedzettek, miszerint Johnson nem ellenezné, ha Wilson egy csúcstalálkozó lehetőségeit is kipuhatolná. Az angol külpolitika e sajátos kétarcúsága nem változtat azonban a té­nyen: A kapcsolatok to­vábbfejlesztése végső soron jótékony hatással lehet a nemzetközi helyzet egészé­re, amellett, hogy mindkét ország — mind a Szovjet­unió, mind Angila számára előnyökkel járhat. Legfel­jebb arra figyelmeztet, hogy várakozásainkban vessünk számot a londoni utazás le­hetőségeinek realitásaival. Ami pedig a Szovjetunió és Anglia közvetlen kap­csolatait illeti, — gazdasá­gi és kulturális küldöttsé­gek cseréjéből, kölcsönös kiállítások tapasztalatából is tudhatjuk — az egymás jobb megértését célzó mun­kálkodásnak ez a formája láthatólag fejlődik. Az össz­képbe igen kedvezően il­leszkedik be a minapi je­lentés is, amely hírül adta, hogy a két ország igen ma­gas színvonalú és minded­dig páratlan mezőgazdasági tudományos együttműködé­si megállapodást kötött. Re­mélhető, Koszigin londoni és Wilson ezt követő moszk­vai látogatása további ele­mekkel gyarapítja a szov­jet—angol együttműködés eredményeit. Azt azonban csak az el­következő hetek-hónapok nyugati, s ezenbeiül a brit külpolitika — mutatja meg, hogy a feltétlen érdeklődés­sel várt Koszigin—Wilson párbeszéd hozhat-e majd legalább biztató előjeleket a világpolitika sorskérdései­nek további alakulásában. Vizsgálat a frankfurter Allgemeine-Zeitung ellen az atomahnazár leleplezése miatt APRÓSÁGOK Erhard a közeljövőben kétszer is találkozik majd De Gaulle-lal így is lehet, ügy is lehet... Erhard kancellár beje­lentette, hogy a közeli he­tekben kétszer is találkozik majd De Gaulle elnökkel. A január 19-i és 20-i pári­zsi tanácskozást ugyanis néhány hét múlva újabb francia—nyugatnémet kon­ferencia követi. Míg az el­ső találkozó nagyrészt négyszemközti beszélgetés formájában zajlik le és a külügyminisztereket csak rövid időre kapcsolják be a tárgyalásokba, a máso­dik találkozó már szélesebb keretek között, afféle kö­A kongói politikai hely­zet megváltozása új hely­zetet teremtett az angolai nacionalisták számára, akik az Angolai Népi Szövetség köré csoportosulnak, Ro­berto Holden és a Leopold- villeben tartózkodó Angolai Ideiglenes Kormány veze­tésével Egyes afrikai államok el­ismerték Roberto Holden kormányát. Az Afrikai Egy­ségszervezet külügyminisz­tereinek dakari értekezlete az angolai nemzeti felsza­badító mozgalmat egyedül képviselő szervezetnek is­merte el az Angolai Népi Szövetséget. így az a be­nyomás alakult ki, hogy az angolai nemzeti felsza­badító mozgalomban — az erőviszonyok — vég­leg Roberto Holden és amerikai kapcsolataikat me­lengető hívei javára tolód­tak el. De ez nyilvánvalóan téves benyomás. A másik angolai párt, az Angolai Felszabadító Népi Mozga­lom (vezetője: Agostino Neto) tevékenységét Leo- poldvilleben, ahol a párt­vezetőség tartózkodott, —- csak az amerikaiak nyomá­sára szüntették be. Ugyan­akkor Roberto Holden nem állta ki a kongói válság próbáját! A szabad Afrika Csombé- val kapcsolatban elfoglalt álláspontjával ellentétben zös nyugatnémet—francia Minisztertanács formájában történik. Erhard hangoztat­ta, hogy derűlátóan uta­zik Párizsba és bízik ab­ban, hogy a Rambouillet-i kastélyban De Gaulle-lal folytatandó megbeszélése megjavítja majd a két or­szág közötti kapcsolatokat és ugyanakkor sikerül majd előrehaladni a szélesebb körű nyugat-európai együtt­működés terén is az úgy­nevezett politikai unió megvalósítása felé, olyan lépéseket tett, ame­lyek nyilvánvalóan tanúsít­ják, hogy elárulja a nem­zeti felszabadító mozgalom ügyét. Egészen odáig ment el, hogy lehetővé tette Csőmbe számára angolai osztagainak felhasználását a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért fegyverrel kezükben harcoló kongói hazafiak ellen. Észák-An- gola Roberto Holden hívei­nek ellenőrzése alatt álló körzeteiben már hosszabb ideje nem folynak hadmű­veletek a portugál gyarma­tosítók ellen. Az afrikai országokban Roberto Hol­den számára kiképzett ka­tonai kádereket számos eset­ben nem a portugál bünte­tő alakulatok, hanem az Angolai Felszabadítói Népi Mozgalom partizánegységei ellen használták fel. Máig is tisztázatlan, hogy hová lettek azok a fegyverek, amelyeket számos afrikai állam adott át Roberto Hol- dennek« Egyre erősödik az a meg­győződés, hogy Roberto Holden és környezete az amerikaiak nyomására meg­kezdte az angolai felkelő mozgalom elsorvasztását. S teszi ezt éppen akkor, ami­kor Kabindában és a gyar­mat néhány más körzeté­ben az Angolai Felszabadí­tó Népi Mozgalom felkelő alakulatai fokozták harci tevékenységüket és bizo­nyos sikereket értek el, — A Legfelsőbb Állam­ügyészség közölte, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogyan kerül­hetett sor decemberben a Frankfurter Allgemeine- Zeitungban annak a cikk­nek a közlésére, amely le­leplezte, hogy a Bundeswehr vezetői atomaknazárat akarnak létesíteni az NDK határa mentén. Mint emlékezetes, e le­leplezés nyomán nagy köz­felháborodás támadt a nyu­gatnémet lakosságban, s ennek hatására később a bonni vezetők nyugtató ígéreteket tettek, hogy nincs szó atomaknazár lé­tesítéséről, vagy legalább is nem az eredetileg terve­zett formában! Például már Kabinda terü­letének mintegy 30 százalé­ka áll Agostino Neto oszta­gainak ellenőrzése alatt. Nagy port vertek fel a nyugati .sajtóban Roberto Holden arra vonatkozó uta­lásai, hogy szándékában áll ellátogatni a szocialista or­szágokba és segítséget kér­ni tőlük. De Roberto Hol­den csak spekulációt űz ez­zel, nyilvánvalóan azért, hogy nyomást gyakoroljon az amerikaiakra és több pénzt csikarjon ki tőlük, amelyet azután korántsem a nemzeti felszabadító moz­galom érdekében használ fel. Vagy talán azért tett ilyen kijelentéseket, mert arra számított, hogy meg­tévesztheti a szocialista or­szágokat, s ezek majd siet­ve elismerik kormányát? Ez ugyanis kétségtelenül növelné súlyát, amire oly nagy szüksége van, az An­golai Felszabadító Népi Moz­galom elé meg újabb ne­hézségeket gördítene. De a szocialista országok tudva­levőleg azokat támogatják, akik tényleg harcolnak a gyarmatosítók ellen, nem pedig azokat, akik a neoko- lonialista rendszer hátsó ud­varaiban keresnek menedé­ket maguknak Roberto Holden kormá­nya felhagyott a portugál gyarmatosítók ellen folyta­tott fegyveres harccal, nem óhajt együttműködni az An­golai Felszabadító Népi Az atomaknazár tervét Adalbert Weinstein, a Frankfurter Allgemeine- Zeitung katonai szakírója szellőztette a párizsi NATO- konferenciáról írt egyik tudósításában. Weinstein a háború alatt vezérkari tiszt volt a Wehrmacht-ban, je­lenleg a Bundeswehr tarta­lékos ezredese. Von Hassel hadügyminiszter a parla­ment hadügyi bizottságá­ban legutóbb kijelentette: ő nagyon jól tudja, hogy Weinstein honnan szerezte az atomaknazár-tervre vo­natkozó értesülést, de. er­ről nem óhajt nyilatkozni. A Bonner Rundschau szerint Bonnban azt hiszik, hogy „amerikai körök kö­vettek el indiszkréciót”. Mozgalom soraiban egye­sült igazi hazafiakkal és igyekszik kedvében járni a kalandor Csombenak, akit erős szálak fűznek az im­perializmushoz. Mindez alá­ásta az emigráns Angolai Ideiglenes Kormány tekin­télyét, s 1964 nyarán a kor­mányból kilépett három miniszter, köztük J. Sa- vimbi külügyminiszter. A kilépett miniszterek most keresik az Angolai Felsza­badító Népi Mozgalommal való kapcsolat és együtt­működés formáit. Számos afrikai állam, — amely eddig támogatta Ro­berto Holdent, most egyre inkább meggyőződik arról, hogy ez meddő dolog, szin­tén kezdi megváltoztatni álláspontját. Jellemző, hogy az Afrikai Egységszervezet utolsó konferenciája egyik határozatában külön bizott­ságot alakított, az EAK, Kongó (Brazzaville), Algé­ria és Ghana képviselőiből. A bizottság feladata az, hogy újra tanulmányozza az angolai nemzeti felsza­badító mozgalom soraiban kialakult helyzetet és igye­kezzék megszüntetni a Ro­berto Holden hibájából be­következett szakadást. Az angolai nép bátran harcol a portugál gyarma­tosítók ellen, a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország népei, az egész vi­lág demokratikus és forra­dalmi erői változatlanul tá­mogatják. Az angolai haza­fiak az Angolai Felszabadí­tó NéDi Mozgalom köré tö­mörülve le fogiák küzdeni azokat az akadályokat, — amelyeket a megalkuvó elemek és a szakadárok gördítettek a szabadság és a nemzeti függetlneség út­jába. Fritz Erler, a Bundestag szociáldemokrata frakciójá­nak vezetője így nyilatko­zott a NATO-ról: „A szö­vetség szervezeti szabályza­ta arra kötelezi a tagokat, hogy egymásnak segítséget nyújtsanak, egyben biztosít­Az auschwitzi (Oswiecim) náci koncentrációs tábor 1965-ben ünnepli felszaba­dulásának 20. évfordulóját. Januárban Prágában össze­ül a megemlékezéseket elő­készítő bizottság. Az ellen­A Ruhr-vidéki Essen vá­rosában Arnold Haumann protestáns pap a Der Mit­tag nevű düsseldorfi lap­nak adott interjújában ki­jelentette, hogy valaha ná­ci érzelmű protestáns pa­pok máig is befolyásos sze­repet töltenek be egyházi Jörgen Jacobsen koppen­hágai ügyvéd bejelentette, hogy Dániában rekonstruál­ni fogják a Kennedy elnök ellen elkövetett merényle­tet, hogy megállapítsák, va­jon a lövöldözés végbemehe- tett-e olyan módon, ahogyan azt a Warren bizottság je­lentése megállapította. Az eset rekonstruálásá­hoz el akarják hozni az eredeti, olasz gyártmányú puskát, amellyel Lee Har- vey Oswald állítólag le­lőtte az elnököt. Egy nyi­A Nyugat-Németország- ban állomásozó amerikai csapatoknak sok „kellemet­lenséget” okoznak azok az esetele, amikor nyugatné­met gyermekek amerikai lőszerektől sebesülnek meg. A legutóbbi eset az új évi ünnepek alatt történt, amikor két 11 éves iskolás a Frankfurt melletti Fried- bergben egy óvoda előtt 40 milliméter átmérőjű robba­nó lövedéket talált; 1964 november 11-én ja számukra a teljes sza­badságot a' segítség formá­jának megválasztásánál; a hidrogénbomba alkalmazá­sától kezdve egészen a táv­irati úton történő részvét- nyilvánításig”s tott kocsiban két babát helyeznek el. Kennedyt és Connaly kormányzót jelez­ve, és az erre a célra épí­tett toronyból, amelynek pontosan azonos lesz a magassága a dallasi tan- könyvraktáréval, mesterlö­vésszel adatják le a kérdéses lövéseket. A gyakorlatban óhajtják megállapítani —, hogy a hét másodperc alatt, ami Oswaldnak rendelke­zésére állt, le lehetett-e valóban adni a három 15­több mint harminc gyer­mek sebesült meg, amikor egy hasonló típusú lövedék robbant Hanauban egy is­kola udvarán. Minthogy Nyugat-Német- országban a katonai léte­sítmények legtöbbször a városok központjában, — vagy legfeljebb azok pe­remén vannak, nem ritkán fordul elő, hogy robbanó­anyagok elvesznek és sérü­léseket okoznak a lakos­ság között; az úgynevezett Szent Éliás hegyláncban, és a mellette lévő hegy jóval magasabb) Úgy döntöttek ezért, hogy ne ezt a nem eléggé ki­emelkedő hegycsúcsot ne­vezzék el a meggyilkolt el­nökről, hanem egy mási­kat, > a Yukon—Alaszka-J határ közelébe«« Harcosok és zugpolitikusok AUSCHWITZ FELSZABADULÁSÁNAK HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁRA állási mozgalomban harco­lók nemzetközi szövetsége (FIR) áprilisban szeminá­riumot tart a fiatalok an­tifasiszta szellemben való neveléséről) NÁCI ÉRZELMŰ PAPOK NYUGAT-NÉMET- ORSZÁGBAN REKONSTRUÁLJÁK DÁNIÁBAN A KENNEDY EL­LENI MERÉNYLETET vest; NYUGATNÉMET GYEREKEK ESNEK ÁLDOZATUL AMERIKAI LŐSZEREKNEK hivatalokban.- Arra intette az egyházat, szabaduljon meg a volt náciktól és „kis Eichmannoktól”. Haumann követelte, hogy bontsák le végre a „hallgatás falát”, amelyet az egyházak a pa­pok náci múltja köré emeltek. Lester Pearson kanadai miniszterelnök 1964 novem­berében bejelentette, hogy Alaszka közelében a Yukon hegység egyik meghódítat- lan csúcsát John F. Kenne­dyről nevezik el. Utóbb azonban a hegység panorá- mikus fényképfelvételeiből kiderült, hogy az illető esúcs csupán másodrangú Ü.TABB HEGYCSÚCSOT NEVEZTEK EL KENNE­DYRŐL KANADÁBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom